SZÜLŐSÉG

„A kistesó a félelem, hogy el akarja venni!”

2015. február 22., vasárnap 09:36

Akinek csak egy gyereke van, talán nem érti a fenti idézetet, akinek legalább kettő, az viszont valószínűleg pontosan tudja, miről van szó. Varró Dánielnek sikerült egyetlen mondatban összefoglalnia a nagyobb testvérek egyik legfőbb érzését a kisebb iránt, de igazából a kisebbek is ugyanezt érzik – a testvérek egymás iránti viselkedésének egyik mozgatórugója (ha nem is tudatosan), hogy nehogy a másiknak több vagy jobb jusson. A rivalizálás elkerülhetetlen velejárója a kapcsolatuknak.

Szépen eljátszanak majd

Valószínűleg majd mindenki beleesik abba a hibába, hogy azt hiszi, a testvér már csak azért is remek dolog, mert tud kivel játszani majd a gyerek, lefoglalják egymást. Így is van, mármint hogy lefoglalják egymást, csak nem úgy, ahogy mi azt egygyerekes, naiv szülőként elképzeltük. Pedig milyen szépen lefestettük magunknak, ahogy a nagy türelmesen tanítgatja a kicsit, az meg imádattal csügg a nagytesón, tanítójaként néz fel rá, mindent együtt csinálnak, szépen, kézen fogva sétálnak a naplementében a parti fövenyen, kavicsokat gyűjtve a kosárkájukba. Hát persze.

Nem kell persze elkeseredni, a szépen, csendben együtt játszó testvérpár nem csupán illúzió, nagyon is valóság – tíz teljes percre. Általában kábé ennyit bírnak ki anélkül, hogy egymás torkának esnének. Ilyenkor a szülő szomorúan sóhajtozik, hogy milyen testvérek vagytok ti, a jó testvérek nem viselkednek így, vagy rikácsolva próbálja szétszedni őket, aznap ezredjére.

shutterstock 201496622

A jó testvér ideája

Valamiért azt hisszük, a testvéreknek muszáj szeretniük egymást, hogy a testvéreknek örülniük kell egymás társaságának, remekül el kell lenniük együtt stb. A napi tapasztalat azonban sok családban ellentmond ennek, és sok szülő érzi a saját kudarcának a gyerekei egymással való kapcsolatát.

Nem árt azonban tudni, hogy minden életkorban (bizonyos mértékben még felnőttként is) ott van a rivalizálás a testvérek között a szülő figyelméért, a családon belüli pozícióért, az „erőforrásokért”, csak a megnyilvánulás más egy ötéves és egy tizenöt éves esetében. (A legnagyobb fokú rivalizálást azonos nemű, és életkorban egymáshoz közel álló testvéreknél szokták tapasztalni.)

Ha úgy nézzük, a testvér egyszerű vetélytárs, és pont. A testvéri kapcsolat nagyon ellentmondásos - és ez Porontyos pszichológusunk, Karolina szerint így is van rendjén - , a testvérek egymás iránti érzései viharosak és változékonyak tudnak lenni, és nem könnyű eldönteni, a szülő részéről milyen hozzáállás, viselkedés segíti elő a gyerekei jobb kapcsolatát.

Sok múlik a szülőn

A szülő ugyanis sajnos rengeteget tehet azért, hogy minél jobban elmérgesítse a gyerekei egymással való viszonyát, és ehhez remek muníciót szolgáltat, ha minden erejével törekszik annak elérésére, ahogy szerinte a „jó testvéreknek” viselkedniük kell egymással.

Nyilvánvaló, hogy mindenki a családtagok harmonikus együttélését tartja kívánatos célnak, és hogy minden gyereknek be kell tartania bizonyos viselkedési szabályokat, de senkit nem kényszeríthetünk arra, hogy szeressen valakit, csak mert az illető a testvére, vagy hogy élvezze a társaságát, játsszon vele akkor is, ha nem akar.

Korholni ilyesmiért egy gyereket nem érdemes, bűntudatot kelteni benne, mert ő „nem szereti a testvérét”, nagy hiba. Amit pedig végképp el kellene felejteni, az a „te vagy a nagyobb, lehetne neked több eszed”. Utóbbival garantáltan el lehet érni, hogy a nagyobbik egyre jobban berzenkedjen a kicsi ellen, és hátrányos helyzetűnek érezze magát a családban, a kisebb pedig – aki erőhátrányát egyébként is szívesen kompenzálja egy kis hattyú halála előadással és drámai műkönnyekkel – gyorsan megtanulja a saját javára fordítani a helyzetet, ha azt tapasztalja, hogy a szülő hajlamos a javára ítélni, csak mert ő a kisebb.

Bár a testvérek kapcsolata nem kizárólag a szülőkőn múlik, azt nem szabad elfelejteni, hogy a gyerekek vércseként figyelik és patikamérlegen mérik, melyiküknek mennyi szülői figyelem jut, kivel milyen szigorúan vagy éppen engedékenyen bánik a szülő.

A testvérkapcsolatok elismert kutatója, Judy Dunn szerint minél nagyobb különbséget lát egy gyerek az anya figyelmében és törődésében az egyes gyermekei iránti, annál élesebb lesz a rivalizálás és gyakoribb a konfliktus a testvérek között.

shutterstock 230078137

Az idő mindent megold?

Az évek múltával a testvérharcok általában csillapodnak, legalábbis a látványosabb, üvöltözős-verekedős epizódok háttérbe szorulnak, bár egyes kutatások szerint 10–15 éves korban a legélesebb a testvérek közötti rivalizálás. Nem lesz azonban minden esetben szoros és bizalmas a testvérek közötti kapcsolat később sem, a felnőttek jó része nem ápol bensőséges kapcsolatot a testvérével, testvéreivel, sokan kifejezetten nem keresik egymás társaságát, ha találkoznak, szinte idegenekként viselkednek.

Ugyanakkor, sok felnőtt véli úgy, hogy a testvéri küzdelmek segítettek nekik megerősödni, képességeiket fejleszteni, és azt is tudjuk, hogy a rossz családi körülmények között felnövők számára nagy segítséget jelentett a nehéz gyermekkor során a testvérek jelenléte, de még normális családi körülmények között felcseperedők esetében is a testvér jelenti sokszor felnőttkoruk nehéz percei idején a támaszt. A testvér is csak olyan, mint bármelyik családtag: nem válogathatjuk meg, és néha minden jószándék ellenére sem passzolunk velük össze.

A végén lekezelem a sebeket, a többit oldjátok meg ti!

Könnyebb mondani, mint megtenni, de a legjobb, ha a legtöbb esetben meg sem próbálunk állást foglalni a testvérek konfliktusaiban (ami nem azt jelenti, hogy ne lépjünk közbe, ha durva terrorizálás vagy verés folyik). Úgyis mindig egymásra mutogatnak, és úgyis homlokegyenest mást állítanak.

Akárhogy döntünk, valamelyik igaztalanul bántalmazottnak fogja magát érezni. Régebben sokszor a „mindegyiknek kiosztok egy-egy pofont, aztán megkérdezem, mi történt” elven rendszabályoztak a szülők, és ennek finomabb, pofonmentes változata ma sem feltétlenül elvetendő: ha végképp lehetetlennek tűnik igazságot tenni, ugyanolyan büntetéssel kell útjára ereszteni minden félt. Ennek megvan az az előnye is, hogy mind ránk fognak haragudni, és egymással egységfrontba tömörülnek. És végül is ezt szerettük volna, nem?

Ne maradj le semmiről!

KOMMENTEK

  • 2015.02.22 10:58:49Advanced Flight

    Azért én nem egy, nem két olyan esetről tudok, ahol nem nagyon volt rivalizálás, gyűlölködés a tesók között. És egyetértek, a szülőkön rengeteg múlik.

  • 2015.02.22 11:28:46nyelv-ész

    Van olyan rokon család, ahol 4 gyerek van, 1-2 év korkülönbséggel. Amikor elértek abba a korba, hogy már végképp nem lehetett bírni velük, apjuk bevezette azt a rendszert, hogy nincs személyre szabott bünti. Ha olyat csinálnak, amiért valami retorzió jár, az mind a négyükre vonatkozik, még akkor is, ha nyilávnvaló, melyikük a tettes. Nyilván itt nem kukoricára térdeplésről van szó, de ha valamelyiküknél nincs kész a lecke, akkor senkinek sincs tévézés, vagy nincs internet. Fél év múlva már gond nélkül egyedül lehetett őket hagyni néhány órára otthon, mert megtanulták, hogy figyeljenek egymásra. A legnagyobb 11, a legkisebb 5 éves.

  • 2015.02.22 12:39:31ariadne

    Nem tudom a későbbiekben mi lesz. Most az van, hogy a 18 hónapos és a 3,5 hónapos lányunk örül egymásnak minden reggel. Arcsimogatás, összebújás, nagy mosolyok. Napközben is sokszor a nagy odamegy a kicsihez és a fejét odahajtja a kicsi fejéhez. Vagy csak kicsit megsimizi a fejét. Elejétől kezdve nem treníroztuk hogy lesz kistesó. Párszor mutattam hogy nézd ott egy baba és anya pocakjában is van egy baba. Kb egy éves volt ekkor. Amikor megszületett a kicsi már a kórhában az első pillanatban is mosolygott a nagy a kicsire. Nem tudom. Talán szerencse is, de ezt a jó légkört próbáltuk erősíteni. Nincs a kicsi sem túl sokszor babusgatva és a nagy pedig sokszor odafut egy nagy ölelésre. Erre mindig figyelek. A kicsi első mosolyát a nagy kapta :)

  • 2015.02.22 14:01:29Kuoni pásztor

    Hát én nem értek egyet a posztíróval. Közelebbi és távolabbi ismerőseim között is több olyan család van, ahol a tesók nem marják egymást, a korkülönbség meg elég változatos. Ami azonos ezekben a családokban, hogy a szülök nagyon odafigyelnek a gyerekekre és azonnal reagálnak, ha úgy érzik vihar közeleg. Persze minden családban máshogy, erre nincs általános recept. Ami az egyik családban bevált a másikban meg se próbálják. Amit minden szülőpár mond az az, hogy ismerik a gyerekeket és tudják melyik viselkedés mit jelent. Ha nem elfogadható amit a nagyobb vagy a kisebb csinál, közbelépnek türelemmel, szeretettel. Még egyiküket sem hallottam dühödten ordibálni a gyerekekkel, de erélyesen szólni, közbelépni - arra pedig visítva reagáló fáradt, hisztis gyereket már igen.
    Nekem amúgy tetszik ami nyelv-ész kolléga leírt. Ez is egy módszer és működhet. A tesók legyenek egymás szövetségesei, nem hiszek a vetélkedésben vagy az egymás ellen nevelésben, versenyeztetésben.
    Aki pedig azt hiszi, hogy a tesók majd maguktól eljátszanak egymással nagy egyetértésben, békében az álomvilágban él, fingja nincs a gyerekekről, az emberi viselkedésről, de önmagáról se.

  • 2015.02.22 19:35:25Bartush

    Kivétel nélkül mindegyik kolléganőm és barátom panaszkodik, hogy 10 perc után ölik egymás a gyerekeik. Mindegy hogy lányok vagy fiúk. A kicsik kimondotan piszkálják egymást, ahol nagy gyerek van ott sincs nagy harmónia, egy kivételellel. Muszáj helyretenni őket időnként. Nem hiszem hogy annyira vészes lenne a helyzet, de nincs álomvilág az biztos.
    Egyébként miárt lennének el a kcsi tesők, ha a felnőtt testvérek gyakran szóba sem állnak egymással. Annyi ilyet láttam, megharagudtak mondvacsinált indokkal, irigyek egymással, féltékenyek.

  • 2015.02.22 20:07:50hallode

    Örök életre szóló sebeket okozhat az, ha a szülő nem jól kezeli a testvérféltékenységet. Tudom, mert élő példa vagyok erre. Köztünk az azonos nemű testvéremmel nagyon kicsi a korkülönbség, ez megnehezítette a dolgot. Sosem értettem, hogy egyik pilllanatban miért nekem kell lenni az okos nagyobbiknak, ha egyébként mindig ugyanolyan ruhában járunk, ugyanakkor kapunk először mobiltelefont, ugyanaddig engednek el este, stb. Egészen kicsiként is éreztem ezt az ordító következetlenséget. Az egész családnak -kivéve apánkat- ő volt a cuki, bújós kisebbik, én meg a gonosz nagy, aki bántja, és nem érti meg 2 évesen, hogy most neki kell anya, mindig, állandóan. Mai napig ez a felállás, ha hazamegy nagy nehezen két hónap után, a jutalma hatalmas mosoly, imádat. Ha én megyek haza: na szuper itt vagy, jól van. Ennyi. Ezeket húszon felül is nehéz elviselni. Eléggé egyértelműsíti azt, hogy melyikünket hanyagolták el, a tény, hogy ő sosem panaszkodott kevés figyelemre, sőt inkább túl sokra, míg én...egész gyerekkoromban. Nagyon szeretem a családomat, de mar kamaszként megtanultam, hogy tőlük én elég szeretetet soha nem kaphatok. Találtam magamnak olyan párt, akitől igen, és így boldog vagyok. De csak azért, mert már 12 évesen felismertem, hogy engem olyan kapcsolat tesz boldoggá, ami stabil, szeretetteljes, hosszú, állandó, és így nem is kerestem másmilyet. Ez pótolja az állandó mindigcsakmásodiklehetsz-érzés miatti fájdalmat...

  • 2015.02.22 22:32:47fityfirity

    Egyedülálló gyerek voltam, és el sem tudom képzelni (nem is akarom) h milyen ha van tesó. De imádtam hogy nincs senki más, csak én a nagyiknak! :) A fiam is egyke marad, ugyanis 1000%ban rá akarok figyelni.Ez 2-3 gyereknél persze lehetetlen.

  • 2015.02.22 22:54:38sony

    "Utóbbival garantáltan el lehet érni, hogy a nagyobbik egyre jobban berzenkedjen a kicsi ellen, és hátrányos helyzetűnek érezze magát a családban, a kisebb pedig – aki erőhátrányát egyébként is szívesen kompenzálja egy kis hattyú halála előadással és drámai műkönnyekkel – gyorsan megtanulja a saját javára fordítani a helyzetet, ha azt tapasztalja, hogy a szülő hajlamos a javára ítélni, csak mert ő a kisebb."

    Fogadjunk, hogy egy nagyobb tesó írta a posztot! :D :D :D

  • 2015.02.23 07:18:05Gerberus

    Nyilván a cikk azokkal a tesókkal foglalkozik, aki gyilkolják egymást, nyilván vannak olyanok is, akik képesek normálisan, békességben meglenni egymással, de ennek előfeltétele a másik kölcsönös elfogadása! Az önzés vagy egymás lenézése, heccelése garancia a veszekedésekre, de azt hiszem egy kisgyerektől nem feltétlenül lehet elvárni, hogy adott helyzetben ne így viselkedjen, viszont akkor a szülő feladata, hogy minél inkább minimalizálja a veszekedés esélyét!

  • 2015.02.23 10:18:48Jolka40

    Arra emlékszem (most, 75 évesen), hogy a fiaim 6 és 8 évesen ötször elcserélték egymás közt a két tökegyforma Sportszeletet, mert mindig úgy érezték, hogy a testvérüknek nagyobb jutott.

  • 2015.02.23 12:19:56gorcsoldo

    Mindenfelekeppen a szulo felelossege, ugyanis ez tanult folyamat. Sok turelmet es beszelgetest igenyel a gyerek es a szulo kozott. En kisebb testverkent erzem es mindig is ereztem, hogy a hatterben vagyok, csak azert mert batyam van. O az okos, a jo tanulo, akire mindig buszkek lesznek a szuleim. En "csak" egy lany vagyok, akinek az a dolga, hogy szuljon es csendben maradjon. Nem is tartom a csaladommal a kapcsolatot. Mar nekem is van egy kislanyom (4 eves) es meg mindig azon gondolkodom, hogy jo otlet lenne-e meg egy?

  • 2015.02.23 15:30:36retinax

    Remek cikk, tűpontos.
    Jolka40: :D tíz perce ezen röhögök :D

  • 2015.02.23 23:06:17xone

    Nalunk a felesegem es en is nagyobb tesverek vagyunk es van 2 fiunk 1 ev korkulonbseggel. Egyenlore meg minden szepe es jo de mar latom a jeleket, es gozom sincs hogy fogom megoldani, mert a nagyobb agyafurt es cseles a kicsi viszont akkora mint a batyja es hat nem megy a szomszedba egy kis eroszakert! Lehet hogy elb....m hogy ilyen kis korkulonbseggel akartam a sracokat (az en otletem, akaratom volt) de ez van majd megoldom. Viszont azt tudom hogy a kicsik tudnak szemetkedni, es a hianyzo fizikai erejuket sunyisaggal potoljak, es magarol tudom hogy a nagyobb sokszor ok nelkul szemet a kicsivel, de hat hol van igazsag ezen a vilagon?

  • 2015.02.23 23:14:18Rózsika

    Van valami valóságalapja a cikknek...
    Viszont érdekes, hogy a kommentelők jó része azon panaszkodik, hogy ő épp azért, mert nagy/kicsi volt, kevesebb figyelmet kapott. Piszkosul kíváncsi vagyok, mit mondana az a bizonyos másik testvér.
    Van két öcsém, meg egy húgom. A fiúk közt van 4 év, de még ma, huszonéves fejjel se egyeznek. Mindkettő nyarvog, hogy szüleink mindig a másikat istenítik. Ez pedig nem így van, csak nincsenek szemtől pofába dicsérgetve.

  • 2015.02.24 08:57:55pirospottyos

    Nalunk fiu - lany duo van, ket es fel ev korkulonbseggel. Nem marjak egymast, mindketto szep, okos, aranyos gyerek, de az egvilagon semmi - SEMMI - kozos nincs bennuk. Teljesen kulonbozoek, mas erdeklodesi korrel, soha nem jatszanak egyutt, mindketten csak velem akarnak jatszani, de persze a masik nelkul. Igy altalaban az van, hogy en jatszom az egyikkel, a masik pedig vagy elfoglalja magat (ritkan) vagy duzzog/kupit csinal/nyaggat/leul a TV ele stb.
    Sajnalom. Oket is meg magamat is.

  • 2015.02.24 11:23:56Lucía Pérez Romero de Rivera Pacheco

    Nekem egy 7 évvel idősebb bátyám van. Kiskoromban állandóan szekáltam, hogy velem foglalkozzon, ő türelmesen hárított, de egy idő után persze elege lett belőlem. Sajnos nem emlékszem már hogyan, de mindig "jelezte", hogy elég volt. Természetesen rohantam a szüleimhez, és mindig leszidták, de leginkább apám. Ő nagyon megkülönböztetett minket az én javamra, ami annak idején nagyon tetszett, ma már nagyon sajnálom, hogy a testvéremnek végig kellet ezt élnie, valamilyen szinten bűntudatom is van. Apánkkal nem is volt jó a kapcsolatuk. Anyukánk egyébként egyformán kezelt minket, és a mai napig haragszik apánkra emiatt. Amúgy a szekálós korszak akkor ért véget, amikor videón visszanézték a családi felvételeket, és látták hogyan csesztetem a tesómat. Onnantól fogva sose hittek nekem, még akkor se amikor tényleg bántott :D

  • 2015.02.25 20:52:42Tele Peti

    Nalunk alando a rivalizalas, most az a kovetkezo nevelesi fokozat, hogy megtanitom, hogy ugy csinaljak az egymas gyilkolasat, hogy ne halljuk. A kovetkezo fokozat az lesz (kombinalva az elso lepcsovel), hogy ha balhe van, akkor mind a kettot eri a retorzio. Lehet, hogy ezzel majd vesztek a nepszerusegembol, de ha szovetkeznek "ellenem" (illetve a retorziom ellen) akkor az kozelebb hozza egymashoz oket...

    Remelem el tudok oda jutni, hogy rajonnek, hogy egymassal szovetkezni kifizetodobb, mint egymas ellen harcolni... Vegul is ez az eletben is igy van.

  • 2015.02.25 23:20:09blacklord

    " (az en otletem, akaratom volt) de ez van majd megoldom." Még jó, hogy ilyen mintaszerű párkapcsolatban éltek, ahol a feleséged a szülés után relatív gyorsan visszamehet építeni a karrierjét, míg te velük otthon maradva "megoldod" a két gyermeked 10 percenként kirobbanó konfliktusait... ugye?

Blogok, amiket olvasunk

JEGYZETLAP Posztnyár szindróma

Ha csak sóhajtozunk, és utáljuk, hogy vége, egyre nyomorultabbul érezzük magunkat. Négy lépés, hogy a szeptembert is élvezni tudd!

STÍLER Netes szépségdilik: ezeknek ne dőlj be

Ha nem akarsz úgy kinézni, mint egy cirkuszból szabadult bohóc, ne a csodatévő appok képeinek higgy, hanem a tükörnek. Az ugyanis nem halványítja el a bőrhibákkal együtt a sminkedet is.

HOMÁR Fifikás, de bebukott parkolóteszt budán

Jó napot, miért büntetnek meg, ha még a fizetőövezet kezdetét jelző tábla előtt parkolok, a nem fizető zónában? Csak. Parkolócég, 12. kerületi módra.
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta