Ezeket ajánlják a cumizavar megelőzésére

Kislányom egyhetes korában néhány napig tápszerkiegészítésre szorult. Szerencsére később rendeződött a helyzet, de azt a pár napot végigrettegtük a cumizavar réme miatt: kispohárból, kiskanállal nem fogadta el a pótlást, csak sírt és sírt, ezért cumisüvegből kapta. A korai és gyakori cumisüveghasználat hatására azonban előfordulhat, hogy a baba később már nem tud (vagy nem hajlandó) anyamellből táplálkozni. A jelenség oka az, hogy cumisüvegből enni könnyebb és más technikát is igényel, mint a szoptatás: szoptatáskor a baba szája a mellet tölcsérszerűen körülöleli, vákuumot képez, a szájpadlásához nyomja, nyelvével pedig ritmikusan szívogatja, ami kemény fizikai munka. A cumisüvegből a mellhez képest ömlik a tej, állkapcsait nem kell mozgatnia, vákuumra sincs szükség, nyelvével pedig inkább elzárnia, szabályoznia kell a tej útját. Ez utóbbi sokkal kevésbé megerőltető, ezért a cumisüvegből pótlást kapó babák egy része később már csak cumisüvegből lesz etethető.

Akkor még nem tudtam, milyen spéci eszközök állnak rendelkezésre a piacon, amikkel a cumizavar állítólag megelőzhető vagy orvosolható, pedig több barátnőm is próbálkozott ilyenekkel. Összeszedtük a tapasztalatokat.

Calma

A Medela Calma a svájci Medela cég legújabb tudományos kutatásokon alapuló, speciális fejlesztésű, szoptatásbarát etetőeszköze. A segítségével állítólag megelőzhető a cumizavar, ugyanis a babának nagyjából olyan technikát kell alkalmaznia az ebből való etetéskor, mintha szopizna, vagyis meg kell küzdenie a tejért.A technika persze azért nem egészen pontosan olyan, mint a szoptatásé: szoptatáskor a babák az elején nagyon erősen és gyorsan szopiznak, hogy beindítsák a tejadó reflexet – miután pedig beindult, lazítanak, közepes fokozatra kapcsolnak. A Medela Calmát nem kell ilyen erősen megszívni az elején, hanem eleve a lassabb, visszafogottabb szívogatással kell indítani. Ezt leszámítva viszont ugyanaz a technika, mint a mellen: a tej csak akkor folyik, ha a baba vákuumot képez.

Fotó: medela
Fotó: medelamedela

Dóri eleve ezzel indított, már terhesség alatt beszerezte. „Nem szívesen iszik belőle a kislányom, de tud. Amikor elővesszük, eleinte mindig furcsállja, aztán egy idő után ráérez az ízére és akkor élvezettel kortyolgat belőle. Nem lett cumizavara, ma is szoptatom, már majdnem egyéves, de tegyük hozzá, hogy nem sokszor vettük elő az üveget, mivel pótlást nem kapott, anyatejes baba, és csak ritkán volt szükség arra, hogy valaki más etesse meg lefejt tejjel.”

Erika már kialakulóban lévő cumizavarnál kapott észbe: „Az elején meglepődött a kisfiunk, de elég hamar rájött, hogy hogyan kell enni belőle, és rendben is lett volna a dolog. Egyébként mi magunk is kipróbáltuk, tényleg teljesen másképp kell kezelni, mint a cumit, vákuumot kell hozzá képezni és nem lehet elérni, hogy egyszerre egy kortynál több cucc dőljön belőle. Szóval alapvetően jó a koncepció, de rajtunk már nem segített – amint a szájába vette, és elkezdte volna szívni úgy, mint a klasszikus cumiját, megint türelmetlen kezdett lenni mellretételkor, rázta a fejét, nem csukta be a száját, nyafogott. Így csak másfél napig használtuk, aztán áttértünk a fecskendős pótlásra. Nem bántam meg, hogy megvettem, egy próbát megért, majd jó lesz a kistesónak.”

Ár: a 150 ml-es 6990 forint, a 250 ml-es 7490 forint

Szoptanít készülék (SNS)

A Szoptanít készülék sok anyának segített a szoptatáshoz való visszatérésben, és érzésünk szerint nagyjából ugyanennyit ki is borított – ugyanis nagyon hasznos, de macerás eszközről van szó. Egy kis, nyakba akasztható tégelybe tehetjük a pótlást, a tégelyből kivezető szilikoncsövet pedig a mellünkre ragasztjuk a bimbó mellé. Így a baba egyszerre kapja be a mellbimbót és a szilikoncsövet, tehát továbbra is szoptat az anya, az anyamell stimulálása és a testkontaktus is fennmarad. Így a cumizavaros babák visszaszoktathatók az anyamellre és az örökbefogadott babákat is lehet szoptatni.

Fotó: medela
Fotó: medelamedela

Anikó is nehezen tanulta meg, de végül megszerette: „A héten volt egyéves a kislányom és mi most hagytuk el a Szoptanítot, nagyjából egy hónapja. Mivel ismert tejmirigy-elégtelenségem van, már eleve ezzel kezdtünk, és a baba féléves koráig használtuk is. Félévesen kapott először cumisüveget, de az esti etetésnél még akkor is a Szoptanítnál maradtunk. Igaz, hogy macera, bele kell jönni, de szerintem szuper találmány, így a kislányom ki tudta szopizni a nagyon kevés saját tejemet is, és megmaradt a szoptatás élménye. És hát a cumisüvegezés is macera.”

Zsófi, az ikres barátnőm ezzel szemben még most is megborzong, ha szóba hozom a sátáni találmányt. „Már kialakult cumizavarra próbálkoztam a szoptatási tanácsadó javaslatára a Szoptaníttal” – mesélte Zsófi. „Most mit mondjak, rémségesen bonyolult – én tényleg akartam használni, de néhány alkalom után konkrétan üvöltve, bőgve vágtam a falhoz, teljesen kikészített”.

Ár: 11 990 forint

Soft Cup

A Soft Cup etetőeszköz feje nem cumi, hanem valójában egy puha kanál, amely automatikusan újratöltődik és megakadályozza a tej kiömlését. Nemcsak anyatej, hanem más folyadék, esetleg pépesebb étel adagolására is alkalmas.

Fotó: medela
Fotó: medelamedela

Ismeretségi körünkben nem találtunk Soft Cup-használót, de a szájpadhasadékkal született gyermekek anyukái a fórumok szerint mind ezt, mind az alább következő Haberman etetőt kedvelik és hasznosnak tartják. Egy példa: „Az én kisfiam 6 hónapos és mi is ezen a héten kezdtük a hozzátáplálást, 6 hónapos koráig csakis anyatejet kapott (még mindig fejem neki a tejcsit). A közelgő műtét miatt mi is megvettük a Soft Cup kanalas etetőt, mellyel nagyon szépen és elég gyorsan eszik.”

Ár: 9990 forint

Haberman etető

A Haberman etető feltalálója, Mandy Haberman után kapta a nevét, speciális gyógyászati eszköz, és nem is újdonság: a Suttogó ezt ajánlja a cumizavar elkerülése érdekében, habár nem pontosan erre tervezték. Ez egy különlegesen kialakított szilikon cumi, jól használható nehezen szopizó, gyenge babáknál és különösen az ajak- és szájpadhasadékkal született (Pierre-Robin szindrómás) csecsemők esetében. A cumiban speciális szelep biztosítja, hogy a tej lassan és egyenletesen folyjon, de megakadályozza, hogy a baba levegőt nyeljen közben. Az etetés sebessége a cumi forgatásával változtatható. Az eszköz lehetővé teszi a szülőnek, hogy tejet préseljen a gyermek szájába, az újszülött szívásával és nyelésével összhangban. A cumit az üvegtől egy szelep választja el, így a cumirész mindig tele van, kiküszöböli a vákuumot, és már nagyon gyenge szívásra is reagál.

Ár: kb. 9000 forint

Fotó: Haberman
Fotó: HabermanHaberman

Yoomi

A Yoomi cumisüveg kakukktojás a listánkban, mivel cumizavar megelőzésére nem alkalmas. Ugyanakkor, ha már egyszer úgy alakult, hogy cumisüvegből eszik a gyermek, neadjisten tápszert, akkor jelentősen megkönnyíti a szülők életét: ugyanis használat közben a benne lévő melegítőbetétnek köszönhetően hatvan másodperc alatt pontosan fogyasztási hőmérsékletre melegíti a tartalmát.

Ár kb.: 

5
yoomi

Katától hallottunk róla először, aki tejmirigy-elégtelenség miatt nem tudott szoptatni, és esküszik rá: „Már az első kislányomnál is vettem, aztán a második gyereknek is egyet. Ez azért szuper, mert sokat utaztunk és sokszor kellett útközben etetni, ami mindig macera volt: vagy valahol mikrózni kellett vizet (ez kocsmától benzinkútig már mindenhol megtörtént), vagy vinni kellett forró vizet termoszban, meg hideget külön, aztán valahogy összekutyulni, vagy pedig agy autóban autóstöltőről üzemeltethető cumisüvegmelegítőt kellett üzemeltetni, ami meg fél év volt, mire felmelegítette a tápszert. A Yoomi meg egy gombnyomásra felmelegíti a melegítőbetétjét, és mire a hideg tápszer a szájba ér, pont megfelelő testhőmérsékletűre melegszik. Életmentő. Otthon aztán a használat után újratölthető".

Ár kb.: 140 ml-es cumisüveg, melegítő és tok együtt kb. 8400 forint

Oszd meg másokkal is!
Mustra