Hat gyerekbetegség, amire jobb, ha számít nyáron

Azt hiszi, nyáron nincsenek járványok, gusztustalan betegségek, amik csak arra várnak, hogy lecsapjnak gyermekére? Hát, nagyon téved. Egy praxisban dolgozó gyerekorvos mondta el, milyen betegségekkel szokott találkozni júliusban és augusztusban. Némelyiken nagyon meglepődtünk. 

Herpangina

Első helyen állnak a vírusos fertőzések. Bár a gyerekek már nem járnak bölcsődébe, óvodába, ennek ellenére sokan betegszenek meg közülük herpanginában, vagy másnéven hólyagos torokgyulladásban.

A betegség általában igen magas lázzal jár, a garaton hólyagok keletkeznek. Mindkét nemet sújtja, de főleg az igen fiatal korosztályt érinti. Lappangási ideje 2-8 nap, és igen magas lázzal jár. Étvágytalanság, hányás, hasi fájdalmak is kísérhetik, mégis leginkább jellemzője, hogy a lágyszájpad hátsó részén fehéres hólyagocskák jelennek meg, amik kifekélyesednek. Kezelése tüneti, lázcsillapítás leginkább.

Lepkehimlő

Lassan lecsengőben van a lepkehimlő, ami jellegzetes kiütésekkel járhat – nevét is erről kapta. Kiszúrás, de a tünetek megjelenése után a beteg már nem fertőz, a betegség lappangási ideje 4-20 nap. A lepkefoltok mellett a karokon és a lábakon is megjelenhetnek viszkető kiütések, egyesenél pedig akár infulenzaszerű tünetek is jelentkezhetnek. Kezelése tüneti, a kiütések 1-2 hét alatt múlnak el.

tk3s 10179536 283

Calici vírus

Bár nem kizárólag nyáron jelentkezik, de ilyenkor is gyakran találkoznak a gyerekorvosok a hányós-fosós vírussal. A tüneteknek több okozója is lehet, az egyik a calici vírus.

A vírus rendkivül fertőzőképes, a járványok 75–89 százaléka köszönhető neki. A fertőzés közvetlenül, a hordozó személyeken keresztül terjed, 24-36 óra lappangási idő után jelentkezik a hányás, a hasmenés, a hasi fájdalom és a testhőmérséklet emelkedése. A gyerekek főleg hánynak, a felnőtteknek hasmenésük lesz. A betegség mindössze 1-3 napig tart, addig viszont iszonyú kellemetlen. Meleg időben extrán kell figyleni a folyadékpótlásra, nehogy kiszáradjon a beteg, különösen, ami az időseket és a csecsemőket illeti. Kezelése nincs, de ajánlott mindent fertőtleníteni, amihez a beteg hozzányúl.

Rotavírus

A másik hasonló bajt okozó vírus a rota, mely szintén hányással és hasmenéssel jár együtt. Lappangási ideje 1-2 nap, és főleg a kicsiket sújtja, 3-5 éves korára mindenki átesik a fertőzésen. Erre létezik vakcina, amit 6 hetes kortól 6 hónapos korig lehet beadatni. Bár a neve oltás, ennek ellenére szájon át kell bevenni, viszont mivel nem kötelező, ezért TB támogatás nincs rajta. A tünetek megjelenése után 3-7 napon át hányás, hasmenés jelentkezik. Kezelése szintén csak tüneti, a kiszáradás megakadályozása a fő cél. Mivel a vírus szintén igen fertőző, ezért számítani kell arra is, hogy a teljes család elkaphatja.

Tüdőgyulladás

Bármennyire is meglepő elsőre (gondoljon csak a légkondira, már nem is annyira furcsa, ugye?) a gyerekorvos tüdőgyulladást is gyakran diagnosztizál a gyerekeknél nyáron. A tüdőgyulladás köhögéssel, nehéz légzéssel, lázzal és bágyadtsággal járó komoly betegség, amit bakteriális és vírusfertőzés is okozhat. Kezelését mindig orvos írja elő, gyakran antibiotikumos kúrát javasolnak.

Allergia

Nem szabad elfeledkezni az allergiáról, illetve a szezonális allergiás nátháról (szénanátháról) sem, ami hamarosan sokak zsebkendőfogyasztását megsokszorozza. A pollentérképen jól látszik, hogy mely növényeknek hol magas a koncentrációja – a napokban a pázsitfűfélék, a csalánfélék, kültéri gombák koncentrációja érhet el tüneteket okozó, közepes-magas szintet. Júliusban kezdődik a parlagfű szezonja, az arra érzékenyek kerüljék a kivit, banánt, paradicsomot és dinnyét, ezek ugyanis keresztallergiát válthatnak ki az esetek 5-10 százalékában. Az allergiára csak tüneti kezelés van, ez lehet gyógyszeres vagy természetgyógyászati egyaránt, legjobb a kettőt kombinálni.

Oszd meg másokkal is!
Mustra