Rábízná a gyerekét egy molnárra?

Csecsemővel vagy kisgyermekkel nem könnyű az élet, sok kisgyermekkel meg még nehezebb. Lehet, hogy mázlink van és a szomszédban laknak a szüleink, a másik szomszédban anyósék, mindegyikükkel remek kapcsolatot ápolunk, és felváltva ugranak át takarítani meg babázni. Esetleg kedves, megbízható szomszédasszonyaink vannak, akik segítenek a bevásárlásban, és akikre rá merjük bízni egy-egy órára a csemetéket. Vagy van egy vagon pénzünk, és háztartási alkalmazottak meg kitűnő bizonyítványokkal rendelkező, gyermekszerető bébiszitterek hada könnyíti életünket.

shutterstock 134968358

Ha egyik sem, és ketten, vagy még rosszabb esetben egyedül birkózunk a kisgyerekek és a háztartás menedzselésével, akkor előfordulhat, hogy időnként összecsapnak a fejünk felett a hullámok. Az ilyen esetekre találták ki az Otthon Segítünk Alapítványt. Kérdéseimre Lehőcz Monika, az Alapítvány igazgatója válaszol.

Pontosan kik és kiknek segítenek otthon?

Segítőink minden esetben szülői tapasztalattal rendelkező önkéntesek, akik általában az anyát támogatják. Családjaink nagyon különbözők, s mivel nálunk kötelező a titoktartás, csak néhány jellemző esetet említenék: ikrek, hármas ikrek születése; nagycsaládos szülő; az anya sokat van egyedül, a nagyszülők, rokonok, barátok távol élnek, a férj máshol, esetleg külföldön dolgozik; édesapa meghalt; egyedülálló szülő; gyermek vagy a szülő tartós betegsége. De az is elég indok, ha a szülő egyszerűen csak fáradt, kimerült vagy tanácstalan.

Kisgyermekes családoknak segítünk, olyan családoknak, ahol legalább egy, iskoláskor alatti gyereket nevelnek. Ilyenkor a gyereknevelés öröme könnyen végeláthatatlan logisztikai teendők sokaságába fullad.

Mit csinál az önkéntes, ingyen kivasalja a ruhámat?

Az önkéntesek otthonukban látogatják a családokat, azaz nem kell elmenniük sehová. Segítségkérésénél mindig arra törekszünk, hogy az anya fogalmazza meg, miben érezné a legnagyobb hasznunkat, hiszen akkor ezen az úton már el tudunk indulni.

Igen, van, akinél a főzésben, vasalásban, egyéb háztartási munkában kell még két kezet nyújtanunk, van, ahol a gyermekekkel történő kimozdulás problémás, mert nincs lift a házban, s az anya már a leendő kistestvért is cipeli, vagy ha a két gyerek háromfelé szalad, akkor jól jön még egy ember, aki besegít. Több esetben hívtak vizsgaidőszakban anyukák, mert tipegő korú gyermekükkel együtt falták a betűket- ám a kicsi szó szerint, így veszélybe került a félév. Az anya számára egyetem vagy főiskola elvégzése múlhat a látszólag aprócska segítségen.

Vagy olyan is volt, amikor siket házaspárnak a védőnő kért segítséget, mert 1 éves, ép hallású kisfiukat kellett beszélni tanítani ahhoz, hogy bölcsődébe kerülhessen, halló-beszélő közegbe. Ide az egyik zenetanár-önkéntesünk járt, aki rendkívül élvezte a feladatot.

shutterstock 12911596

Az önkéntesek szülői tapasztalata elég ehhez a munkához?

A szülői tapasztalat feltétele a munkának, emellett önkénteseinket természetesen képezzük is: a szervező- és önkéntes képzés tematikáját a nemzetközi protokoll alapján, a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének munkatársai segítségével adaptáltuk. Az ő szakértelmük a havi rendszerességű szervezői szupervízió garanciája. Önkéntes segítő képzésünk ötven órás, tematikájának fontos elemei között a titoktartás, elkötelezettség, a családi működési mechanizmusok szerepelnek. Fontos számunkra, hogy megtaláljuk a lehető legjobb család-segítő párosítást, ezért gondosan felmérjük segítőink a segítség helyszínére, körülményeire, a család létszámára, működésére vonatkozó szándékát.

A szervezőképzés 120 órás, amelynek két feltétele van: szülői tapasztalat és a kisgyermeket nevelő családok segítése iránti vágy. Azok a résztvevők, akik az Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének pszichiáter, pszichológus kollégái (mint képző mentorok) ajánlása szerint alkalmasak, a településükön önálló Otthon Segítünk csoportot hozhatnak létre.

Hogyan fér bele az önkéntesek idejébe mindez, ha nekik is családjuk van?

A segítőink és szervezőink saját szabadidejükből fordítanak a kisgyermekes családok segítésére. Ez jellemzően heti 2-3 óra elfoglaltságot jelent. Mindamellett, hogy az elkötelezettség az Otthon Segítünk Alapítvány egyik alapelve, mégis óhatatlanul előfordul az, amikor saját unoka születése, munkahely-váltás, vagy egyéb megváltozott családi státusz miatt egy-egy segítőnk hosszabb-rövidebb időre visszavonul és saját magára, vagy családjára koncentrál.

Ilyenkor arra kell figyelnünk, hogy képesek legyünk a segítőváltást gördülékenyen megoldani, nehogy a segített család rosszul élje meg, és esetleg magát hibáztassa a változás miatt.

Kik jelentkeznek önkéntesnek?

Nagyon változó, van köztük fiatal és idős, molnár, menedzser, háztartásbeli, nyugdíjas ápoló, munkanélküli, férfiak és nők egyaránt. Az alapítvány 10 éves évfordulójára készült kiadványban szerepel például Ernő története, aki meglett férfiként jelentkezett a képzésünkre. Sokáig kellett várnia az első családra, hiszen egy idegen férfit nehezebben tudnak elképzelni kisgyermekek mellé. Végül megtaláltuk azokat a családokat is, akiknek pont rá volt szüksége, és azt is bebizonyította, hogy a ritkán előforduló sürgős esetekben is simán helytáll. Volt, amikor úgy kellett elboldogulnia két gyerekkel, hogy azok előző nap látták először, de nem volt más lehetőség, az anyának súlyos betegséget követően kellett vizsgálatra mennie. Nem kevés félelemmel ment korán reggel, amikor a gyerekek még aludtak. Délre már barátok voltak.

Budapesten működnek főleg, vagy vidéken is elérhető a segítség?

Jelenleg az ország 23 településén vagyunk jelen, a fővárosban még nem minden kerületben alakult helyi szervezet, de a legközelebbi önkéntes segítő részvételével jelen tudunk lenni mindenhol, a legnagyobb szükség idején. A 23 települési szervezetben eddig közel 450 önkéntes segítő végezte el képzésünket, az elmúlt évek alatt 750 családnak tudtunk segíteni.

A karácsony miben különbözik az év többi részétől az alapítványnál?

A helyi csoportok karácsony környékén kisebb ünnepi összejövetelt szoktak tartani, sütizéssel, zenehallgatással, kézműveskedéssel – egyik vidéki csoportunk idén például mézeskalácssütést szervezett. Mi pedig a központból igyekszünk minden karácsony előtt valami ajándékot küldeni minden aktív szervezőnknek. Tavaly ez könyv volt, korábban vásárlási utalvány, az idén egy izgalmas póló.

shutterstock 166595393

De rengeteg megható történet is kapcsolódik a karácsonyhoz, például Eti nénié: ő az egyik pécsi önkéntesünk, aki nagyon hosszú ideig járt segíteni egy családhoz, mert a segítés mindig újraindult egy-egy újabb gyerek születésével, a családban pedig 7 vagy 8 gyerek van. Eti nénit az évek alatt megszerették a szülők és a gyerekek is, és nagyon megrázta őket, amikor kiderült, Eti néni nagyon beteg, agydaganata van. Így nem járhatott többet hozzájuk.

Közeledett a karácsony, és Eti néni nem járt ki a lakásból, sőt őt sem lehetett már látogatni, de a család elhatározta, valahogy mégis felkeresik. Mivel a gyerekek különböző hangszereken tanultak játszani, ezért gyertyákkal és a kis rajzaikkal felszerelkezve, elmentek Eti néni házához, és az utcán a hidegben, karácsony este szerenádot adtak Eti néni ablaka alatt. Ez volt Eti néni utolsó karácsonya.

Oszd meg másokkal is!
Mustra