Tél, fülfájásszezon és a tudnivalók

Közeleg a tél, lassan megtelnek a fül-orr-gégészetek várói fülfájós gyerekekkel és szüleikkel. A fülfájás nem véletlenül sok szülő rémálma: a fülgyulladásra hajlamos gyereket évente akár több alkalommal is el kell vinni szakrendelésre, ahol többnyire hosszú órákig kell várakozni, mielőtt orvos látná a gyereket, ráadásul a fület érintő betegségek általában igen fájdalmasak.

Gyermekkorban leggyakoribb a középfül, illetve a külső hallójárat gyulladása. Utóbbit azonban legtöbbször a hallójáratba került víz vagy a felhalmozódott fülzsír, a rosszul kivitelezett fültisztítás okozza, ezért itt most az előbbire koncentrálunk.

Miért gyakoribb gyerekkorban az akut középfülgyulladás?

Az érintett terület anatómai és élettani fejletlensége miatt: a középfület a garattal összekötő, az előbbi szellőzéséért és a nyomáskiegyenlítésért felelős fülkürt még rövidebb, szűkebb és kevésbé meredek lefutású, mint felnőttkorban, ezért gyorsabban elzáródik, a váladék nehezebben ürül rajta keresztül, kedvező feltételeket teremtve ezzel a baktériumok, vírusok elszaporodásához, illetve rövidsége miatt a kórokozók könnyebben bejutnak a garat felől a középfülbe.

A csecsemők és a kisgyerekek ráadásul még nem, vagy nem elég hatékonyan tudják kifújni az orrukat, ami a váladék felszaporodásához, és következményes gyulladáshoz vezethet (nem csak a közép- és a belsőfülben, de az arckoponya kiterjedt járatrendszerében is, orr- és arcüreggyulladás képében). Ez magyarázza, hogy a gyerekek majd háromnegyede legalább egyszer átesik középfülgyulladáson – az esetek többségét fél és hároméves kor között diagnosztizálják –, sokaknál pedig krónikusan visszatér a baj.

Az akut középfülgyulladás szinte mindig náthás megbetegedés után, alatt lép fel – többnyire elhúzódó, súlyos vagy kezeletlen nátha szövődményeként jelentkezik, de az arra hajlamosaknál egy kisebb megfázás is ráhúzódhat a fülre. Az esetek kisebb százalékában kívülről, a hallójáraton keresztül, vízzel vagy fültisztításkor jut be a kórokozó.

shutterstock 62478697

A tünetek

A középfülgyulladás legjellemzőbb tünete az erős, sokszor feszítő érzéssel kísért fájdalom a fülben, mely fekve (ilyenkor feszít a legjobban a felgyülemlett váladék) a tűrhetetlenségig fokozódhat, ezért általában éjszaka a legrosszabb a helyzet, a gyerek nem tud aludni sem. Hirtelen felugró láz, halláscsökkenés, pattogás a fülben, fülzúgás, szédülés, hányás, hasmenés ugyancsak gyakori tünetek. A fájdalom a fej szinte egész területére kisugározhat. A még beszélni nem tudó gyereknél gyanújel, ha a füléhez kapkod, élesen felsír.

Ha átszakad a dobhártya, a nyomás, feszítés megszűnése következtében a fájdalom is megszűnhet, a láz csökken, a beteg közérzete javul. A dobhártya átszakadását jelzi az is, hogy megindul a fülből a váladék ürülése. Ez azonban nem jelenti azt, hogy nem kell orvoshoz fordulni, sőt! A dobhártya átszakadását semmiképpen sem célszerű kivárni, mert egyrészt heggel gyógyulhat, ami halláskárosodáshoz vezethet, másrészt nagyobb a szövődmények kockázata ahhoz képest, mint amikor szakorvos szúrja át a dobhártyát.

Azonnal cselekedni

Náthás kisgyerek esetében nem lehet eléggé hangsúlyozni az orrszívó gyakori és alapos használatának fontosságát, mert ez a legfőbb eszköze annak, hogy megakadályozzuk a középfülgyulladást. Még ha tudja is már fújni az orrát a gyerek, kisebb (kisiskolás kor alatti) korban az orrfújás hatékonysága elmaradhat a kívánatostól, ezért ezeknél a gyerekeknél is érdemes időnként orrszívóval alaposan leszívni a váladékot, főleg, ha nagyon taknyos a gyerek. Ha mégis fülfájás lép fel, az alábbi módszerek segíthetnek a még enyhe tüneteken, megakadályozhatják a helyzet romlását, akár az orvoshoz menés is elkerülhető lehet.

  • Ősrégi és bevált módszer a fülfájdalom enyhítésére a melegítés. Anyáink még felmelegített sót tettek tiszta zokniba vagy vászonzsákba, és ezt rakták a fülre, ez ma is jó, de ma már kapható fülmelegítő sapka is, ennek használata egyszerűbb, sőt, az infralámpa is megfelel. Ha azonban nem enyhül vagy erősödik a fájdalom, abba kell hagyni a melegítést!
  • Az orrcseppek, orrspray-k a duzzadt nyálkahártya megnyugtatása, lelohasztása révén segíthetnek a fülkürt megnyitásában, a középfül jobb szellőzésében és a nyomáskiegyenlítésben. Hároméves kor felett alkalmazhatók olyan kombinált orrcseppek, melyek nyálkahártya-összehúzó hatóanyagot is tartalmaznak, ezek hatása még kedvezőbb. A sós vizes orrcseppek és -spray-k fellazítják a váladékot, könnyebben és alaposabban kifújhatóvá/leszívhatóvá válik az orrüreg.
  • A fájdalom csillapítására az egyébként is használt láz- és fájdalomcsillapítók is javasolhatók.
shutterstock 177714848

A szakorvosok kifejezetten nem tanácsolják viszont, hogy a fájós fülbe bárki bármit csepegtessen, mielőtt orvos látta volna a beteget. Középfülgyulladás esetén a fülcsepp az ép dobhártyán egyébként sem jut át, tehát nem is hat, ráadásul a dobhártyára került anyag a későbbi vizsgálatot is nehezíti. Ha pedig a dobhártya már átszakadt, a nem megfelelő fülcsepp akár súlyosbíthatja is a beteg állapotát. (A fülcseppeket egyébként főleg a külső hallójárat gyulladása, betegsége esetén szokták bevetni.)

Ha a fülfájás erős, vagy 24 órán belül nem múlik el, feltétlenül orvoshoz kell fordulni. Ugyancsak nem szabad otthoni kúrálással vesztegetni az időt, ha a fülfájás mellett magas láz, hányás, elesettség, fejfájás is fellép, ilyen esetekben is az orvos legyen az első gondolatunk.

Családi halmozódás, védőoltás és tubus

Ismert, hogy akik gyerekkorukban sokszor küszködtek középfülgyulladással, saját gyermekeiknél is jó eséllyel számíthatnak ugyanerre. Ennek oka lehet a fülkürt kedvezőtlen lefutásának, esetleges túlzott szűkületének öröklődése, ami hajlamosít a gyakori gyulladásra.

A középfülgyulladás hátterében gyakorta azonosított baktérium a Streptococcus pneumoniae, ami ellen a 2014. június 30.-a után született csecsemőket már kötelezően oltják, de érdemes lehet idősebb gyerekeknek is beadatni az oltást, ha visszatérő betegség náluk a középfül gyulladása. Nehezen gyógyuló, idült esetekben javasolhatja az orvos egy néhány mm-es tubus időleges beültetését a dobhártyába, ami lehetővé teszi a váladék folyamatos ürülését és a szellőzést.

A megnagyobbodott orrmandula vagy az orrpolip szintén gyakori bűnös a visszatérő középfülgyulladásokban, ezért ezek eltávolítása is szóba jöhet.

Mindenképpen tartsuk szem előtt, hogy a középfül elhelyezkedése miatt a gyulladás – elsősorban a gennyes középfülgyulladás – viszonylag könnyen áthúzódhat a belső fülre, a koponya csontjaira, de akár az agyra is.Ezen szövődmények mindegyike súlyos, sokszor műtéti beavatkozást igénylő, akár életet veszélyeztető vagy maradó halláskárosodást okozó állapot, tehát nem szabad tehát félvállról venni.

Oszd meg másokkal is!
Mustra