SZÜLŐSÉG

Engedjünk-e a gyereknek?

2014. július 31., csütörtök 10:45

Onnantól kezdve, hogy megtanul a gyermek beszélni (sőt: onnantól, hogy képes kifejezni az akaratát), minden életkorban, számos témában vetődik fel a kérdés: mikor érvényesüljön az ő akarata, mikor ragaszkodjon a szülő a döntéséhez, mikor ártunk, mikor használunk azzal, hogy engedünk neki?

Engedjünk-e neki, ha „hisztizve” követelőzik, vagy csak azért se? Ki döntsön, ha olyasmit kér a gyerek, amit ugyan teljesíthetnénk, de ismerjük annyira őt, hogy tudjuk, meg fogja bánni a kérését? Mit tegyünk, ha szorongás áll a döntése mögött: hagyjuk, válassza a könnyebb utat, vagy erőltessük, hogy legyőzze a szorongását?

Minden szülő tapasztalja, hogy a gyerek sok „értelmetlen” kéréssel áll elő. A szülő számára legalábbis értelmetlennek tűnnek, a gyerek abban a pillanatban meg van győződve a követelés fontosságáról. Amíg egy-két kérésről van szó, ráadásul teljesíthetőek, addig nincs semmi probléma. De a gyermek sokszor épp az akaratát gyakorolja, azt teszteli, meddig mehet el, és ha a szülő teljesít egy kívánságot, megváltoztatja, mégis mást akar.

shutterstock 83552767

Szinte mintha el kellene jutni addig, hogy nemet mondjon a felnőtt. Például nem hajlandó szilvát adni barack helyett, miközben a barack az alma helyett volt, ami a körte helyett. És amikor nem kapja meg a szilvát, keserves sírásban tör ki, toporzékol. Nehéz ilyenkor jól dönteni szülőként, talán még bűntudata is van az anyának, az apának, hiszen tudja, voltaképp még ezt a kérést is teljesíthetné, leginkább azért nem teszi, mert irritálja, hogy ugráltatja a gyerek. És persze mindenki szeretné, ha jó lenne a hangulat, és lehetőleg elkerülné a tombolást.

Néha úgy tűnik, mintha a gyerekek tudnák, szükségük van annak megtapasztalására, hogy nem az ő kívánságuknak megfelelően alakulnak az események, és kiprovokálnák ezt. Hogy hányadik csere után mondjunk nemet, az talán nem is olyan fontos, mint hogy próbáljunk meg nem kiakadni.

A legrosszabb, ha egymást hergeli szülő és gyerek, és végül mindenki üvölt. Jó lehet a figyelemelterelés (ha működik), az is, ha bevisszük kicsit a szobába, jelezve, hogy nem tolerálható a viselkedése, van, aki az arcmosásra esküszik, van, akinél az válik be, ha figyelmen kívül hagyja a műsort. Gyerekfüggő, szülőfüggő, helyzetfüggő. Lényeg, hogy tudjuk, ezen mindenki átmegy, aligha elkerülhetők ezek az incidensek. Egy biztos: eljön az a pillanat, mikor a legengedékenyebb szülő is kénytelen határt szabni, mert nem bírja tovább. A szülő is tanul ilyenkor: megtanul nemet mondani.

Nem ritka, hogy olyasmi ellen tiltakozik a gyermek, amiről tudható, hogy szereti. Például olyan program ellen, amiben biztos, hogy jól érezné magát. Például strandra megy a család, és az egyik gyermek ragaszkodik hozzá, hogy neki ne vigyenek fürdő ruhát, ő nem akar fürdeni. Nem azért, mintha nem szeretné a vizet, eddig mindig jól érezte magát, csak abban a pillanatban talán ilyen hangulat jön rá, talán ezzel akarja különállóságát jelezni. Mindenesetre anya, apa tudja, hogy mikor ott lesznek a vízparton, egész máshogy fog érezni. Van, aki ilyenkor előveszi a szigorú arcát, és azt mondja, okuljon a gyerek a saját kárán: rendben, nem visszük a fürdőruháját. Ez életkorfüggő: egy iskoláskorúnál elvárható, hogy ő vállalja a következményeket. De egy hároméves gyermek tényleg nem tudja még felmérni, egy jövőbeli helyzetben hogy fogja magát érezni, a szülő dolga jobban tudni ezt. Vigye tehát a fürdőruhát.

Előfordul, hogy a tiltakozás mögött szorongás áll. Egyszer levelet kaptam egy anyától, akinek lánya nem akart elmenni a korábban várja várt osztálykirándulásra, mert kiderült, hogy ott siklók lehetnek (a túravezető képet is mutatott az állatról). Az anya sejtette, hogy a valóságban jól érezné magát ott a gyerek, de a lány sírva tiltakozott. Úgy oldották meg a helyzetet, hogy beszélgettek a siklókról, az életmódjáról, azt is elmondta az anya, hogy ezek az állatok kerülik a zajos gyerekcsoportot. Aznap reggel már vidáman indult útnak a gyerek.

stockfresh 357474 toddler-rage sizeM

Úgy gondolom, az elsődleges itt nem a siklóról adott információ volt, hanem hogy közösen, megnyugtató légkörben foglalkoztak a témával. Az anya jelen volt érzelmileg, segített megemészteni a gyermek félelmeit. Az attitűd a lényeg: kint is vagyunk és bent is, azaz komolyan vesszük a gyerek érzelmeit, de nem kerülünk a hatása alá, képviseljük a realitást, hogy olyasmiről van szó, amivel meg lehet birkózni.

Enélkül a feldolgozás nélkül felesleges, sőt, káros beleerőltetni a gyerek olyan helyzetbe, amitől fél (már ha van választásunk: van, ami elkerülhetetlen), azaz ne erőltessük a sötétben alvást, ha a gyerek retteg tőle, és ne menjünk vele kutyák közé, ha sírva, kalimpálva tiltakozik. De az sem jó taktika, ha már mi magunk kerüljük el nagy ívben a kutyákat, mintegy rádobva egy lapáttal a gyerek félelmére. Apró, kis lépésekben méregtelenítsük a félelmet: ha a gyerek nem hajlandó oda menni, menjünk mi oda barátkozni, ezzel modellt nyújtunk, ezzel is egy kicsit oldjuk a szorongást. Beszélgessünk a témáról, apró lépésekben barátkozzunk a félelem tárgyával, ha máshogy nem, eleinte szavakban. Tehát a gyerek diktálja a tempót, de a szülő tartja magát az irányhoz, és nem adja fel.

Nehéz következetesnek lenni a nemet mondásban, hiszen egy-egy helyzet megoldását óhatatlanul befolyásolja a szülő hangulata, aktuális terhelhetősége is. Ezek nem fekete-fehér kérdések: a gyereknek arra a tapasztalatra is szüksége van, hogy az történt, amit ő akart: hogy ő akarhat, és a szülők ezt tiszteletben tartják. És arra is, hogy léteznek határok, a szülőnek is vannak szempontjai, például, hogy nem akar egész nap ugrálni.

Cziglán Karolina pszichológus

Ne maradj le semmiről!

KOMMENTEK

  • 2014.07.31 21:04:15subidubidu

    És akkor még csak arról volt szó, hogy EGY gyereknek van akarata... Az az igazi, amikor többen többfelé!

  • 2014.08.01 01:03:57R2D2 & C3PO

    Szerintem ez a gondolatmenet tévút. Nincs olyan, hogy a gyerek provokál, nem rázza a pofonfát. Érzései vannak, melyekkel szembe kell néznie. A szülők eldönthetik, hogy segítik, vagy rádobnak egy lapáttal még a szorongásra, frusztrációra.

  • 2014.08.01 13:02:06czege

    azért ezzel vitatkoznék, hogy "nincs olyan, hogy a gyerek provokál" Szerintem bizony sokszor vagyunk teszt alatt a gyerek által, hogy navajon, ezt is megtehetem-e még... Nekem 4 éves lesz a lányom nemsokára, ő biza erősen hajlamos erre - és élvezi a hatalmi harcot :)

  • 2014.08.01 17:20:36Mille38

    Azt gondolom, a gyerek nem provokál, legalábbis nem azzal a rosszindulattal, amivel egy terrorista. Hanem meg akarja, meg kell ismernie a határait, a lehetőségeit. Ezért van a szülőnek felelőssége abban, hogy mit enged meg adott helyzetben: általánosan szembesíti a gyereket a realitással, általánosan mutatja be, hogy van lehetőség a vágy kordában tartására, halasztására vagy megtagadására, általánosan követeli meg a kapcsolat kétoldalúságát (vagyis hogy mindkét fél köteles bármely kapcsolatban a másik jogos érdekeit tiszteletben tartani), általánosan mutat megoldási lehetőségeket.
    Véleményem szerint a szülő ezeket a helyzeteket ki kell használja a fenti kompetenciák kialakítására, tehát néha szinte köteles nemet mondani a gyereknek. Messze nem vagyok híve a minden elv mellett fájdalmak árán is kiálló gyereknevelésnek ("inkább itt ülünk egy órát, de megeszed azt a lecsót" - aztán a gyerek megeszi és rövidesen rosszul lesz bele) - ettől irtózom. Ez inkább a szülő makacssága, mint következetessége. De a gyerek sem nőhet fel egy mini diktátorrá a kezeink között.

  • 2014.08.01 19:21:07Kinca68

    Úgy gondolom, hogy nincs biztos recept. Mindig lesznek olyan szerencsés gyerekek, akiknek a szülei megtalálják az egészséges egyensúlyt a túlzott engedékenység és az oktalan korlátozás között. Ugyanakkor el kell fogadnunk, hogy a másik két tábor (korlátozó és saját magát mindenben alárendelő) is mindig képviseltetni fogja magát, hiszen az "egészséges egyensúly" sajnos nem egzakt. Ahogy láttuk, a pszichológus is csak ködösen fogalmaz, amikor nem a biológiai szükségletek kielégítésének helyességét kérdezzük, hanem a teendőt arra az esetre, amikor a gyermek hisztiből, provokációból, vagy a határok felmérése okán kezd makacskodni a szüleivel. Amit tehetünk, az mindössze annyi, hogy a háromféle módszer arányát próbáljuk az optimálishoz közelíteni.

  • 2014.08.15 12:38:24anothernick

    "Nincs olyan, hogy a gyerek provokál, nem rázza a pofonfát. Érzései vannak, melyekkel szembe kell néznie." - jesszusom, Te valamilyen steril közegben élsz, vagy mi??? DE VAN!!! a gyerekek több okból is provokálnak, persze nem a pofon a cél, inkább próbálhgatják anyuapu reakcióit, vagy élvezik, hogy beszorítanak. ezt amúgy általában a nagyon okos gyerekek játszák előszeretettel, akik rájönnek, hogy van manipulatív erejük. na ezt kell ügyesen leállítani. az én gyerek írtóra élvezi a vitát, igazi kis szóforgató kölök. mindent hatezerszer megmagyaráz, az agyam eldobom, miket ki nem talál. régen ez külön tudomány volt.
    "Mindig lesznek olyan szerencsés gyerekek, akiknek a szülei megtalálják az egészséges egyensúlyt a túlzott engedékenység és az oktalan korlátozás között. " - és szerencsés szülők, akik könnyű gyerekeket fognak ki... meg olyanok, akiknek nagyon meg kell dolgozniuk a normális családi életért.

Blogok, amiket olvasunk

JÓ FÉNYEKET Szelfi tippek kezdőknek és függőknek

Fejlődni mindig lehet, és garantálom, hogy az itt felsorolt tippek közül még a Kardashian lányok sem ismerik mindegyiket! Sosem értetted, másnak hogy lesznek mindig tökéletesek a képei? Hát így

ÚTIKALAUZ ANATÓMIÁBA Miért olyan makacs az ekcéma?

A világ egyik legelterjedtebb bőrbetegsége, gyakran hosszú hónapokig vagy évekig is eltarthat, ameddig javulni kezd az állapot. Sőt, gyakran a terápia ellenére hullámzó ritmusban, újra és újra visszatérnek a tünetek. Min múlik a tartós gyógyulás?

LELKI ZÓNA A szépség mellékhatásai

Ami szép, az jó is! Ez az összefüggés automatikus működésbe lép, ha más emberekről mondunk ítéltet – akkor is, ha racionális énünk nem ért egyet vele. A kedvező fizikai megjelenés átterjed az egyén megítélésének más dimenzióira is.
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta