Haldokló apja kísérte oltár elé a 11 évest

Zanza!

Josie Zetz még csak 11 éves és jelen pillanatban nem tervez esküvőt, még vőlegény sincs a láthatáron. Apja mégis az oltár elé kísérte a menyasszonyi ruhába öltözött kislányt egy fotósorozat kedvéért. Az oltárnál valódi lelkipásztor várta őket, aki ünnepélyesen „apuka és kislányá”-vá nyilvánította a párost. És miért volt minderre szükség? Josie édesapja, Jim Zetz hasnyálmirigyrákban szenved, és szinte biztos, hogy nem fogja megérni kislánya valódi esküvőjét, azaz nem lesz képes az oltár elé kísérni.

o-PHOTO-9003
Fotó: Lindsey Villatoro

Így azonban Josie emlékei és fotói között szerepelhet egy oltár elé kísérős jelenet. A fényképek és a fotósorozatból összeállított videó felkavaró, megható, zavarbaejtő.

Meglepetés-szülinap az oltár előtt

A Zetz család családi fotókat szeretett volna készíttetni a kislány születésnapja alkalmával, és a súlyos és végstádiumú betegek fotózásával is foglalkozó Lindsay Villatoro-t kérték fel a munkára. A miniesküvő Lindsay ötlete volt: így Josie életéből sem fog kimaradni az a mágikus pillanat, amikor az embert édesapja az oltárhoz kíséri. A fotós Lindsay és az édesanya Grace végig titokban tartották ötletüket, és csak a nagy napon rukkoltak elő vele a kislány és édesapja előtt.

„Édesapád már nem lesz köztünk, amikor majd férjhez mész, de ma az oltár elé kísérhet” – magyarázta el a kislánynak Galbraith lelkipásztor a ceremónia előtt. Jim Zetz így a rák ellenére is megoszthatta kislányával ezt a fontos pillanatot. Persze, a valódi esküvőjén így sem vehet majd részt, nekik ezzel a furcsa, születésnapba oltott apa-kislány ünnepséggel kellett beérniük.

o-PHOTO-9002
Fotó: Lindsey Villatoro

De vajon mit értett meg ebből az egészből egy 11 éves? A szakértők szerint szinte mindent: a pszichológusok egyöntetűen azt ajánlják, hogy ha haldokló vagy végstádiumú súlyos beteg van a családban, azt a gyerekekkel nyíltan kell megbeszélni. A gyerekek már egészen pici korban tudatában vannak a halálnak és az elmúlásnak: látnak elpusztult állatokat, döglött madarat, rovarokat, autó által elütött kutyát. Bármennyire odafigyelünk tévézési szokásaikra, biztosan látnak halállal foglalkozó jelenetet a televízióban, később videojátékokban. De nem kell ilyen messzire menni: a népmesék és tündérmesék hemzsegnek a halott szereplőktől – amely királykisasszonyok esetében időnként visszafordítható, sárkányok körében többnyire végleges állapot.

Jó ötlet volt ez, vagy inkább nem?

Jó ötlet nyíltan beszélni bármilyen életkorú gyermekünkkel a rákról, halálról, haldoklásról, különösen, ha az közeli hozzátartozót érint. A szakemberek kifejezetten ajánlják, hogy készüljenek családi fotók a vidám, örömteli eseményekről, hogy emlékeinkben ne csak egy csontsovánnyá fogyott, kórházi ágyhoz szegezett apuka létezzen.

Ameddig lehet, ünnepeljük együtt a születésnapokat, családi eseményeket, szervezzünk közös programokat, és örökítsük meg ezeket. Jó, ha a gyerekek külön, saját példányt kapnak a fotókból, fotóalbumot, emléktárgyakkal teli dobozt, amelyet az elköszönőfélben lévő családtag is átadhat nekik.

A szertartásoknak, rítusoknak még ma is fontos szerepe van az emberek életében: a nyugati kultúrában a születésnapot tortával, a házasságkötést esküvővel, lakodalommal, a halált temetéssel tesszük emlékezetessé. Ezek a rítusok megkönnyítik az egyén életében beálló kríziseket, a szerepváltást, szimbolikus értelmet adnak az eseményeknek.

o-PHOTO-900
Fotó: Lindsey Villatoro

A hagyományos közösségekben a legfőbb események az ember életében a születés, a felnőtté válás, a házasság és a halál voltak, és valójában ma sincs ez másként. A Zetz család saját, külön bejáratú szertartása során alaposan összekeverte ezeket a lépcsőfokokat, vagyis inkább egyetlen jelenetbe sűrítette az összeset: a kislány a saját születésnapján menyasszonyi ruhában, haldokló édesapja karján az oltár előtt. Születésnap, esküvő, szimbolikus felnőtté válás és halál egyaránt jelen van az eseményben, részben ettől ennyire erős a dolog érzelmi hatása és ezért annyira megrázóak a róla készült fotók és videók. Pszichológus-szemmel azért felmerül a kérdés, hogy a kislány későbbi élete során el tudja-e majd választani egymástól érzelmileg az édesapja halálát, a saját születésnapját és majdani, valódi házasságkötését.

Kaszás ember fekete köpenyben

A halálról való gondolkodás természetesen az életkor függvényében is változik: az óvodások többnyire átmeneti állapotként gondolnak a halálra, amit az egyre-másra feltámadó rajzfilmfigurák is megerősítenek. Öt és kilenc éves kor között jönnek rá, hogy a halál végleges és hogy minden élő meghal egyszer, de még ilyenkor is gyakran úgy gondolják, ők esetleg kivételek lesznek, akik valahogyan elkerülhetik a dolgot. Ebben az életkorban a gyerekek gyakran személyként gondolnak a halálra, csontváz vagy kísértet formájában képzelik el és nem az elmúlástól, hanem az elképzelt lénytől félnek.

Kilenc-tízéves kortól kezdve már többnyire minden világossá válik: a kiskamaszok tudják, hogy mindenki meghal egyszer, így ők is. A halál értelmének és az élet értelmének keresése végighúzódhat a kamaszkoron, sok tinédzsert foglalkoztat a téma, amit ki-ki vérmérséklete szerint filozófiai könyvek olvasásával, halálmetál bömböltetésével vagy életveszélyes helyzetek hajszolásával vezet le.

Családtag halála

A kisiskolás és kiskamasz gyermekek sokféleképpen reagálhatnak egy-egy szeretet családtag közeli halálára. A leggyakoribb érzés a bűntudat: akárcsak a válás esetében, a gyerekek sokszor ilyenkor is azt hiszik, valamiképpen ők tehetnek a dologról. Ha igazán jól viselkedtek volna, akkor apának nem kellene meghalnia.

A gyerekek mágikus gondolkodásában logikusnak tűnik, hogy dühös gondolataik okoztak halált: például nagyon mérgesek voltak apára, ezért az megbetegedett. Gyakran be sem vallják ezeket a gondolatokat, mert félnek a még nagyobb büntetéstől (mit fog szólni anya, ha megtudja, hogy én okoztam apa halálát a gonoszságommal?). Ez a fajta, az ok-okozati összefüggéseket lazán kezelő gondolkodás a kamaszkor során tűnik csak el teljesen.

o-PHOTO-9001
Fotó: Lindsey Villatoro

A másik fontos és gyakori érzés a harag: a gyerekek hajlamosak mindenkire haragudni, aki nem segített megakadályozni szerettük halálát, azaz nővérekre, orvosokra, az életben maradt szülőre, testvérre, rokonra, és persze magára a haldoklóra vagy elhunytra. A dühöt a kisgyerekek általában nyíltan kifejezik, és többnyire a kamaszok sem jeleskednek haragjuk kontrollálásában.

Blogmustra