SZÜLŐSÉG

Lemarad-e a gyerek, ha nem hajtjuk?

2014. január 22., szerda 19:32

Mindenki szeretné, ha boldog és sikeres felnőtt válna a gyerekéből. De hogy mit jelent a sikeresség, és hogyan lehet a gyermeket oda eljuttatni, már koránt sem egyértelmű. Van, aki számára egyszerű a képlet: akkor lesz esélye a csemetének a sikerre, ha jó képzettséget kap, ahhoz pedig tanulni kell, azaz a szülő feladata, hogy hajtsa őt: igyekezzen kipréselni belőle a legjobb tanulmányi eredményt, és a legszínvonalasabb iskolákba bejuttatni.

Ez logikusan hangzik, csakhogy vannak itt zavaró tényezők. Hogy kutatások szerint az életben való beválás nem az iskolai eredményen múlik, sokkal inkább az érzelmi intelligencián. És ott van a fejünkben a kisördög, hogyha gyerekkorában mini felnőttként kezeljük a gyereket, és arról szólnak a hétköznapok, hogyan csavarhatná ki magából a legnagyobb teljesítményt, vajon mikor lesz ideje gyereknek lenni annak a gyereknek? Hallgassunk a szívünkre, és engedjük kicsit szabadabban, vagy arra az intő, szorongató hangra, hogy aki most lemarad, később nehezen fog felzárkózni, tehát most kell hajtani?

Valóban sok, ellentmondásos szempontot kell mérlegelni. Biztos mindenki ismer olyan gyereket, akit szülei a legjobb akarattal jó erős iskolába írattak be, ahonnan néhány hasfájós, fejfájós, végigszorongott év után vették ki, majd az új, „gyengébb” iskolában kivirult a csemete, és onnantól szárnyal. Ugyanakkor olyat is biztos ismer, aki sosem tanult meg rendesen tanulni, idejét beosztani, rávenni magát a kevésbé érdekes feladatokra is, így a teljesítménye is alulmaradt képességeinek, aminek állandó kudarc volt az eredménye, és éppen emiatt szorongta végig az iskolás éveket.

Vannak pszichológusok, akik azt mondják, mivel az iskola csak kis szeletét értékeli a valós intellektuális teljesítménynek, ne tulajdonítsunk ennek túl nagy jelentőséget, szabadjon a gyereknek rossz tanulónak lenni, és különben is, nem ezen múlik, később sikeres lesz-e. Ezzel részben egyet lehet érteni: elsősorban nem ezen múlik, hiszen nincs az a munkahely, ahol valamilyen anyag memorizálásával lehetne előre jutni, noha az iskolák nagy részében ezen van a hangsúly.

Ritka, hogy a gyereknek önállóan kellene kitalálnia valami értelmes projektet, megszervezni, végig vinni, prezentálni. Tisztelet a kivételnek, amiből persze van, gondolok például egy budapesti gimnáziumra, ahol egy diák komplett újraélesztési tanfolyamot szervezett meg külső szakértő bevonásával, amit rendkívül színvonalas módon tartott meg az érdeklődőknek. Bárcsak több ilyenre lenne példa! A valós élet feladatai inkább ehhez hasonlítanak, mint ahhoz, hogy valaki áll kint elől, leadja a tananyagot, a gyermek leírja, majd memorizálja. És szerencsések vagyunk, ha találunk olyan iskolát, ahol valóban felkészítik a gyermeket a való élet változatos kihívásaira.

Ugyanakkor nehéz könnyű szívvel mondani, legyen csak rossz tanuló a gyerek, úgysem ez számít. Számít bizony, egyrészt, mert ezen is múlik, bejut-e arra a vágyott egyetemre, ahol azt tanulhatja, amit valóban szeretne, másrészt az is számít, milyen hangulatban telnek el az iskolai évek. Hogy kell-e kínlódva makogni a tábla előtt, mikor az ember tudja, hogy felkészületlenül áll ott. De az órák sem élvezetesek, ha az ember elvesztette a fonalat, és már egy szót sem ért abból, amit a tanár beszél. A rossztanulóság nem kellemes állapot, és aligha hagyja érintetlenül az ember lelkét, ha éveken át kudarcok érik – még akkor is, ha otthon biztosítják a szülők, nem ez a legfontosabb. Ezért inkább valamiféle középutat látok járhatónak ahhoz, hogy ép maradjon a gyermek lelke.

Először is, az otthon ne legyen kiterjesztett iskola! Ez nemcsak azt jelenti, hogy az esték ne közös tanulásról szóljanak, hanem azt is, hogy az otthoni hangulatot ne az határozza meg, hogyan teljesít az iskolában a gyermek. Érezze, hogy nem ezért szeretjük! Sajnos előfordul, hogy míg az óvodás csemetében még tudja értékeli a szülő a humorát, kedvességét, aranyosságát, iskoláskorban annyira központba kerül a tanulás témája, mintha másról nem is szólhatna a gyermek élete. „Nem mehetsz el Pistivel találkozni, mert tanulnod kell, hogy kijavítsd a matek kettest.” Ez szörnyű mondat, mert a barátkozás attól még ugyanolyan fontos, hogy matekból becsúszott egy kettes. Attól még nem áll meg az élet, a gyerek nem egy jegygyártó szerkezet, hanem egy teljes ember, teljes élettel. Ezt tükrözze a szülő attitűdje is!

Az is gyakori félreértés, hogy minél jobban odafigyel a szülő az iskolai teljesítményre, az annál jobb lesz. Ha túlzás is lenne azt mondani: éppen fordítva, bizonyos tekintetben tényleg fordítva. Kell önállóságot hagyni a gyereknek ahhoz, hogy a sikereket saját sikerként élje meg, és megmaradjon a motivációja. Ha a szülő folyton ellenőrzi, jóindulatúan támogatja, együtt írják a leckét, a gyerek nem érzi a felelősségét, sem a bizalmat, és egyre lohad a motivációja. Ez ördögi kör, hiszen a szülőt ez megerősíti, hogy a gyermek éretlen, legalább ennyi ellenőrzésre szorul. Ilyenkor paradox módon gyakran az segít, ha vesz egy nagy levegőt, és elengedi a gyerek kezét. Ami persze nem érdektelenséget jelent: vele örül a sikereknek, és biztosítja bizalmáról, hogy képes korrigálni az esetleges kudarcokat.

A szülő tehát ne tréner vagy rendőr legyen, hanem drukker, aki saját példájával mutatja, hogy a teljesítményért persze erőfeszítést kell tenni, és ebbe a tudásba nő bele a gyerek. De az is legyen egyértelmű, hogy a szülő-gyerek kapcsolat védett közeg, és ezt parányit sem veszélyezteti, ha a gyermek rosszul teljesít az iskolában. A szülő segít, ahogy tud, de nem úgy, hogy átveszi a gyerek felelősségét, például ellenőrizgeti még a kamasz gyerek leckéjét is.

Persze, nincs olyan tanács, ami minden gyereknél, minden életkorban megállná a helyét. Néha azzal segítünk, hogy legyintünk egy tantárgyra, elég, ha abból épp csak átmész, néha azzal, ha plusz energiát fektetünk bele akár korrepetitor segítségével. Olykor nagy élmény a gyerek számára, hogy amit az iskolában nem értett meg (talán mert ott nehezebben figyel, talán a tanár nem volt elég jó), azt remekül elsajátítja egy másik tanár mellett. És akkor rájön, hogy ő nem hülye abban a dologban, szó sincs róla, hogy be van oltva az ellen a tárgy ellen, esetleg csak máshogy kell neki magyarázni.

A lényeg az, ne jegyekre, hanem sikerélményre hajtsunk! Ha neki szerelme a színjátszás, lehet, hogy érdemes elvállalni a felkínált főszerepet, még ha ennek a kevésbé fényes bizonyítvány is az ára. De akkor tudjuk, miért alakult így: azért, mert most valami más fontosabb volt. Ha pedig felvételire kell tanulni egy unott és értelmetlennek tartott tárgyból, akkor is tudjuk, miért foglalkozunk vele minden héten több órát: hogy teljesüljön egy távolabbi, vágyott cél. Egyszóval: ne mechanikusan várjuk el a teljesítményt, hanem gondolkozzunk együtt a gyerekkel, mi mennyit ér!

Cziglán Karolina pszichológus

Ne maradj le semmiről!

KOMMENTEK

  • 2014.01.22 20:55:27Shopping

    Túros@. Szar lesz egyedül meghalnod...

  • 2014.01.22 21:14:09Michel Djerzinski

    Shopping: aljas és önző vagy! Azért legyen valakinek gyereke, hogy ne haljon meg egyedül?!

  • 2014.01.22 21:40:17cseresznye

    Nem érdemes menekülni az élet elől. Ez, és az ehhez hasonlók nem igazi problémák. Valami más alapfélelmed lehet.

  • 2014.01.22 22:05:55Michel Djerzinski

    cseresznye: az élet elől csak menekülni lehet. Ha az élet önérték, ajándék volna, akkor érdemes volna fejest ugrani ebbe a "kalandba" és vállalni mindent. Még egy gyereket is. Egy önálló, új életet. De az élet nem ajándék, annál inkább egy kéretlen teher, amit anélkül akasztanak az emberek nyakába, hogy erről megkérdezték volna őket. (Ha meg is kérdezte valaki, a válasz a feledés homályába vész, így gyakorlatilag irreleváns.)

    Az életet túl kell élni.

  • 2014.01.22 22:11:40afalujegyzője

    Hú, mennyi optimista ember ;)

  • 2014.01.22 22:13:18Michel Djerzinski

    afalujegyzője: inkább csak realisták... nem kis dolog ez a mai világban.

  • 2014.01.22 23:01:23afalujegyzője

    Michel Djerzinski: Ha mindenki így állna a világhoz, amit realizmusnak nevez, már rég kihalt volna az emberiség...

  • 2014.01.22 23:29:36Michel Djerzinski

    afalujegyzője: és ez olyan nagy baj lenne? Nem ez volna inkább a summum bonum? Ne válaszolj csipőből - gondold át a dolgot, tekints le a bolygóra kozmikus távolságból, lássad rajta az emberiség ténykedését, és okulj. De előbb aludj rá egyet.

  • 2014.01.22 23:54:58bungics

    Én akkor fogok elkezdeni aggódni a gyerekeimért, ha harminc évesen is otthon laknak és a haverjaiktól fogják lejmolni a cigire valót.
    Addig nem szállok be a bezzeg az én gyerekem témába sehol.

  • 2014.01.23 00:36:05arod75

    Rendben, de mi a teendő azzal a kamasszal, akinek még délután 2-kor a szájába rágom, hogy a haverjával gyorsan (max fél óra) írják meg a leckét (egyetlen tárgyból) és utána lehet viháncolni meg minden - és sokadik alkalommal derül ki este 8 után, hogy még ki sem nyitotta a táskáját...
    Hogyan lehet megoldani, hogy a szülő ne "az iskola meghosszabbított keze" legyen, de lehetőleg a gyerek se bukjon meg csak úgy érdektelenségből?
    Hogy legyek jófej szülő, ha a gyerek még az elvárható minimum erőfeszítést sem teszi meg?
    Csak néhány praktikus kérdés, mielőtt online megváltjátok a világot...

  • 2014.01.23 05:14:57háténimmár

    Arod75:

    Valoszinuleg ezt a fajta kotelessegtudast nem kamaszkorban kell kodolni, hanem a korai szocializacio alatt 3-6 eves korig)

    De mielott bantasnak veszed, hidd el, nincs nalam a bolcsek kove, a gyerekem csak jovore megy iskolaba, fogalmam sincs, hogy ezt a kepesseget en hogy ultettem bele, majd par ev mulva elmeselem :-)

  • 2014.01.23 08:04:25Jó Mercutio halott

    Volt egy haverom. Az anyja neves gyermekpszichologus volt. A haveromnal csak az occse volt nagyobb pszichopata idiota.

  • 2014.01.23 08:39:43Loona

    Imádtam tanulni! Aztán bekerültem az általános iskola első osztályába és vége lett. Persze, macerás voltam, külön kellett volna velem foglalkozni a tanárnak, mert enyhén szólva többet tudtam, mint a többiek, írtam, olvastam, százas számkörben számoltam. Aztán elsőben megtanultam, hogy nem kell tanulni, hülyeség az iskola. Nem is tanultam soha, abból éltem, amit órán hallottam, egészen érettségiig. 3-as, 4-es tanuló voltam, ez nekem megfelelt (szüleimnek nem, de a fene akar ötös lenni, azokat piszkálják, meg versenyekre viszik, meg mindenféle hülyeségeket kell csinálniuk.) Főiskolára kerültem, azt is elvégeztem 4-es szinten. Aztán 10 év szünet után, mivel hallottam, hogy a régi típusú érettségiseknek utolsó esély jön a tovább tanulásra, úgy döntöttem, megpróbálom, jelentkeztem az egyetemre. Biztos voltam benne, hogy nem vesznek fel, meglepődtem, hogy de, sőt, még az ELTE-re is felvettek volna, ha oda is beadom a papíromat. Semmi hátrányát nem látom annak, hogy nem hajtottak a szüleim. Én sem fogom hajtani a gyerekemet. Legyen gyerek, legyen boldog, játsszon.

  • 2014.01.23 10:03:23csorsza

    Túrós: pedig az élet egyetlen igazi adománya és valódi örömforrása a gyerek. Nem problémamentes élet, de nélküle sokkal rosszabb. Ill., egyáltalán nem jó nélküle.

  • 2014.01.23 10:59:13KergeCsirke

    Ez egy baromi nagy dilemma. A legtöbb szülőben benne van, hogy a legjobbat szeretné a csemetének és emellett látja, hogy sajnos eredmények nélkül nagyon nehéz boldogulni. Emiatt hajtja - nem tudom elítélni, mert igaza van. A másik szülő nem teszi és elnézi, hogy 3,0-val menjen neki a középiskolai felvételinek. Szerintem ez a gyermek számára kudarcélmény lehet, mert nem fogják AKÁRHOVÁ felvenni és esetleg pont az a suli is kiesik, amit ő szeretne. Felsőoktatásnál még kiélezettebb a helyzet.

    Engem hajtottak és így kialakult bennem egy belső motiváció is, hogy magamnak szeretnék megfelelni. Dolgozom 9 éve és a második diplomámat csinálom mellette - nem szégyen, az ötösre hajtok, mert tudom, képes vagyok rá. Hálás vagyok azért, hogy az édesanyám kipréselte belőlem, amit csak lehetett, mert nagyon szép eredményekkel zártam és magamévá tettem ezt a felfogást. Volt gyermekkorom, játszottam sokat, velem nem kellett ott ülni, hogy tanuljak, mert tettem magamtól is - nem külső, hanem belső motiváció okán.

    Mindkét álláspont megállhatja a helyét, de azt gondolom, kell ösztönözni a gyermeket, elvárásokat támasztani felé a minél jobb eredmény elérésére, mert neki lesz könnyebb utána, hiszen sok lehetőség között válogathat majd és nem kell megelégednie egy középszintű iskolával. A középút a nyerő. Nem szorongó, görcsös, de nem is laza, nemtörődöm attitűdöt kell kialakítani. Szerintem.

  • 2014.01.23 11:34:31Dekatlon

    csorsza: a lónak a lábát! az élet tele lehet örömmel, a gyerek meg néha kifejezetten idegesítő. Akinek az egyetlen örömforrása a gyerek, az egyfelől korlátolt, másfelől meg könnyen rágyógyulhat, "feláldozva neki az életét", aztán kész is a mujafiú aki 35 évesen az anyjával lakik.

  • 2014.01.23 11:42:26atvitt ertelem

    Gratulálok, Karolina, ez most egy igazán összeszedett, hasznos és értelmes cikk volt! :-)

    A témához pedig: tényleg nehéz a döntés, és nagyon gyerek-függő. Van, akit hajtani kell, van, aki hajtja magát, és van, akit nem érdemes hajtani, mert úgy lesz neki jobb. Mindenkivel másképp teszünk jót. Az is megfontolandó, hogy Magyarországon a nagytöbbség úgy gondolkodik, hogy csak az egyetemet, főiskolát végzett fiatal nevezhető sikeresnek. Pedig köztük is mennyi a munkanélküli, boldogtalan, csalódott.
    A német és osztrák diákok jóval nagyobb többsége végez inkább egy jó szakközépben vagy szakmunkásban, és egész életében jó munkája van (asztalosként, kőművesként, szakácsként stb), elég jól keres, és megelégedett, jó élete lehet. Nálunk is hiány van a jó szakemberekből. Jóval kevesebb filozófus, kommunikációs szakember, jogász és marketinges kellene.

  • 2014.01.23 12:23:41csibecica

    A családban van egy kislány, akit óvodás kora óta hajtanak, mint egy lovat. Főleg a nagymama. Ő a főnök a családban.
    Kellett mennie zeneoviba, úszni, németet tanulni meg balettra. Az első osztályt megelőző nyáron már nem alhatott délután, és meg kellett tanulni a betűket a számokat, írni és olvasni. Minden hétvégén tanulnia kellett! Most elsős, iskola után minden délután valamilyen különórára jár.
    Az én lányom már 3 évesen ismerte a betűket, a számokat, jóval a korosztálya előtt járt. szerintem jövőre simán megtanul olvasni. Mi sosem erőltettünk rá semmit.

  • 2014.01.23 12:59:17Michel Djerzinski

    csorsza
    "Túrós: pedig az élet egyetlen igazi adománya és valódi örömforrása a gyerek. Nem problémamentes élet, de nélküle sokkal rosszabb. Ill., egyáltalán nem jó nélküle."

    Baromság. Így csakis egy ösztönlény beszélhet, a természet tucatterméke.

  • 2014.01.23 13:03:10Michel Djerzinski

    atvitt ertelem:

    "Jóval kevesebb filozófus, kommunikációs szakember, jogász és marketinges kellene."

    1. Aki a filozófus és a marketinges, jogász közé egyenlőségjelet tesz, attól elvitatom, hogy épeszű ember, és inkább egy elmeorvost ajánlanék neki, sürgős jelleggel.

    2. Egy igazán primitív, földszagú kétlábú gondolhatja csak azt, mégpedig vaskos előítélettel, hogy csak szakemberekre van szükség a XXI. században, elméleti emberekre pedig nem. Szégyelld magad.

  • 2014.01.23 13:07:16Michel Djerzinski

    csibecica:

    "A családban van egy kislány, akit óvodás kora óta hajtanak, mint egy lovat. Főleg a nagymama. Ő a főnök a családban."

    Részvétem a kislánynak. Az a kislány jó eséllyel egy szorongó, boldogtalan, ideggyenge felnőtt lesz, és őszintén remélem, hogy folyamatosan érezteti fogja a drágalátos, "jószándékú" nagymamával és családjával, ha még élni fognak, hogy micsoda önző dög volt életében, aki a saját képére akarta formálni szerencsétlen kislányt, elszívva a levegőt előle, boldogtalan gyerekkorra kárhoztatva őt.

    A pokolba vezető út is jószándékkal van kikövezve, ugyebár...

  • 2014.01.23 13:18:06csibecica

    Michel Djerzinski:

    Tisztában vagyok vele, és én is nagyon sajnálom őt. Próbáltam beszélni a szülőkkel, de mivel ők a párom rokonai, kb. elengedték a fülük mellett a jó tanácsaimat. Meg mint mondtam, náluk a nagymama a főnök. és állítólag a kislány mindezt élvezi. Na persze, mikor minden nap hulla fáradtan ér haza. 7 évesen!

  • 2014.01.23 13:47:09Michel Djerzinski

    csibecica: elszomorító... :( És hány és hány ilyen eset lehet!!! Szerencsétlen, életre és szenvedésre kárhoztatott kicsik... :(

  • 2014.01.23 14:12:44free1111

    Szerintem tök mindegy, hogy próbáljuk nevelni, mivel a gyerek utánzással tanul, más szóval: a szülői minta a döntő. Tehát mondhatunk neki akármit, ha mi nem azt csináljuk. Mert úgy nem hiteles. Ha meg csináljuk, nem is kell mondani. A gyereknek természetes, megkérdőjelezhetetlen alapvetés lesz és ő is úgy fog élni. Ha látja, hogy a tudás érték, akkor megszerzi. Csak a lehetőséget kell biztosítani: nyugodt, kiszámítható környezet, következetes szülő. Szerintem.

  • 2014.01.23 15:07:24Karmadealer

    Ide csak öngyilkosjelöltek írogatnak?

  • 2014.01.23 15:50:34R2D2 & C3PO

    Kérdés csupán az, hogy mi kell az élethez?
    Az, amit a ziskolában tanítanak? Vagy az, amit magára szed itt is, ott is az ember, a kapcsolatok, amiket kialakít és az a képesség, hogy kapcsolatokat tud kialakítani?

  • 2014.01.23 17:08:38atvitt ertelem

    Michel Djerzinski

    Milyen jogon sértegetsz te engem? Kinek képzeled magad? Mert hogy primitív vagy és agresszív, az nem kérdés. A kérdés csupán az, miért nem tanultad meg a (marketing?) iskolában az értő olvasást. Én ugyanis nem tettem egyenlőség jelet a fent említett szakmák közt, csupán felsoroltam néhány olyan diplomás szakmát, amiből túlképzés van. A hosszabb kifejtéstől eltekintettem, mert nem ez volt a cikk témája.

    Továbbá azt sem sikerült értelmezned, amit a következőkben említettem. Szerintem fuss neki mégegyszer! Talán akkor sikerül felfognod, hogy én nem írtam, hogy csak a kétkezi munkásokra van szükség, a diplomásokra pedig nincs. Áh, minek magyarázkodok én itt!

    Tudod mit? Szégelld magad te, mert se olvasni nem tudsz, se tisztességesen hozzászólni egy témához. Csak személyeskedsz és gyalázol másokat. Sőt, engem vádolsz vaskos előítélettel, pedig (megint csak olvass vissza) a te hozzászólásodból süt az előítélet.

    Ja, és a "földszagú" jelzőt én bóknak veszem, szeretem a föld szagát:-)

  • 2014.01.23 17:14:29bagyula

    Mi kell az élethez? Szeretet és szabadság. A szeretet otthon van. Ez eleinte a család majd a család tetszőleges szerves meghosszabbodása (pl. már láttam olyan ovodát ahol a gyerekek szeretve érzik magukat), baráti-szülői közösség, helyi közösség, stb.. Innen a gyerek életre szóló szeretetélményt kap ami megerősíti önbecsülését. A szabadság odakint van. A szabadság a szerzett tudásból és kreativitásból ered. A tudás a világ megértéséét kell szolgálja a kreativitás a felfedezés élményével gazdagít és a megértett problémákra segit megoldást találni. Mindkettő csak az önbecsülés által alakul cselekvéssé. Ha mindkettő megvan, nagy baj nem lehet. Az iskolát ennek a komplex célnak kell alárendelni és ez a szülő felelőssége.

  • 2014.01.23 17:29:56bagyula

    Ja, és empátia. Ami ugyancsak a szeretetteljes háttér és szocializáció eredménye. Empátia nélkül nem tudsz kapcsolatokat kiépíteni de szabadság nélkül nem tudsz a rossz kapcsolatokból kilépni.

  • 2014.01.23 19:30:06Michel Djerzinski

    atvitt ertelem: szánalmas vagy. blablabla - írtál pár sort, de érdemben nem reagáltál, csak magyarázod a bizonyítványt...

  • 2014.01.23 20:24:14atvitt ertelem

    Michel Djerzinski:

    Te tényleg súlyos eset vagy! Mire nem "reagáltam érdemben"??? Két dolog miatt estél nekem, és sértegettél, én mindkettőről bebizonyítottam, hogy félreértelmezted, szó sem volt olyasmiről.
    Most akkor mi bajod van????? Ha még mindig velem akarsz foglakozni, ám legyen. Fogalmazd meg a kérdésedet világosan, akkor válaszolok.

  • 2014.01.25 10:32:14Müszélia

    Michel Djerzinski: teljesen igazad van. a bolygó valamennyi élőlénye körül egyedül az ember felesleges-káros.

Blogok, amiket olvasunk

SZUBKULT 3 világhírű márka, amit migránsok virágoztattak fel

Három olyan világhírű márka pálfordulását mutatom be, amelyeket a közelmúltban bevándorló tervezők keltettek újra életre.

PSZICHOLIGHT Így állj neki a befejezetlen dolgaidnak

Sok befejezetlen és abbamaradt dolgunk van az életben. Nekem is van vagy féltucat. Egy személyes példán keresztül mutatom be, hogyan gyűrhetjük le ezeket, ha ismerjük az útközben felmerülő buktatókat.

LINGOHOLIC Két szuper trükk német (vagy más) névelőkhöz

Ha sosem értetted, hogyan lehetséges megtanulni minden egyes főnévről, hogy milyen nemű, most mutatok két olyan módszert, ami sokszorosára növeli az esélyeidet!
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta