SZÜLŐSÉG

Dühből ütöttem, ahogy anyám

2014. május 13., kedd 08:59 |

A gyermekkori bántalmazás rengeteg káros hatással jár: azok a gyerekek, akiket rendszeresen megvernek, rosszabbul teljesítenek az iskolában, gyakrabban szoronganak és depressziósak, felnőve nagyobb eséllyel betegszenek meg tumoros vagy légzőszervi betegségekben, lesznek öngyilkosok, személyiségzavarosak, depressziósak. A generációkon átívelő láncot ráadásul nehéz megszakítani: a bántalmazott gyerekek felnőve gyakrabban lesznek maguk is bántalmazók vagy áldozatok.

Zsuzsát édesanyja verte rendszeresen, és felnőve nem kevés küzdelmébe került a továbblépés. Szerencsére nem mindenki sínyli meg egyformán az ilyen élményeket, mivel védőfaktorok is léteznek. Zsuzsa története kapcsán összeszedtük, mik azok, amik egy kicsit ellensúlyozhatják, csökkenthetik a bántalmazás káros hatásait.

Ki és hogyan bántott téged?

Leginkább az anyukám. Anyu nagyon indulatos volt és velünk szemben nem fogta vissza magát (mással persze ment neki): konkrétan a földszinten hallottam, ha valami baja volt a húgommal a negyediken. Ilyenkor sokszor fel sem mentem inkább. Mindig vert minket, főleg engem. A húgom koraszülött volt, sok gond volt vele, én meg kicsit hiperaktív, baromi fura gyerek.

Sokáig csak kézzel, később, úgy 10 éves korom után fakanállal, vállfával. Emellett folyamatosan gúnyolt a hiúságomért, hogy szép akarok lenni, hogy tudálékos vagyok, ellopta a naplómat és elolvasta, aztán nekem esett. Ha későn értem haza, kizárt a lakásból, konkrétan a pincében aludtam egyszer.

shutterstock 173523581

Gyerekkorodban mi segített a túlélésben?

A nagymamám valamennyire. Nem volt közeli kapcsolat, de békén hagyott, és anyám után már az is nagy szó volt. Szerencsém volt az óvónénikkel is, tehetségesnek tartottak, támogattak. Aztán az iskola nehéz volt az elején, unatkoztam, de negyediktől új helyre kerültem, ott sok nagyon jó tanár volt, akik elismertek és motiváltak. Volt anyámnak egy fiatalabb barátnője, Edit, ő is sokat segített nagyobb koromban. Azt hiszem, az számított a legtöbbet, hogy tudtam, okos vagyok. Később, felnőttkoromban a tudatos szembenézés segített: a sok könyv a témában, meg persze a terápia. És a saját gyerekeim, ők mindent megváltoztattak. az ő szeretetük valahogy kiegyenlített mindent.

Te is bántottad őket.

A válásom után darabjaimra estem, és ekkor én is bántottam a gyerekeimet. Nem tudom, hányszor vertem meg őket, de nem egyszer és nem kétszer. Dühből, ahogy anyám, azt hiszem, majdnem mindig bocsánatot kértem utána.

Az segített, hogy iszonyúan szégyelltem magam és tudtam, mennyire rossz nekik ez, hiszen én voltam a legfontosabb ember az életükben. Az még a nagyon fontos, ezt fokozatosan tanultam meg, hogy az ember kimondja, amit érez, akármilyen röhejesen hangzik, segít, hogy azt mondom, nagyon dühös vagyok rád, szétrobbanok és hasonlók és részletesen felsorolni, mi a baj. Illetve kimenni a szobából, párnába üvölteni, rugdosni a falat. Azt hiszem, soha-soha nem leszek annyira magam alatt, mint akkor, borzasztóan eszköztelen voltam.

shutterstock 98118035

Milyen terápiára jártál?

Terápiára először egy kortárssegítőhöz mentem el, pszichológus hallgató volt. Ott a néhányadik alkalommal történt meg, hogy azt mondtam, én nem kellettem senkinek gyerekkoromban. Szembesítés, összeomlás.

Akkor mondta a csaj, hogy menjek el terápiába, én meg tiltakoztam, hogy hát nem vagyok annyira rosszul. Végül elmentem. Mindig csak egyéni, aktív, tudatos munka volt, semmi képzelgés vagy kanapén szövegelés. Blokkokban haladtunk, évekig 10 alkalomra szerződtünk. 3 évig tartott, de még mindig visszamegyek, ha valami gond van, egy-két alkalomra. És szerintem az is terápiás, hogy sokat olvasok a témáról, szakirodalmat és személyes beszámolókat is.

Könyvek, testvérek, tehetség: a védő tényezők

A bántalmazás nem egyöntetűen hat a gyerekekre: felnőve sok bántalmazott fiúból és lányból lesz kedves, gondoskodó apuka vagy anyuka. Az, hogy egy gyerek mennyire sérül a bántalmazás következtében, sok tényezőtől függ, beleértve a bántalmazó kilétét, a bántalmazás gyakoriságát, erőszakosságát, időtartamát, és az esetenként kapcsolódó pszichés terrort. A szakértők szerint ezekkel szembenálló, védő tényezők is vannak, amelyek fennállása esetén a gyerek nagyobb eséllyel lesz képes kiheverni a vele történteket.

  • Egy normális felnőtt: jó védőfaktor a megbízható felnőttek jelenléte a gyerek életében: ezek lehetnek nagyszülők, pedagógusok, nagynéni-nagybácsi, barátok, a nem-bántalmazó szülő, vagy kedves szomszéd néni, de a helyi vallási közösség vezetője, vagy a nevelési tanácsadó pszichológusa is. A lényeg, hogy legyen egy jó szülő vagy szülőszerű figura. Sajnos sok bántalmazó igyekszik elszigetelni a családját a rokonoktól és a környezettől, ami csökkenti annak esélyét, hogy a gyermek felnőtt támogatóra találjon.
  • Kortárs kapcsolatok: sokat számítanak az olyan barátok, iskolatársak, akik értékelik a gyerek személyiségét, tulajdonságait, szeretnek vele lenni. Ezek a kapcsolatok növelik a gyermek önbizalmát, emellett a barátoktól olyan pozitív viselkedésformákat, kommunikációs készségeket, és megküzdési, akár dühkezelési stratégiákat sajátíthat el, amelyeket otthon a szülőktől nem tudott megtanulni.
  • Testvérek: sok bántalmazó szülő igyekszik megosztani, egymás ellen fordítani a testvéreket. Ha ez nem sikerül, és a testvérek inkább egységbe tömörülnek a bántalmazóval szemben, az még akkor is sokat segíthet, ha valódi ellenállást nem tudnak kifejteni, csak mondjuk este, a takaró alatt megbeszélik vagy plüssállataikkal eljátsszák a történteket, vagy a szülő egy-egy dührohama során sokatmondóan összenéznek.
  • Tehetség, intelligencia: a bántalmazott gyerekek öngyógyító képességét növeli, ha valamiben tehetségesek, valami iránt érdeklődnek: ez lehet sport, művészet, tudomány.
  • Igazságszolgáltatás: a szakértők szerint az is növeli a bántalmazott gyermekek öngyógyító képességét, ha a család különösen konstruktív reakcióval találkozik a bűnüldözés, a bíróság vagy a gyermekvédelem részéről, amely a bántalmazót tartja felelősnek. Ez a tény megerősíti a gyereket abban, hogy a szülő, aki verte őt, igazságtalanul járt el és ezért méltó büntetést kapott, vagyis segít abban, hogy a gyermek ne magát hibáztassa a bántalmazás miatt, de ne is abban a hitben nőjön fel, hogy nyugodtan és büntetlenül megverheti valaki a családtagjait.
  • Biztonságos környezet: nem meglepő, hogy a bántalmazott gyermekek felépülését segíti, ha válás vagy különköltözés révén „megszabadul” a bántalmazó szülőtől, és új környezete már nem veszélyes és félelemteli. Ezt azért kell kiemelni, mert ha például bántalmazó apa esetén anya és gyerek elmenekülnek otthonról, de továbbra is félelemben kell élniük, mert apa rendszeresen zaklatja és fenyegeti őket, az az öngyógyító képességet nem segíti elő.
  • Pszichoterápia: rendszeres kapcsolattartás egy megértő és elfogadó felnőttel már a bántalmazással teli gyermekkor során is valamennyire védő hatású, de a bántalmazás megszűnése után évekkel, évtizedekkel is hasznos. Minden életszakaszban különböző a pszichoterápia célja: gyermekkorban a támogatás, a trauma feldolgozása lehet a cél, bántalmazott gyermekként nevelt felnőttek gyakran azért fordulnak terapeutához, mert nem akarják megismételni szüleik hibáit.
  • Könyvek: a bántalmazásról szóló könyvek segítenek megérteni, elhelyezni a problémát. A bántalmazás dinamikájának megértése segít abban, hogy a bántalmazót, annak tetteit kritikával szemlélje az áldozat, azaz ne higgye el neki, hogy ő (a gyermek) szánalmas féreg, és apu teljes joggal rugdossa le a lépcsőn. Emellett az is gyógyító hatású, ha az olvasó szembesül vele, hogy nincs egyedül a világban a sorsával.

Ne maradj le semmiről!

KOMMENTEK

  • 2014.05.13 09:34:52szib

    Engem anyám 18 éves koromig vert, apám "csak" 5-7 éves korom között, de akkor brutálisan, konkrétan halálfélelmem volt. Nekem a harag segített túlélni. Tudtam, hogy nem én vagyok a hibás, de sok problémám lett felnőtt koromra. A megoldásban a barátok segítettek, meg az, hogy felismertem, hogy "valami nem stimmel velem", és elkezdtem gondolkodni rajta. Az okokat kerestem. Amikor már azt hittem, hogy minden rendben van, 47 éves koromban fizikai tünetek jöttek elő a poszttraumás stresszhez hasonlóan. Ezt pszichoterápiával sikerült leküzdeni. A gyerekeimmel nagyon jó a kapcsolatom, még serdülőkori lázadás se volt. Mindig úgy neveltem őket, hogy a szüleim negatív példakánt szolgáltak: csak úgy ne. Sokszor mondtam nekik, hogy mennyire szeretem őket, hogy ők a legfontosabbak nekem, mindig megvédtem, és fölöslegesen nem korlátoztam őket. Hagytam, hogy önmaguk lehessenek, olyan ruhát hordjanak, amilyet szeretnének. A szüleimmel régen megszakítottam a kapcsolatot, ők se szerettek, én se szeretem őket. Semmi nem menti fel őket.

  • 2014.05.13 09:46:44A Manci

    Engem az erdekel, hogy a felnott eletunkben meddig tart a gyerekkori traumak okozta serules, es honnan jon a felnottkori onallo felelosseg?
    Konkretan: pl a parkapcsolatok alakulasanal mennyire hathatnak a szuloi mintak? Hathatnak egyaltalan? Ha valaki szar hazassagban elo es bantalmazo szulo/ szulok mellett no fel, az befolyasolhatja a parkapcsolatokhoz valo hozzaallasat? Akar tudat alatt..

  • 2014.05.13 10:26:12dívamacska

    Manci, biztosan befolyásolja. Gondolj bele, hogy a családot, a felnőttek egymással való kapcsolatát illetően a mintkat otthonról hozzuk, amiben felnövünk. Az ember nagyon erősen utánzó, mintakövető "állat", ez a tanulásának az alapja. Ezért is kapok lábrázást az olyan szemforgató szövegektől, hogy a gyerekek kedvéért kell együtt maradni, meg a család szent és felbonthatatlan, mert egy rettenetes családi közeg, két egymást maró, vagy legjobb esetben is idegenként együtt élő felnőtt ugyan milyen példát tud mutatni a családról?

  • 2014.05.13 10:27:12kakukk11

    Mindenki a saját maga ura. Nem hibáztatható érte se a szülő, se senki. Ha egy idegbeteg nőszemély vagy aki veri a gyerekét, az a TE HIBÁD! Ha nem így gondolod, akkor a zártosztályon szívesen látnak, oda kerülnek ugyanis azok az emberek akik nem a saját maguk urai.

  • 2014.05.13 11:14:53belekotty

    kakukk11 : Te ilyen fekete-fehéren látod a világot?

  • 2014.05.13 11:20:17vojzi

    Hogy lehet megverni egy gyereket? nem értem! mert más az ha elcsattan egy pofon mert szándékosan dacból kiszalad az úttestre, vagy felhasítja az ülőgarnitúrát... de az nem verés. Hogyan nem lesz egy felnőtt öngyilkos utána? Hogyan számol el magával? Hogyan tud a tudattal együtt élni?

  • 2014.05.13 11:30:12Dzsoki Júing

    Engem a faterom kb 7-8 éves koromtól kezdve rendszeresen és brutálisan vert (volt, hogy utána nem tudtam lábra állni, hogy napokig sántikáltam, de egyszer pl a sebészeten kötöttem ki, egy 4-5 centis nyílt sebbel), mindaddig, amíg egyszer azt nem tapasztalta, hogy már meg tudom védeni magam, onnantól soha többet egy ujjal sem nyúlt hozzám. Hogy ez rám milyen negatív pszichés hatással volt, azt nem tudnám megmondani, de az biztos, hogy a gyerekkor, úgy általánosságban számomra inkább szar, mint jó emlék. Hogy emellett milyen további pszichés károkat okozott ez nálam, azt nem tudnám megmondani, de egy dolgot megtanultam és remélem tartani is fogom magam ehhez: apaként sosem fogok kezet emelni a gyerekemre.

  • 2014.05.13 11:59:21Nzoltan

    A téma egy-két extrém esettől eltekintve túl van lihegve. Gyerekkoromban igen sokszor kikaptam valami galiba miatt. Ma meg már csak röhögök az egészen. Szerintem akinek ebből lelki baja lett, ott más is van a háttérben.

  • 2014.05.13 12:36:40wowerman

    Nzoltan, vicces vagy. Más ha valaki "kikap" meg ha módszeresen verik minden nap, a semmiért. Gondolkodj kicsit (ha megy).

    Dzsoki: ez a jó minta, és nem is értem miért olyan nehéz másnak is belátnia hogy attól hogy a nagyszülőm verte a szülőmet, a szülőm meg engem, attól nekem nem kell.

  • 2014.05.13 12:51:00belekotyogok

    wowerman: tán majd jön pszichológusi vélemény is, de szerintem elnagyolva talán azért, mert sok gyereknek alapból a szülői magatartás az etalon és nem kérdőjelezi meg a helyességét. Mire meg eljutna ésszel addig, hogy hopp, lehet ezt másként is, már beleivódott a magatartásforma, amin nehéz változtatni.

  • 2014.05.13 13:00:48gombakomba

    wowerman: Nagyon helyes, ahogy Dzsoki áll a helyzethez, mert a mintából csak tudatossággal lehet (valamennyire) kilépni, de sajnos nem ilyen egyszerű. Ezek a dolgok, minták nagyon mélyen épülnek be a tudatalattiba, és amikor azt hiszed, hogy te már tényleg máshogy csinálod, mint a szüleid, akkor kell rájönnöd, hogy ez az egész sokkal inkább a részed, mint gondoltad volna.

    Nem baj, ha nem érted, hogy hogyan nem lehet ebből kilépni, vagy miért olyan nehéz, ha mégis sikerül, mert az talán azt jelenti, hogy nincs vele személyes tapasztalatod, és azt hiszem, van egy csomó dolog az életben, amit az embernek nem szabad megtapasztalnia, még belenéznie sem, ha nem sorsa.
    Ne próbáld meg megérteni, mert ahhoz kellene a személyes tapasztalat, egyszerűen csak próbáld meg elfogadni, hogy igenis létezik, gyakran létezik, hogy az az ember, aki ki akar lépni a bántalmazó szülői mintából, nem mindig, sőt gyakran nem tudja ezt megvalósítani, vagy csak részeredményeket ér el.

  • 2014.05.13 13:07:57Figyel Castro

    Nzoltan: igazad van. Rengetegszer kaptam ki gyerekkoromban (akar naponta tobbszor is) a szukebben vett csaladbol csak az apai nagymamam nem vert az ocsemet es engem. Fakanal (tobb eltorott), nadragszij, elektromos vezetek, ami jott. En akkor is csak rohogtem, most is. Ami bant egyedul, hogy nem emlekeznek ra. "Miert, mi megvertunk?" Szoval el lehet felejteni.

  • 2014.05.13 13:08:03gombakomba

    Úgy van, ahogy belekotyogok írja. Ha elég korán kezdődik, mélyen beívódik, ez lesz a "normális". Akkor is az marad, ha később tudatosan már tudja, hogy nem az, és akkor is, ha szabadulni akar tőle.
    Innentől van választása: megtanulhatja ezeket a "normális" ösztönöket úgy kordában tartani, hogy ne okozzon kárt a környezetében.
    Azért a dolog még itt sem ilyen egyszerű, mert a végkifejlet, ill. a minta továbbvitele szempontjából nagyon lényeges a bántalmazott gyerek genetikája, lelki típusa is.

    Valaki fentebb kérdezte, hogy mennyire befolyásolja ez a későbbi párválasztást, stb. Maximálisan. Élethosszig hatással van. De nem csak ez, minden hatás hatással van, és ezek ráadásul bonyolult interakcióban vannak egymással. Egyszóval egyértelműen hatással van, de ez csak egy hatás az ezernyi más hatás mellett.

  • 2014.05.13 13:12:43gombakomba

    Nzoltan, Figyel Castro
    Azért egy-egy példából nem lehet messzemenő és emberiségre kiterjedő következtetéseket levonni. A csak kettőtöket magában foglaló minta nem reprezentatív.
    Létezik ilyen is, mint a ti esetetek, de bántalmazott gyerekek esetén nem ez az általános.
    Másrészről, úgy érzitek, semmiféle káros hatással nem volt ez rátok (hiszen ez volt a "normális"), de soha nem lehet már megtudni, hogy mi lett volna, ha mégsem vagytok rendszeresen verve.

  • 2014.05.13 13:41:13belekotyogok

    gombakomba: még az is előfordulhat, hogy nem tudnak arról, hogy rögzült és rossz viselkedésformájuk van.

  • 2014.05.13 14:33:41zsg?

    Figyel Castro: Nem, nem lehet elfelejteni.Az, hogy ők szeretnék elfelejteni, az egészen más. Általánosan igaz, hogy a bántalmazók nem szeretnek szembenézni a tetteikkel. Ezért elviccelik (kellett az, attól lettél ilyen okos!), bagatelizálják (néha egy kis pofon senkinek sem árt meg), vagy egyszerűen letagadják. De nem képesek szembe nézni azzal, mit tettek. Hallottál már valaha ilyet egy bántalmazótól: villanyvezetékkel vertem a gyerekemet, mert azt akartam, hogy jobban fájjon neki, mint egy sima pofozás. Nem, ilyet soha nem hallasz tőlük.

    És aki megtapasztalta a fakanalat, meg a villanyvezetéket, az se ússza meg nyom nélkül (persze nem fizikailag értem). Azt mondod, hogy Te vagy a kivétel, de attól tartok, Te sem vagy kivétel. Az, hogy téged az bánt, hogy ma már el sem ismerik a verést, az is arra mutat, hogy benned sem múlt el nyom nélkül a dolog.

  • 2014.05.13 23:07:23na4

    Szemét vagy! Még akkor sincs jogod a gyerekedet verni, ha téged vertek. Nagy höstett, egy védtelen, gyenge kisgyereket ütni. Te hogyan érezted magad, amikor vertek? Szarul, ugye? Akkor hogyan teheted ezt a sajátoddal. Vot, hogy én is rácsaptam a kölyök fenekére, de még ilyenkor is vigyáztam rá, hogy meg ne sérüljön. Alig néhányszor fordult elö. Ha pedig igazságtalanul megbántottam, bocsánatot kértem töle. Ha majd egyszer öreg, és tehetetlen leszel, le se fognak szarni. Megérdemled!

  • 2014.05.14 08:16:24isolde

    na4: látom, nem nagyon értetted meg, miről szól ez a cikk.

  • 2014.05.14 09:45:31kisasszony

    A na4-hez hasonló hozzászólók a szerencsésebbek, és ezt jó lenne, ha ők is tudatosítanák magukban: nyilvánvalóan fogalmuk sincs, milyen megfélemlítve élni, milyen, ha félnek a saját apjuktól, anyjuktól.
    Akinek van gyereke (de akár párkapcsolatban is simán előjöhet), az tudhatja, hogy mindenféle bántalmazás nélküli, egyszerű veszekedésekkor is úgy jönnek az ember szájára a szülei szavai, hogy csak akkor veszi észre, mikor már kimondta őket. Ez az automatizmus működik a bántalmazással is: az ember, mint valami gép, a stresszes helyzetekben felböfögi, amit otthon hallott, és amivel kapcsolatban akár százszor is megígérte magának gyerekkorában, hogy ő sosem fogja kimondani.
    Figyel Castro: gyáva férgek a szüleid, ne haragudj. Persze, hogy emlékeznek rá, csak nincs annyi bátorságuk, hogy szembenézzenek a tetteikkel. Ahhoz el kéne ismerni, hogy valamit ők csináltak rosszul, és bocsánatot kéne kérni, legalább utólag. De hát ez nevetséges, az ember nem kér bocsánatot a saját gyerekétől, ki hallott már ilyet! Arról, hogy te csak röhögtél rajta: egy trauma saját magunk előtti bagatellizálása is egyfajta túlélési technika, és sztem viszonylag jó módszer, ha daccal párosul ("engem aztán nem érdekel, nehogy azt higgyék!"), mert legalább sziklaszilárdan tudod közben, hogy nem te tehetsz róla. Azért szerintem gondold végig, hogy például a párkapcsolataidban nem jött-e ez elő valahogyan...

  • 2014.05.14 10:09:46Figyel Castro

    Kisasszony:

    Nem. A ferjemet (szerencsere) nem bantalmaztak soha, es tole is a legtavolabb all. Max. kiabalunk egy kicsit.

  • 2014.05.14 12:22:52gombaba1

    kisasszony:

    Szerintem meg nem emlékeznek rá. Én is megkaptam ezt az anyámtól és egy barátnőm is; hogy soha nem vertelek meg. Egy pszihológus ismerősöm azt mondta, hogy valójában akkora szégyennek élik meg, amekkorát a lélek nem tud elviselni, ezért lefojtja a tudatalattiba. Tehát nem arról van szó, hogy emlékeznek és letagadják, hanem arról, hogy tényleg nem emlékeznek.

    Aki meg azt mondja, hogy nem érdekelte, hogy megverték, mindig is jókedélyű volt és élte az életét, az meg nagy vonalakban ugyanezt csinálja, csak nem nyomja le a tudatalattib; annyira fáj, hogy elbagatelizálja. De ha megpiszkálná magában a témát, akkor gördülne ott néhány könnycsepp, akármennyire is macsó....

  • 2014.05.15 15:13:42mindent látó szem

    Figyi Poszter én nem a netet választanám a pszichoanalízisre, inkább elmennék szakemberhez. Az feljelenteni gyerekbántalmazásért nem fog.
    De a "net" mélyen tisztelt közönsége? Ebben nem vagyok biztos.

  • 2014.05.15 18:45:39isolde

    mindent látó szem: de kit jelentesz fel, az újságírót? Az interjúalany anyját? Az már vsz elévült.

  • 2014.05.16 19:00:36Rózsika

    Azért szerintem ott meg kéne rázni a pofonfát, ahol anyut nyilvánosan lek.rvázza és leköpi a kedves kis hétéves... Amúgy meg normális gyereket nem kell verni, megérti első/huszonötödik szóból. Normális felnőtt pedig nem bánt gyermeket. De a világ rossz és igazságtalan.

  • 2014.05.16 19:24:22diridongo

    Szerintem a kultúrának, művészetnek is lehet védelmező szerepe. Ezt csak most , érett fejemmel ismerem fel. Külföldön élek - most szembesülök a magyar kultúra mélységével és mindent átható erejével. Ami megtartó is lehet talán vészhelyzetekben...

  • 2014.05.17 20:04:45Cövekközeg

    Anyák napján csak az anyukákra gondolunk,nem differenciálunk,hogy eldobott,meg vert ,meg a pasi miatt elhagyta a családját,vagy segítette a perverz férjét,anyuka egy van.

Blogok, amiket olvasunk

MAI MANÓ 6 híres első kép a természettudomány világából

A tornádóról egészen odáig a legtöbben azt hitték, csak valami babonás mendemonda, ami nem is létezik. Híres első képek.

SCHRÖDINGER Közeli vagy távoli jövő a fejátültetés?

A sajtóban néha elő-előbukkan egy hangzatos főcím, néha olyan is, amely 2017 végére már komplett fejátültetést is sugall. Mennyi igazság lehet ezekben? Hol tart a tudomány jelenleg?

HEALTH A legjobb módszer, ha leszoknál a dohányzásra

A leszokás sikerrátája "natúrban" csak 5-7 százalék. Ha viszont felkészülten állsz neki, ezt 50-70 százalékra növelheted. Leszokás lépésről, lépésre.
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta