Utánozó majom – avagy hogyan tanul a gyerek?

Zanza!

A csúfolódás az utánozó majomról valójában teljesen érthetetlen, hiszen az utánzás az ember egyik legfontosabb tanulási módszere, főleg gyerekkorban. Életünk első néhány évében a tudásunk legnagyobb részét utánzással sajátítjuk el. A tanulás az ember egyik legjellemzőbb képessége, és mindenképpen ez az – pontosabban az a rendkívül sokféle és hatékony tanulási képesség, amivel fajunk bír –, aminek a legtöbbet köszönhetjük.

Minden az utánzással kezdődik

Az egyedfejlődés során a tanulási módszerek közül elsőként az utánzás jelenik meg. Már a kicsi csecsemők is igyekeznek utánozni a felnőttek arckifejezéseit, és a felnőttben is mondhatni kódolva van, hogy grimaszoljon, nevessen a babára, eltúlzott szájmozgással, lassan mondja a szavakat, mintegy megkönnyítve ezzel az utánzást, ami ekkor még nem tudatos, és a baba nem képes arra sem, hogy a modellt és az utánzót (azaz saját magát) elkülönítse. Kb. 8 hónapos korától kezd tudatosan utánozni.

shutterstock 84653671(1)

Az utánzás a szociális tanulás (a társas készségek elsajátítása) és a beszédtanulás alapja, és az első lépés ahhoz, hogy átvegyük a normákat, szokásokat, beilleszkedjünk a társadalomba, illetve hogy képesek legyünk megérteni, átérezni mások viselkedését és jelzéseit, mert az utánzás során a modell érzelmi megnyilvánulásait is átveszi az utánzó. Az utánzás nem feltétlenül akkor következik be, amikor a gyerek megfigyeli a modell viselkedését, hanem később is megtörténhet. Ezt nevezzük késleltetett utánzásnak.

Az utánzás több lépcsőből álló folyamat: a gyerek először megfigyel vagy hallgat, információt gyűjt. Ezután feldolgozza az információt, majd megpróbálja leutánozni a látottakat vagy hallottakat, végül esetleg többször megismétli a cselekvést, azaz gyakorol. Jó példa erre a beszéd elsajátítása. Még mielőtt értelmes szavakat mondana a kicsi, már számtalanszor megpróbálja elismételni a hallottakat, míg végül értelmes szavak formálódnak a hangsorokból. A már mondatokban beszélő gyerek sem hagyja abba az utánzást: minden új szót, fordulatot szinte azonnal beépít a beszédébe, függetlenül attól, hogy érti, jól érti-e a kifejezést, amivel igencsak vidám perceket tud szerezni a környezetének.

Egy kis csecsemő számára az utánzás még minden „kritikától” mentes, de a kora előrehaladtával ez kezd megváltozni, és ez – a szelektív utánzás képessége – az, ami igazán emberivé teszi ezt a tanulási módot. A gyerekek már egész kicsi korukban képesek lehetnek felismerni és elhagyni az utánzás során azokat az elemeket, amelyekre igazából nincs szükségük a cselekvés végrehajtásához, és ez a képesség csak egyre kifinomultabb lesz. Ha belegondolunk, mi, felnőttek, nemigen szoktunk már pontosan leutánozni senkit és semmit, gyakorta merítünk viszont ötleteket egymástól, melyeket azután itt-ott átdolgozva, személyre szabva, a körülményekhez igazítva valósítunk meg. Ez – mai tudásunk szerint – kizárólagosan emberi képesség, aminek az alapja az utánzás.

A bizalmi kapcsolat is az utánzáson alapul

Kutatások szerint az utánzásnak fontos szerepe van a bizalom megteremtésében és a szociális érzékenység, a segítőkészség fejlesztésében is. Egy 18 hónapos gyerekekkel végzett kísérletben például a gyerekeket két csoportba osztották. Az egyik csoport mellé kirendelt személy mindent leutánzott, amit a kicsik csináltak: ugyanarra a tárgyra mutatott, felkiáltott, ha ők felkiáltottak, ő is megvakarta a fejét stb. A másik csoportnak azonban olyan ember jutott, aki semmit sem utánzott, sőt, mindig valami mást csinált, mint a gyerekek. Amikor később ezek a személyek „véletlenül” leejtettek valamit, az utánzott gyerekek sokkal nagyobb érdeklődéssel és segítőkészséggel fordultak nem csak az őket utánzó személy, de a másik illető felé is, míg akik abban a csoportban voltak, akiket nem utánoztak, kisebb szociális érzékenységet tanúsítottak.

shutterstock 204835786

Az utánzásban nagyon fontos szerepe van a jutalmazásnak, illetve a negatív megerősítésnek, büntetésnek. A kicsi gyerek nagy buzgalommal és lelkesedéssel csinál mindent „ugyanúgy”, mint anya vagy apa, nem is érti ezért, miért lesznek mérgesek a felnőttek, amikor ő is innivalót tölt magának (csak közben végiglocsolja az abroszt), vagy felsepri a konyhát (és közben lever a partvissal két poharat).

Ezek bosszantó dolgok a felnőtt számára, ahogy sokszor ahhoz sincs türelmünk, hogy kivárjuk, amíg a kicsi „segít nekünk”, de érdemes venni egy (száz) nagy levegőt, és még egy kis türelmet kicsikarni magunkból, mert ha folyvást negatív megerősítést kap a gyerek az utánzásban, azt a szülő-gyerek kapcsolat is megsínyli.

Tudniillik nem véletlen az, hogy a gyerek elsősorban a szüleit utánozza. Nem csak arról van szó, hogy őket látja a leggyakrabban, az utánzásban fontos a modell és az utánzó közötti kapcsolat is: a gyerek sokszor csak azért utánoz valakit – jellemzően a szülőt –, mert érzelmileg kötődik hozzá, és a szeretett modell utánzása jutalomértékű a számára. De nem csak a szülő lehet ilyen fontos modell: a kisebb testvér gyakran szinte árnyékként követi és utánozza nagyobb testvérét (akit ez sokszor nagyon idegesít).

Az azonosulásnak nevezett, az utánzásnál magasabb szintű folyamat során pedig a modelltől átvett viselkedésformák beépülnek a személyiségbe. Ilyenkor nem a minta, az átvett viselkedés a lényeg, hanem a modell személye és a hozzá fűződő kapcsolat, illetve annak megerősítése az átvett viselkedés révén. Ez az oka annak, hogy sokszor elszörnyedve kapjuk magunkat azon, hogy apánk/anyánk/számunkra jelentős bármely személy tipikus viselkedését mutatjuk egy helyzetben, noha ezerszer megfogadtuk magunknak, hogy na, mi aztán ilyet biztosan nem fogunk csinálni, aztán tessék.

shutterstock 98518802

Mindezek tudatában rendkívül fontos az a modell, amit a szülő kínál a gyereknek. Tudatában kell lenni annak, hogy a gyerek minden ébren töltött pillanatában megfigyel minket, és válogatás nélkül bármit leutánoz, vagy észrevétlenül teszi magáévá a látott/hallott viselkedést. És talán az is világos, miért teljesen felesleges megpróbálni szavakkal terelgetni a gyereket valamilyen irányba, ha a viselkedésünk szöges ellentétben áll a mondottakkal. Ez nem csak a kicsi gyerekekre áll, valójában egész életünkben inkább hatnak ránk a látott-halott tettek és azok következményei, mint a szövegelés.

Blogmustra