SZÜLŐSÉG

Így változik az életed, ha gyereked lesz

2013. december 5., csütörtök 21:09

Az első gyerek születése előtt a már családos ismerőseim egyfolytában a következő, számomra kissé homályos mondatot hajtogatták sokat sejtetően: „teljesen meg fog változni az életed!”. A kisbabás barátnőim a gyerekszülést követően tényleg egy kicsit furcsák letttek, legalábbis átmenetileg. A pszichológia is "normatív krízisként" értékeli az anyává válást: vagyis olyan eseményként, amikor a korábbi élethelyzetben alkalmazott megküzdési stratégiáinkkal már semmire se megyünk, új stratégiákat, új hozzáállást kell kialakítani, ez pedig nem könnyű.

shutterstock 109551989
Fotó: Shutterstock

De mégis mi ebben az annyira nehéz, és pontosan hogyan fog minden megváltozni? Részben Daniel Stern világhírű csecsemőkutató felméréseire támaszkodva összegyűjtöttük, mi változik és mi szokta megrázni a kezdő anyákat.

Totális felelősség

Közhely, ugyanakkor maradéktalanul igaz: a kezdő anyának egyik pillanatról a másikra teljes felelősséget kell vállalnia egy másik emberi lény életbenmaradásáért, fizikai és pszichés jóllétéért. Ez a felelősség egészen más nagyságrendű, mint a korábbi életünkben bármilyen felelős pozíció vagy családi szerepkör.

A csecsemő folyamatos ellátásra szorul, és a kezdő anya minden órában döntéshelyzetek sokaságával kerül szembe: megetessem-e vagy sem, adjak-e rá még egy zoknit, kivigyem-e sétálni a hűvösben is, adjak-e neki vizet vagy sem, használjak-e légzésfigyelőt, altassam-e hason, vegyek-e rácsvédőt, mikor kezdjem a hozzátáplálást, ha szokatlanul viselkedik, mikor vigyem orvoshoz.

A modern nyugati társadalmakban ezeknek a döntéseknek többnyire egyedül az anya a felelőse: még ha kap is segítséget, tanácsot, neki kell eldöntenie, hogy melyik tanácsot fogadja meg.

Az ügyeletes gyermekorvosok jól ismerik az alábbi jelenséget: felhívja őket egy kétségbeesett anya, hogy a csecsemő már órák óta vigasztalhatatlanul sír, nem tudjuk, miért; az ügyelet megígéri, hogy hamarosan házhoz jön; mire az orvos megérkezik, békésen mosolygó vagy alvó babát talál. Az anya megnyugszik annak következtében, hogy hamarosan legalább egy rövid időre megoszthatja a felelősséget egy szakemberrel, és az anya nyugalma megnyugtatja a babát is.

24 órás készenléti ügyelet

Vannak munkahelyek, ahol 24 órában, vagy akár több órában is dolgozni kell, vagy ha nem is folyamatos munkát kell végezni, de folyamatos készenlétben kell lenni. Azonban még a leghosszabb ügyelet is véget ér egyszer, és az ügyeletes orvos vagy az éjszakai biztonsági őr átadhatja a műszakot a váltótársának.

A kezdő anyuka ezzel szemben úgy dolgozik és áll készenlétben 24 órában, hogy sosem jön a váltótárs. Minden egyes nap, minden huszonnégy órájában megszakítás nélkül ő a legfőbb döntéshozó. Nagyon sokat segíthet, ha más családtagokra időnként át lehet ruházni a feladatot, és legalább egy fél órára lehetségessé tenni, hogy ne a kismama legyen szolgálatban.

shutterstock 155266958
Fotó: Shutterstock

Ezeket az általában rövid időket leszámítva azonban az anyukának folyamatosan figyelnie, döntenie és reagálnia kell, sokszor a másodperc törtrésze alatt, és a környezet többnyire azt várja, hogy anya úgyis tudja majd, mit kell tenni. Ha a csecsemő egy-egy látogató vagy családtag kezében sírni kezd, a leggyakrabban az a mondat hangzik el, hogy „gyere, visszaadlak anyának”.

Magától értetődőnek tartjuk, hogy anya mindenféle előképzettség nélkül tudja, mit kell csinálni, sőt, akár ki is mondjuk, hogy anyát majd anyai ösztöne segíti az összes válasz megtalálásában. A valóságban az „anyai ösztön” arra terjed ki, hogy nagyon-nagyon akarjunk vigyázni a babára, és életben tartani őt, de azt nem súgja meg, kell-e fejni szoptatás után, és ha igen, mennyi ideig, és csak egy mellből vagy mindkettőből, sem azt, hogy kell-e a babára még egy zokni.

Kiszámíthatatlan terhelés

A huszonnégy órás szolgálat nem jelent ugyanennyi munkát, hiszen a baba sokszor alszik, sőt, jobb természetű babák ébren is eljátszanak, nézelődnek kis ideig. Sokszor azt a tanácsot kapják a friss anyukák, hogy „aludj te is, amikor a baba alszik”. A pihenés mégis nagyon nehéz, mert soha nem lehet tudni, meddig tart majd: lefekszem aludni, amikor a baba elalszik, és lehet, hogy két óra múlva ébred fel, lehet, hogy tíz perc múlva.

Reggelente nem tudhatjuk, nehéz vagy könnyű napnak nézünk-e elébe. A babák idővel kialakítják a saját szokásaikat, de ezek is változnak, mire az egyiket megszokjuk, már rég más van érvényben. Ugyanez igaz a vigasztaló, altató viselkedésünk sikerességére is: ami múlt héten még biztonsággal megvigasztalta a csecsemőt, ezen a héten már nem működik.

Hasznos szorongás

Sok kismama szorong attól, hogy hibát követ el vagy figyelmetlen lesz, és a baba ennek következtében sérül, megbetegszik, meghal. A szorongás olyan eseményekre is kiterjed, amik ugyan nem lehetetlenek, de azért nem is valószínűek: kezében a babával megbotlik a lépcsőn, fürdetéskor leejti, felborul a baba a babakocsival, megfullad a hordozókendőben. A legtöbb anyuka felkelt már éjszaka vérmérséklettől függően 1-50 alkalommal, hogy ellenőrizze, lélegzik-e a kicsi.

Daniel Stern szerint a baba túlélése, gyarapodása körüli szorongás nem csupán helyénvaló, hanem szükséges is: fontos szerepe, hogy fenntartsa az éber figyelmet a törékeny kis lényt övező veszélyekre. Ennek a „pozitív szorongásnak” a hatására az anya nagyobb biztonságban tartja a babát, mint enélkül.

Stern úgy gondolja, ezt a fajta éberséget nem is biztos, hogy szorongásnak kellene nevezni, bár kétségkívül szubjektíven kellemetlen érzés: a természet szorongáskeltő gondolatok révén biztosítja a baba túlélését, ugyanakkor ezzel nehéz terhet ró az anyára. A szorongást akkor tartjuk túlzottnak, ha megakadályozza, hogy az anya örömteli perceket töltsön együtt a babával.

Változó baráti kapcsolatok

Az anyává válás hatással van a kismama összes többi kapcsolatára is. Felértékelődnek a kisgyerekes barátnők, szomszédok, ismerősök: jó esetben a kezdő anyuka ezekből a kapcsolatokból ki tud alakítani magának egy támogató hálózatot. A támogatáson gyakorlati segítséget (pl. gyerekruhák csereberéje) is értünk, a valódi fontossága azonban a tapasztalatok és az érzések megosztásában rejlik. A kutatások szerint azok a kismamák, akik számára nem elérhető ilyen támogató mátrix, gyakrabban válnak depresszióssá.

shutterstock 12774499
Fotó: Shutterstock

A kisgyermekkel nem rendelkező barátnőkkel és a férfinemű barátokkal is megváltozik a kapcsolat, a találkozások ritkulhatnak, de jó esetben nem maradnak el, ezeknek a barátoknak a feladata ugyanis, hogy közvetítsék a külvilág eseményeit az ideiglenesen elzártabban élő anyuka számára. Rossz esetben a támogató hálózat kialakítása nem sikerül, a nem-gyermekes barátok pedig lekopnak, ami a friss anyuka izolálódásához vezethet.

Apa is születik

A kisbabát váró nőknek általában igényük van rá, és könnyebbséget jelent, ha van egy „mentoruk”: egy idősebb nő, akinek már van gyereke, és aki gyakorlati tanácsokkal és bátorítással segíti a kismamát. Ez lehet anyánk, anyósunk, de a szomszéd néni vagy a szoptatási tanácsadó is, legvégső esetben pedig az emlékeinkben élő személy (már meghalt, de kedves nagynénink mit mondana most, mit tenne most ebben a helyzetben).

Nehézséget okozhat, ha ilyet nem találunk és a párunktól várjuk, hogy betöltse ezt a szerepet: előfordul, hogy a férjek nem akarják (mert a hagyományos családmodellben hisznek, ahol a gyereknevelés kizárólag a nő dolga), de még gyakoribb, hogy nem is igazán tudják teljesíteni ezt az elvárást, hiszen kezdő apukaként halvány fogalmuk sincs, hogy anyu jól csinálja-e a szoptatást és kell-e a gyerekre még egy pulóver vagy sem.

A férjről alkotott kép ettől függetlenül is többnyire megváltozik: felértékelődik az a tulajdonsága, hogy milyen apa, mennyire gondoskodik a kicsiről, és a többi, eddig fontos tulajdonsága (hogy jóképű-e, vagy humoros, vagy jó szerető) átmenetileg kevésbé érdekessé válik. A férfiak számára néha nehezen érthető ez a változás, és úgy érzik, nem értékelik őket eléggé, fontos ilyenkor elmagyarázni, hogy egy természetes átmeneti időszak zajlik.

Sírni fogunk a híradón

A friss anyukának megváltoznak a figyelmi preferenciái a világgal kapcsolatban: más eseményekre figyel fel, másokat tart fontosnak, és másokra reagál érzelmileg, mint korábban. Lehet, hogy a szülés előtti órákig lekötötte a közgazdaságtan vagy az atomfizika, vagy kifogyhatatlan energiákkal küzdött a kóbor kutyák sorsáért, ezek a dolgok egy kis időre háttérbe szorulnak és levésbé lesznek érdekesek.

shutterstock 73944415
Fotó: Shutterstock

Sokkal jobban odafigyelünk a gyerekekről szóló hírekre, sőt, az összes hír és történet megváltozik egy anya szemével: a tragikus árvízről szóló híradásokról eszünkbe fognak jutni az ottani anyák és csecsemők, a nőverő politikusról az, hogy mit tennék, ha megverné valaki a lányomat, a lezuhant, hősies tűzoltóról pedig az, hogy mit érezhet most az ő anyukája.

Más fényben látjuk anyánkat

A gyerekünk születésekor általában megváltozik az anyánkhoz való viszonyunk is: mi lányból anyává, ő anyából nagymamává válik, ezek új szerepek, amikbe mindenkinek bele kell rázódnia. Emellett ilyenkor gyakran végiggondoljuk, hogy anyánk annak idején velünk is ugyanezeket a dolgokat csinálta végig: pelenkázott, felkelt éjszaka, szorongott, szoptatott, öltöztetett.

Lehet, hogy igénybe tudjuk venni a segítségét, ugyanakkor az is lehet, hogy kioktat és fölényeskedik, vagy hogy ügyetlen és nem tud segíteni; közelebb kerülünk hozzá, vagy éppen régi sebek tépődnek fel, és jobban haragszunk rá, mint valaha. Mindenképpen változni fog bennünk a róla alkotott kép, még akkor is, ha már esetleg nincs az élők sorában.

És ez mind így van rendjén

Ezeket a változásokat, illetve a kismama ezekre adott reakcióit gyakran tévesen a hormonoknak szokás tulajdonítani, vagy lekicsinylően beszélni róluk. Hiszen első pillantásra problémásnak tűnik, ha valaki állandóan szorong, sír a híradón, és nem érdekli, milyen jóképű a férje. Fontos tudni azonban, hogy ezek természetes, adaptív velejárói az anyává válás folyamatának, amely valamikor a fogantatás tájékán kezdődik el, a csecsemő pár hónapos koráig tart, de egész életünk során folyamatosan továbbalakul.

Ne maradj le semmiről!

KOMMENTEK

  • 2013.12.06 02:25:53R2D2 & C3PO

    Kimaradt, hogy beszűkül az élettered jó időre.
    Nem indulhatsz el csak úgy, terv nélkül, x időre, majd lesz valahogy alapon; kényelmi szolgáltatástól kényelmi szolgáltatásig tervezel.

  • 2013.12.06 06:56:14Frengi

    Az élet már soha, de soha, még megközelítőleg sem lesz olyan mint előtte. Életfogytig tartó függés, akkor is ha már nem laktok együtt. Bár mit amit elhatároztál a gyerek problémája felülírja. Ha már úgy godnolod hogy most végre fellééegezhetsz, akkor jönnek az unokák és miattuk egy aggodalom az élet.

  • 2013.12.06 08:15:41victor vacendak

    "sírni fogunk a híradón"

    hát vazze, az az anyuka akinek a "24 órás ügyelet" alatt van ideje, ereje tévét nézni, az valamit rosszul csinál.vagy mázlista és van egy nagymama, aki átveszi a "munka" dandárját.

  • 2013.12.06 09:03:09Paul Summers

    Nocsak, most petéznek le a zsindexesek?!

  • 2013.12.06 09:29:28bejto

    Paul Summers- anyád lepetezétt már?

  • 2013.12.06 09:34:55zotyesz66

    Mit kell ezen annyit ragozni? Minden fontossági sorrend fenekestül felfordul, ilyenkor az a nem normális, aki a régi életét akarja visszakapni.
    Amúgy az anyaság és a nagymamaság, azok nem szerepek, hanem az élet részei és természetes dolgok.

  • 2013.12.06 09:59:57szambukusz

    Kicsit túl van ez misztifikálva. A világ egyik legtermészetesebb dolga a gyerek, az anyaság, a család. Természetesebb, mint 10 emeletes irodaházakban görnyedni, meg este kóbor kutyákról szóló híreket nézni a TV-ben és azon gondolkozni, hogy milyen lakáshitelt vegyek fel, hol mossam le a kocsit, milyen okostelefont vegyek karácsonyra, hová menjek bulizni hétvégén, meg nyaralni júliusban stb...

    Az életünk megváltozott, és egyesek nehezen illesztenek be az elkényelmesedett életükbe egy csecsemőt.
    Pár évtizeddel ezelőtt minden ember kb olyan szűk élettéren mozgott mint ma a kisgyerekes anyukák és egy tucat gyerekért vállaltak felelősséget.
    Más szóval eddig sem pusztult ki az emberiség, tehát nem olyan borzasztó ez, csak a helyén kell kezelni.

    A cikk egyoldalú, nem objektív.

  • 2013.12.06 10:45:17csib

    szambukusz

    Azt mondod egyoldalú. Mi a mások oldal? Kíváncsi vagyok rá, tényleg, miért mondod ezt.
    Van gyereked egyébként?

  • 2013.12.06 11:14:26dia.thoma

    Jó cikk, jól leírja, hogy mi is történik.
    " A legtöbb anyuka felkelt már éjszaka vérmérséklettől függően 1-50 alkalommal, hogy ellenőrizze, lélegzik-e a kicsi." Ez így van :)

    A legfájdalmasabb talán a gyerektelen barátok lemorzsolódása.

    Viszont nagyon kellemes meglepetés, hogy a legtöbb ember milyen kedves lesz, ha babával vagy, vadidegenek is, akár az utcán, boltban. Ez nagyon sokat segít, ha az ember az egész napját egyedül tölti a babával, késő estig.

  • 2013.12.06 11:16:56buta

    Victor Vacendak, nagyon rosszindulatú a hozzászólásod. Attól, hogy babája van, nyugodtan leülhet tévét nézni. Akár a kicsivel is. De átveheti tőle apuka is, vagy nézheti, amikor alszik, miközben vasal vagy bármi. Erős túlzásba estél.

  • 2013.12.06 11:31:33keresztes barátom

    "A legfájdalmasabb talán a gyerektelen barátok lemorzsolódása."

    (Még) gyermektelen barát vagyok és ugyanolyan fájdalmas a gyermekes barát lemorzsolódása... ez kétoldalú dolog szerintem. Csak mindkét félnek könnyebb tudomásul venni, hogy a "gyerek miatt"...

  • 2013.12.06 11:50:54Frengi

    keresztes barátom ahol a gyerek miatt morzsolódnak le a barátok, ott a gyerek csak ürügy. Egyébként a gyereket sokmindenre lehet használni ürügyként.
    Nincs kedvem túlórázni: a gyerek miatt. nincs kedvem elmenni a nincs kedvem barátokkal: a gyerek miatt. Nincs kedvem az anyósom meglátogatni: gyerek miatt. Lusta vagyok futni: nem érek rá gyerek miatt. Nagy segget növesztettem: a gyerek miatt. Utálok tanulni: a gyerektől nem lehet. Hülye vagyok a házi munkához: nem érek rá a gyerekmiatt. Nem tudom beosztani a pénzem: a gyerek sokba van.
    Tudná folytani mindenki szerintem.
    Amit igazán akarsz, nincs olyan sok gyerek, hogy abban meg tudna akadályozni, de ha valmi nem megy, olyan jó, hogy van mire fogni. A gyerek olyan adu, amit nem lehet megtromfolni.

  • 2013.12.06 11:58:32kultúrpesszimista

    próba

  • 2013.12.06 12:10:20kultúrpesszimista

    Nem kell különösebben racionális embernek lenni ahhoz, hogy bárki levonhassa a konzekvenciát: az élet szenvedés, a szexuális eksztázis és a pillanatok alatt szertefoszló mámorszikrák pedig a leggyötrelmesebb áldozatot szedik: a szülői lét baljós, gondterhes időszakát - egészen a halálig. Ha az ember igazán felelős lény, és képes a neocortexét használni, reflektálni az élet dolgaira, akkor nem marad más, mint az emberi élet nyújtotta perspektíva megvetése, a gyereknemzésnek etikai alapon történő megtagadása. Az élet merő szorongás, riadtság, hajszolt előremenekülés, hiú ábrándok és illúziók botor kergetése. Ha valaki gyereket vállal, akkor ezt a talmi ürességet adja örökül egy olyan lénynek, akit soha senki nem kérdezett meg arról, hogy egyáltalán vállalni akarja-e a kalandot. Ezt a csodásnak hazudott valamit, amit életnek csúfolnak.

    Fiatal és idős szerelmesek, gyereket tervező párok! Tűnődjetek el a fenti sorokon. És ajánlom megfontolásra az alábbi kérdéseket, melyekre mindenkinek magában, kegyetlen őszinteséggel KELL megfelelnie:
    - Vajon tényleg elég autonóm és felelős-e az ember akkor, amikor gyereket vállal? Teljesen a saját döntése-e, vagy a természet néma hajtóereje veszi rá valami olyasmire, amit a józan ész fényénél nem tenne meg?
    - Vajon megéri-e a kaland? Érdemes-e azt a sehova sem tartó, kaotikusan összefércelt lepedő formáját mutató saját életet megterhelni egy gyerekkel, akinek ráadásul hasonlóan hiábavaló, kaotikusan összefércelt lepedőre emlékeztető élete lesz, mint nekünk?

  • 2013.12.06 12:10:52kultúrpesszimista

    Minimális képzelőerővel rekonstruálható mindaz, amiről a cikk is szól, és aminek a sorai között egy érzékenyebb lélek dekódolhatja azt a néma kiáltást, amely az élet ürességének mélyéből üvölt rá a fiatal szülőkre. Az élet kín és szenvedés. Nincs az a földi szeretet és szerelem, amely tartósan elmoshatná ezt a tényt, pláne úgy, hogy közben nem csapja be önmagát is.

  • 2013.12.06 12:17:55smartdrive

    "az anyukának folyamatosan figyelnie, döntenie és reagálnia kell, sokszor a másodperc törtrésze alatt"

    muhaha. tudod te, hogy mennyi egy másodperc törtrésze? hokikapusoknak meg vadászpilótáknak kell azalatt reagálniuk. nagyot akartál mondani, mi?

  • 2013.12.06 13:33:03MINE

    @szambukusz:
    Tényleg? Mesélj már, mert komolyan érdekel.
    Nekem van gyerekem és szerettem is volna hogy legyen, de mondd mi a természetes azon, hogy hónapokig tartó szervezés mire el tudsz menni 1 délutánt a gyerek nélkül bárhová? Hogy pl. a fodrászról (és itt még sorolhatnám) már ne is beszéljek.
    És attól, hogy nem egy idoraházban görnyedek a munkám felett, még ugyanúgy rettegek a lakáshitel miatt, főleg hogy most már plusz 1 élet van, akiért felelőséggel tartozom mindörökre.

    Az enyém már 1,5 éves mégis minden nap szorongok. A világ legtermészetesebb módján.

  • 2013.12.06 15:04:11vadalmafa

    kultúrpesszimista: roppant irodalmian megfogalmazott soaid között csak a pesszimizmust olvasom ki. (szerencse, hogy a szüleid nem így látták...). nekem a természet törvénye diktálta a fogantatást és a gyerekvállalást (idősödő nagyszülők - én nélkülük nőttem fel, és szerettem volna a nagypapa- és nagymama -élményt megadni a gyereke(i)mnek), és az utolsó tolófájással azonnal "autonóm és felelős ember" lettem.

    smartdrive: sajnos van ilyen: affektív apnoe: kicsit olvass utána, és kívánom ne legyen benne részed! (szerencsére kinőttük!:)

    szambukusz: egyetértek a lényegével

  • 2013.12.06 15:15:17kultúrpesszimista

    vadalmafa: szó sincs pesszimizmusról, nagyon is realista vagyok. Legalább eddig el kellene jutni a szövegértésben... a soraid pedig csakis arról győznek meg, hogy mennyire önző az ember. Te is.

  • 2013.12.06 15:38:37vadalmafa

    Az élet kín és szenvedés... ez a realizmus? Van Neked gyereked?

  • 2013.12.06 15:42:47KZsuzsa

    @smartrdive, próbált ki a helyzetet, amikor észreveszed, hogy a gyerek félálomban fordulva épp leesni készül a kanapéról, vagy hogy épp a pohárért pipiskedik az étkezőasztal szélénél, hogy levegye, aztán meglátjuk, mi a helyzet a túlzásokkal :)

    azt is jó lenne észrevennie sokaknak ("hogy van ideje anyukának erre meg arra?) hogy azért, mert gyerekem van, nem jelenti azt, hogy nem tudok vagy lehet akármi mást csinálnom is mellette.
    A 24 órás ügyelet nem azt jelenti, hogy folyamatosan csinálok a gyerekkel valamit (nem is egészséges), hanem azt, hogy bármelyik pillanatban ott kell lennem, és csinálnom, döntenem.
    ebben egyébként tényleg nem a csinálás a rossz, hanem az, hogy sohasem tudod, mi mennyi ideig tart (avagy, hányszor és mennyi idő után fog ébredni, mikor kell megint megetetni, pelenkázni, etcetc.
    Avagy baromira nem tudsz értelmesen tervezni az időddel, úgy kell bármibe is belekezdenek, hogy akármikor abba tudd hagyni (vagy, szervezned kell segítséget) ez a bizonytalanság sokkal fárasztóbb és őrlőbb, mint maga az elvégzendő feladatok. nálam legalábbis, aki mindig is szeretett előre tervezni, ez a legrosszabb :)

  • 2013.12.06 16:55:05Crescence

    Biztosan szükségem lenne egy érzékenyítő tréningre,mert az ilyen negédes szövegektől kikészülök. Régen minden jobb volt, még a Poronty is... Volt egy kedves barátnőm,aki anya lett és láthatóan mindent alárendelt az anyaságnak,nem maradt közös témánk, úgy éreztem,ez nem az a lány,akit megszerettem. Ismertem olyan nőt,asszonyt,aki az anyaságát sokszor alibiként használta (miért nem halad a tanulással,stb). Ismertem olyan asszonyt aki a lánya szemébe mondta,hogy jobb lett volna,ha meg sem születik,mert nem akarta. Ismertem olyan nőt,családot,akik látszólag nagyon vallásosak,de néha olyan brutálisan kiabáltak a gyerekeikkel,hogy nekem a szívem facsarodott össze. Ismerek számtalan nőt,asszonyt akinél látszólag minden rendben van.

  • 2013.12.07 10:50:16kultúrpesszimista

    vadalmafa
    "Az élet kín és szenvedés... ez a realizmus? Van Neked gyereked?"

    Mi köze a gyereknek ahhoz, hogy valaki az életről elmélkedjen és felismerje benne a tátongó űrt és ürességet?! Épp arról van szó, hogy nem szabad ezt az űrt egy gyerekkel "betömni", a legtöbbször kéretlen súlyt akasztva a vállukra és boldogtalanságra kárhoztatva ezt a lelket - ahogyan nagyon sokan mégis felelőtlenül teszik!

  • 2013.12.07 21:41:33Aserti

    kultúrpesszimista: "Az élet kín és szenvedés"---ha azzá teszed, biztosan! " benne a tátongó űrt és ürességet"-- -hát töltsd ki az űrt és ürességet élettel! Olyan hideg árad a soraidból, szinte fagyaszt!
    A cikkhez: Megváltozik az életünk a gyerek után? Naná, hogy meg! De hát nem ezt akarjuk? Az aggódást, a féltést, a nem alvást, a bulik helyett a virrasztást, a barátok helyett a babát? És mindenen felül azt a hatalmas szeretetet, ami ilyenkor előjön belőlünk és amit milliószorosan visszakapunk a babácska akár csak egy mosolyában is? Aki nem ezt akarja, ne szüljön gyereket! Mondom ezt két gyerekes anyaként! Az elsővel hónapokig csak néha aludtam, a másik fejlődési rendellenességgel született, műtétek sorát éltük át! De soha, egyetlen percre sem sírtam vissza a "régi" életemet! Semmi nem tudná pótolni az életemben azt a szeretetet, amit adhatok és kapok! Főleg most, a 4 hónapos kisunokámmal,akinek egy pici mosolya, csöpp kis gügyögése határtalanul boldoggá tesz! Nekem nélkülük lenne üres ,tátongó űr az életem!

  • 2013.12.08 11:54:35kultúrpesszimista

    Aserti: nem annyira hidegség az, inkább csak a tiszta ész fényénél elkövetett belátás és intellektuális refexió. Amit te és a legtöbb ember a saját akarataként könyvel el magában ("De hát nem ezt akarjuk?"), arra azt mondom, hogy illúzió, és valójában "csak" a természet parancsszava benned és a többségben. Bármennyire is kijózanító a kijelentés, de erős érvek szólnak amellett, hogy amit a saját akaratodként vélsz felfedezni magadban, az nem a te saját, individuális vágyad kifejeződése, hanem egyrészről a fajfenntartás pőre ösztöne, másrészről az emberi létezésre jellemző ürességből, általános hiányállapotból fakadó kompenzáció, amit éppen a legtöbben a gyerekvállalással - mint nem tudatosuló - előremeneküléssel érnek el. Ha belegondolunk, hogy milyen perspektívát is nyújt a felnőttek élete, könnyen beláthatjuk, hogy valójában múló és talmi örömöket, olcsó szórakozásokat, banális szenvedéseket. Feledhető ürességet. Érthető tehát, ha értelmet, tartalmat a legtöbb felnőtt a gyerekvállalásban és -nevelésben talál. A gond csak az, hogy ez így mélyen etikátlan, ugyanis ez a szerepvállalás maximálisan a szülőkről szól, az örömük az ő örömük, a szeretetük az ő szeretetük - és közben kimarad az a lény és annak érzései, akit erről meg sem kérdeztek... Holott ha e "határtalanul boldog" szülők tisztában lennének arról, mit is érezhet egy világba vetett emberi lény, lehet, hogy lefagyna a mosolyuk és szilánkosra törne a boldogságuk!

  • 2013.12.08 15:10:42Aserti

    kultúrpesszimista: Már ne is haragudj, de ekkora hülyeséget rég olvastam! Fajfenntartás, ösztön, ....na ne már! Ezek az állatokra jellemzőek, nem az emberekre! Kompenzáció? Mit kell kompenzálni? Akinek nincs gyereke, valami okból, annak eszébe sem jut, hogy mással kompenzálja a gyerek hiányát! A gyerek nem egy pótlék!
    Azt hogy érted, hogy etikátlan? Mi az etikátlan az élet legszebb dolgában? Ezek szerint Te is etikátlanul, kompenzációként, pótlékként jöttél világra? Téged megkérdeztek? A szüleid nem voltak boldogok, amikor megszülettél? Sírtak és "szilánkosra tört a boldogságuk? "
    Nem értem ezt a gondolkodás módot! De egyet remélek: nincs és nem is lesz gyermeked! Bízok benne, hogy egy lélek sem akar Hozzád születni, ha csak nem mazoista! Ne haragudj, de sajnállak! Nehéz lehet ilyen világnézettel élni.

  • 2013.12.08 17:10:22kultúrpesszimista

    Aserti: nézd, tényleg nem áll szándékomban megbántani, és azzal sincs gond, ha valaki kissé ostobácska, de az viszont már minősíti az embert, ha a tudatlanságának mértékét a határozottsága múlja felül. Darwinról hallottál esetleg? Hát Freudról? Szerinted az ember nem egy állat, még ha racionális állat is, akit alapvetően az ösztönei irányítanak, gyakran nem tudatosan?

    Persze, hogy nem érted a gondolkodásmódomat, mert tipikus példánya vagy az emberi fajnak, aki nem kérdez, nem reflektál, csak cselekszik. A legtöbbször állati módra. (Még akkor is, ha ezt kikéri magának az illető, emberi mivoltjára hivatkozva.)

    Okulj:
    [link]

    [link]

  • 2013.12.08 17:25:57avc

    @kultúrpesszimista
    remek meglátások, jól elhelyezve a porontyközönségnek :)
    magam is kb így láttam, ha ilyen szépen nem is tudtam volna megfogalmazni, de aztán hagytam győzni az ösztönt

  • 2013.12.08 22:24:12zsírmalac

    kultúrpesszimista
    Ezzel mélyen egyetértek:
    "Épp arról van szó, hogy nem szabad ezt az űrt egy gyerekkel "betömni", a legtöbbször kéretlen súlyt akasztva a vállukra és boldogtalanságra kárhoztatva ezt a lelket - ahogyan nagyon sokan mégis felelőtlenül teszik"

  • 2013.12.09 07:53:59kultúrpesszimista

    köszönöm...

  • 2013.12.09 16:07:24sebeda

    @kultúrpesszimista: demagógiából csillagos ötös!

  • 2013.12.09 17:12:19kultúrpesszimista

    sebeda: demagógia?! Ostoba vagy. Demagógozni ma menő, de gáz is akkor, ha nincsenek érvek.

  • 2013.12.09 19:26:09Aserti

    @kultúrpesszimista: Azért szívből örülök, hogy "állati létem" közepén ráakadtam egy ilyen " emberre!"
    Igaz, az ilyeneket eddig is, ezután is, nagy ívben kerülni fogom! Maradok a magam "ostobácska" kis világában,ahol boldog lehetek a gyerekeimmel, unokáimmal! A kis ostoba elmém azért rátalált Darwinra is , Freudra is! Meg még ezer más dologra, de legfőképpen az életre!
    Szerintem az ember nem állat! Ha Te annak érzed magad, hát lelked rajta. Valaki valamikor adott nekünk lelket, elmét, gondolatokat,választási lehetőséget, és azt, hogy ezeket kombinálva tudjuk használni! Van, aki használja ezt a képességet, van, aki nem!
    "nem kérdez, nem reflektál, csak cselekszik." Vagy éppen kérdez, keres, kutat és aszerint cselekszik!
    Egyébként az én fiaim megköszönték, hogy élnek. Innentől kezdve megbukott a teóriád!
    Ezt Te soha nem fogod megérteni!
    Az észbeli képességeimet nem Te fogod meghatározni! Legyek Neked bármilyen "ostobácska" , ez csak a Te véleményed!
    Van egy mondás: " ne süllyedj le az ostobák szintjére, mert legyőznek a rutinjukkal!"
    Ennek szellemében a Veled való csevegést itt befejeztem!

  • 2013.12.09 20:23:02kultúrpesszimista

    Aserti: tényleg sok szerencsét és hasonlóképp üde életet kívánok, mint amiben eddig részed lehetett. Szia.

  • 2013.12.10 22:24:31Hátezmi

    Szívesen cáfolnám kultúrpesszimistát...de nem tudom. Az ember szerintem is alapvetően egy ösztönlény. Tudunk gondolkodni, egészen fantasztikus dolgokra vagyunk képesek, de sajnos pont önmagunkkal nem boldogulunk. Ha az ember képes kiszakadni a saját kis álomvilágából, amit éppen mondjuk a család/gyerek jelent számára, és vet egy pillantást az Föld elmúlt röpke 200 évére, akkor szerintem minden oka meg van arra, hogy kemény kétségei legyenek. Szerintem a Föld, mint élhető bolygó számára az ember egy pusztító vírus, egy igazi katasztrófa. Az embert természete és képességei kiemelték az állatvilágból...de tartok tőle,hogy nem tudunk leállni...pont ezen okok miatt. Egyre többen vagyunk...egyre többet szeretnénk fogyasztani...egyre jobban akarunk élni...egyre kevesebb a nyersanyag...egyre nagyobb a környezetszennyezés...egyre jobban változik az időjárás...egyre kevésbé motiválhatóak a fiatalok....és közben meg lehet nézni hol, és hogyan élnek emberek, mi a fontos számukra, mennyire vannak tisztában az őket körülvevő világgal. Az ember képes rá, hogy okosan éljen...jó döntéseket hozzon....ehhez képest az emberiség maga a katasztrófa. Bár...szerintem elég megnézni a mi "elitünket"...kedves választott vezetőinket..és az Ő problémáikat. Rendkívül előremutató a gondolkodásuk..most éppen jövő áprilisig? tart. Hogy mi lesz 50...100 év múlva? Kit érdekel.....max az ükunokájuk fogja őket átkozni...ha megéri, hogy megszülessen.

  • 2013.12.16 20:26:00csaboti

    @kulturpesszimista: abban egyetértünk, hogy állatok vagyunk (mivel nem vagyunk gombák, sem zuzmok, sem növények). Azonban a legtöbb erved visszafordítható. Senki sem kérdezi meg a gyereket, hogy a világra akar-e jönni. De mi van azokkal, akik világra akarnának jönni, de te nem adod meg nekik a lehetőséget? Továbbá, szerinted önző dolog, hogy valaki gyereket szűl önző módon, hogy saját magát boldogitsa. De gondoltál-e mar arra, hogy te vagy önző azért mert nem hozod meg azokat az áldozatokat, amiket a te szüleid hoztak, hogy felneveljenek? Továbbá, van egy határozott véleményed az életről. De nem akarod megadni a lehetőséget valaki másnak, hogy ő ezt eldöntse? Az életnek van jó és rossz része. Minderről te is csak azért tudsz véleményt formálni, mert vagy. Sokan kérdezik, hogy mi az élet értelme? Nálam nincs jobb válasz, mint tovább adni a lehetőséget az élet megtapasztalasara. Tovabba, az ember állat és ösztön lény, de pont ez is ezt támasztja alá: reprodukalas a leges legfontosabb dolog biológiai szempontból is. Azzal, hogy te értelmiséginek hiszed magad és könnyedén cimkezel pár embert ostobacskanak, azzal me hidd azt, hogy nem vagy állat. Te is ösztön lény vagy. Akkor is ha gondolkodsz, az is biológia képzeld. A saját frusztraciodnak keresel ön igazolást. S vársz ezen az oldalon pár vallonveregetest, hogy lám lám de jó hogy nincs gyerekem. Ez elmarad.

  • 2013.12.17 13:29:09kultúrpesszimista

    >>csaboti:

    "De mi van azokkal, akik világra akarnának jönni, de te nem adod meg nekik a lehetőséget?"

    Ez a kérdés ha meg is áll, alapvetően nem jelent ellenérvet az általam felvetett etikai dilemmákkal kapcsolatban. Egyetlen kéretlen élet is sok, és ez főleg akkor jelent problémát, ha közben olyan "életek" elől veszi el az időt és helyet, akiknek e világ és berendezkedése tökéletes komfortzónát jelent. (Az egész gondolatmenetemmel szemben ugyanakkor fel lehetne hozni azt a(z) - általam is elismert, és elvileg nem cáfolható - hipotézist, ami a hindu hidelemrendszer egyik alapvető része, és mely szerint minden inkarnáció/leszületés okkal történik, a karma törvénye alapján, mégpedig azért, hogy személyes _fejlődésünket_ szolgálja. Ha ez tényleg igaz és valóságos, az merőben átír mindent, így nem utolsósorban az én véleményemet is. Amit így is fenntartok, az az, hogy létezni szenvedés, az emberi lét pedig a legnyomorúságosabb.)

    "De gondoltál-e mar arra, hogy te vagy önző azért mert nem hozod meg azokat az áldozatokat, amiket a te szüleid hoztak, hogy felneveljenek? "

    Gondoltam. Tudom, hogy véleményem antinomikus és relatív. (Hasonlóan az öngyilkosság-bátorság kérdésköréhez: ki a bátor? Aki leküzdi az életösztönt és öngyilkos lesz, vagy az, aki vállalja az életet és minden fájdalmát? Paradox...) A kérdésedre a válaszom: ezek csak konvenciók és kulturálisan determináltak. Az, hogy ki az önző, ki a bátor (vagy gyáva) stb., megítélés kérdése, és rendszerint a konvenció dönt felőlük. A konvenció pedig változik, számomra alapvetően indifferens.

  • 2013.12.17 13:35:21kultúrpesszimista

    "De nem akarod megadni a lehetőséget valaki másnak, hogy ő ezt eldöntse?"

    Ha csakis rajtam múlna, akkor nem. Elvi értelemben soha nem adnám meg a lehetőséget. Minden valamirevaló gondolkodó, író, költő milliószor rámutatott már az élet hitványságára. Kijönni az élet zsákutcájából, nem kérni az életből sokkal fájdalmasabb, mint eleve nem bemenni/vállalni...

    " Azzal, hogy te értelmiséginek hiszed magad és könnyedén cimkezel pár embert ostobacskanak, azzal me hidd azt, hogy nem vagy állat. Te is ösztön lény vagy. "

    Nem hiszem magamnak semminek. Ezt te írod. Én csak szeretek (el)gondolkodni dolgokon, az élet nagy kérdésein, és reflektálok rá. Egyebek közt - és főként! - ez az igényem, szükségletem az, ami megkülönböztet a puszta állati létezésre jellemző állapottó. Igen, természetesen ösztönlény vagyok én is, de amíg a többségnek ez nem jelent sem különösebb problémát és többnyire kritikátlanul asszisztál a meghasonlott emberi létformához, addig ez nekem folyamatos szellemi krízist jelent. Az emberre jellemző, hogy egyszerre használja agyának archipallikus részét (primitív agy = archipallium), és racionális agyát (neopallium). Ember és ember között egyebek közt az a különbség, hogy agyának mely részét milyen gyakran és milyen intenzitással használja.

  • 2013.12.17 13:55:21kultúrpesszimista

    "Nem hiszem magamnak semminek."

    Nem hiszem magamAT semminek...

  • 2013.12.18 21:48:29csaboti

    @kulturpesszimista. Tiszteletreméltó, hogy szeretsz gondolkozni. Van bennünk közös. A legtöbb álláspontod igencsak szubjektív. Ami nem baj, ellenben te ebből szeretnél általánosítani. Meg mindig tartom, hogy amíg valaki nem tapasztalja meg a rosszat, nem tudja, hogy rossz. S ha mar egy lélekért is kar, ha az nem akart megszületni, ugyanúgy kar azért a lélekért, aki meg szeretne de te nem engeded. S mert költők, írok és gondolkodók azt írjak, hogy szenvedés az élet, akkor ez alap tézis? A legtöbb ember tapasztalat szerzés útján alkot véleményt, nem mert Csokonainak valami nagyon fajt. Neked van- egy személyes véleményed, amit egy ilyen oldalon taglalsz, hogy ön igazolást nyerj. Talán ha majd megtapasztalod a gyereknevelés lépcsőfokait, észreveszed, hogy ez nem egy áldozat mentes csupán önös érdek miatt vállalt dolog. Nem tagadom, hogy örömet okoz a szülőknek, de a gyerekek is boldogok. Aztán kinek milyen lesz az élete, az mar a körülményeken múlik. Nekem úgy tűnik, hogy elméletben éled az életet. Többet kellene tapasztalni. Gyerekvállalás nagyon merész dolog. Ugrás a semmibe. Nem tudod néha, hogy mi var, de ilyenkor kapcsol be az ösztön.
    Az evolúciónknak a mellékterméke, hogy öntudatra ébredtünk, s ez mint a példa mutatja sok fejtörést okoz mindenkinek. Bár sejt biológiából doktoraltam, azért meg "vágom" nagyjából az agy működését.

  • 2013.12.19 09:42:54kultúrpesszimista

    >>csaboti:

    Mindenki a szubjektív álláspontjából általánosít, amikor általánosít. Nincs ezzel semmi baj. Ettől még lehet igaz...

    "S ha mar egy lélekért is kar, ha az nem akart megszületni, ugyanúgy kar azért a lélekért, aki meg szeretne de te nem engeded. "

    Ha az a lélek tényleg le akar születni, le fog. Legfeljebb talál magának más párt a köztes létben.

    "S mert költők, írok és gondolkodók azt írjak, hogy szenvedés az élet, akkor ez alap tézis?"

    Nélkülük is alaptézis, de mivel ők a szellemi és lelki fejlettségnek egy különleges fokán álltak mindig is, így a szavuk is mérvadó. Ez nem olcsó tekintélytisztelet, hanem egy fejlettségi szint elismerése részemről.

    "Az evolúciónknak a mellékterméke, hogy öntudatra ébredtünk"

    Erős érvek szólnak e tézis mellett, de ez a kijelentés ettől még nem verifikálható maradéktalanul. (Igaz, nem is falszifikálható.) És azért nem, mert soha nem vehetünk fel egy olyan kozmikus perspektívát, ahonnan ez tisztán megítélhető lenne...

  • 2013.12.20 22:07:13csaboti

    Az objektív vélemény egy definiált csoport szubjektív véleménye.

    "Ha az a lélek tényleg le akar születni, le fog. Legfeljebb talál magának más párt a köztes létben."

    Ezek szerint valakinek kell lennie aki megadja az esélyt, ha nem is te vagy az. S ki mondta, hogy a párkapcsolat a legfontosabb, s hogy az létezik a köztes létben?

    Az irodalmárok zöme a valóságtól elrugaszkodott álmodozók, s nem az ő munkásságuk az alappillérei a jövőnknek. Az emberek pont azért választják őket, hogy el vágyódjanak a valóságtól. Szerintem.

    Az utolsó gondolat pedig "nesze semmi fogd meg jól"! Vagy mégse? :)

    Részemről a lényeg, hogy a gyereknevelés egy személyes dolog. Mert szorosan az élet alapkérdéseihez tartozik, s amelyeknek a megítélése eléggé szubjektív (amint látjuk). Nem verseny, s valaki nem rossz ember azért mert nem vállal gyereket. Én is csak kettőt szeretnek, hogy így a párom és én is teljesen megadjuk a lehetőséget egy-egy új életnek.

  • 2013.12.22 15:16:53kultúrpesszimista

    csaboti:

    Sok szerencsét és egészséget hozzá!

Blogok, amiket olvasunk

FOODY A világ 10 leggazdasabb séfje

A világ leghíresebb séfjei sokkal többek, mint szakácsok, ôk már márkák. Na de ki vezeti azt a listát, ahol Nigella csak az utolsó helyet tudta megcsípni?

ZEM 8 tanács kezdő futóknak, hogy ne hagyd abba a harmadik héten

Bárki elkezdheti, majdnem bárhol végezhető, és egy jó cipőn kívül semmi sem kell hozzá. Adunk néhány tippet, hogyan találhatod meg benne az örömödet, azaz hogyan nem fogod abbahagyni a futást pár hét után.

GADGETSHOP Így válassz okoskarkötőt

Az értékesítési adatok alapján az okoskarkötők az idei év slágercikkei lehetnek. Én is az okoskarkötők szerelmese vagyok, így elárulok néhány titkot, hogy tudj választani a több száz elérhető fajtából.
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta