SZÜLŐSÉG

Hiánycikk a bárányhimlő elleni oltóanyag

2014. április 10., csütörtök 13:32

Nehéz helyzetben vannak azok a szülők, akik bárányhimlő ellen szeretnék oltatni a gyereket mostanában. A gyerekorvosok által leggyakrabban felírt vakcina, a Varilrix két hónapja hiánycikk a hazai patikákban, alternatíva pedig nem nagyon van.

A bárányhimlő elleni nem kifejezetten járványos időszakhoz kapocsoló oltás, hiszen a gyerekorvosok az ajánlás szerint a 15 hós kötelezők mellé szokták felajánlani, a vakcina mégis hónapok óta hiánycikk a patikákban.

Volt olyan anyuka, aki három különböző gyógyszertárból küldtek el, amikor az esedékes oltóanyagot kereste, mire közölte vele az egyik patikus, hogy országos hiány van belőle, hiába talpalja végig a kerület összes gyógyszertárát, ha nincs, nincs.

shutterstock 117541078

A patikában közölte a gyógyszerész, hogy a Varilrix, amit a gyerekorvos felírt, két hónapja hiánycikk. Amikor egy másik fajta oltás (Varivax) repetjével menem vissza pár nap múlva, arra is csak széttárta a kezét, aztán, amikor látta, hogy nem igazán tudom, mit tegyek, hogy a gyereket valahogy mégis beoltathassam, felírta két olyan cég nevét amelyek felárral ugyan, de külföldről behozzák ezt a második vakcinát, ha megrendelem. Nem tdtam, hogy sírjak-e vagy nevessek, hogy 2014-ben, Magyarországon, egy olyan szimpla dolog, mint a bárányhimlő elleni oltás, csak külföldről szerezhető be.

Bár sokan nem adatják be, hogy inkább biztosak lehessenek benne, hogy a gyerek átesett a (z esetek többségében inkább kellemetlen, mint súlyos) betegségen, és így egy életre védett ellene, azért egyre több szülő dönt úgy, hogy oltatják a gyereket, mint fent említett anyuka, aki hamarosan közösségbe viszi a fiát, és megy vissza dolgozni,

A gyerekorvosunk a 15 hónapos oltáskor kérdezett rá, hogy ugye beoltatom a kisebbiket bárányhimlő ellen. Inkább nem dekkolnék vele két hetet itthon, amikor majd kitör a bölcsiben az aktuális járvány, ami tapasztalataink szerint minden évben legalább egyszer biztosan kitör.

shutterstock 133154222

Érdemes tudni:

- a bárányhimlő kórokozója a herpes vírus csoportba tartozó Varicella Zoster

- az egyik legfertőzőbb gyerekbetegség, mivel már a lappangási (tehát tünetmentes) időszakban is fertőz, és cseppfertőzéssel (tüsszentéssel, érintéssel) terjed

- a jelentkező kiütések több ütemben jelennek meg

- a kiütésekre nagyon kell “vigyázni” (óvatos fürdés, állandó hőmérséklet), ezért a szobafogság a bárányghimlős gyerekkel, hogy a hólyagok nehogy kifakadjanak, elfertőződjenek

- a várandós kismamákra és magzatukra különösen veszélyes lehet, a terhesség első három hónapjában, mivel ekkor alakulnak ki a magzat szervei, és a szülés előtti 5 napban, ilyen felléphet úgynevezett progresszív varicella, ami az esetek ötödében végzetes lehet

Az Országos Gyógyszerészeti Intézet tájékoztatása szerint a Varilrix valóban hiánycikk pillanatnyilag a hazai patitákban, de napokon belül újra kapható lesz. Azért nem árt rákérdezni a környékbeli gyógyszertárakban, mielőtt időpontot egyeztetünk a gyerekorvoshoz.

Ne maradj le semmiről!

KOMMENTEK

  • 2014.04.10 20:59:59gigabursch

    Ha mindenáron a gyermekeidet nehézfémmel akarod bombázni - feltétlenül vedd meg a vakcinát.
    Főleg, ha ezért még pénzt is akarsz kidobni

    Mindene egyéb esetben a gyermeknek lesz egy egészséges immunrendszere.

  • 2014.04.15 14:14:37encir

    Tök érdekes, hogy vannak szülők - egyre nagyobb számban - akik elkeseredetten tiltakoznak a kötelező védőoltások ellen, a bárányhimlő ellen meg (ami viszont elég könnyen átvészelhető baj) oltatni akarnak.

  • 2014.04.20 19:32:39gybencsko

    A bárányhimlőoltásban nincs semmilyen nehézfém. Nem tudom, hol olvastad, de ne higgy el minden ilyen butaságot a neten!

Blogok, amiket olvasunk

FOODY A világ 10 leggazdasabb séfje

A világ leghíresebb séfjei sokkal többek, mint szakácsok, ôk már márkák. Na de ki vezeti azt a listát, ahol Nigella csak az utolsó helyet tudta megcsípni?

ZEM 8 tanács kezdő futóknak, hogy ne hagyd abba a harmadik héten

Bárki elkezdheti, majdnem bárhol végezhető, és egy jó cipőn kívül semmi sem kell hozzá. Adunk néhány tippet, hogyan találhatod meg benne az örömödet, azaz hogyan nem fogod abbahagyni a futást pár hét után.

GADGETSHOP Így válassz okoskarkötőt

Az értékesítési adatok alapján az okoskarkötők az idei év slágercikkei lehetnek. Én is az okoskarkötők szerelmese vagyok, így elárulok néhány titkot, hogy tudj választani a több száz elérhető fajtából.
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta