Amerikai „kockák”, akik meghekkelték az oktatási rendszert

Zanza!

El tudja képzelni, hogy a gyereke nem jár iskolába, hanem otthon, minimális irányítással, tankönyvek és az internet segítségével tanul? Azzal foglalkozik, ami igazán érdekli őt, így fejleszti saját magát? El tudja képzelni, hogy így sikeres emberré válhat, olyanná, aki létrehoz valami új és jó dolgot?

Az amerikai tech iparágban dolgozók egyre nagyobb része gondolja így. A Wired riportja bemutatja, miért váltak otthoniskolázóvá sikeres tech cégek első emberei, és mit gondolnak a hagyományos iskolarendszerről.

Az amerikai háziasszony, Samantha Matalone Cook nem járatja iskolába, hanem otthon tanítja két kiskamasz gyerekét. A 12 éves Parker és a 10 éves Simon szobáján mintha vihar söpört volna végig, a fiúk a kanapén ülve éppen matematikát tanulnak elmélyülten. Parker prealgebra feladatokat old meg, Simon pedig éppen matekszörnnyé készül válni a tankönyve segítségével. A fiúk azóta otthon tanulnak, amióta a szüleik úgy döntöttek, hogy nem adják őket óvodába.

Samantha férje, Chris sosem szerette az iskolát, helyette az apja IBM gépével volt elfoglalva. Háromszori próbálkozás után belátta, hogy alkalmatlan rá, hogy a főiskolán olyan kötelező tantárgyakat sajátítson el, mint a szerves kémia, így teljes figyelmével a számítógépek felé fordult. Ami kifizetődő döntés volt, jelenleg a Pandora egyik vezető rendszer adminisztrátora.

Samantha független gondolkodású anyuka, blogot vezet a női egyenjogúságról, a szülőségről, az oktatási reformról. Emellett közösséget épít, melynek célja, hogy segítsék a gyerekeket abban, hogy azokon a területeken tudjanak kibontakozni, amelyek valóban érdeklik őket, legyen az matek, tudomány, technológia vagy művészet. Valamint bíztassák őket, hogy legyenek bátrak és hozzanak létre nagy dolgokat.

Nos, amikor eljött az ideje a gyerekeik iskoláztatásának, Cook-ék egyáltalán nem törték magukat, hogy hagyományos iskolába küldjék őket. A világ változik. Kreatív és bevállalós emberekre van szükség, és ez nem fog összejönni egy olyan rendszerben, ahol megmondják a gyereknek, hogy mit csináljon – vélekedik Samantha. Ehhez pedig a legjobb módszer a „csináld magad”.

Támadás az iskolarendszer ellen

A „csináld magad” megszokott módszer a tech iparágban – Mark Zuckerberg a harvardi kollégiumi szobájában alkotta meg a Facebook-ot, Palmer Lucky pedig az Oculus Rift-et (virtuális valóság head-set) bütykölte össze a garázsukban fellelt alkatrészekből. Larry Page és Sergey Brin, a Google alapító tulajdonosai pedig a sikereik nagy részét arra vezetik vissza, hogy Montessori iskolába jártak.

Napjainkban a PayPal alapító Peter Thiel indított támadást a felsőoktatás ellen. A Thiel Fellowship lényege, hogy százezer dollárt biztosított húsz 20 évnél fiatalabb tehetségnek azért, hogy elhagyják a főiskolát és megvalósítsák a saját vállalkozásukat.

Jeffrey Lim, a Thiel Fellowship egyik támogatottja
Jeffrey Lim, a Thiel Fellowship egyik támogatottjaFotó: Boston Globe / Europress / Getty

A másik ilyen, azóta már Magyarországon is egyre elterjedtebb gondolat Ken Robinson-tól jön. A „Hogyan öli meg az iskola a kreativitást” című előadásában levezeti, hogy a mostani oktatási rendszer még az ipari forradalom idejéből maradt ránk, amikor mindent a munkának rendeltek alá, vagyis az iskolában termelésre alkalmas dolgozó embertömegeket kellett előállítani. Mára azonban ez a megközelítés teljességgel idejétmúlttá vált, hiszen ezzel a tudással a 21. század rendkívül gyorsan változó világához nem lehet sikerrel alkalmazkodni.

Az iskolai tesztek, a számonkérés a konformitást segítik, és ahelyett, hogy hagynánk kibontakozni a gyereket, hagynánk, hogy azzal foglalkozzon, ami érdekli, leszedáljuk őket, és azt várjuk, hogy nyugodtan üljék végig az unalmas órákat egymás után, éveken keresztül.

Ken Robinson szerint a kreativitás éppen olyan fontos, mint az írástudás, mert aki fél hibázni és tévedni, az soha nem mer majd alkotni, bármi eredetivel előrukkolni.

És létrejön az új embertípus

Mindezeknek a gondolatoknak köszönhetően létrejött egy új mozgalo, és magával hozott új tehetségeket, az otthoniskolázott „kockákat”. Az otthoniskolázás az utóbbi években egyre elterjedtebbé vált. Amerikában az otthontanított iskoláskorú gyerekek száma az 1999 és 2012 között eltelt 14 évben megduplázódott, arányuk 1,7-ről 3,4 százalékra nőtt. Ezeknek az otthontaniskolázóknak egy jelentős része, közel fele a tech közösségekből érkezett, az apukák fele, az anyukáknak pedig ötöde valamelyik tech cégnél dolgozik.

A cikk elején bemutatott Samantha Cook közössége is „kockákkal” van tele. A brooklyn-i app designer, Jens Peter de Pedro szerint a tech és startup közösségbeliek mindig felteszik maguknak a kérdést, hogy valóban úgy kell-e valamit csinálni, ahogy, és mindig ugyanarra jutnak: még a saját garázsukban is jobban csinálnák.

Lisa Betts-LaCroix, a szilikonvölgy számos projektjének vezetője, akinek a férje számos biotechnológiai startupot hozott létre, szintén otthon tanítja a gyermekeit, bár ő jobban szereti a „független tanulás” kifejezést.  Amikor elkezdte, még csodabogárnak számított, ma viszont már több mint 500 család van az otthoniskolázó csoportjában, és egyre több tech vállalkozó, mint például a saját férje. Lisa a közvetítők nélküli tanulásban hisz, azt mondja, nincs szükség arra, hogy bárki, mondjuk, egy tanár megmondja, hogy mivel foglalkozzunk.

161065799
Fotó: Helen H. Richardson / Europress / Getty

De miért éppen ők?

Talán nem meglepő, hogy pont a tech közösség tett magáévá egy újfajta felfogást az oktatásban is, talán ennek tagjaira hat a legkevésbé a fiatalokra jellemző falkaszellem.

Catherina Fake, a Flickr és Hunch egyik társalapítója, aki szintén otthoniskolázta a 3 gyerekét, úgy nőtt fel, hogy nem nézett tévét, nem érdekelte a popkultúra. Helyette T. S. Elliot-ot olvasott és klasszikus zenét játszott, amitől úgy érezte magát, mintha valami szuperképessége lenne.

A „Class Dissmissed” című film megalkotója, a dokumentumfilmes Jeremy Stuart ezt úgy fogalmazta meg: „Az a szokás, hogy beiratkozz valami intézménybe, hogy információt szerezz dolgokról, de mi a technológia korában élünk, és gyakorlatilag mindent, amire szükséged van, megtalálsz a telefonodon” – mondja. „Az egész paradigmarendszer megváltozott. Már nem arról szól, hogy hogyan szerezd meg az információt, hanem hogy hogyan használd, hogyan szűrd meg, és mit tudsz vele kezdeni te magad. Ez egy hihetetlenül fontos képesség, az iskolák azonban ezt figyelmen kívül hagyják” – tette hozzá az otthoniskolázásról szóló film alkotója.

Azoknak az amerikai szülőknek, akik otthon szeretnék tanítani a gyereküket, egy sor lehetőség áll rendelkezésükre. Egy csomó múzeumnak vannak speciális programjai, vagy csatlakozhatnak a helyi otthoniskolázók csoportjához, és megoszthatják az ötleteiket, projektjeiket. Letölthetnek tananyagokat website-okról, vagy kérhetnek tanmenetet több helyről, és vannak persze online tutorialok is.

Catherine Fake
Catherine FakeFotó: Bloomberg / Europress / Getty

Üzleti terv 10 és 12 éves módra, még ebéd előtt

Fél 12-kor, amikor a gyerekei végeztek a tankönyvekkel, Samantha Cook valami újjal próbálkozik. Az előző héten megkérte őket, hogy álljanak elő egy ötlettel, és most azt szeretné, ha készítenének egy üzleti tervet.

Simon egy mexikói étteremre gondolt, Parker pedig valódi, élő, genetikailag módosított, békából előállított Pokemont akar csinálni. A helyesírással akadnak problémáik, de megoldják az iPhone hangvezérlője segítségével. Samantha irányítja a munkájukat: miben lesz más Simon étterme, mint a többi, mire van szüksége hozzá?

Parkernek ugyanígy fel kell írnia, hogy milyen felszerelést kell beszerezni. Amikor a maghasadáshoz feltétlenül szükséges reaktor ára kerül szóba, Parker kissé elbizonytalanodik, még az is lehet, hogy állami garanciára lesz szükség – veti fel Samantha. És így tovább, és így tovább, csupa gyakorlatias kérdés és megoldás, tulajdonképpen bármilyen elrugaszkodott ötlethez.

Egyéni megoldás társadalmi szükségletre

Cook-ék nemcsak otthoniskolázók, hanem iskolaellenzők is. Nemcsak azért tanítják otthon a gyerekeiket, mert a legtöbb iskola alulfinanszírozott és tesztfixált, vagy egyéb módon nem hatékony, hanem úgy gondolják, hogy a jelenlegi oktatási rendszer elméleti, filozófiai kiindulópontjának is leáldozott már.

Az iskolatagadók abban hisznek, hogy a gyerekek természetében benne van a tanulás, egy kis segítséggel, irányítással maguk is felfedezik, kikísérletezik, megtanulják a világot, méghozzá úgy, ahogy az éppen megfelel az érdeklődésüknek és az egyéni képességeiknek. Egy olyan oktatási rendszerben, ahol mindenki ugyanazt a feladatot kapja, és mindenkitől ugyanazt várják el, csak a bajok jönnek, a gondolkodásnak pedig vége. A megoldás az, hogy olyan feladatokat kell adni a minden gyereknek, ami érdekli, ami segíti őt beavatni a témába, és amivel magától is szívesen foglalkozik.

Mindez persze jól hangzik, csakhogy képzeljük el, hogy egy osztályban egy tanárnak 20-30 gyerekre kellene egyenként odafigyelnie és feladatot adnia. Samanthának, a két gyerekével foglalkozni és üzleti tervet készíteni éppen elég fárasztónak látszik. Milyen lehet 20-30 gyereknek ugyanazt a figyelmet, energiát adni óráról órára? Éppen ezért alkalmazzák az iskolák az „egy méret mindenkinek” modellt. A tanároknak állandóan egyensúlyozniuk kell a diákok egyéni szükségletei, a különböző érdeklődések, készségek, képességek között. A legtöbb tanár ezért beáll a biztonságos átlagra, remélve, hogy így a lehető legtöbb gyerekhez sikerül eljuttatni, amit kell – egyúttal persze azt kockáztatják, hogy az átlag feletti és alatti gyerekek ezzel rosszul járnak majd.

Természetesen van egy csomó privát iskola és támogatott programok, amelyek „gyermekközpontú” oktatást kínálnak. De a legtöbb iskolatagadó egybehangzóan állítja, hogy ezek ugyanúgy a hagyományos eredményekre törekednek. (Tegyük hozzá, nehéz lenne elképzelni, hogy pont egy menő magániskola versenyben tudna maradni úgy, ha nem demonstrálná időről időre a szülőknek, hogy mit végeztek olvasás és összeadás terén). Úgy tűnik tehát, hogy az otthoniskolázás nem más, mint egyéni válasz egy társadalmi szükségletre.

Lerombolni végre a jelenlegi oktatási rendszert

És ez az, ahol a „kockák” hatalmas lehetőségeket látnak: differenciált, egyéni oktatás az osztálytermekben, a diákok céljainak, tanulási stílusának, érdeklődésének figyelembe vételével.

Jyri Engestrom, Caterina Fake férje idén feliratkozott az egyik ilyen szolgáltatást kínáló iskolába. A pár évek óta otthoniskoláz, fokozatosan egy 10 diákos mikroiskolát hoztak létre Seat School néven. Elkezdték figyelemmel kísérni az AltSchool (egy, a mikroiskolákat összefogó közösség) munkáját, amit hibrid szemléletnek neveznek.  Azt mondják, ez csak egy példa, hogy induló cégek hogyan tudják használni a technológiát arra, hogy új oktatási modellt hozzanak létre, valahol az otthoniskolázás és a hagyományos iskola között.

1604x929xScreen-Shot-2015-02-08-at-4.39.27-PM.png.pagespeed.ic.F
Fotó: seatschool.org

Jyri Engestrom előre látja a napot, amikor az az erő, amely feje tetejére állított mindent az élet minden területén a szállítmányozástól a szórakoztatásig, lerombolja végre a jelenlegi oktatási rendszert. Amikor ugyanúgy bérelhetünk egy tanárt egy órára, ahogy mondjuk, egy ezermestert, aki összeszereli az IKEA bútort. Engestrom érzi a vihar előtti csendet. Egyre olcsóbbá válik egy céget beindítani, hiszen van egy csomó on-line eszköz, amit ingyen lehet használni. És ugyanez áll az iskolára is

Blogmustra