Ágnes és a két örökbefogadott cigánygyerek

Zanza!

Beszélgetés egy örökbefogadó családdal. Ágnes férjével együtt két kisgyereket fogadott örökbe. Családjukba két cigány kisgyerek érkezett, és bár Ágnes az eszével tudta,  hogy számára ez nem probléma, időbe tellett, amíg lelkileg is képessé vált elfogadni a külvilág reakcióit. Nekik párhuzamosan kell feldolgozniuk nem csak az örökbefogadás, hanem a cigányság kérdését is, amihez kívülről, a rendszer szintjén nem túl sok támogatást kaptak.

DSOKI20140415114
Fotó: Sóki Tamás / Dívány

Az interjúban Ágnes mesél a jelentkezésről, a gyerekekkel való összeszokásról, az örömökről és a nehézségekről is.

Mesélj magadról és a családodról!

Negyvenéves vagyok, segítő szakmában dolgozom, húsz éve élek házasságban a férjemmel. Két csodaszép örökbefogadott gyermekünk van: egy tízéves fiú, Gyuri, és egy négyéves kislány, Reni. A gyerekeink cigány származásúak, titkos örökbefogadással kerültek hozzánk.

Miért döntöttetek az örökbefogadás mellett?

Amikor összeházasodtunk, úgy gondoltuk, hogy mindenképp lesz egy örökbefogadott gyermekünk is. Az élet azonban úgy hozta, hogy hosszú évekig tartó próbálkozások ellenére sem estem teherbe. Volt egy nagyon kritikus időszakom: az ötödik inszemináció után döntöttem el, hogy itt a vége. Nem akarok lelkileg tönkremenni, beletörődöm, hogy ilyen módon nem leszek édesanya. Pár évig más irányba tereltem gondolataimat, iskolába jártam, képeztem magam. Miután megnyugodtam és újra tudtam az anyaság gondolatával foglalkozni, akkor kezdünk el beszélgetni az örökbefogadásról.

Hogy zajlott az alkalmassági procedúra? Nehéz volt?

Nem emlékszem nehézségekre. Persze egy csomó mindennel nem voltunk tisztában, de elindultunk az úton. Jelentkeztünk a helyi gyermekvédelmi szolgálatnál, és a szokásos nyomtatványok kitöltése, az orvosi alkalmasság, a pszichológussal való beszélgetés, környezettanulmány után jött a kötelező tanfolyam. Emlékszem, akkor még nem értettem, miért van erre szükség?

Aztán rájöttem, mennyi mindent nem tudok az örökbefogadásról. Azt sem tudtam, mikor mondjam majd el a gyermekemnek, hogy nem én vagyok a vér szerinti anyukája. Ha nincs tanfolyam, én is abba a hibába esem, hogy majd akkor beszélgetek a gyermekemmel az örökbefogadásról, ha már nagy, értelmes lesz. Ettől azóta is óva intek minden örökbe fogadni vágyó párt.

Ti mikor mondtátok el?

Már egész pici korukban. Megvettük a „Nekem két születésnapom van” című klasszikus képeskönyvet és néha elővettük és elmeséltük. Közben hozzátettük az ő saját történetüket. Hihetetlen, hogy egy-két éves gyermek mennyire meg tudja könnyíteni a szülő helyzetét. Mese közben maguk feltették a kérdéseiket, nyíltan beszélgettünk az ő előéletükről.

Térjünk vissza a jelentkezésre. Milyen gyereket kértetek?

Nem határoztunk meg nemet, akár lányt, akár fiút örökbe fogadtunk volna. Az életkorát legfeljebb egy évben állapítottuk meg, származását tekintve mindegy volt, hogy magyar, vagy cigány. Talán ennek is köszönhető, hogy viszonylag hamar jutottunk mindkét esetben gyermekhez. Amit mindenképp elutasítottunk, az a fogyatékos gyermek, azt nem tudtuk volna vállalni.

Mennyit vártatok az első gyerekre?

Aki vállal cigány gyermeket, sokkal kevesebbet kell várakoznia. Mindkét gyermekünket alig fél év után kaptuk meg. Aki ismeri az örökbefogadási várólistákat, tudja, hogy sokan akár 3-4-5 évet is várnak egy gyermekre.

Honnan érkezett a kisfiatok?

Gyuri egyévesen került hozzánk, az ország túlfeléből. Veszélyeztetés miatt került el vér szerinti családjától, élete első fél évét kórházban töltötte. Ellátatlanság miatt felborult az anyagcseréje, refluxos lett, szív- és veseproblémák alakultak ki nála, romlott a májfunkciója. Hat hónaposan nevelőszülőkhöz került, hála nekik fél év alatt feljött olyan szintre, hogy a betegségeiből már alig maradt valami. Amikor megkaptuk az értesítést, hogy van egy kisfiú, aki örökbe adható, és ránk gondoltak, rögtön indultunk tanácsadónkhoz.

DSOKI20140415113
Fotó: Sóki Tamás / Dívány

Alig pár soros szakvéleményt kaptuk Gyuri akkori állapotáról, illetve egy kissé homályos fényképet. Annyi látszott, hogy hatalmas barna szemei vannak, amelyekbe azonnal beleszerettem. Első látogatásunkhoz képest két hét múlva hazahozhattuk Gyurit. Ez nagyon szépen hangzik, de nem jó! Később éreztem, hogy kellett volna még pár hét, egy hónap ismerkedés ahhoz, hogy utána az itthoni életünk zökkenőmentes legyen.

Milyen volt az első időszak otthon?

Közel tíz év távlatából azt kell mondanom, hogy nehéz. A rövid ismerkedési időszak miatt nem alakult ki közöttünk szinte semmilyen kapcsolat. Összesen két hétvégét láttuk Gyurit a nevelőszülőknél. Egyszer fürdettem, kétszer tettem tisztába, de akkor is csak asszisztáltam a folyamathoz.

Gyurinak nem volt lehetősége megnézni új otthonát – nyilván a távolság miatt -, de ez baj! Riadt kis szemekkel nézett körbe a lakásban, amikor este, hosszú út után végre hazaértünk. Egyetlen biztos pontja a neve volt. Azt nem vettük el tőle. Minden más megváltozott körülötte: az otthona, a szülei, a tárgyak, az ízek.

A férjem két hetet tudott otthon maradni a kezdeti időszakban, hogy segítsen, és kicsit összeszokjunk, egy család legyünk. Amint lejárt a két hét, görcsbe rándult a gyomrom, most hogyan tovább? Egy-két napig sírórohamaim voltak, hogy én nem tudok mit kezdeni ezzel a gyerekkel egyedül itthon. Lassan, de tényleg nagyon lassan összeszoktunk, és beállt a napi rutin.

Gyuri betegségeiből csak a tejfehérje-érzékenysége maradt meg. Speciális tápszeren élt, nem ehetett édességet. Két hete volt nálunk, mikor jött az első születésnapja. Anyukámmal törtük a fejünket, milyen tortát alkossunk Gyurinak, ami cukormentes, hisz torta nélkül nem szülinap a szülinap. Vizes piskótából, vízzel készített pudingból és gyümölcsökből kreáltuk valamit. Annyira boldogan ette, és örült minden ajándéknak, videofelvételek őrzik boldogságát.

Két hónapja volt nálunk Gyuri, amikor aktuálissá vált a tejfehérje-érzékenység felülvizsgálata. Egy teljes napra be kellett vonulnunk a gyermekklinikára. A nővérke megkért, mérjek lázat Gyurinak. Fogalmam sem volt róla, hogy kell egy éves gyereknél lázat mérni. Levert a víz, tehetetlennek éreztem magam. Diszkréten kértem a nővért, segítsen, ő nagyon kedvesen megmutatta, ezekkel a szavakkal: „emelje meg a lábát anyuka...” Itt hasított valami a szívembe! ANYUKA, ez a szó. Egészen addig a napig éltük a magunk kis életét, próbáltam azt a bizonyos fonalat felvenni, a napi rutint követni, de egy percig nem jutott eszembe, hogy miért is csinálom. Anya lettem! Bizony, és erre a klinika nővérkéje döbbentett rá.

Mit szólt a család, a tágabb környezet?

A család nagyon elfogadó volt. Bár férjem szülei óva intettek attól, hogy cigány gyereket hozzunk haza, de Gyuri kedvessége és szeretetéhsége hamar elvarázsolta őket. Az én szüleim nem szóltak bele választásunkba, elfogadták, és azóta is imádják mindkettőt.

A tágabb környezet a gyes alatti időkben főként a játszóteres anyukákból állt. Vegyes reakciókra emlékszem. Volt, aki végigmért engem, aztán a gyereket, aztán megint engem, de nem szólt semmit. Láttam az értetlenséget a szemében.

DSOKI20140415112
Fotó: Sóki Tamás / Dívány

A kérdéssorozat abból is adódott, hogy nem láttak nagy pocakkal, már a gyermek megjelenése életünkben is kérdéses volt a külvilág számára. Mihelyt megmagyaráztam, hogy is van az, hogy hirtelen egy 13 hónapos kisfiút látnak az oldalamon, rögtön jött a következő kérdés, de ő magyar? Volt olyan anyuka is, aki nyíltan megkérdezte, hogy arab származású-e a férjem, mert ez a gyerek olyan arab típus. A folyamatos magyarázkodás nagyon megviselt.

Miben volt más, mint amit vártatok?

Nekem mindenben és ez abból adódik, hogy nem készültem fel a cigány gyerek vállalására. Az eszemmel felfogtam a jelentkezéskor, de a szívemben nem. Nem készültem fel arra, hogy ezt a helyzetet, az ebből adódó konfliktusokat hogyan kezeljem.

Komoly depresszióba estem az örökbefogadás utáni hónapokban. Volt mellettem egy gyerek, akit fizikálisan elláttam, etettem, itattam, fürdettem, de félve mentem ki vele az utcára. Féltem, hogy mit szólnak az emberek? Ez a gyerek nem olyan, mint én. Nekem fehér a bőröm, neki sötét, sőt szinte fekete. Féltem a megbélyegzéstől, az elutasítástól, és utáltam a kérdéseket, amik arra utaltak, ezt a gyereket biztos nem én szültem. Bizton állíthatom, ha Gyuri nem ennyire barna bőrű, én sem küszködök annyit az első hónapokban. Reni más, sokkal világosabb bőrű. Van, aki meg sem mondja róla, hogy cigánylány. Másfelől, ha kiderül, hogy örökbe fogadtunk két cigány gyereket, csak elismerést és megbecsülést kapunk.

Hogyan zajlott a második gyerek érkezése?

A másodiknál már sokkal rutinosabbak voltunk, és a procedúra is rövidebb ideig tartott. A második gyerek gondolata akkor kezdett el foglalkoztatni minket, amikor Gyuri minden nap azzal jött haza az óvodából, hogy szeretne egy kistestvért. Arra jutottunk, hogy egy gyerek nem gyerek, és mindenképp jó lenne egy testvér. Elindítottuk az örökbefogadást, tanfolyamot már nem kellett végeznünk, így az alkalmassági vizsgálat után várólistára kerültünk.

Renit 12 hónaposan fogadhattuk örökbe. Horvátországi nyaralásunkról jöttünk haza, másnap dolgozni mentem, és megcsörrent a telefon: van egy örökbe adható kislány, csodaszép! Egy nap gondolkodási időt kaptunk. Kétségbe esve hívtam a férjem, most mi legyen? Nekünk kell még egy gyerek, de ilyen hirtelen...? A válasza egyértelmű volt.

Másnap reggel kocsiba ültünk és elutaztunk a tőlünk 40 km-re lévő faluba, a nevelőszülőkhöz, hogy találkozzunk Reni babával. Az ismerkedés nála már hosszabb időt vett igénybe, egy hónapot jártunk le, szinte napi rendszerességgel. Ez nagyon jó! Tudom, hogy hosszúnak tűnik, mert ha az ember vár, az a legrosszabb. Az enyém, de mégsem az enyém, mert nem vihetem haza. Kell, hogy sokszor találkozzunk, kell, hogy legyenek közös programjaink, kell, hogy eljöjjön a leendő otthonába és szokja az új környezetét. Ezzel az örökbefogadás utáni időszak könnyebb lesz.

Hogyan kezelitek a cigány származás kérdését? Foglalkoztok ezzel?

Természetesen. Azt szoktam mondani, hogy nekünk – akik cigány gyereket fogadunk örökbe – duplán nehéz helyzetünk van. Nem elég megküzdenünk az örökbefogadásból adódó nehézségekkel, még a származást is helyre kell tennünk gyermekeinkben. Mindkét gyerekem tisztában van vele, hogy cigány. Persze idővel ezt bontogatni kell, ahogy nőnek, adagolom nekik.

A fiam már elég nagy, vele komolyan lehet a témát feszegetni. Összeszorul a szívem, amikor azt veszem észre, hogy Gyuri a beás himnuszt hallgatja, vagy azt kérdezi, hogy mi a különbség a kolompár és a beás cigányok közt? A lényeg: sose szégyelljék azt, hogy ők cigányok, büszkén vállalják!

DSOKI20140415111
Fotó: Sóki Tamás / Dívány

Szerencsésnek mondhatom magam, mert munkám is szorosan kapcsolódik a cigánysághoz. Gyermekeim minden hétvégén ott vannak velem, ahol dolgozom, cigány emberek közt, cigány fiúkkal, lányokkal játszanak önfeledten. Ezt látva úgy érzem, otthon vannak. Az ő identitásuk alakulásában ez meghatározó.

Érte-e már a származásuk, bőrszínük miatt bántás, csúfolás a gyerekeket?

Renit sosem, de Gyurit már többször lecigányozták az iskolában és a játszótéren is. Mindig arra bíztatom, hogy ebben a helyzetben ne hátráljon, és ne legyen agresszív, hanem természetesen reagáljon. Vállalja és kérdezzen vissza: „igen, én cigány vagyok, mégis ugyanabba az iskolába járok, mint te, ugyanúgy ötösöket, négyeseket kapok, mint te, ugyanazt eszem az ebédlőben, együtt focizunk és fogócskázunk a téren... akkor???”

A hazai örökbefogadóknak nagy kérdés a roma származás vállalása, a jelentkezők 80 százaléka nem szeretne ilyen kisgyereket. Mit tanácsolsz nekik?

Mindenképp azt, hogy nagyon gondolják meg! Nem mindenki tud megküzdeni ezzel és nem kell depressziós hónapokat elszenvedni, ha nem muszáj. Csak az vállaljon cigány gyermeket, aki képes arra, hogy megismertesse a hagyományokkal, kultúrával, kialakítsa benne identitását és efelé egyengesse útját. A géneket befolyásolhatjuk neveléssel, de a bőrszínen nem lehet változtatni. Ezt el kell fogadni. Fel kell készülni a kíváncsi, faggatózó emberekre. Keresni kell azokat a fórumokat, csoportokat, ahol őszintén beszélhetünk a témáról sorstársainkkal, megoszthatjuk tapasztalatainkat, félelmeinket, örömeinket. A cigányság nem szégyen, csak ha azzá tesszük!

Beszéltek a gyerekeknek az örökbefogadásról?

Szinte az elejétől fogva. Eleinte bevált a mesekönyv, a későbbiekben erre tudtunk építeni. Minden évben megtartjuk az örökbefogadásuk napját, azt a napot, amikor hazahoztuk őket. Nincs ajándék, csak egy szál gyertya, egy kis süti, és közös fényképnézegetés azokról az időkről, amikor még csak ismerkedtünk és hazahoztuk őket. A kapcsolatot tartjuk a nevelőszülőkkel. Sajnos nem sűrűn, de ellátogatunk hozzájuk, a gyerekek tudják, kik gondoskodtak róluk addig, amíg anya és apa haza nem hozta őket.

Hogy alakult azóta az életetek? Mi történt az örökbefogadás azóta?

Sok jó és kevés rossz. Áldásom a két gyermekem. Sosem cserélnék, bár kezdetben minden álmom az volt, hogy szülhessek. De akkor sem adnám őket, ha képes lennék kihordani egy terhességet. Különösen Gyurival kapcsolatban szoktam mondani, hogy őt tényleg én szültem. Nem a szülőszobán, hanem a szívemben. Megküzdöttem érte, hogy elfogadjam, hogy enyém legyen. Azóta az én fiam! Őszinte és mély a kapcsolatunk.

DSOKI20140415110
Fotó: Sóki Tamás / Dívány

Gyermekeim jó helyen vannak, Gyuri iskolás, és nagyon jó sportoló. Küzdősportban házi és országos bajnokságokon nyeri sorra az érmeket, kupákat. Reni óvodás és csodaszépen rajzol. Minden rajzán házakat látni, ami egy elemző szerint a biztonságot jelenti. Igyekszem fenntartani ezt a biztonságot és közben szárnyakat adni, hogy élhessék saját kis életüket. Szerintem anyának lenni az egyik legszebb, de legnehezebb hivatás. Bármely diplomával felér!

Én pedig szívügyemnek tekintem az örökbefogadást. Rendszeresen járunk ilyen klubokba, ahol a szülők előadásokat hallgathatnak meg, illetve tapasztalatokat cserélhetnek, a gyerekek pedig együtt játszhatnak. Szakdolgozatomat az örökbefogadás utánkövetéséről írtam. Szeretnék önsegítő csoportot létrehozni azoknak, akik cigány gyermeket fogadtak örökbe. Velünk nem nagyon foglalkozik senki. Nekünk egyszerre kell helyretennünk gyermekeinkben az örökbefogadás és a cigányság kérdését.

Akit bővebben is érdekel az örökbefogadás témája, a http://orokbe.hu/ blogon talál olvasnivalót.

Blogmustra