SZÜLŐSÉG

Ezt NEM kéri a gyerek karácsonyra

2013. december 6., péntek 17:27 |

A napokban egy barátom hatéves kislányának születésnapjn jártam, és bár óriási műgonddal választottam ki a mesébe illő, rózsaszín, szalaggal átkötött abroncsos ruhácskát ajándék gyanánt, Ella gyakorlatilag ki se bontotta: mikor meglátta, hogy ruha van a csomagban, félredobta, és ment is a következő ajándékért.

Én persze nem értettem, hogya lehetséges ez - mikor a ruhácska olyan meseszép, hogy kedvem lett volna megtartani. Ekkor jutott eszembe: milyen sok gyereket, és még több felnőttet kímélnék meg a csalódottságtól, ha a környezetemben mindenkit beizzítanék, akinek gyermeke van: kérdezzük meg őket a legkevésbé vágyott ajándékokról.

Alant tizennyolcan mesélnek - bébik, gyermekek, kamaszok, és fiatal felnőttek -, mi az, amit tuti nem akarnak a fa alatt látni. Bár az egyéves "riportalany", Réka még nem tudott konkrét választ adni a kérdésre, ő is csatlakozott az összeállításban szereplő négy fiúhoz a Barbie gyűlöletben, és kézbe kapva a babát, nemes egyszerűséggek kihajította a babakocsiból. A legkisebbek nem igazán tudtak mit kezdeni a kérdéssel, aztán ahogy lépdelünk felfelé a korlétrán, egyre közelebb kerülünk a saját meggyőződéseinkhez: a karácsonyban úgysem az ajándék a legjobb dolog. Ám amíg eljutunk odáig, komoly igényeink, és anti-igényeink vannak a meglepetéseket illetően...

Kinga, 2

Tudod, nemsokára karácsony lesz, és akkor kapunk ajándékot. Tudod, hogy mi az, aminek nagyon örünél?

Kinga: Egy polipnaaaak! (rövid gondolkozás után) Csak a polip nem cuki ugye?

Akkor inkább nem örülnél a polipnak?

Kinga: Nem. Csak a rénszarvas cuki!

Hanna, 3

El tudod mondani nekem, mi az az ajándék, amitől elszomorodnál?

Hanna: A műkaki.

És miért?

Hanna: Mert az undorító.

És ha mégis műkakit kapnál, mit csinálnál vele?

Hanna: Beleraknám a bugyimba viccnek.

Axel, 4

Te mit csinálnál, ha olyan ajándékot hozna a Jézuska, amit nem szeretnél?

Axel: Olyan nem lehet, hogy olyat hozzon.

Hogyhogy nem?

Axel: Azért kell neki ajándék listát irni, hogy csak olyat hozzon aminek örülni fogunk.

Luca, 5

Elmondod nekem, mik azok a dolgok, amiknek egyáltalán nem örülnék karácsonyra?

Luca: Pókemberes Barbie... fogkefe... meg pólók.

Akkor vegyük sorra. Miért nem akarsz pókemberes babát?

Luca: Mert az fiús és az apáknak való...

És fogkefét?

Luca: Mert a fogaimnak csak én tudom mi kell.

És a pólóknak?

Mert azt csak nyáron hordja az ember!

Zolika, 6

Mi az az ajándék, amit biztos, hogy nem szeretnél karácsonyra?

Zolika: Én Barbie-t nemszeretnék, mert az a lányoknak való.

Igen, ezt már más kisfiútól is hallottam. És még mit nem szeretnél?

Zolika: Borsót, meg répát.

Miért nem, mi baj van velük?

Zolika: Mert azok pfúúúúúúj.

És mihez kezdenél az ajándékokkal, amik nem tetszenek?

Zolika: Biztos kidobnám a kukába, és vennék a Jézuskának egy olvasókönyvet, hogy megtanuljon olvasni, mert ezeket nem írtam bele a levélbe.

Ricsi, 7

Mi az az ajándék, aminek biztosan nem örülnél idén karácsonykor?

Ricsi: Egy polc.

És mit csinálnál, ha mégis polcot kapnál?

Ricsi: Sírnék, és kidobnám.

És van még olyan ajándék, aminek annyira nem örülnél, hogy kidobnád?

Ricsi: Igen. Az almalé.

Demeter, 8

Mi az, amit egyáltalánnemszeretnél karácsonyra kapni?

Demeter: Hát Barbie babát, azt nem akarok.

És, ha mégis azt kapnál, mit csinálnál vele?

Demeter: Bevinném az oviba, és valamelyik lánynak adnám.

Ez nagyon kedves dolog, jófej vagy!

Demeter: (kis csend után)... és seggbe rúgnám a Télapót.

Marcsi, 9

Van olyan karácsonyi ajándék, amivel nem tudnál mit kezdeni?

Marcsi: Például bekeretezett rajzokkal meg festményekkel.

Pedig azok szépek is tudnak ám lenni. Ki is dobnád, ha ilyet kapnál?

Marcsi: Nem, csak nem tudnám, mit csináljak vele.

Marci, 10

Szerinted mi a legrosszabb ajándék egy tízéves fiúnak?

Marci: Barbie-s dolgok!

És ha ilyen kapnál mégis, mit csinálnál vele?

Marci: Odaadnám az egyik havernőmnek.

Hella, 11

Mi az az ajándék, ami a legkiábrándítóbb számodra?

Hella: Matekfüzet.

Na jó, de azt csak nem kapnál amúgy se. Valami más?

Hella: A ruhák, amiket együtt veszünk meg anyával, aztán eldugja, és megtalálom a fa alatt.

Lili, 12

Mi volt életed legrosszabb ajándéka?

Lili: Egy hajszárító.

És miért nem ajándékoztad el, ha annyira nem tetszett?

Lili: Mert megtartottam, de csakazért se használtam.

Reni, 13

Szerinted mi a legrosszabb ajándék, amit egy tizenéves kaphat?

Reni: Tusfürdő csomag. Szerintem ez az ajándék az, amit csak akkor kap az ember, amikor az ajándékozónak rohadtul nincs ötlete, mit is adjon az embernek. Ez ilyen tipikus, "nesze semmi, fogd meg jól" ajándék.

És ha mégis ilyet kapsz, jelzed az ajándékozónak, hogy ez egy hülye ötlet volt?

Reni: Nem, elteszem, és elhasználom őket. És persze, úgy teszek, mint aki örül neki. Nem szeretem megbántani az embereket.

Csenge,14

Emlékszelrá, hogy mi volt életed leglehangolóbb ajándéka?

Csenge: Kiskoromban utaltam ruhát kapni,oly annyira hogy amint megkaptam elsirtam magam,es nagy hisztit csaptam. Most, 14 évesen imádok jó ruhát kapni.

És mi az, aminek viszont most nem tudsz örülni?

Csenge: Parfüm – mert már van vagy ezer, rózsaszín csillámos dolgok, mert pfuj, és sminkcuccok, mert azokat magamnak szeretem megvenni. Ami pedig a horror-ajándék: bugyi és zokni, rendszerint a nagymamától.

Gábor, 15

Szerinted mi a legkelletlenebb karácsonyi ajándék?

Gábor: A karácsonyi díszfigurák. Nagy mellényúlás egy aranyos síelő hóemberfigurával, hógömbbel, villogó rénszarvassal, kerámia mézeskalács-házikóval vagy egy mini betlehemmel megajándékozni egy fiatal fiút.

Ez jó tipp. Van még ilyen “nemszeretem” ajándékod?

A mai világban adott a helyzet, "mit vegyek a gyereknek karácsonyra, olyan nagy már, nem örül semminek, mindene megvan, adok neki pénzt, aztán majd vesz magának, amit akar". Az biztos, hogy muszájból, kínból tényleg ne költsük a pénzt felesleges dolgokra, viszont nem hiszem el, hogy van olyan gyerek, vagy akár kisfelnőtt, aki boldogan tudna ülni a fa alatt, csupán borítékokkal a kezében.

Hiszem azt, hogy mindenkinek szüksége van, ha csak egy kis apróságra is, de valami személyre szóló ajándékra.

Alex, 16

Van olyan ajándék, amit nagyon nem szeretnél karácsonyra?

Alex: Nekem mindegy, mit kapok. Tudod, nekem nincs olyan, hogy jó vagy rossz ajándék, csak ajándék van.

Hogyhogy ennyire lazán kezeled ezt akérdést?

Alex: Az egész karácsonynak az lenne a lényege, hogy együtt vagyunk a szeretteinkkel, és ők megajándékoznak minket, mert szeretnek, és fontosak vagyunk nekik.

Zsófi, 17

Fel tudsz idézni egy esetet, amikor nem örültél a karácsonyi ajándéknak?

Zsófi: Általában mindennek örülök, de egyszer volt egy olyan történetem, hogy a bátyám karácsonykor aranyosan odajött,odaadta az ajándékot és elmesélte,hogy ő olyan szeretettel vette nekem ezt a High School Musical CD-t,mert tudja,hogy az a kedvencem, és körbejárt mindent, hogy a legjobb ajándékot válassza nekem. De akkor már évek óta nemszerettem a High School Musicalt, meguntam.

Megmondtad neki?

Zsófi: Nem. Annyira örültem annak, hogy szívből adta, és próbált minél jobban olyan ajándékot adni, aminek örülnék.

Akkor tulajdonképpen nincs is olyan, hogy rossz ajándék?

Nincs, mert annak kell örülni,hogy gondoltak ránk, és beismerem, mindig várom a karácsonyt, számolom a napokat. De ennek ellenére, ha nem azt kaptam amire számítottam, nem leszek csalódott: addig vagyok boldog amíg van kivel eltöltenem a karácsonyt békességben.

Jani, 18

Mit csinálsz, ha olyan ajándékot kapsz, ami nem tetszik?

Jani: Úgy csinálok, mint aki örül.

És mik ezek az ajándékok tipikusan?

Az őrületbe kergetnek a ruhák, zoknik, boxerek, tusfürdők. Jó, tudom, hogy nagy családban nem lehet nagy dolgokat, drágán megvenni, de azért én a PS és PC játékoknak, vagy egy menő telefonnak jobban örülnék.

Ön minek örült a legkevésbé gyerekkorában?

  • 44
    Engem is a hülye Barbie-kkal traktáltak
  • 818
    A ruhákkal ki lehetett kergetni a világból
  • 818
    A tusfürdő csomag a fantáziátlanság netovábbja
  • 799
    A giccses karácsonyi figurák teljesen hasztalanok
  • 1508
    Én mindennek örültem, vagy legalább is úgy csináltam, mintha

Ne maradj le semmiről!

KOMMENTEK

  • 2013.12.06 17:51:03pentye

    én meg azért sirtam, hogy kapjak végre egy barbiet :D

  • 2013.12.06 18:23:40Bartush

    Hú Barbiet én is akartam. Aztán kaptam egy barna hajút, ami persze nem volt igazi Barbie. Elég nagyot csalódtam. 7 évesen azért vannak ilyen problémák.

  • 2013.12.06 18:32:17Almandin

    Én szerettem a barna hajú Barbiet, nekem is volt. Talán azért, mert én se vagyok szőke. A fekete, barna hajú babák mindig is tetszettek.

  • 2013.12.06 18:45:11tubisrác

    Pár kivételtől eltekintve a megkérdezett kölkök elkényeztetett gyépések.
    A szerzőtől kérdezném ; muszájvoltaszavakatértelmetlenülegybeírni?
    Elkopott a szóköz???

  • 2013.12.06 20:07:29pamutpamlag

    Pont ide illik:
    [link]
    :-)

  • 2013.12.06 21:34:23pink ninja

    pamutpamlag: nem szoktam linkeket megnitni, de most megtettem es megerte, koszi :)

  • 2013.12.07 05:59:42magyar bucó

    Az ugyanilyen korú unokahúgaim imádják az olyan "hercegnős" ruhákat, mint amilyennel a történet indul...

  • 2013.12.07 06:57:31Before

    Gyerekkorom nagy karácsonyi csalódása volt, amikor - bár az esélytelensége teljesen nyilvánvaló volt - erősen reménykedtem egy C64 szettben. Persze az akkoriban simán egy kocsi ára volt. Talán pont akkor kaptunk öcsémmel egy elég gagyi horgászfelszerelést, aminek a csalódás miatt ugye eleve esélye se volt, de amúgy meg azt se tudtuk mi a fenére jó az, sose járt a család horgászni.

    Egyébként általában azokat az ajándékokat utálom, amikről süt, hogy alibiből vették, főleg a csomagküldős szarokat. Na, azokat a legkisebb mértékben sem értékelem, sőt, kimondottan inzultusként élem meg. Persze, nehéz olyan ajándékot venni mindig mindenkinek, amit teljesen az adott személyre talált ki az ember... Ezzel én is bajban vagyok általában.

    Már évek óta tervezem, sajnos idén se jött össze, de egyszer szeretném megoldani, hogy a családnak egész év során saját kezűleg eltett lekvárokat adjak ajándékba egy szettként.

  • 2013.12.07 08:21:35Frengi

    Egyszer - kb 10 éves lehettem - kutattam az ajándék után. Megtaláltam egy dobozban egy nagyon szép csizmát ami akkor nagyon divatos volt, lapos sarkú, fehér műbőr, fekete prém szegéllyen, nagyon soknak volt olyan, de nekem nem.
    Sajnos nem az én ajándékom volt, a szomszéd asszony férje nálunk rejtette el a feleségének.
    Nagyon vártam a karácsonyt, és nagyon nagy csalódás volt, de persze szólni nem mertem.

  • 2013.12.07 09:30:39Emmanuel Goldstein

    régen az emberek másként éltek, mikorra oszt gyütt a kari, akkorra összeszedtek mindent, amit össze tudtak spórolni, ettek gyümölcsöt, süttek tésztát, ettek húst, vadat, halat, még jól meg is sózták a kaját, a gyerekeknek csináltak játékokat fából vagy kukoricahéjból, nagy dolog volt, mindenki várta.
    ma senki nem hal éhen ha nem melózik, hát még aki csinál is valamit, ha kell valami, megveszi, napi szinten zabálunk húst, édességet a normál kegyensúlyozott táplálkozás részének tartjuk, senki nem éhezik, még a gyomra se korog, vagy ha valakinek igen, megkérdezzük, jól van-e, nem beteg?
    kicsit elmúlt az ünnepnapok varázsa. egyre több embertől hallom, nem vesz a másiknak semmit, mert így is megvan mindene.
    és ez jó, európában minden nap kari:)

  • 2013.12.07 10:49:08bungics

    Emmanuel azt meg még tegyük hozzá, hogy a nagy szeretetmaszlag, hogy így a család meg úgy a család, meg "az a fontos, hogy együtt legyünk" is kezd eléggé álságos lenni (jó egy 3 évesnek nem, de kamaszkortól igen), mert a családok nagy része szar, egy csomó férj-feleség csak muszájból és megszokásból játszik családosdit. Nagynénit, nagybácsit rühelljük valamiért (mert komcsi, mert fideszes, mert böfög az aszalnál, mert csalja az urát és mindenki tudja, csak a papucs nem). De meg kell játszani, hogy Kari van, illik összejönni a családnak, meg különben is.

  • 2013.12.07 14:01:28Mosómedve!

    bungics, minden szavaddal egyetértek.

  • 2013.12.07 15:05:24Emmanuel Goldstein

    ja, én is azt terjesztem otthon, h a szeretet a mindennapok része, ha valahol évente eccer, karira, akkor az elég jó mutatója egy nem működő közösségnek :)

  • 2013.12.07 15:40:01HKata

    Sosem felejtem el, amikor a nagymamám barátnője monogrammal (nem az enyémmel :-)) hímzett ágyneműt adott nekem karácsonyra (kb. 16 éves lehettem) "kelengyeként". Én sem szeretek megbántani másokat, úgyhogy látszólag nagyon örültem neki. Ebből egy hetekig tartó haragszomrád lett az anyám és a nagymamám, illetve a nagymamám és a barátnője között, ugyanis a nagyi is ezt akarta adni, de az anyám lebeszélte :-)

  • 2013.12.09 14:27:33Lord_M_

    A karacsony hangulata agyon van csapva vala. Amikor az uzletek polcain honapokkal korabban megjelennek a karacsonyi cuccok. Amikor a szupermarketek, plazak mar oktober vegen felrakjak a gombocokat, a girlandokat. Ezutan folytatodik a karacsonyi ajandekhajkuraszassal. Mert am legyen, ne vegyunk meg mindent, de ne is tucatajandekot. Ha akarsz valamit venni, torpolni kell, figyelni kell.

    Amugy a kisgyerekek valaszai zsenialisak. A kerdesre valaszolnak, es nem a mogottes szandekra. Ez leginkabb Marcsi 9-nel jon ki. Nem azt kerdezi, hogy minek nem orulne, hanem, mivel nem tudna mit kezdeni. Es arra is kap valaszt :)

    A masik oldalrol amugy en az otlettelenseget es a gondolkodasmentesseget nem szeretem karacsonykor ajandeknak. Amikor az ajandekrol sut, hogy "oo nem jutott eszembe semmi". Ez az amit gyerekkent sem szerettem. Meg ha nem is igy kimondottan. Ha egy ajandek nem hozzam szol, nem nekem szol, kerulhet akarmennyibe. itt van peldanak, en sose szerettem a konzolokat. Szoval ha valaki megajandekozna egy mondjuk XBOX-al - igazan nem tudnek neki orulni. se egy PS4-nek. Sot, alapvetoen a draga cuccokkal az a baj, hogy en akarom kivalasztani mondjuk a laptopomat, a fenykepezogepemet. Mert en tudom mit szeretnek.

    Es persze kaptam en mar zoknit is ajandekba, es ha van ertelme, pl extra puha vastag akkor jo, ha egy tucat 3-at 200ert kinai ize... akkor nem. Megintcsak otlettelen. :)
    mondjuk nekem nehez ajandekot venni. Az otlettelenseg azert is zavar mert nalam hosszu torpoles elozi meg az ajandekvasarlast es napokat, heteket toltok egy dolog kitalalasaval (hacsak nincs direkt igeny esetleg sugallat) - es akkor a masik oldalon meg megjelenik egy huszonharmadik pulover... argh... (se a meret se a stilus nem passzol)

    de pl van olyan akitol a tusfurdocsomagot is halasan elfogadom, mert o viszont gondolt ram, meg akkor is ha nem kellett volna.

    ugye, hogy maceras? :)

  • 2013.12.09 17:52:19dieter1

    Az a legszebb (és legegyszerűbb) idôszak, amikor levelet raknak ki az ablakba :-)

    Az egészbôl az a tanulság, hogy a szülôk próbálják jól kitapogatni a gyerekük vágyait, és a rokonoknak semmiképp se engedjék, hogy saját ötletbôl valami hervasztó dolgot vegyenek.
    Kedvencem, most hétvégén néztük meg a gyerekekkel: Karácsonyi történet / A Christmas Story, 1983. Ahogy szerencsétlen kissrác jön le a kötelezô átöltözés után a rokon nénitôl kapott rózsaszín nyuszikezeslábasban, az nagyon ideillik :-)
    [link]

  • 2013.12.12 19:38:40kisvirag78

    Sok nem derült ki a cikkből. Fiúknak Barbiet ki a fene vesz???

Blogok, amiket olvasunk

FOODY A világ 10 leggazdasabb séfje

A világ leghíresebb séfjei sokkal többek, mint szakácsok, ôk már márkák. Na de ki vezeti azt a listát, ahol Nigella csak az utolsó helyet tudta megcsípni?

ZEM 8 tanács kezdő futóknak, hogy ne hagyd abba a harmadik héten

Bárki elkezdheti, majdnem bárhol végezhető, és egy jó cipőn kívül semmi sem kell hozzá. Adunk néhány tippet, hogyan találhatod meg benne az örömödet, azaz hogyan nem fogod abbahagyni a futást pár hét után.

GADGETSHOP Így válassz okoskarkötőt

Az értékesítési adatok alapján az okoskarkötők az idei év slágercikkei lehetnek. Én is az okoskarkötők szerelmese vagyok, így elárulok néhány titkot, hogy tudj választani a több száz elérhető fajtából.
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta