Ön lányos apuka? Megszívta!

A DailyMailen futottunk be négy érdekes infografikába, amelyek azt mutatják be, hogy a fiúk és a lányok átlagosan mennyit küldenek szüleiknek szánt ajándékokra életük során. Ha tippelnünk kellett volna, mi is hasonló rangsort állítottunk volna fel: kiderült ugyanis, hogy a legtöbbet a lányok költenek anyukájukra (7100 fontot, azaz közel 3 millió forintot) – majdnem pontosan kétszer annyit, mint amennyit a az apák kapnak, akiknek be kell érniük 3260 fontnyi (1,3 millió forintnyi) ajándékkal. Egy humoros kommentelő egyébként rögtön meg is fejtette a rejtélyt. "Ez azért van, mert az apák semmit nem várnak zoknin és nyakkendőn kívül" - írta.

Az ajándékozott "tételek" többnyire megegyeznek mindkét szülő esetében, de shoppingkörúttal (érthető módon) például csak az édesanyákat lepik meg. Ehhez kapcsolódik egy érdekes adat: a nők fele mondta azt, hogy az anyjukkal tudnak minőségi időt eltölteni (továbbá 85%-uk inkább anyás), ráadásul ők jobban is emlékeznek a születésnapokra, illetve az évfordulókra – ezekre természetesen készülnek is. Az is igaz, hogy az apákét hajlamosabbak elfelejteni...

25FE4F2D00000578-2965154-image-a-69 1424693944229
dailymail.co.uk

Az 1508 szülőt megkérdező kutatásból pedig kiderült az is, hogy a fiúk szűkmarkúbbak: "mindössze" 2,6 milliót költenek édesanyjukra, az apákra pedig csak 1,3-at. Két dolgot fontos hozzátenni: az adatok maximum arányaiban hasonlítanak a magyar viszonyokhoz, a szeretetet pedig nem pénzben mérik. Ha kíváncsi a többi infógrafikára és a tételes listára, kattintson a fenti képre!

Oszd meg másokkal is!
Mustra