SZÜLŐSÉG

Mit tegyünk, ha szemtelen a kölyök?

2015. február 15., vasárnap 18:55

A tizenéves kor köztudottan a szemtelenkedés időszaka. Erre sok szülő felsóhajt: miért, melyik életkorban nem szemtelenkedik a gyerek... Persze, de ahogy kamaszodik, általában átlép bizonyos határokat, a szülőt is meglepi, mit meg nem enged magának. Volt olyan tizenéves, akinek anyjával való kommunikációja szinte egy szóra korlátozódott: „kuss!”. Ez volt a válasz minden felvetésre. Az apjának csak azért nem mondta, mert ő már rég nem hozakodott elő felvetésekkel. Holott nem ez volt a jellemző kommunikációs forma abban a családban, tehát nem arról volt szó, hogy a gyerek csupán eltanulta, amit a szülőktől hallott.

Ettől még persze igaz, hogy sok mindent meghatároz, ahogy a családban egymással kommunikálnak. Az, hogy csak a „kuss”, a „hagyjál”, az „utállak” maradjon, feltételezi, hogy elmaradtak a bensőséges beszélgetések. (Bár az „utállak” tulajdonképpen bizalmas közlés a maga tömör módján, mert mond valami a gyerek lelki állapotáról és viszonyulásáról, ezzel már lehet valamit kezdeni, kiindulni belőle. Például, rákérdezni, hogy „miért utálsz?”) A fenti példában szereplő lány lázadt, de talán azt is megfogalmazta, ha nem is volt szándékában, hogy van valami „kuss” a levegőben. A fontos dolgokról nincs szó, valahogy üresség van.

Felmerül, kell-e határt szabni, és lehet-e határt szabni az ilyen megnyilvánulásoknak. Igen és nem.

Igen, mert a szülő legyen őszinte, és nem kell úgy tennie, mintha mi sem történt volna, mikor sokkolta a gyerek megnyilvánulása, esetleg bántotta, megalázta, de mindenképp megdöbbentette. Viszont nincs értelme a keménykedésnek, a kesztyű felvételének, annak, hogy „na, majd én megmutatom, kivel szórakozzon”.

Ha a szülő úgy reagál, hogy aki így beszél vele, az nem kap pénzt mozira, nem mehet el a buliba, akkor hadüzenetet küld, és elindít egy többévesnek ígérkező háborút. Viszont, ha nagyon komolyan azt mondja, nem szeretné, ha így szólna hozzá a lánya, fia, mert ez bántja, és különben sem akarja, hogy ilyen légkör uralkodjon otthon, akkor azzal hathat. Már amennyiben megvan a bizalom, ha addig jó volt a kapcsolat. Nem csodamondatról van szó: ha az évek során sérült a kapcsolat, mert már rég elbeszél egymás mellett szülő és gyerek, és ezért ezt a mondatot sem tudja igaznak, hitelesnek elfogadni a szülőtől, akkor nem fog számítani. De ha megszokta, hogy őszinte vele a szülő, akkor meg fogja hallani.

Vajon hogy maradhat meg a párbeszéd egy vadabb kamasz mellett? Most egy klasszikus tizenévesből induljunk ki, aki rácsapja a szülő orrára az ajtót, a barátaival van, vagy egyedül a szobájában, aki érzelmekről nem szívesen beszél. Természetesen nem minden tizenéves ilyen, ahogy minden életkorban különbözőek vagyunk, úgy a tízes évek is meglehetősen különböző hangulatban telhetnek.

De akkor is van eszköze a szülőnek, ha olyan a gyermeke, mint ami a fejünkben a kamaszokról szóló sztereotípia. Mert ő akkor is lehet őszinte. Nem lelkizést jelent ez, hanem a sérülékenység felvállalását. Hogy nem akar sebezhetetlennek, tévedhetetlennek tűnni, sem olyannak, akivel nem szabad szembeszállni. Hanem legyen ember, aki hibázik, és vállalja, hogyha hülye volt. Elismerheti, ha a gyerek valamit jobban tud, valamihez jobban ért, valamiben neki volt igaza. Bevallhatja, ha bizonytalan egy helyzetben, akár konkrétan a gyerekkel kapcsolatban.

Sok szülő számára ijesztő ez, mert attól félnek, egy ilyen vallomástól örökre oda a tekintélyük. Pedig épp ellenkező hatása van, ha a szülő képes azt mondani: „Bevallom, néha teljesen tanácstalan vagyok, hogy viselkedjek veled. Mikor így magadba fordulsz, nem tudom, mivel teszek jót, ha kérdezgetlek, vagy ha békén hagylak.” Lehet, hogy nem fog azonnal választ kapni, de mégis újra létrejött a kapcsolat, épített egy hidat a gyerek felé, mert ki merte fejezni, hogy mi motoszkál benne. Ha ez nem manipuláció, amire azonnali önfeltárást vár a szülő, csak egyszerű őszinteség, akkor előbb-utóbb jönni fog valamiféle válasz.

shutterstock 176638511

Kiborulni lehet, de ne ez legyen az egyetlen és állandó reakció, mert az azt jelenti, az anya, az apa nem képes mit kezdeni a gyerek érzelmi állapotával, életszakaszával, nem tudja viselni, hordozni, támaszt adni. Ez pedig ugyanúgy ijesztő tizenöt évesen, mint öt évesen. Nem jó reakció a dac sem, hogy a szülő is elzárkózik, mert ezzel szemben tehetetlen a gyerek. Az ő sértődöttsége mást jelent, mint mikor a szülő mutatkozik sértődöttnek, főleg, ha tartós. A kamasznál ebben fejeződik ki, hogy valami átalakulás, káosz van benne, ami miatt most különösen sérülékeny, és tüskéivel meg kell védenie magát a külvilágtól. De a szülő mit fejez ki vele? Azt, hogy félreértette a kamasz jelzéseit. Rosszabb esetben azt, hogy ő úgy gondolja, valóban tönkrement valami köztük, hogy ő így már nem is szereti, nem is fogadja el a gyereket - hiheti ezt a serdülő egy elzárkózó, bezárkózó szülő láttán!

Nem kell megijedni, ha szemtelen a gyerek, ez a legfontosabb. Semmi nincs veszve. De hagyni sem kell, mindannyiszor, amikor átlépi a szülő számára elviselhető határt, érdemes határozottan jelezni. Ha tartja magát a szülő, nem borul ki, és nem bizonytalanodik el, előbb vagy utóbb, de normalizálódni fog a helyzet.

Cziglán Karolina pszichológus

Ne maradj le semmiről!

KOMMENTEK

  • 2015.02.15 19:25:17Fotós bácsi

    Úgy figyeltem meg, hogy amelyik családban a szülő tekintélye elsődleges, annak addig minden alá volt vetve, nem segítenek ilyen tanácsok. Inkább esnek kétségbe és az ismerősöknek panaszkodással oldják a saját feszültségüket, mintha segítene, ha a problémát mindenkinek elmesélik. Igazából csak vigaszt keresnek, mert akkor legalább az ismerőseik úgy tesznek, mintha sajnálnák őket. Amelyik szülő gond nélkül meg tudja valósítani a leírtakat - amelyek valóban jó tanácsok! -, annál eleve már van affinitás az ilyen hozzáállásra és gyermeke nem is jut el talán olyan komoly szintre az ellenállásban.

  • 2015.02.16 16:34:47Androsz

    "Nem kell megijedni, ha szemtelen a gyerek, ez a legfontosabb. Semmi nincs veszve."

    Az a nagy baj, hogy sokszor, túl sokszor már sajnos minden veszve van. És a pszichológus és pszichoterapeuta szakma sem tudja stabilan megnevezni az ide vezető okokat, a megoldásokról már nem is beszélve. Annak ellenére, hogy a lélekgyógyászok általában a liberálisabb nevelési attitűdöt támogatják, önálló tudatos vagy érzelmi alapú döntéseket megengedve a gyerekeknek olyan jellegű kérdésekben, amelyekben a "régi" gyakorlati elvek szigorúbbak voltak, mégis ott lebeg a még plénum előtt nem nagyon elmondott felelősség, ami nem közvetlenül a lélekgyógyászokat, pedagógusokat, nevelési tanácsadókat terheli, hanem az általánosságban eltolódott szemléletmódról vallható be, hogy összességében tévút. Azoknak az egyéb hatásoknak a környezetében, amelyek nem csak a serdülőket, hanem már az otthonról a gyakorlatilag ellenőrizhetetlen közösségi életbe áttelepülő óvodásokat is éri folyamatosan. A gyerekek érzékeny és rafinált lények, akik páratlan éleslátással észlelik a számukra valami előnyt kínáló összes helyzetet és jelenséget. Mindenki tudja, hogy már a csecsemő elkezdi az akarata érvényesítésére irányuló próbálkozásokat, és már akkor elkezdődik a nevelése. Csak valójában senki sem lát megbízható, kiismert, bevált elemeket, elméleti iskolák, irányzatok vitáznak egymással, elég terméketlenül.
    ...

  • 2015.02.16 16:58:41Androsz

    Ma már csak alig vitatják, hogy a tévé a legerősebb személyiségformáló elem a gyerek és felnőtt életében. A gyerekeknek régebben adagolt tanmesék az uralkodó erkölcsi rendszerhez igazítás szándékával, kipróbált technikaként működtek. Tanmesének tekinthetünk minden olyan kis gyerekmesét is, amelyben a feszültséget az igazság oldja fel, a jó elnyeri jutalmát, a rossz a büntetését, akkor is, ha a jó a kiscica, aki végül simogatást kap, a lopós róka pedig jól pórul jár. Jelentsen ez bármit is, ugye, ez nem számít. Ezeknek a meséknek a bizonyított nevelő erejét megsemmisíti a tévéből áradó rengeteg mese, amelyek sokszor nem jól kiegyensúlyozott konzekvenciát szolgáltatnak, és szintén sokszor a konfliktuskezelésre mutatnak borzasztó mintákat. A gyerek szivacsként issza az információkat, és a tévé hatása akkor is kikerülhetetlen és elsöprő, ha a szülő próbálja a tévénézés idejét minimalizálni, saját mesékkel gazdagítani a gyerek lelkét, közös játékkal nevelni. A gyerek akkor is a tévé hatása alatt van, amikor a kiságyban még nem alszik, hanem fülel. És akkor is, amikor az oviban a többi gyerek megosztja vele az általuk a tévében magukba szívott tanulságot.

    Ez egy olyan kor, amikor elszabadult valami, ami rongál. A szülők zömének, ez nyilvánvaló, nincs meg az az intelligenciája és érzékenysége, ami ezt a hatást eséllyel próbálhatná ellensúlyozni. A kor tüneteit kellene változtatni, drasztikusan csökkenteni a testi-lelki erőszakot a filmekben, híradókban, az általános élményáradatban. Ez önmagában nem oldhatná meg a jelenleg szélesedő körben tapasztalható devianciával színesedő, sokszor már krízisközeli rétegviselkedés bajait, de egy hibás elem kiiktatása is eredményt tud hozni minden bajban. Csakhogy a kor formál bennünket, és nem fordítva. Még nem ismert a megoldás.

  • 2015.02.16 17:14:53Androsz

    (ez középről makacsul kimarad:)
    ...
    A gyerek még kamaszkorban is – akkor igazán! – az önveszélyességig alkalmatlan az ellenőrizetlen és uralom alatt nem tartott, önálló életre. Igen, uralom alatt kell tartani a gyereket, ez az igazság. Az a súlyos baj, hogy az uralom alatt tartást a szélsőségesebbek rémuralomnak festik le, amely szétmorzsolja a kamasz lelkét, eltiporja a friss hajtásokat, rabszolgává nevel stb. Észre kell venni azt, hogy ha szerintük ez történik, akkor is századok igazolták ennek a hasznát és szükségességét azzal, hogy a régebbi időkben a kamasz több uralom alatt volt, és kevésbé volt önveszélyes, a társadalomra kevésbé veszélyes önálló egyeddé fejlődhetett. Mi az utóbbi egy-két évtizedben beavatkoztunk a mikrotársadalmi evolúcióba, és ez szerencsétlen beavatkozásnak bizonyult. A szabadság, a lelki és egzisztenciális jólét nem a legfontosabb cél, ezt el kell végre ismerni, mert a gyereknek egy társadalom működésének alapfeltételeit kell majd teljesítenie, és a társadalom nem viseli el azt, amire ma a kamaszok a rengeteg interjú és esetleírás szerint eltolódó hajlandóságot mutatnak, erről ön, Karolina, nyilván rengeteget tudna mesélni.
    ...

  • 2015.02.16 17:17:05Androsz

    ...
    Mondhatnánk azt is, hogy vissza kellene állítani a régi rendszert. De ez így nem igaz, mert alaposan átgondolva kellene a mai doktrinákat a "régi rendszer" szemléletéhez újraigazítani. Kerülni kell az erőszakot, mert ismerjük annak folyományait, de el kellene fogadnunk a kényszerítést, mint elhagyhatatlan alapelemet. Olyannyira, hogy ha kell, az erőszak is alkalmazható legyen, a társadalom által jobban ellenőrzött módon. Az, aki rutinszerűen veri a gyerekét – és házastársát –, csak egy ostoba barom, aki maga is korrekcióra szorul. De aki szükség esetén lekever egy frászt a gyereknek, még a maga idejében, azt hiba bűnösnek bélyegezni. Majd annak bélyegezheti őket a hatalom, ha megmutatja, hogy mi lenne helyette a *célravezető* módszer. Egyelőre ezzel adós maradt, mint mindenki, akikkel én erről beszélgethettem. Ez egy nagyon nehéz probléma, és teljesen igaza van abban, hogy most már le kell vonni belőle valami tanulságot, mert már kiderült, hogy valami nem jól működik.

    ...

Blogok, amiket olvasunk

MENŐ LAKÁS Hangulatos nappalik fehér téglákkal

A fehérre festett téglafal olyan visszafogott dizájnelem, ami egyből érdekesebbé tesz bármilyen lakást. Mutatjuk a jó példákat: modern, szellős, világos.

KETTŐS MÉRCE Kinek járjanak a segélyek?

Aki megérdemli? Aki rászorul? Aki balszerencsés? Az igazságos újraelosztás rendszere nem is olyan egyszerű.

GADGET Menő mobil 26 ezer alatt

A Xiaomi Redmi 4A az egyik legkedveltebb telefon hazánkban a gyártó kínálatából. Nem is csoda, mert ilyen tudást ilyen áron kevesen adnak!
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta