Napjaink megkeserítője: a babareflux

Amikor Kátya még a hasamban volt, és azon szórakoztunk férjemmel, mennyit csuklik a méhen belül, még nem nagyon értettem, miért is mondta egy az egészségügyben dolgozó ismerősöm, hogy hajaj, bukós baba lesz. Már tudom. Lassan két hónapja keseríti meg ugyanis az életünket a reflux, ami a baba számára, és a mi számunkra is kellemetlenségekkel jár. 

tk3s 1166874

Eleinte nem tulajdonítottunk túl nagy jelentőséget a tüneteknek, mondván, nagyon pici még a gyerek, szoknia kell a gyomornak a működést. Ám a gyakori bukások száma csak nem akart csökkenni, és újabb tünetek születtek.

Tünetek:

  • Kátya folyamatosan bukik. De tényleg. Bukik evés előtt, evés után, de még evés közben is. Olykor öt perc sem telik el a két bukás között, de az tuti, hogy félóránként visszajön neki valamennyi tej. 
  • Sokat csuklik, gyakran félrenyel. 
  • Az evés utáni büfizést követően is büfizik a két etetés között, többször. 
  • Evés közben sokszor nyugtalan. 
  • Olykor asztma-szerű légzéssel alszik. 
  • Éjjel felriad arra, hogy orrán-száján jön vissza az anyatej. 
  • Néha sugárban hány. 

Kátya mindemellett a "vidáman bukók" csoportjába tartozik, akinek nem okoz komoly kellemetlenséget a jelenség, vagyis a reflux nem jár súlyveszteséggel vagy lassú súlygyarapodással, nem vigasztalhatatlan, nincsenek szövődmények (pl. fülfertőzés, orrmelléküreg gyulladás, stb.) és fájdalmak, nem bukik véreset vagy zöldes színűt.

Orvosunk éppen ezért nem is javasolta a gyógyszeres kezelést, 12-24 hónapos korra ráadásul a reflux magától is javulni szokott. 

Amit teszünk ellene:

  • Lehetőség szerint nem mozgatjuk, gyürkésszük feleslegesen a babát - nehéz megállni, főleg most, hogy már combosodik, hurkásodik. 
  • Pelenkázásnál inkább oldalra fordítom, és nem emelem meg a lábait, ahogyan azt a nagyobbik gyerekeknél csináltam annak idején. 
  • Inkább gyakrabban,de rövidebb ideig szoptatom, a kisebb adagokat ugyanis könnyebben megemészti a gyomra. 
  • Nem adok teljesen telítődött mellet a szájába, dolgozzon meg kicsit a tejért, így kisebb az esélye a félrenyelésnek. 
  • Nemcsak az evés végleges befejeztével böfiztetem, hanem kétszer is megszakítom a szoptatást, hogy közben is böfizzen. 
  • Mivel a koffeinfogyasztás is hozzájárulhat a refluxhoz, koffeinmentes kávét iszom. (Ez, mint refluxkezelés egyébként csak részben igaz, hiszen a koffein hatása miatt koffeinmenteset iszom már a születésétől fogva.) 
  • Mivel a bukás akkor a legrosszabb, ha a baba hanyatt fekszik, ezért oldalra fektetve szoptatom és így is altatom.
  • A megemelt testhelyzettel kapcsolatban vegyes tapasztalatokat találtam, van aki szerint nemhogy nem segít, de jobban fel is erősíti a refluxos tüneteket, ezért felesleges megemelni az ágyát a fejénél lévő ágylábak alá rakott könyvekkel. Mások viszont esküsznek rá.
  • Sokszor szellőztetünk a szobában, míg a gyerek bundás zsákba csomagolva alszik az ágyban. 

Hasznos, praktikus dolgok: 

  • Kátya orrán keresztül is sokszor távozik anyatej, ami beszárad és légzési nehézségeket okoz, úgyhogy ügyelünk arra, hogy az orrluka folyamatosan tiszta legyen. 
  • A matraca és az a lepedője közé gumilepedőt tettünk, így a matrac védve van az anyatejtől. 
  • Mivel a 30 darabos textilpelenka-készletünk nem bizonyult elegendőnek még amellett sem, hogy napi egyszer biztosan mosunk négy gyerek mellett, potom pénzért vettünk az Ikeában kéztörlőket, mindemellett pedig az évek során felhalmozódott párnahuzatokat is folyamatosan felhasználjuk a baba feje alá. 
  • Egyfolytában előke van rajta, nem a klasszikus hátul megkötős, hanem a belebújós, ami a vállait is védi valamennyire.
  •  Nem ciki régi, agyonmosott pólóban tartózkodni otthon, ha kutya sincs a közelben. (Szerintem bukós gyerek mellett akkor se ciki, ha van.)
  • Mosni, mosni, mosni.
Oszd meg másokkal is!
Érdekességek