SZÜLŐSÉG

Napjaink megkeserítője: a babareflux

2013. november 14., csütörtök 09:22 |

Amikor Kátya még a hasamban volt, és azon szórakoztunk férjemmel, mennyit csuklik a méhen belül, még nem nagyon értettem, miért is mondta egy az egészségügyben dolgozó ismerősöm, hogy hajaj, bukós baba lesz. Már tudom. Lassan két hónapja keseríti meg ugyanis az életünket a reflux, ami a baba számára, és a mi számunkra is kellemetlenségekkel jár. 

Eleinte nem tulajdonítottunk túl nagy jelentőséget a tüneteknek, mondván, nagyon pici még a gyerek, szoknia kell a gyomornak a működést. Ám a gyakori bukások száma csak nem akart csökkenni, és újabb tünetek születtek.

Tünetek:

  • Kátya folyamatosan bukik. De tényleg. Bukik evés előtt, evés után, de még evés közben is. Olykor öt perc sem telik el a két bukás között, de az tuti, hogy félóránként visszajön neki valamennyi tej. 
  • Sokat csuklik, gyakran félrenyel. 
  • Az evés utáni büfizést követően is büfizik a két etetés között, többször. 
  • Evés közben sokszor nyugtalan. 
  • Olykor asztma-szerű légzéssel alszik. 
  • Éjjel felriad arra, hogy orrán-száján jön vissza az anyatej. 
  • Néha sugárban hány. 

Kátya mindemellett a "vidáman bukók" csoportjába tartozik, akinek nem okoz komoly kellemetlenséget a jelenség, vagyis a reflux nem jár súlyveszteséggel vagy lassú súlygyarapodással, nem vigasztalhatatlan, nincsenek szövődmények (pl. fülfertőzés, orrmelléküreg gyulladás, stb.) és fájdalmak, nem bukik véreset vagy zöldes színűt.

Orvosunk éppen ezért nem is javasolta a gyógyszeres kezelést, 12-24 hónapos korra ráadásul a reflux magától is javulni szokott. 

Amit teszünk ellene:

  • Lehetőség szerint nem mozgatjuk, gyürkésszük feleslegesen a babát - nehéz megállni, főleg most, hogy már combosodik, hurkásodik. 
  • Pelenkázásnál inkább oldalra fordítom, és nem emelem meg a lábait, ahogyan azt a nagyobbik gyerekeknél csináltam annak idején. 
  • Inkább gyakrabban,de rövidebb ideig szoptatom, a kisebb adagokat ugyanis könnyebben megemészti a gyomra. 
  • Nem adok teljesen telítődött mellet a szájába, dolgozzon meg kicsit a tejért, így kisebb az esélye a félrenyelésnek. 
  • Nemcsak az evés végleges befejeztével böfiztetem, hanem kétszer is megszakítom a szoptatást, hogy közben is böfizzen. 
  • Mivel a koffeinfogyasztás is hozzájárulhat a refluxhoz, koffeinmentes kávét iszom. (Ez, mint refluxkezelés egyébként csak részben igaz, hiszen a koffein hatása miatt koffeinmenteset iszom már a születésétől fogva.) 
  • Mivel a bukás akkor a legrosszabb, ha a baba hanyatt fekszik, ezért oldalra fektetve szoptatom és így is altatom.
  • A megemelt testhelyzettel kapcsolatban vegyes tapasztalatokat találtam, van aki szerint nemhogy nem segít, de jobban fel is erősíti a refluxos tüneteket, ezért felesleges megemelni az ágyát a fejénél lévő ágylábak alá rakott könyvekkel. Mások viszont esküsznek rá.
  • Sokszor szellőztetünk a szobában, míg a gyerek bundás zsákba csomagolva alszik az ágyban. 

Hasznos, praktikus dolgok: 

  • Kátya orrán keresztül is sokszor távozik anyatej, ami beszárad és légzési nehézségeket okoz, úgyhogy ügyelünk arra, hogy az orrluka folyamatosan tiszta legyen. 
  • A matraca és az a lepedője közé gumilepedőt tettünk, így a matrac védve van az anyatejtől. 
  • Mivel a 30 darabos textilpelenka-készletünk nem bizonyult elegendőnek még amellett sem, hogy napi egyszer biztosan mosunk négy gyerek mellett, potom pénzért vettünk az Ikeában kéztörlőket, mindemellett pedig az évek során felhalmozódott párnahuzatokat is folyamatosan felhasználjuk a baba feje alá. 
  • Egyfolytában előke van rajta, nem a klasszikus hátul megkötős, hanem a belebújós, ami a vállait is védi valamennyire.
  •  Nem ciki régi, agyonmosott pólóban tartózkodni otthon, ha kutya sincs a közelben. (Szerintem bukós gyerek mellett akkor se ciki, ha van.)
  • Mosni, mosni, mosni.

Ne maradj le semmiről!

KOMMENTEK

  • 2013.11.14 13:28:15ricamaca

    Csak kérdezem: az Anyának egyéb táplálkozási szokásain nem kellene a szoptatás idejére változtatnia, a koffeinmentes kávén kívül is? Nem lehet hogy a gyermek az anyatejben lévő vmilyen anyag miatt produkálja ezeket a tüneteket? Én azért áttanulmányoznám az Anyuka helyében a reflux betegek diétáját, és azt követném a szoptatás idejére...

  • 2013.11.14 14:02:46norough

    Csatlakozom ricamamához, én kipróbáltam a tejmentes érkezést, kb. egy hét múlva volt látványos javulás, kevesebb bukás, csuklás, has zuborgás. Persze az addigi tejeskávémnak lőttek, dehát ez van.

  • 2013.11.14 15:48:18sebeda

    Khmmm, bukós baba nem egyenlő bármilyenérzékenységgel bíró babával, bár kétségtelen, hogy kézenfekvő magyarázatnak tűnik. Ha a tejeskávé elhagyásától nálatok elmúlt, tedd össze a két kezed és örülj.
    Nálam mindkettő fél évig szimplán bukós/hányós volt, és nem ringatom magam tévképzetben, de a nemsokára harmadik is az lesz valószínű. És nem, vele sem fogom magam kicsinálni étrendi szarságokkal, mert nem én vagyok refluxos, hanem a gyerek. De el tudom fogadni, ha valaki szeret hónapokat azzal tölteni, hogy egy kellemetlen, de igazából ártalmatlan és magától elmúló tünetet akar kontrollálni. Végül is jó játék.

  • 2013.11.14 16:30:49TiaMina

    Két csuklós gyerek anyukájaként mondom, hogy a csuklás nem feltétlen jelent bukást. Az első alig bukott, a második nagyon sokat. Hat hetes korára én is úgy voltam, veszek még textilpelust. Nem kellett, mert mint kiderült, pylorus stenosis-a, azaz gyomorkimeneti szűkülete lett. Megműtötték, mert már semmi nem ment át a gyomrán.. Nehéz időszak volt. Bukás azóta is van (most 7 és fél hónapos), de szép lassan csökken - hiszen lassan rendesen működni kezd a gyomor bemeneténél lévő záróizom.
    Ha napjában egyszer sugárban hány a baba, érdemes megmutatni egy gasztroenterológusnak.. Mert bár fiúknál gyakoribb a kórkép, pont, hogy hat-nyolc hetesen fokozódnak a tünetek.

  • 2013.11.14 17:47:41zepmarco

    Sajnos az orvosok sincsenek sokszor a helyzet magaslatán, mert nálunk 18 hónapi bukás, hányás után is azt mondták, hogy majd kinövi és csak az anyuka kifejezett kérésére csinálták meg a nagy dünnyögve a komolyabb vizsgálatot, ahol kiderült, hogy laktóz érzékeny a baba. Addig sokat kínlódott az anyuka és a baba is. Érdemes erre is gondolni!

  • 2013.11.19 11:14:49emi67

    a fiamnak dsgm kezelésre is szüksége volt a mozgásfejlődéshez (mozaikos down-szindróma). a szopáshoz gyenge volt, sajna ezért hamar tápszeres lett, ettől még refluxos is lett. sürítőt kapott sokáig minden folyadékba. nem gondolom, h az étrendem ezt tudta volna befolyásolni....

Blogok, amiket olvasunk

MAI MANÓ 6 híres első kép a természettudomány világából

A tornádóról egészen odáig a legtöbben azt hitték, csak valami babonás mendemonda, ami nem is létezik. Híres első képek.

SCHRÖDINGER Közeli vagy távoli jövő a fejátültetés?

A sajtóban néha elő-előbukkan egy hangzatos főcím, néha olyan is, amely 2017 végére már komplett fejátültetést is sugall. Mennyi igazság lehet ezekben? Hol tart a tudomány jelenleg?

HEALTH A legjobb módszer, ha leszoknál a dohányzásra

A leszokás sikerrátája "natúrban" csak 5-7 százalék. Ha viszont felkészülten állsz neki, ezt 50-70 százalékra növelheted. Leszokás lépésről, lépésre.
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta