SZÜLŐSÉG

Mindenki jobban tudja, mi kell a gyerekednek

2014. május 5., hétfő 12:47

Kislányom komplett műsort rendez a vasárnapi ebéd közben, falatokat megcsócsál, ledob, pürét asztalon szétken, magyarul úgy eszik, mint a tizenegy hónaposak általában. Új játéka, hogy nagyra nyitja pici száját, bekap egy kanál pürét, majd röhögve kiköpködi. Valamiért a fejembe vettem, hogy pont a köpködés az, amiről le szeretném szoktatni, ezért kedvesen rászólok mintegy hatszázadszor: cica, tudod, nem szabad köpködni. Mire nagyanyám a szívéhez kap: te már ennyi idősen ilyeneket mondasz, hogy nem szabad?? Nem korai még ez egy kicsit?

Tizenöt perccel később a jóllakott, és a - lehetőségekhez képest - tisztára mosott gyermek kihúz egy fiókot a nappaliban, és elkezdi pakolni annak tartalmát. Megnézem, mi az: a nagyszüleim tulajdonában lévő konyhaeszközök használati utasításai, botmixertől zepteredényig. Baba egyenként kiveszi, majd a padlóra helyezi őket. Úgy ítélem meg, ez megengedhető viselkedés, de nagybátyám közbelép. Elmagyarázza, hogy ha mindent megengedek a gyereknek, akkor nem lesz belőle jó ember, mert azt hiszi, hogy mindent szabad, és ezt időben el kell kezdeni, amíg nem késő.

Egyes indián törzsek ilyenkor a falu szélén álló fára akasztják a rosszalkodó gyereket (remélem, arra alkalmas eszközben és nem a hajánál fogva), és azok a gyerekek nem is rosszalkodnak. Megtanulják, hogy akkor válhatnak a közösség részévé, ha elfogadják annak tanácsait.

Ebben a pillanatban rádöbbenek, hogy a terhesség alatti ellentmondó és kéretlen tanácsok, majd a gyermekágy alatti ellentmondó és kéretlen tanácsok csak halvány bevezetői voltak annak, ami rám vár. Mindenki, mindig, mindent jobban fog tudni. És ennek sohasem lesz vége.

Az anyós, az após, a nagynéni, az unokatestvér

Anyósom szerint, ha üveges bébiételt adsz a gyereknek, akkor csak élelmiszeradalékokkal tömöd. A főtt zöldségből meg kifőzöd a vitamint, és egyébként is csak a biozöldség alkalmas bébiételnek.

Nagypapám legutóbb a műanyag babatálka- és kanál láttán kapott a szívéhez, a műanyagból ugyanis dolgok oldódnak ki és jutnak az ételbe, a babának nem adunk műanyagot.

Apukám, aki elővigyázatos ember, konkrétan megtiltotta, hogy egyéves kor alatt a kislányt a piacon vásárolt hússal etessem, hiszen azok ki tudja, mióta állnak a pultban és mivel etették azt az állatot: szerinte az üveges bébiétel ebből a szempontból sokkal biztonságosabb, hiszen azok szigorú élelmiszerbiztonsági ellenőrzéseken esnek át.

Kisbabám előszeretettel kunyerál el és csócsálgat szilárd ételdarabkákat, eddig még csak azért szóltak rám, ha nem adtam (dehát látod, hogy szeretné azt a kenyérhéjat, ettől nőnek egészséges fogai), ha adtam (jajistenem, mit csinálsz, megfullad attól a nagy darabtól), vagy ha rosszkor adtam (igyekszem csak étkezési időben etetni, de vannak iskolák, amik szerint jobb a folyamatos majszolgatás).

A postás, a rendőr, a villanyszerelő

Persze, a rokonaim csak jót akarnak, és ez valahol végülis érthető, a család arra törekszik, hogy a legfiatalabb kis leszármazott a lehető legjobb módon nevelkedhessen. Családtagjaink tehát, nemtől és életkortól függetlenül általában mindenhez jobban értenek, jobban ismerik gyermekünket, mint mi magunk, és kifejezett kérésünk ellenére is újabb és újabb csörgő játékokkal próbálják felvidítani a szemlátomást kimerült, túlpörgött, a fáradtságtól sírva fakadt babát. Jó. Család.

De miért ad tanácsot a boltos, a szomszéd bácsi, és minden második járókelő? Márpedig ad: jelenleg itthon az a társadalmilag elfogadott viselkedésmód, hogy ha babakocsival vagy babával közlekedő fiatal nőt látsz, jogod van odamenni és köszönés nélkül megmondani neki, mit és hogyan kellene.

A társadalmi konvenció megköveteli, hogy adott fiatal nő kedvesen mosolyogva megköszönje, vagy legalábbis szó nélkül végighallgassa. Követni nem muszáj, de meghallgatni igen: a legmerészebb javaslat a fentiek kezelésére az volt, hogy „ereszd el a füled mellett”. Ez a legtöbb, amit tehetünk.

Meghallgatjuk, hogy azért sír, mert éhes, hogy a kenguruban mindjárt ki fog törni a nyaka, hogy hahordozom, sose fog megtanulni járni, és hogy kellene rá még egy pulóver. Hiába tudjuk, hogy indulás előtt evett és most azért sír, mert álmos, fél percen belül aludni fog, a méregdrága és ortopéd orvosok által ajánlott mei taiban az elmúlt tíz hónapban nem lettek gerincproblémái, mi több, bútorok mentén ügyesen jár, és így is melege van, ezeket már nem illik kimondani.

Ugyanis ha vitatkozol, ellenkezel, vagy rámutatsz a tanács kéretlen és felesleges voltára, akkor hisztis vagy. Biztos a hormonok. Rendes anyuka mosolyog, bólogat, nem áll le vitatkozni. Hiszen csak jót akarnak.

Még az amerikai festősegéd is

Azt gondolhatnánk, tipikusan magyar jelenségről van szó, hiszen itt a Kárpát-medencében általában mindenki ért mindenhez. Vagy ha nem is mindenhez, a focihoz, a politikához és a pálinkához biztosan. Nyilván a tízmillió nevelési szakértő országa is vagyunk, csak azért nem tűnt fel eddig, mert nem volt gyerekem. Aztán elolvastam ezt:

„Először vittem ki kenguruban a kislányomat. Ez volt az év első meleg napja, elmentünk otthonról levegőzni. És akkor odajött hozzám egy ismeretlen nő: 'Elnézést, nem fél, hogy megfázik a baba? Még elkelne rajta a zokni.” Annyira zavarba jöttem, hogy azonnal előtúrtam a zokinját és felhúztam. Fél órával később hazafelé tartottunk.

Már megszoktam, hogy az emberek megbámulják a babát és mosolyognak, de egy férfi különösen érdeklődni kezdett iránta: „Látom, ez az első kisbabája. Jobb lenne, ha levenné róla a zoknit, most igazán túl meleg van hozzá”.

Aztán végre hazaértünk, biztonságos távolba kerülve minden tanácsosztó idegentől. (...) Ekkor egy újabb hangot hallottam, mintha valaki kopogott volna a hálószoba ablakán. Dehát ez lehetetlen! A negyediken lakunk. (...) Megdöbbenésemre egy munkás állt kint egy állvánon, egyik kezében pemzli, a másikkal kopogott az ablakon. Amikor meglátott, szélesen mosolyogva mutatott a kicsire. „Sír!” – artikulálta az üvegen keresztül. (...) Annyira elkenődtem, hogy már szinte én is sírtam. Annyira alkalmatlan lennék a gyermekgondozásra, hogy az embereknek a ház falára kell mászniuk, és a levegőben lógva kell megmondaniuk, mit tegyek?”

Daniel Stern 1997-es kiadású, amerikai anyák vizsgálata és megfigyelése alapján íródott könyvében idézi a fenti beszámolót. Úgy tűnik tehát, világméretű, és nem is annyira újkeletű járványról van szó:

Márpedig szerintem ezt abba kéne hagyni

Több dolog miatt is problémás számomra ez a felállás. A tanácsolók hada ugyanis a sopánkodó-kioktató javaslatokkal azt sugallja, hogy vagy nem tudom, mi a jó a gyereknek, vagy tudom, de mégsem csinálom.

Nem feltételezik, hogy mindenkinél jobban ismerem a babát, hiszen tizenegy hónapja szinte napi huszonnégy órában együtt vagyunk. Tudom, melyik az álmos sírás, melyik az éhes, és hány réteg ruhában érzi magát komfortosan. Tudom, hogy mekkora darab kenyérhéjat lehet odaadni neki az étkezési idő előtt mennyivel.

De nem csak ismerem, hanem nagyon szeretem is, és ha hiszik a kétkedők, ha nem, mindig azt teszem, ami szerintem a legjobb neki. Nem engedem pulóver nélkül a hidegbe, és esernyőt nyitok, ha esni kezd. Megengedem, hogy letépjen egy fűcsomót, de nem engedem, hogy megegye a fűcsomót. Ott vagyok, figyelek.

Néha elbizonytalanodom, de alapvetően józan vagyok, óvatos és ésszerű. Nem vagyok sem felelőtlen, sem inkompetens, sem gonosz. Mégis, a tanácsok, a sopánkodás azt sugallják, hogy az vagyok: hogy nem vagyok alkalmas szülő, hogy lépten-nyomon veszélybe sodrom a gyermeket. És nem szólhatok vissza, a tanácsokért hálásnak kell lenni, hiszen jót akarnak; a sopánkodást kifejezetten értékelni kell, hiszen miértünk aggódnak.

Mi lett azzal, hogy „ügyesen csinálod”?

Nem kétlem, hogy jót akarnak, a nagyszüleim, az anyósom, a villanyszerelő és a random néni a buszon, mind. Csupán hadd adjak egy tippet: ha tényleg, úgy istenigazából jót akarnak, és még véletlenül sem saját mindentudásukat szeretnék csillogtatni, akkor nem kritizálni kell, hanem megdicsérni.

Nem elsápadni és reszkető szájszéllel aggodalmaskodni, amikor a gyerek kis tappancsain mászik a fűben (nyugalom, bélelt nadrág van rajta). Nem félteni kell tőlem a gyereket. Hanem nyugtázni, hogy a gyerek jól van, tehát valószínűleg az anyja nem csinál ordas baromságokat.

A gyerek ugyanis mindeközben szemlátomást jól van: feláll, kacag, mutogat, kutyáknak ugat, cicáknak nyávog (jó, néha fordítva), súlyfejlődése megfelelő, fülei tiszták, szemei ragyognak. Én is jól vagyok, csak kissé kialvatlan, meg elsőgyerekes anyukaként, időnként kissé bizonytalan is.

Tehát ha jót akarnak tenni velem, akkor biztosítani kell róla, hogy jól csinálom, ügyesen, szeretettel, legjobb tudásom szerint. És még valami: a járókelők, akik elhivatottan próbálják megmenteni kislányomat a háti hordozás vagy a sapkátlan séta rémségeitől, akkor is odamennek szólni, ha anya, neadjisten apa megveri, vagy csak üvöltözve karjánál fogva rángatja a kisgyereket az utcán? Ugyan már, az teljesen más.

Ne maradj le semmiről!

KOMMENTEK

  • 2014.05.05 13:21:09m.aca

    Barátnőm fia ugrált a buszon. Az utasok sopánkodtak, hogy esetleg baja esik a gyereknek. Erre a barátnőm: majd hazamegyek és csinálunk másikat.

    Nem jött több beszólás.

  • 2014.05.05 13:51:03Advanced Flight

    m.aca: profi :-)

    Én a rokonoktól származó (többnyire egyébként tényleg jószándékú és "nem kellene esetleg" felvezetéssel induló) tanácsokra gyakran mondtam, hogy próbáld meg nyugodtan, nekem nem hagyta a gyerek. Megpróbálták, nekik se hagyta. Ennyiben maradtunk :-)

  • 2014.05.05 14:41:18Gabbesz

    A kedves szerző túlzottan érzékeny, vagy tényleg mindent rosszul csinál (a legjobb akarata ellenére is).A harmadik lehetőség, hogy teljesen kitalált írással állunk szemben. Sem feleségem, sem soha egyetlen ismerősünk sem számolt be a fent vázolt jelenségről, miszerint minden második ember bele kívánna szólni a gyereknevelésbe.

  • 2014.05.05 14:57:14csib

    Gabbesz
    Szerencsés vagy és az ismerőseid is azok! Én is szenvedek ettől és minden ismerősöm egytől egyik panaszkodott rá, hogy mindenki beleszól pont az ilyen apró hülye dolgokba. A család is, sőt idegenek az utcán.
    Persze ettől még lehet kitaláció a cikk.

  • 2014.05.05 15:39:06Figyel Castro

    Nem egeszen ez a szitu, de en a falnak megyek az "enyem mar kilenc honaposan jart es masfel evesen szobatiszta volt" illetve ugyanezen szemelytol szarmazo "nekem ekkor mar harom eves volt y-ka" cimu szovegektol. Ja, csak y-ka piszkosul nem volt tervben 21 evesen a hazas pasitol...

  • 2014.05.05 15:40:40R2D2 & C3PO

    Beleszólni nem szólnak, viszont tegnap pl. megdicsértek: hogy ti. el van kapatva a gyerek. Tudom, hogy ezt nem annak szokták szánni, de mivel már pár hónapos korában többször elmondtam minden kedves érdeklődőnek, hogy ez a célom, gondolom, hogy az lehetett. ;-DDD

    Mondjuk minket a férjemmel elszórakoztat kisdedünk dackorszaka, mert nagyon cuki és roppant kiszámítható, döbbentem konstatálom, hogy az emberek nagy része megdöbben egy-egy hisztin. (Mondjuk ennek a dédinek a lánya, anyósom teljesen sikertelen és nagyon depressziós életet tudhat magáénak, erősen kétlem, hogy meg kellene fogadnom bármilyen tanácsát...)

  • 2014.05.05 15:58:04kismorgó

    :) na, mindent sikerült összeszedni. A fent említettek miatt nem beszélünk fél éve anyósékkal. Mondjuk, nem is hiányoznak, de durva visszagondolnom, hogy a szülés után amikor az ember amúgy is sérülékeny, érzékeny, akkor folyamatosan elbizonytalanítják. Undorítónak tartom, és már látom, hogy mennyit szenvedtem emiatt akkor. Mostani fejemmel már nem érdekel. Most nálunk az van, hogy a Törpe hisztizik (3éves...), buszon, mindenhol, de már nem okoskodnak az emberek, mert sztem olyan szigorúnak nézek ki, hogy nem mernek tanácsokat osztogatni. :)

  • 2014.05.05 16:41:28umarcsi

    Anyukámat kísértem ki a legkisebb gyerekkel a vonathoz. Jó idő volt, s mivel mindig lerúgja, s nem akartam elhagyni, nem adtam rá cipőt, ott volt a hátimban. Egy kedves néni mondja: jaj, de aranyos ez a baba, látom cipőre már nem futotta...
    Nem szóltam semmit. És nem is értettem, mert amúgy tényleg kedves volt.

  • 2014.05.05 17:31:12vágtázó halottkém

    Nekem meg eddig ilyesmiket senki nem szolt be. Terhesseg alatt leginkabb csak a jot kaptam az idegenektol, utazas közben, ugyintezeskor. A kezdeti bizonytalansagom teljesen elmult, de ezt leginkabb a parom folyamatos pozitiv visszajelzeseinek tulajdonitom. Az o véleménye szamit, a tobbieke annyira nem, szoval fel se veszem.
    De ha valaki sosem kap senkitol egy jo szot, egy dicseretet, akkor hamar bantonak tud erezni egy semleges megjegyzest is.

  • 2014.05.05 20:55:13szomszédmarinéni

    Gabbesz
    Nézz be pár kismamafórumra, ha nem hiszed.

  • 2014.05.05 23:43:17vitaygeorgina

    Gabbesz, micsoda építő hozzászólás! Először személyeskedsz a szerzővel, aztán meg azt állítod, hogy ami veled nem történt meg, az nincs. Szeretnék a te fekete-fehér világodban élni, olyan könnyű és egyszerű lehet.

    Amúgy meg a cikknek igaza van, nagyon sok a megmondóember, és mivel gyereket sokan szülnek/nevelnek, valóban úgy is érezhetik, hogy a véleményük releváns mások gyerekének nevelésében is.
    Én magam főleg a család részéről tapasztaltam ilyesmit, és soha nem bántó, hanem mindig segítő szándékkel. Emiatt aztán nehezebb is volt beismerni, hogy lenne, ha hagynák, hogy magam tapasztaljam meg, amit kell, magam rontsam el, és aztán tanuljak belőle, és egyáltalán, hadd éljem meg azt az érzést legalább rövidebb időszakokra, hogy kompetens anyának érezhessem magam. (Úgyis történik ezer dolog, ami mások beleszólása nélkül is elveszi az ember önbizalmát.)

  • 2014.05.06 08:11:04bohuš

    Egy, a tanácsokba belefáradt ismerős válasza: "Összehoztam, kihordtam, megszültem. A többivel is boldogulok."

  • 2014.05.06 08:58:42Blessa

    Nagyon jó cikk, minden egyes mondatával egyet értek!

  • 2014.05.06 15:01:27teknős

    Mi lenne, ha más szemszögből néznétek a tanácsosztókat? Én 10 gyereket nevelek, neveltem, de nekem is szoktak tanácsokat osztani. Szerintem azért teszik, mert bennük is feltámad a gondoskodó ösztön, a ti cuki csecsemőiteket látva. Mert a kisgyerek a lényével sugározza, hogy gondoskodj rólam. Ha azzal a szemlélettel vizsgálnátok a kérdést, hogy az én gyerekem annyira szép, hogy mindenki szívesen felnevelné- akkor is, ha éppen őrjöng, vagy rosszalkodik, akkor nektek is lenne néhány vidám percetek és a mosolyotoktól szebb lenne a világ. Az anyós pedig egy kincs Ha nem beszéltek vele, nem csak őt büntetitek, hanem a gyereket is. Megfosztjátok őt egy nagymamától és egy mély kapcsolattól.

  • 2014.05.06 21:13:06Lhunara

    Néha elkap a harci méreg, és azt mondom: igaza van, reggel az az első gondolatom, hogy hogyan is gyötörhetném jobban ezt a gyereket, és csak a tanácsaik védik meg szerencsétlen kölök életét.

  • 2014.05.07 00:55:12R2D2 & C3PO

    teknős
    van, akitől szívesen venném, de ő pl. nem érez erre késztetést.

    van, akin meg tök jól szórakozom, mert meg van győződve, hogy az ő gyerekei mennyire fantasztikusak, de ezzel egészen egyedül van. ;-DDD (mondjuk hasznos, mert így tudom, mit NE csináljak szent meggyőződéssel...)

    anyám, anyósom más esetek. Anyámnál elég konkrétan tudom, miket baszott el. nem kicsit, nagyon. Szóval egyelőre inkább én adok neki tanácsokat. :-P ;-DDD Anyósomnál is tudom, hogy mennyire romboló volt anyaként, és mint szerepminta. Mondjuk olyan szinten el van foglalva önmagával, hogy még tanácsokat se akar adni. ;-DDD

  • 2014.05.07 09:46:04kispotzak

    teknős: Igazad van, de ez van, akinél működik, van, akinél nem... Amikor a láthatóan jóindulatú szomszéd néni halálra rémül, hogy a 4. emeletről télen nem nagykabátban - sapkában indulok el a gyerkőccel (mivel vele még jó negyedóra leérni - néha több -, és addig totál beleizzadna), akkor persze megköszönöm az aggódást, elmagyarázom a szitut, és megmutatom a kezemben lógó kabátot, sapkát. Amikor ezt másnap, harmadnap, hovatovább: a következő 2 évben MINDEGYIK nap megismétli (nyilván időjárástól függően, de nyáron is bármikor elromolhat az idő, "Jaj, valami kis kabátkát nem visznek...?!" De.), akkor igenis fárasztó, hervasztó, mi több, idegesítő.

  • 2014.05.07 17:19:12kismorgó

    Teknős, igazad van, de anyósom nem tud a gyerekkel mit kezdeni. Senki sem akarja megfosztani őket egymástól. Engem gyűlőlnek, én is őket. Az okokat ne fortassuk. A gyereket a Férjem 2-3hétvégente átviszi. Tehát én ott sem vagyok, mint zavaró-tényező. Mit csinál a szupernagyi? Bekapcsolja a tv-t, odaülteti a Törpét, és akkor ő így unokázik 2 órán ár, h semmi jó,taktja a gyerekkel. Ezek nem élmények... Ezzel együtt még mindíg rendszeresen látják az unokájukat.
    Az undorító az volt, mikor az elején folyamatosan beugattak mindenért, és közölték, mithogyan KELL csinálni. Természetesen nem úgy kellett Szerintük, ahogy én csináltam. Ebben én nem látok semmi jószándékot, sem szeretetet, sem gondoskodás-ösztönt. Ez szimpla parasztság...

  • 2014.05.08 22:29:29feketebodza

    nekem ez nem jelentett soha problémát, nyilván mindenki osztogatta a tanácsot, személytől függően, szó nélkül hagytam, levegőnek néztem, korrekten megbeszéltem vele, hogy nincs szükségem a tanácsra, megmagyaráztam, hogy miért csinálom így, vállat vontam, ha olyan kedvem volt mondtam valami nagy marhaságot és mulattam a reakción, vagy egyszerűen jót röhögtem (főleg, ha a nagyfiam is velünk van, neki állati jó humora van, vele együtt röhögünk) ... az anyós persze más kérdés...

Blogok, amiket olvasunk

MAI MANÓ 6 híres első kép a természettudomány világából

A tornádóról egészen odáig a legtöbben azt hitték, csak valami babonás mendemonda, ami nem is létezik. Híres első képek.

SCHRÖDINGER Közeli vagy távoli jövő a fejátültetés?

A sajtóban néha elő-előbukkan egy hangzatos főcím, néha olyan is, amely 2017 végére már komplett fejátültetést is sugall. Mennyi igazság lehet ezekben? Hol tart a tudomány jelenleg?

HEALTH A legjobb módszer, ha leszoknál a dohányzásra

A leszokás sikerrátája "natúrban" csak 5-7 százalék. Ha viszont felkészülten állsz neki, ezt 50-70 százalékra növelheted. Leszokás lépésről, lépésre.
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta