SZÜLŐSÉG

A gyerekeddel légy szolidáris, ne másokkal!

2014. január 19., vasárnap 09:54

Van olyan szülő, aki nehezen húzza meg a határt gyermeke és maga közt lelki értelemben, aki szinte részének tekinti a gyermeket, és ez problémákhoz is vezethet a kapcsolatukban. Például, ha a gyermeket kritika éri, ő már szégyelli is magát. És nem csak azért, mert ő neveli, így róla is beszél a gyermek viselkedése, hanem úgy éli meg, mintha egyetlen személyiség volnának.

Csak hát a gyermek nem kiterjesztett testrészünk, így a szülő már a legkisebb korban sem kontrollálhatja teljesen a gyermek viselkedését. Azoknak a szülőknek, akik képesek önálló individuumként kezelni gyermeküket, sokkal könnyebb a dolguk, mert szabadon örülhetnek, sajnálkozhatnak a gyermekkel együtt, empatikusak lehetnek vele, még akkor is, ha nem értenek egyet a gyermek lépéseivel.

Biztos mindenkinek ismerősek azok a jelenetek, mikor a szülők a játszótéren egymást túllicitálva versenyt szerénykednek a gyermekükkel kapcsolatban. A másik gyermeket pedig dicsérik. „Jaj, Danika már egyedül beköti a cipőfűzőjét? De ügyes! Az én kis Bencém még sokkal önállótlanabb.” Ha valaki belelendül, a gyermek hosszas kritizálásába, sőt, akár ócsárolásába is átfolyhat a monológ.

Bizonyos nézőpontból érthető ez a viselkedés, mégsem szerencsés. Az ember azt hiszi, ha a gyerekét dicséri, az olyan, mintha magáról áradozna, és az illetlenség, ugyebár. Inkább csak szerénykedjünk.

Csakhogy amikor a gyerekünkről beszélünk, akkor nem magunkat dicsérjük, itt van az alapvető tévedés. És bár valóban visszatetsző, ha egy szülő hosszasan „fényezi” a csemetét, de arról nyugodtan beszélhet, hogy ő mit élvez a gyermekkel való együttlétben, minek örül benne, ezt senkinek sem fog fájni.


Mivel a legtöbben szeretnének jó benyomást kelteni, és ennek része, hogy együttesen, mint család is kedvező színben tűnjenek fel, olyan helyzetekben is hajlamosak behódolni a külvilág szereplőinek, mikor maguk sincsenek meggyőződve a másik fél igazáról.

Erre példa annak a lánynak története, aki barátnőjével együtt a lépcsőházban hátrafelé lépkedett le a lépcsőfokokon, közben nagyokat kacagva. Ez volt a mulatságuk, egy felnőttnek talán érthetetlen, mi ezen a vicces, de ők jól érezték magukat. Az egyik lépcsőfordulóban véletlenül meglöktek egy váratlanul bekanyarodó lakót, bocsánatot is kértek. Ám az idős hölgy nem volt jókedvében (ki tudja, talán a gyerekek vidámsága ezért is irritálta), és nem sajnálta a fáradtságot, hogy szóljon a házban lakó lány anyukájának az esetről. Aki sajnos hatása alá került a kritikának, és borús tekintettel fogadta a gyereket, leszidta, mondván, a lépcsőház nem játszótér, miért kell ilyen figyelmetlennek lenni, és a többi.

Ebben a szidásban az volt a disszonáns, hogy a gyermek tapasztalata szerint anyja sokkal lazább személyiség. Tudta, hogy a néni hatása nélkül nem ítélné rosszaságnak ezt az incidenst, azt gondolná, szóra sem érdemes. És bár nem követte a szidást büntetés, mégis rossz érzést hagyott maga után, mert a kislány azt élte meg, az idegen néni véleménye fontosabb anyjának, mint ő.

A fentihez hasonló helyzetben több választása is van a szülőnek: udvariasan bocsánatot kérhet a gyerek nevében, de ettől még nem kell a gyereket vegzálni, ha egyszer nem történt semmi. Vagy konfrontálódhat a nénivel, de ez valószínűleg kevésbé taktikus megoldás. Mindenesetre a gyerek szempontjából fontos, hogy tudja, a szülő nem hogy hatása alá kerül annak, aki őrá panaszkodik, hanem ellenkezőleg: még akkor is kiáll mellette, ha nem ért egyet azzal, amit tett. Persze, lehet ez udvarias, sőt, akár a másik féllel szemben empatikus kiállás, de csak addig tart a külső féllel szembeni együttérzés, amíg a gyermek megéli: az ő védelme, a vele való szolidaritás az első, olyasmi, amit soha, semmilyen szempont nem ír felül.

Például, nézzük, mi van, ha gyermekünk harangozik a lábával, és rugdossa a szemben ülő bácsit, és mivel nem vettük észre, onnan értesülünk a problémáról, hogy a bácsi csúnyán ráförmed a gyerekre: „Hagyd ezt abba azonnal, nem látod, hogy csupa sár lett a nadrágom?!”. Ha a szülő nem teremti le a gyermeket, hanem amellett, hogy nyugodtan megkéri, figyeljen jobban, határozottan szól a bácsinak, beszéljen szebben a gyerekkel, attól nem lesz elkényeztetett a csemete, és nem fogja azt hinni, szabadon lehet rugdosni mások lábát. Hanem azt fogja megtapasztalni, hogy van valaki, akinek ő mindennél fontosabb, annyira, hogy akár szembeszáll érte másokkal is, egyszóval: hogy szeretik őt, és biztonságban van.

Az, hogy a gyermek tudja, a szülő minden körülmények közt szolidáris lesz vele, a biztonságérzetének az alapja. És éppen ennek talaján fejlődhet ki mások figyelembevételének képessége. Éppen fordítva van, mint ahogy sokan hiszik, hogyha folyton kiállok a gyerek mellett, azt hiszi majd, mindent szabad neki. Nem: ha a gyerek először megtapasztalja, hogy megértik őt, akkor megtanulja önmagát is megérteni, és ha érti saját magát, akkor nem kell állandó védekező-támadó pozícióban élnie az életét. El fogja hinni, ahogy az ő szempontjai is tiszteletre méltóak, úgy másokéi is, és egy-egy helyzetben mindkét félnek meglehet a maga igaza.

Cziglán Karolina pszichológus

Ne maradj le semmiről!

KOMMENTEK

  • 2014.01.19 10:29:34Kennysp2

    Jó cikk sajnos a legtöbb szülő inkább egy képmutató faszként viselkedik minthogy kiálljon a gyereke mellett...

  • 2014.01.19 11:34:11GabikA

    " Aki sajnos hatása alá került a kritikának, és borús tekintettel fogadta a gyereket, leszidta, mondván, a lépcsőház nem játszótér, miért kell ilyen figyelmetlennek lenni, és a többi."

    HP

    En raszoltam, hogy ne uvoltozzon a gyerekkel, az udvar kozos, es a hulye viragainak se lesz semmi baja egy gumilabdatol. Nyuggerek, raernek es mindennel scak a bajuk van.

  • 2014.01.19 12:22:45moscalo

    ez durva, hány ilyen szülő van, aki ilyen, hogy szarik a gyerekre magasról, de ha már rászól valaki, akkor már megáll az ész. egyszer a metron lógot egy gyerek a kapaszkodóról, anyja oda se nézett, mire valaki rászólt, és erre a nő úgy rátámadt az emberre, hogy az durva volt. Majdnem sikoltozott már kicsit talán bolond is volt, nem tudom, de a reakciója mindenképpen kicsit túlzás volt. Ok, hogy nem kell egyből leszídni a gyereket, ha valaki ráfog valamit, mert lehet, hogy nem is igaz, meg lehet, hogy tényleg nem akkora dolog, de azért ha összerugdos valakit, azért kérjünk már bocsánatot, ne pedig még a bácsit szídjuk le, hogy miért szól a gyerekre. Vagy ne csodálkozzunk, ha utálják az emberek a gyerekeseket:(. Mert, kb hasonlókat gondolnak rólunk, mint amit itt írnak. Amúgy meg ki lehet állni a gyerekért anélkül, hogy másokat leszarunk. Vannak valós helyzetek amiko ki kell állni a gyerekért, akko kéne odaállni és nem ráfogni, hogy apja fia, meg anyja lánya, ha valami cikis dolgot tesz. (akinek egy cikk kell ahhoz, hogy a gyereke mellett kiálljon, az már régen rossz)

  • 2014.01.19 12:25:05DarthVader

    Pszichológus ezt most benézte:

    ". Ha a szülő nem teremti le a gyermeket, hanem amellett, hogy nyugodtan megkéri, figyeljen jobban, határozottan szól a bácsinak, beszéljen szebben a gyerekkel, attól nem lesz elkényeztetett a csemete, és nem fogja azt hinni, szabadon lehet rugdosni mások lábát."

    De. A gyerek pontosan érzi, hogy melyik az erősebb, a figyelmeztetés, vagy a bácsi leugatása (ld. "határozottan szólás").

    Fenti esetben a szülő elmagyarázza (nem letorkolja!) a gyereknek, hogy a bácsinak igaza van, és figyeljen másokra, a bácsitól pedig elnézést kér. Ebből a gyermek megtudja, hogy momentán a bácsinak van igaza, figyelünk a másikra, és megtanulja, hogyan kell elnézést kérni. Hogy a konfliktuskezelésnek a módja nem a (-z eleinte) verbális attak.

    (Ha a bácsi tovább durcáskodik, az már egy másik fejezet. )

  • 2014.01.19 12:28:34DarthVader

    Gabika: ez olyan igazi cigánytempó :) Ettől lesz olyan magyaros fílingje az életnek, mindenki üvöltözik mindenkivel.

  • 2014.01.19 12:32:19DarthVader

    "Ha a szülő nem teremti le a gyermeket, hanem..."

    Tágitsuk egy kicsit a horizontot. Akkor mi is a probléma, ha a gyermekét szerető szülő bemegy az iskolába, és a gyermekére förmedő tanárnak 5,3 cm-ről az arcába üvöltve "határozottan rászól", hogy ne beszéljen így a gyerekkel? Esetleg nyomatékosít is (hajhúzás, pofon, stb? ) A séma ugyanaz.

  • 2014.01.19 13:36:27ritotska

    Főleg egészen kicsi gyerekeknél egy szülő két dolgot nem szabadna, hogy éreztessen a gyerekkel, az egyik, hogy ő szégyelli magát a gyerek miatt ("mindenki minket nézett", "szégyellem magam miattad"), a másik, hogy a gyerek "szégyellje magát". Mind a kettő nagyon káros szerintem, főleg azért, mert a gyerekben ettől nem az marad meg, hogy a viselkedése volt helytelen, hanem hogy ő maga szégyellnivaló. Ne legyen már ennyire mérvadó a külvilág véleménye. A másik amivel nagyon meg lehet zavarni egy gyereket, hogy ha a közösségi viselkedés nagyban eltér az otthonitól (pl otthon nembaj, ha a gyerek kiabál, felmászik cipővel a székre, vagy nem húzza le maga után a wc-t, de mondjuk vendégségben ugyanezért rászólnak, mintha valami rosszat csinált volna), vagy ha a szülői példától eltérő viselkedést várunk el tőle akár otthon, akár közösségben (pl ha otthon rendszeresen megy a káromkodás, böfögés vagy hangoskodás a szülők részéről, de máshol moderálják magukat, és ha esetleg a gyerek elengedi magát, akkor megint jön, hogy rászólnak, meg "szégyellje magát"). Ilyenkor a szülő ugye "képmutató", nem vállalja, hogy ő így nevelte a gyereket, mert akkor jajj, mit gondolnának róla, inkább ráhárítja a gyerekre... Na ez ritka gusztustalan.

  • 2014.01.19 13:37:47takaba

    Persze, kell védeni a gyereket mindenáron, nehogy megtanulja véletlenül, hogy van, ami még tőle is elfogadhatatlan. Rendben van, hogy legyünk szolidárisak, csak ez elvtelen majomszeretetben szokott megnyilvánulni sokszor, ami árt a kapcsolatnak, árt a gyereknek. A cikk rosszul fogja meg a kérdést, a társadalom többi tagjával is szolidárisnak kell lenni, arra is meg kell tanítani a gyereket. Különben önző, narcisztikus hólyag lesz, anyuka kedvence, akinek mindig igaza van. A gyerek érezze a biztos szeretetünket, ez az alap, de sokan, akik ezt nem tudják megadni, eljátsszák a "tigrisszülőt".

  • 2014.01.19 14:00:08csepke

    Az írással alapvetően egyet tudok érteni, de a bácsis példa nagyon félrement, nem támasztja alá az írottakat. Én inkább a gyerek melletti kiállást pontosan arra érteném amit az elején feszegetett. Szerintem végtelenül degradáló már önmagában az amikor az anyukák a gyerekek feje felett beszélgetnek a gyerek dolgairól, mintha valami jelen nem lévő tárgy lenne. Pláne ha saját gyereket ócsárolnak vagy helyeznek a másik alá a beszélgetésben, csak azért hogy a másik anyukának benyaljanak. Na ezt nem kéne. Szerintem itt kezdődik a gyereknek mint személyiség tiszteletben tartása, és azt sem hagyni ha öncélúan kritizálja más.

  • 2014.01.19 14:00:45csepke

    .

  • 2014.01.19 14:26:17z

    Szerintem se áll meg a bácsis hasonlat. Meg krll tanulnia a gyereknek is, már egészen kicsi korától, hogy biziny van ilyen, emberek rá fognak szólni okkal vagy ok nélkül és neki észre kell vennie, hogy csinált-e valami rosszat vagy sem.
    Persze egy kisgyereknek talán nem mindig érthető az ok és az okozat, de itt szerintem pont igen.
    De pontosan az ilyen "mindenképpen kiállunk mellette" nevelési módszer miatt lett nagyon sok ismerősöm még felnőttkorára is érzelmileg egy óriáscsecsemő, aki semmiféle kritikát nem tud elviselni és a környezetét is állandóan zavarja, mert már gyerekkorában is megszokta,hogy a legrosszabb ami történhet vele az az, hogy az anyja szépen megkéri, hogy ne tegye.
    Ami meg vagy érdekelni fogja, de sokszor inkább nem.

  • 2014.01.19 17:49:03Fekete Pestis

    "Ha a szülő nem teremti le a gyermeket, hanem amellett, hogy nyugodtan megkéri, figyeljen jobban, határozottan szól a bácsinak, beszéljen szebben a gyerekkel, attól nem lesz elkényeztetett a csemete"

    (...) a bácsi helyében ebben a pillanatban nyújtanám be a tisztítószámlát az öntudatos apukáanak/anyukának.

    Az elsö az, hogy másoknak nem okozunk kárt.

  • 2014.01.19 18:04:48Fekete Pestis

    @GabikA

    Gondolom, a nulladik lépést nem írtad le.

    A nulladik lépés ugyanis az, hogy ELGONDOLKOZOM azon, hogy [objektíve szemlélve] az idegennek igaza van-e, amikor a gyerekemet szidja. Ehhez kell önfegyelem, önkritika [és talán némi absztrakciós készség is, elismerem].

    Ha IGAZA van, akkor elnézést kérek töle röviden, és a gyereknek elmagyarázom röviden, hogy mi a hiba.

    Ha nincs igaza [szerintem], akkor röviden közlöm az idegennel ezt a tényt, és röviden indoklom is.

    Ennyi.

  • 2014.01.19 18:06:39Fekete Pestis

    @Ciglán Karolnia

    "A gyerekeddel légy szolidáris, ne másokkal!"

    Nem igaz.
    A JÓZAN ÉSSZEL legyél szolidáris [meg az igazsággal].

    L. 18.04es hozzászólásomat.

  • 2014.01.19 18:32:01Almandin

    Szerintem pedig néha a gyerekre rá kell szólni, ha a viselkedése zavarhat másokat (pl. engem is irritál, ha buszon egy kisgyerek lábtörlőnek nézi a ruhámat és a szülő nem állítja le). Ez még nem azt jelenti, hogy nem szolidáris vele a szülő, hanem a társadalmi egymás mellett élés szabályainak kialakítása.
    Inkább az a lényeg, hogyan közli ezt a szülő. Nem kell szidalmazni a gyereket, csak felhívni a figyelmét arra, hogy legyen tekintettel másokra is. Pl. ne játsszon túl hangosan a lépcsőházban, ne bömböltesse túl hangosan a zenét, mert a másik szomszéd esetleg pihenni akar.

  • 2014.01.19 19:34:15dimitrisz

    Ha a gyermekre raszoltak kiskoraban mindig ugy valaszoltam h van ennek a gyereknek anyja meg apja engedje h o megtanitsa neki. Legkozelebb a szulonek szoljon. Erdekes h izraelben( keves biztonsagi intezkedeserol hires orszag van) egyszer a kicsi a biztonsagi zonan belulre ment a repteren. A biztonsagi or odajott hozzam h vigyuk ki onnan. Nem fenyegetett nem orditott nem nyult a gyerekhez- tajekoztatott es kert.

  • 2014.01.20 01:55:54nick:

    Cziglán Karolina, _pszichológus_: ez a cikk nettó butaság volt

    elkerülhető lett volna némi elfogulatlan gondolkodással a megírása előtt

    a benne foglalt javaslat közösségi szinten kontraproduktív - az pedig tovább rontja a helyzetet, hogy mindezt a diplomájára való burkolt hivatkozással próbálja érvényessé tenni

    nem attól lesz igaza a diplomás pszichológusnak sem, mert diplomája van pszichológiából - az max. abban segítHET, hogy ne írjon le ekkora átgondolatlanságot

    (ld. még: argumentum ad verecundiam)

  • 2014.01.20 06:02:05Flúgatlan

    A gyerek ne rugdossa a bácsit a buszon. Ha megteszi, ő a hibás, és ezt nem kell támogatni hülye pszichológiai okoskodás miatt. Nem kell ezért a gyerekkel üvölteni, hanem a buszon utazás előtt már el kell mondani, hogy figyelünk másokra, és ha ezt nem teszi, és ezért szidást kap, akkor nem éri meglepetés.

  • 2014.01.20 06:04:26Flúgatlan

    Fekete Pestisnek van igaza:
    "A nulladik lépés ugyanis az, hogy ELGONDOLKOZOM azon, hogy [objektíve szemlélve] az idegennek igaza van-e, amikor a gyerekemet szidja. "

    A Szerző abban téved, hogy az ügyeket csak mint "ki kit támogat" kérdéseket vizsgálja, nem figyeli, hogy igenis vannak nagyjából objektív szempontok, kinek volt igaza.

  • 2014.01.20 07:38:55rozsomák

    Személyesen ismerek ilyen gyerek-szülő kapcsolatot, ahol a drága pszichológusnő eme elvei érvényesültek.
    Először az öccse cuccait adta el a nagyobbik fiú,- "Danika, ez nem volt szép", aztán azért bukott az osztályban mert állandóan későn járt, ezért sok igazolatlanja lett - "szemetek ezek a pedagógusok"- később a nagyanyját vágta át anyagilag - "Danika ez nem volt szép, tessék visszaadni a nagyi pénzét".
    Amikor később lopás miatt lesittelték a már felnőtté vált gyereket, akkor meg természetesen a rendőrök voltak szemetek.

    A szerzőről meg annyit, hogy van rossz kőműves meg jó kőműves, van jó pszichológus meg van rossz pszichológus.

  • 2014.01.20 07:58:37bhe

    Nekem van olyan buszos sztorim mikor a nyugger néni konkrétan azért szólt rá a gyerekemre a bő 1órás út alatt mert túlságosan jókedve volt, és ez zavarta abban hogy ő kómázhasson késő délután. Nem rugdosott, nem hisztizett, nem lógott a kapaszkodón, épp csak jókedve volt, hangosan énekelt, kuncogott, meg ilyenek. A kettővel arrébb ülö néni meg megfenyegette hogy a buszvezető bácsi ki fogja őt dobni a buszból. Nagyon ideges lettem, és rászóltam a nyanyára, hogy képzeli, hogy ilyeneket mond egy pici gyereknek, a gyereket meg a néni füle hallatára megnyugtattam hogy a néni butaságokat beszél. Szerintem nagyjából ez a példa támasztaná alá a cikk mondanivalóját. Fúú, most is ideges lettem, ahogy eszembe jutott. Szerencsére mostmár olyan helyen élünk, ahol az ilyesmi nem történhet meg.

  • 2014.01.20 08:35:04Mad Mind

    #bhe
    Oszt hol éltek, hogy ilyen nem eshet meg? Mert bárhol megeshet, külföldön is. Egyébként a néninek nem az volt a baja, hogy a gyerek jókedvű, hanem az, hogy teleüvölti a buszt. Tudod, nyilvános helyen nem hangoskodunk és nem vagyunk tolakodóak másokkal. Sajna te az alapvető közösségi viselkedéssel sem vagy tisztában.

  • 2014.01.20 11:04:56encir

    Azt hiszem, ált utazási feltételekben írva vagyon, hogy másokat nem zavarunk hangoskodással. Úgyhogy nyugger néni nem is tévedett nagyon, a buszvezetőnek joga lenne figyelmeztetni majd cselekedni.

  • 2014.01.20 11:14:02katkati

    A múltkor voltam fültanúja hasonlónak a buszon. Anyuka 10 év forma kisfiúval + a kisfiú tanítónénije, ahogy a párbeszédből kivettem. A tanítónéni szidta a kissrácot valamiért, az anyuka meg ahelyett, hogy legalább kíváncsi lett volna a fia nézőpontjára, sorozatban nyalt alá a tanítónéni általi ostorozásnak, hogy hű meg ha meg tényleg??? Na neeeee, és tényleg azt mondta a gyerek??? Meg hogy ezt nekem nem is mondtad el Pistike (a gyerek nevére már nem emlékszem). A kisfiú meg csak nézett, ahogy fizikailag is a feje fölött ment a szócsata a jelenlétében és róla. Én éreztem magam rosszul.

  • 2014.01.20 11:20:47katkati

    "Szerencsére mostmár olyan helyen élünk, ahol az ilyesmi nem történhet meg." Osztán az hol van, ha nem titok? Mert ez bárhol megeshet a világon, hogy egy idősebb (és nem idősebb) embert zavar a hangoskodás, még ha jókedvből történik is, a decibelek szempontjából mindegy. Az meg óriási pedagógiai "bravúr" volt, hogy a gyerek hallatára lebutáztál valakit, egy idős embert, akinek valahol igaza volt. Persze hülye mindenki, aki az én csodálatos Pistikém kibontakozását zavarja, hadd csináljon már azt az a kölök, amit akar, hát nem? Esetleg mondhattad volna a gyereknek, hogy örülök, hogy jó kedved van, de tudod, mások is utaznak a buszon rajtunk kívül, akiket esetleg zavar a hangos ének és nevetgélés, nézd ott azt a matricát a busz elejében, azt jelenti,hogy nem szabad hangoskodással zavarni a többi utast. Mindjárt hazaérünk, ott bátran énekelhetsz hangosan is.

  • 2014.01.20 11:23:38katkati

    Persze igazából mit is várok attól, akinek egy idős ember nemes egyszerűséggel csak NYUGGER meg NYANYA, meg a "pici gyerekemnek" megmagyarázza, hogy a néni BUTA??? Kívánom, hogy ezt a szemléletet vigye tovább a gyereked, amikor már te leszel idős.

  • 2014.01.20 11:29:26encir

    Ismeritek a "rágógumi a hajba" sztorit? ! Épp erről szól.

  • 2014.01.20 14:00:09Mille38

    2014.01.19 12:25:05DarthVader

    Ebben most abszolút egyetértek veled, tegnap én voltam a "bácsi" szerepében (negyvenes nő vagyok, négy gyerekkel), és csak azért nem szóltam anyukának, hogy a gyereke harmadszor vágott/rúgott hátba és mérsékelje kissé, mert nem akartam konfliktust. De lehet, ha 25 évvel öregebb lennék, rosszabbul tűrném, hogy a bordám közé ütnek. És a pszichológus szerint akkor én egy vén nyafogós nyanya lennék, mert azt merném mondani, hogy a fáj a hátam?
    Érdekes az is, hogy ezt a mondatot:" „Hagyd ezt abba azonnal, nem látod, hogy csupa sár lett a nadrágom?!” a pszichológus csúnya ráförmedésnek nevezi. Persze a vokális megjelenését nem halljuk, de azért ez alapjában véve egy én-üzenet, amiből meg kellene értenie a gyereknek, hogy a másik ember szabadságába belegázolt. Még ha durva szavakkal illetné a "bácsi" "Pistikét", akkor megérteném, hogy anyuka megvédi, de ezen nincs mit védeni. Ezt a példamondatot a pszichológus hölgy alaposan benézte...

  • 2014.01.20 14:03:30Mille38

    2014.01.20 07:58:37 bhe
    "ez zavarta abban hogy ő kómázhasson késő délután" - és ha az általad lenyanyázott embertársad hajnali négykor kelt, hogy hatra beérve mondjuk a kórházban mosdassa a betegeket, lenyomott egy nyolcórás műszakot, meg egy-két órát még túlórázott, akkor sincs joga szerinted ahhoz az egy nyugodt órához hazafelé?

    Azért elképesztő, hogy kölcsönösen milyen kevés empátia szorult az emberekbe.

  • 2014.01.20 14:45:25encir

    Igen, a pszichológus elég rossz példákat tudott felhajtani és rosszul is fogalmazott - legalábbis remélem, hogy azt akarta kihozni, hogy a szülő minden körülményben szereti a gyerekét, akkor is, ha rosszat tesz, együtt próbálják helyrehozni a dolgot.

  • 2014.01.20 14:46:12Vermine

    ez alapvetően nem alárendelt VS fölérendelt harc, hanem bizalmi játék. a gyerek nem azt tanulja meg, hogy "nem szabad a bácsit rugdosni" stb (ez amúgy is rossz példa), sokkal inkább a "jaj az én gyerekem olyan mulya, nem tud még cipőt kötni stb, BEZZEG A SZOMSZÉD PISTIKE MÁR MILYEN ÜGYES". na ettől lesz a kölök igazán önbizalomhiányos..
    mert ki bízzon az emberben, ha nem a saját szülei, akik első pillanatától ismerik és azért vannak, hogy szeressék?? errefel folyamatosan azt hallja, h ő másokhoz képest milyen nyomi és szerencsétlen. ebből nyilván azt szűri le, hogy a szülei nem bíznak benne, hogy ő normális, értékes ember/gyerek.
    ez is saját példa sajnos (függetlenül attól, hogy nagyon szeretem a szüleimet) - egész gyerekkoromat beárnyékolta ez a "bezzeg az xy mennyivel életrevalóbb/ügyesebb, xy-t persze hogy elengedik a koncertre, mert nem egy elveszett gyerek, de téged azonnal kirabolnak". így alakul ki leginkább a tanult tehetetlenség.
    sokkal fontosabb, mint a tekintély VS önállóság, inkább ennek kellett volna a cikkben hangsúlyt kapnia, nem a "szomszédnéni leszidott".
    szomszédnénit le kell szarni, nem fontos egy szülő-gyerek kapcsolatban, nem vele fogja összehasonlítani gykora során anyuaupu a kölköt.
    sokkal inkább az az ítélet a fontos, amit a szülő mindenki mástól függetlenül a gyerekre olvas.

  • 2014.01.20 22:07:13Ésa

    Úgy látom nem sikerült hozzászólnom, újra próbálkozom.

    A témafelvetés szerintem is jó. A példák szerintem sem sikerültek fényesen. Én amúgy is kicsit máshonnan közelíteném meg a dolgot.

    Az a baj, hogy a szülők jó része nem próbál meg kialakítani valamilyen értékrendet, bizonyos szociális készségeket gyermekében (legyen tekintettel másokra, legyen jószívű, vagy bármi amit jónak tart). Mindig úgy reagál, ahogy éppen jön (a helyzet kellemetlensége miatt, vagy csak mert éppen ez jut eszébe).
    Ha a gyerekem hintázni szeretne, de a másik gyerek ül fél órája a hintában, akkor "Pistike most nem tudsz hintázni, mert ő játszik a hintán". Ha viszont Pistike ül három perce a hintán és oda jön valaki, akkor "azonnal szállj ki a hintából, hadd hintázzon ő is".
    Ha a gyerekem elkezd játszani a másik kismotorjával, és a tulaj kéri vissza, akkor "add vissza az az övé". Ha a szomszéd kisgyerek játszik a mi kismotorunkkal, és történetesen az én fiamnak is motorozni támad kedve, akkor "ő játszott vele, várd meg, amig abba hagyja".

    Természetesen lehet (sőt szerintem kell) bíztatni a gyermekeket arra, hogy próbáljanak örömöt szerezni a másiknak, ne legyenek irigyek, de ahelyett, hogy ez történne, a szülők többsége (!) parancsba adja a gyermekének, hogy mondjon le valamiről. Ráadásul ezt úgy teszi, hogy a legtöbb helyzetben a saját gyermekének semmilyen jogot nem ad, a másik gyereknek megszavazza ami jár. A saját gyerekemnek nincs magántulajdona, a másikét természetesen tiszteletben tartom.

  • 2014.01.21 11:50:30Dekatlon

    Ésa, tök igazad van! Ezt nem értettem én se soha a játszótéren.
    A fiam védte a tulajdonát, én meg támogadtam, hadd tudja meg, mi az övé.
    Amikor a másik kiskölyök védte a sajátját, az is rendbe volt, had tudja meg, mi nem az övé.
    Működött is, a dolog, amig tulbuzgó szülők bele nem vetődtek és legorombtották a SAJÁT gyereküket, hogy adja oda. Ez volt, hogy már az én gyerekemet hozta zavarba, és jól otthagyta az egészet. Tök látszott rajta, hogy nem érti, hogy mi van. :)

  • 2014.01.21 16:14:19lüke

    ez csak természetes,milyen szülö az olyan ,aki gyermeke ellen tesz, pláne ,ha még kiskorú
    egy példám:
    A lányom rendszeresen elkésett az iskolából,vagy nem ért be az elsö órára.Legföképp azért ,mert majdnem szemben laktunk a gimivel:)
    Az OFÖ üzent menjek be-le akart teremteni engem is-.
    Visszaüzentem: majd akkor, ha a gyerek bukásra áll.Soha többet nem hívott be az ofö.

  • 2014.01.21 18:15:30Dekatlon

    Oké lüke, de az gimi! :)
    Ott már lehet figyelni másokra is, akiket zavar a késve betrappolással. Épp ez a figyelem lenne a cél:
    "És éppen ennek talaján fejlődhet ki mások figyelembevételének képessége."

  • 2014.01.23 23:08:21sdani

    "És bár nem követte a szidást büntetés, mégis rossz érzést hagyott maga után, mert a kislány azt élte meg, az idegen néni véleménye fontosabb anyjának, mint ő."
    Ez egy hatalmas baromság. Azért szerintem nem teljesen hibás azt feltételezni, hogy az ember gyereke, csak azért mert kicsi, men lesz egyből egy nehézfelfogású idióta... persze van akié igen.

Blogok, amiket olvasunk

SZUBKULT 3 világhírű márka, amit migránsok virágoztattak fel

Három olyan világhírű márka pálfordulását mutatom be, amelyeket a közelmúltban bevándorló tervezők keltettek újra életre.

PSZICHOLIGHT Így állj neki a befejezetlen dolgaidnak

Sok befejezetlen és abbamaradt dolgunk van az életben. Nekem is van vagy féltucat. Egy személyes példán keresztül mutatom be, hogyan gyűrhetjük le ezeket, ha ismerjük az útközben felmerülő buktatókat.

LINGOHOLIC Két szuper trükk német (vagy más) névelőkhöz

Ha sosem értetted, hogyan lehetséges megtanulni minden egyes főnévről, hogy milyen nemű, most mutatok két olyan módszert, ami sokszorosára növeli az esélyeidet!
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta