Mitől extra a gyed? A szakértő megmondja

Sokat halljuk, hogy a kisgyerekes anyák munkaerő-piaci helyzete finoman szólva, nagyon sok kívánnivalót hagy maga után. Még ha vannak is családbarát munkahelyi kezdeményezések, mégis, a munkáltatók többsége ódzkodik a szülés előtt álló nőktől és a kisgyerekes anyáktól. Általános tendencia az, hogy a nők választani kényszerülnek a családalapítás/több gyerek vállalása és a karrier között.

De mi is a 2014. január 1-én hatályba lépett a Gyed extra, amely több intézkedést is magába foglal? Ezeket most Horváthné Pelyva Erzsébet, az AnyaBarát szakértőjének segítségével sorra vesszük, és néhány gyakorlati példát hozva bemutatjuk, milyen változást is jelenthet ez a módosítás.

shutterstock 149789162

Ha a gyerek 1 éves kora után visszamegy az anya dolgozni,

akkor néhány hónapig, de legfeljebb a gyermek 2 éves koráig, a fizetése mellett tovább kapja a gyedet, később pedig a gyest. Mindamellett eltörölték a korábbi heti maximum 30 órás munkaidő korlátot, tehát akár alkalmi, akár teljes állás mellett is jár a juttatás.

Ez az intézkedés visszamenőleg is érvényesíthető, tehát akinek már akár 1 évesnél idősebb a gyermeke, az is élhet a lehetőséggel a gyermek 3 éves koráig.

A kérdés csak az, hogy ha a 2012-ben módosított új Munka törvénykönyve szerint már nem illeti meg a 3 éves kor alatti gyermekes dolgozó nőket a felmondási védelem, egyáltalán vissza mernek-e térni így a munkaerő-piacra? És mi a helyzet a bölcsődei férőhelyek legendásan alacsony számával?

Példa:

Egy bruttó 200 ezer forintot kereső anya havi átlagban bruttó 140 000 forint gyedet kap, majd bruttó 28 500 forint gyest. Ez azt jelenti, hogy ha a gyermek 1 éves kora után visszamegy dolgozni, a fizetése mellett a gyermek 2 éve koráig nettó 103 600 Ft gyed-et is kap havonta. Illetve ezután még egy évig a fizetés mellé jár a gyes, ami nettó 25 650 Ft/hó.

Ha újabb gyermek születik,

miközben már az egyikkel az anya jogosult gyedre vagy gyesre (kicsi a korkülönbség), akkor a második gyermek után járó támogatást és az elsőét is egyszerre megkapja az anya. Tehát akár egyszerre egy gyed-tgyás, két gyed, két gyes vagy egy gyes és egy gyed kombináció is elképzelhető. Korábban az egyik ellátásról le kellett mondani.

A közös háztartásban élő szülők esetén mindkét jogosult szülő igénybe veheti ezeket a kedvezményeket, a kikötés az, hogy egyidejűleg csak egy személy.

Példa:

Egy havi átlagban 140 000 forint gyedre jogosult anya az újabb testvér születését követően, az idősebb testvér után az összeget változatlanul megkapja, amíg jogosult az ellátásra. Maximális ideig folyósítható gyednél, ha a gyermekek közti korkülönbség másfél év, a gyed még hat hónapig folyósítható, ez éves szinten összesen bruttó 840 ezer forint plusz jövedelmet eredményez a családnak. A gyes folyósítás ideje egy év, az összege havonta bruttó 28 500 Ft, a teljes időszakra 342 ezer forint.

A hallgatói gyed annak jár,

aki államilag elismert, nappali alapképzésben a szülés megelőzően két éven belül legalább két aktív félévet maga mögött tudhat, és aki hallgatói jogviszony fennállása alatt, vagy megszűnését/szüneteltetését követően egy éven belül szül. Ebben az esetben a korábbi gyes helyett most a minimálbér alapján kiszámolt gyed jár neki.

Ide tartozik még az a fontos változás, hogy a nappalis mesterképzés, egységes, osztatlan képzés vagy doktori képzésben résztvevők mostantól diplomás minimálbér alapján gyed-re jogosultak (szintén a korábbi gyes helyett).

Mindkét esetben rendhagyó módon, a gyed 1 éves időtartama után 2 év gyes jogosultság következik.

shutterstock 146873507

Példa:

Felsőfokú alapképzés, felsőfokú szakképzés vagy felsőoktatási szakképzés, szakirányú továbbképzés:

A gyed összege havi átlagban bruttó 72 040 Ft, ami nettó 64 836 Ft vagy családi adókedvezmény érvényesítéssel nettó 53 310 Ft. Ez a nettó gyesnél (vagyis ami eddig járt) 39 185 forinttal, illetőleg 27 660 forinttal több.

Mesterképzés, egységes, osztatlan képzés vagy doktori képzés:

A bruttó gyed havi átlagban 83 750 Ft. A havi ellátás így családi adókedvezmény érvényesítése nélkül és azzal: nettó 61 975 Ft vagy 75 375 Ft. Ez a korábbi ellátáshoz képest +36 325 Ft vagy 49 725 Ft-ot jelent havi szinten.

A három vagy többgyerekes anyák munkavállalói

a havi bruttó munkabér, de legfeljebb 100 000 forint után adókedvezményt vehetnek igénybe, ami a szándék szerint javítja a sokgyerekes anyák elhelyezkedési esélyeit. A három és több gyermeket nevelők tekintetében a 27 százalékos mértékű kedvezmény időtartama a korábbi 2 évről 3 évre, a 14,5 százalékos mértékű kedvezményé pedig 1 évről 2 évre módosult. Az érvényesítés feltétele, hogy a munkavállaló 3 gyermekre szülőként családi pótlékra jogosult.

A szülő akár az ellátás folyósítása alatt, akár a folyósítás megszűnése után tér vissza a munkába, a kedvezménynél a foglalkoztatás kezdete a visszatérés napja.

Felmerül bennem itt is egy költői kérdés. Pusztán adókedvezményekkel felül lehet-e írni a munkáltatók szemléletmódját, azt, hogy ne meneküljenek a gyerekes anyukáktól?

Mi a helyzet ikrek esetén?

Az ikreknél az új rendszer nem befolyásolja a gyermekek számától függő, ikergyermekek után járó gyes összegét. Ha újabb gyermek születik a családba, az új ellátás mellett az ikrekre továbbra is folyósítható dupla, tripla gyes.

shutterstock 119463952

Kedvező változás, hogy ikrek esetén a gyed folyósítás ideje az eredeti jogosultsághoz képest egy évvel meghosszabbodik.

Oszd meg másokkal is!
Mustra