Furcsa képekkel találkoztunk a minap. A két fotón az egyik lánya megszületése után a háromgyerekes művésznő látható a babával. Ana Álvarez-Errecalde azt mondta, az egész terhességét végigkísérte a vágy, hogy elkészítse ezeket a fotókat, így végül is nem tett mást, mint megvalósította a saját álmát. A képek születéséről és hátteréről, arról, hogy mit szeretne mondani velük a lenti videóban vall.
És mond egy nagyon is elgondolkodtató dolgot: nem fél attól, hogy ezzel a nézői túlságosan sokat látnak az ő legbelsőbb szférájából, hiszen egyúttal a saját legbelsőbb érzéseikkel is szembesülnek. És tényleg érdekes végiggondolni: kinek miért tetszik/nem tetszik ez, és mit mond ez el rólad, nézőről, neked, a nézőnek.
Mit szeretne mondani az asszony ezekkel a képekkel? És egyetértenek-e a mondanivalójával?
A művésznő a videóban arról is beszélt, hogy amikor ezeket a képeket nézi, nem magát látja. Nincs benne félelem, amiért ennyire kitárulkozott, hiszen a képek és az azokra adott reakciók nem csak róla, hanem a nézőről is rengeteg mindent elárulnak.
Szerette volna megvalósítani az álmot, ami végigkísérte a terhességét, és fehér, tiszta háttér előtt lefotózni a lánya születését. Egyben úgy érezte, ezzel valami olyat tehet a szülésével, ami csak az övé, kizárólag a saját célja. "Ha én meg tudtam ezt tenni, bárki megtehet bármit".
De tényleg ez a szülés?
Én ott akadtam el, hogy az egy elég szubjektív dolog, hogy mit gondolunk arról, hogy néz ki egy szülés, pontosabban, hogy abból mi jelképezi legjobban az eseményt számunkra. A szülés maga persze egy erősen naturális természetű esemény, de a naturalizmusát is sokféleképpen meg lehet mutatni/élni. Neki ezek a képek jelentenek valamit, nekem meg nem ez jutna eszembe. Olyan, mint Geréb Ágnes híres placenta mellett guggolós képe, értem én, hogy van ilyen, de nem mozgat meg.
A tabudöntés része teljesen oké, egyet is értek a céllal, hogy ne az legyen már a társadalmi elképzelés, hogy szülni is csak topsminkben lehet, de ez a két kép nekem inkább viszolyogtató.
Megkérdeztem a férjemet, aki szült velem kétszer, mit gondol ezekről a képekről. Azt mondta, nem szívesen nézi őket, mert számára nem ez a szülés lényege. Hogy pont nem fontos, hogy adott esetben az esemény véres.
Mivel számomra ezek a fotók nem jelképezik azt, amit a szülésről gondolok, megkérdeztem a Porontyközeli anyákat, apákat, kollegákat, ki mit gondol róluk, kinek mit üzennek ezek a képek.
Virág
hát megnéztem, nem tartom magam maradinak, de ha már véres művészet, akkor inkább Castiglia, mintsem egy ilyen szüléskép. Amint megláttam a képeket, felhúztam a szemöldököm és azt kérdeztem: Jól van, na, és ez kit érdekel? De biztosan van, aki most elkezd mindenfélét belemagyarázni, hogy ez mitől új és szép és jó, de szerintem csak közönséges. Aki még nem látott szülést (pl. férfiak, fiatalabbak, idősek, akik már nem emlékeznek) azoknak viszont sokkoló lehet.
Azt is el tudom képzelni, hogy vannak nők, akik a szülést túlmisztifikálják (az otthonszülős nők között látok ilyen indíttatást is olykor) és azt gondolják, ha bekeni magát vérrel, ha a szülést teljes valójában "átöleli", akkor jobban átéli, megéli, magáénak gondolja az egészet. Mintha ettől "jobban" szülne, mint aki "csak" kitolta.
A férjem is megnézte, az első kérdése az volt: az ott a méhlepény? Mert ő már azt nem látta, amikor mi szültünk, szóval neki adott valamit. Műalkotásként se nagyon tudom összerakni. Szépen beszárított hajú mosolygó nő egy műterem hatású képen véresen egy friss babával, hát ezt magyarázza meg valaki...
drPP
Rigó Berta:
Mikkamakka férje:
Becsuktam, elég gyorsan. Nem tudom, mi volt ez, miért csinálta a nő, és pláne, miért fotózta le ezt valaki, de beteg. Első benyomásként az maradt meg, hogy egy retardált nő mosolyogva ölelgeti egy halott marha gyomrát - meztelenül. A szülés egyébként sem szép, még ha minden a maga természetes módján halad, akkor sem. Persze nemes, felemelő, és égetően szívmelengető - de nem szép. Ez meg pláne nem.
Bence:
Nemtom, nekem az jut eszembe erről a képről, hogy ez alapvetően a nőséghez egy elég szervesen hozzátartozó dolog, amit a világ valamiért mégis nagyon erős tabunak tart, pedig azért már elég kevés tabu van csak, amit nem sikerült ledönteni. (Pl. ötven évvel ezelőtt ezek a fotók elsősorban a meztelenség miatt lettek volna sokkolók, most a meztelenség már nem tabu, de a szülés igen.)
Zsuzsa:
Önöknek mit mondanak ezek a képek? Megtanultak belőlük valamit saját magukról?
