A hét legbizarrabb terhesálomtípus

Zanza!

Sok nő számol be a várandóság ideje alatt fellépő, a magzathoz, a terhességhez, a szüléshez, vagy a csecsemőhöz kapcsolódó, különös álmokról. Ezeknek az álmoknak a jó része néhány jellegzetes mintát követ, és igen bizarrak, akár félelmetesek is lehetnek. A témával az 1970-es évek óta foglalkozó pszichológus, Alan Siegel szerint az ilyen álmokra magyarázatként szolgálhatnak egyrészt a várandós nő félelmei a terhességgel, a szüléssel kapcsolatban, illetve, az új élettel, az anyaszereppel kapcsolatos jó és – esetleg elnyomott – rossz érzései (Jó anya leszek? Örökre elveszítem a szabadságom?), valamint hogy a lélek, az elme így készül fel az új életre, és az álmok révén a magzathoz kötődés is elkezdődik vagy erősödik.

Az álmok tehát fontos részei a „mentális terhességnek”, melynek során az elme mintegy „helyet csinál” a jövevénynek. Siegel – másokkal egyetemben – ezenkívül hormonális hatásokat is gyanít a bizarr álmok háttérben, például a megemelkedett kortizolszintet.

Arra pedig, hogy a várandós nők élénkebben és erősebben emlékeznek az álmaikra, a kutatók szerint az a magyarázat, hogy a terhesség ideje alatt gyakrabban ébrednek fel a nők a gyakori vizelési inger, a magzatmozgások, a nehézkes megfordulás stb. miatt. Márpedig ha egy álom közepén felébredünk, az álom erőteljesebben megragad a tudatunkban.

Sokaknak nincsenek bizarr álmai

Persze a terhesálmok sem jellemzőek mindenkire, több ismerősünk is azt közölte, hogy semmilyen jellegzetes álomra nem emlékszik a terhesség idejéből, pedig reménykedve még ikres anyát is kérdeztünk, abban bízva, hátha ő be tud számolni valami nagyon cifráról. De nem, összesen annyit mondott, hogy „asszem egyszer valami olyat álmodtam, hogy nem két, hanem három gyerekem születik egyszerre (ettől egyébként rettegtem titokban, mert olyan rosszul voltam végig a terhesség alatt, hogy meggyőződésemmé vált, hogy biztos több gyerek van bent, azért hányok folyton mint a lakodalmas kutya), de ez nem túl bizarr, sajna."

shutterstock 125614643

Másik kolleganőnk ezt írta: „hát, én semmi ilyesmire nem emlékszem, viszont addig képtelen blődségnek tartottam a harrypottert, viszont terhesen imádtam, faltam a részeket (persze nem könyvben, hiszen j.k.rowling ezt tényleg 5 éveseknek írta, legalábbis az első 7 mondatból erre következtettem, tovabb nem olvastam). Viszont végigbőgtem az összeset. Ebben az időben ment a House is meg a Bones is, és azokat is faltam, és persze állandóan ilyen terheses, kisgyerekes betegségek/halálok voltak, de nem paráztattak különösebben, csak max nyomasztott."

Ezek a leggyakoribb álomtípusok a várandóság alatt, válogattunk a kollegák élményeiből, régebbi porontyos cikkek kommentjeiből, és az ötletadó, már korábban linkelt HuffPo cikk álmaiból is.

1. A születendő gyermek neme

Siegel szerint az ilyen álom arra utal, hogy az illetőt foglalkoztatja a kérdés, milyen nemű lesz a baba (kit nem?), illetve hogy fontos neki, mi lesz a baba neme.

„Mind a három terhességem során megálmodtam a születendő baba nemét. És mindig eltaláltam!”

„Én csak azt álmodtam, hogy a férjem más nevet adott a gyereknek mint amit megbeszéltünk, de ezt többször is "

2. A fogantatással kapcsolatos álmok

Főleg a terhesség korai szakaszában jellemzők. Sokszor valamilyen kicsi állat képében jelenik meg a magzat, például egy halacska, ami beássa magát a folyó aljzatába. A terhesség előrehaladtával a magzatot jellemzően nagyobb állatok jelenítik meg (ha állat képében bukkan fel).

„Én a teherbeesés előtt 2-3 hónappal álmodtam egy babaarcot, és tudtam, hogy az enyém. Nem volt ismerős arc, csak egyszerűen tudtam, hogy az én babám."

„A terhességem legeleje óta (még nem is tudtam, hogy laknak odabent) folyamatosan szüléssel álmodok (heti 2-szer, 3szor biztosan)."

3. A szüléssel kapcsolatos álmok

A szülés közeledtével érthető módon a baba világrajövetelével kapcsolatos álmok válnak gyakoribbá. Ha ezek az álmok morbidak, félelmetesek, az utalhat arra, hogy az anya aggódik a miatt, hogy elveszíti a kontrollt a teste és a helyzet felett, vagy hogy a dolgok nem az elképzelései szerint alakulnak.

shutterstock 163572749

„Álmomban a fürdőszobában, a kád és a vécé között ülve szültem. Rengeteg, teljesen felöltözött babám született, egyik jött ki belőlem a másik után.”

„Azt álmodtam, hogy vajúdok, de egy cseppet sem fájt. Az anyám és a nagyanyám is ott voltak, és biztattak, hogy kiabáljak, tegyek úgy, mintha nagyon fájna, mert ez a nők közös titka, hogy nem is fáj...”

„Olyat álmodtam egyszer, hogy megszültem a lányomat, aki egyből folyékonyan beszélt, kicsit meglepődtem, de örültem is neki, hogy így azért könnyebb lesz. Nagyot dumáltunk még ott, a szülőszobán."

„A férjem épp valamelyik nap mesélte, azt álmodta megszületett a baba (25. hét), 3 centi volt és egy gyufásdobozban hordozta magával mindenhova, szóval vagy benne is tombolnak a hormonok, vagy inkább lélektani oka van a dolognak."

„Én egyszer álmodtam azt, hogy férfi vagyok, és nagyon megijedtem, hogy hogy fogok így szülni..."

„Az elsőnél azt álmodtam, hogy kibújt álmomban és megszökött, és az ágy mögött találtam rá, kb mint régen a szökevény hörcsögeimre..."

4. Állatkölyök vagy tárgyat világra hozatala

Egyáltalán nem ritka vagy újkeletű álomtípus, már Freud is beszámolt egy női páciensről, aki álmában egy fókát hozott a világra. Siegel szerint a kis állat/tárgy egyértelműen az újszülött szimbóluma, sokan mégis megijednek egy ilyen álomtól, mert rossz ómennek tartják.

„Azt álmodtam, hogy egy fogkefét hoztam a világra.”

„Álmomban egy kutyakölyköt szoptattam. Elképzelni sem tudom, hogy tudtam mellre tenni.”

„Egy anakondát szültem, ami elmenekült, én meg kétségbeesetten rohantam utána, mert tudtam, hogy a többi ember bántani fogja.”

„Álmomban kiscicát hoztam a világra. Csakhogy allergiás vagyok a macskaszőrre, ezért nem érhettem hozzá.”

„Az altatásból felkelve a nővér megkérdezte, hogy akarom-e látni a gyermekeim. Nagyon boldog voltam a többesszám miatt, amíg meg nem láttam, hogy a nővér egy teli kosárnyi kismacskával tér vissza." (Ezt az álmot itt találtuk)

„Én egyszer álmomban kisgörényt szültem. mindig akartam egy görényt előtte, csak később úgy döntöttünk, mégis inkább gyerekünk lesz, ez a terhesség alatt volt. örültem neki álmomban."

5. Csapdába estem!

Az álmában csapdába eső vagy víz alá süllyedő terhes nő a pszichológus szerint vagy a magzattal azonosul – mely „csapdában van” az anyaméhben –, vagy fél a szabadsága, az önállósága elvesztésétől.

shutterstock 114603319

„A saját méhemben voltam, és láttam, hogy egy fiúval vagyok várandós. A méhem azonban úgy nézett ki, mint egy fekete-fehér, víz alatti szoba.”

6. Úristen, elfeledkeztem a gyerekről!

Sokak álma szól arról, hogy a csecsemőjüket például ott felejtik egy boltban, vagy leteszik valahol, aztán elfeledkeznek róla. „Ez normális félelem – állítja Siegel –, a szülővé válással járó megnövekedett felelősségről szól.” Nem arról van tehát szó, hogy aki ilyeneket álmodik, az elhanyagoló, rossz anya lesz, inkább az a szorongás húzódik meg a háttérben, hogy megfelelően tud-e majd gondoskodni a babáról.

„Egy csomószor álmodtam azt, hogy beteszem a lányom egy fiókba, aztán elfelejtkezem róla két teljes napra.”

„Sokszor kísértett olyan álom, amikor vásárlás vagy más hétköznapi teendő során belém hasít, hogy te jó ég, nekem van egy gyerekem, aki napok óta eszembe sem jutott! Nem kapott enni, nem gondoskodtam róla.”

„Nekem az volt visszatérő álmom, hogy egyszer csak 6-7, sok hónapos terhes vagyok, nagy pocakkal, rugdosó gyerekkel, de előtte nem vettem észre. Álmomban mindig nagyon szégyelltem magam, hogy milyen ciki, hogy észre sem vettem, hogy hónapok óta terhes vagyok."

„Azt álmodtam, hogy megszületett a baba, és örültem neki, nézegettem, de nem jutott eszembe tisztába tenni és megetetni. Hazamentem a kórházból, és otthon jutott eszembe, hogy a gyereket ottfelejtettem."

7. Az anya vagy a baba fizikai bántalmazása, sérülése

Ez talán a legrosszabb álom mind közül. Aki nehéz élethelyzetben van, vagy szorong, fél valamitől, gyakran álmodik rosszat, és ezek a rémálmok a várandósság alatt speciális színezetet ölthetnek, például egy állat megtámadja a csecsemőt, akit az anya nem tud megvédeni, vagy el akarják rabolni tőle.

shutterstock 194248097

„Álmomban megtámadott egy hatalmas, ezüsthátú hím gorilla. Iszonyú erejű karjaival átölelt, és megpróbálta kipréselni belőlem a babát. Nagyon rémisztő volt!”

„Egy lábakon járó kardszárnyú delfin kergetett, én pedig nem tudtam elég gyorsan menekülni előle.”

„Nekem ilyen álmaim terhesen nem, csak az első gyerek születése után voltak, akkor viszont rendszeresen, mindig valami vízbefulladásos szituáció volt, ahol nem tudtam megmenteni. Rémesen nyomasztó volt, még ébredés után is. Aztán egyszer csak elmúltak."

„Szóval azt álmodtam, hogy az ujszülött lányomat beleraktam a Römertopf edénybe és megsütöttem."

Érdemes bizarrakat álmodni!

Jó hír azonban, hogy egy 2008-ban, 290 nő bevonásával elvégzett vizsgálat ( ) úgy találta, hogy az ilyen álmok álmodói rövidebb vajúdásra és kevesebb szülési komplikációra számíthatnak. Egy 2003-as, 166 nővel elvégzett kutatás pedig arra a következtetésre jutott, hogy ezek a rossz álmok a szülés utáni depresszió ritkább előfordulásával mutatnak összefüggést. Az elsőre talán ellentmondásos kutatási eredmények magyarázata az lehet, hogy a nyomasztó álmok révén a félelmek felszínre kerülnek, kezelhetőbbé válnak, ami sokkal jobb, mint nagyon mélyre temetni őket, ami úgyis megbosszulja magát.

Ugyanakkor Siegel azt is hozzáteszi, hogy a szélsőségesen kegyetlen, rettenetes rémálmok azt jelezhetik, hogy valami komolyabb gond lehet. Ilyen esetekben érdemes szakemberhez fordulni.

„Azt álmodtam, hogy vérezni kezdek, de olyan erősen, hogy hamarosan egy vérrel teli medencében úszkáltam. Kétségbeesetten kerestem a vérben a babámat. Azt hiszem, egy újabb vetélés miatti félelem okozta ezt az álmot.”

„A fiamat 16 hónapos korában veszítettük el, két évvel ezelőtt. Most egy kislánnyal vagyok várandós, és gyakran álmodom azt, hogy a fiam gonosz démonként visszatér, és meg akarja ölni a lányomat.”

Akárhogyan is, a terhesség alatti, ahhoz kapcsolódó álmok eszközt adnak a várandós nő kezébe ahhoz, hogy tudatosan foglalkozzon a terhesség, a szülés, a szülővé válás miatti félelmeivel, gondolataival.

Blogmustra