Megvan a legjobb idei társasjáték!

Mint minden évben, idén is kiválasztotta a legjobb társasjátékot a Magyar Társasjátékos Egyesület. A kiadók által benevezett 56 játék közül tíz jutott be a kiválasztottak listájára, ebből pedig négy nyerte el a jelölt címet, ebből a négyből választották ki a nyertest (Santiago de Cuba). Emellett idén is megneveztek egy különdíjas játékot is, ez a Ticket to ride Európa.

Az egyik zsűritag, Gyimesi András mesélt a játékokról, és arról, hogyan választják ki a nyertest.

A benevezett játékok legnagyobb részét egy vagy több zsűritag már ismeri, hiszen mindannyian száznál több játékot ismerünk, rengeteggel aktívan is játsszunk. Amikor összeállt a tízes, rövidített listánk, azon  már csak olyan játékok kapnak helyet, amin sokszor, sok különböző társasággal játszottunk már, és beváltak. Mivel mi "profi" játékosok vagyunk, mindig kipróbáljuk a játékot teljesen hétköznapi embereken is, ennek legnagyobb terepe a Kapolcsi fesztivál, ahol 10 napon keresztül figyeljük, melyik játékkal hogyan boldogulnak az emberek, mi mennyire tetszik nekik, mennyire értik őket. Mi ezzel a díjal családi játékokat keresünk.

stockfresh 98247 family-playing-board-game-at-home-with-grandpar
Monkey Business Images / Stockfresh

Az idei négy jelölt mind 10 évesnél idősebbeknek való, ezért megkértem Gyimesi Andrást, ajánljon pár játékot a már társasozni szerető, de kisebb, 6-8 éveseknek is. Ő ezeket javasolta:

- Carcassone és Alhambra. Hasonló játékok, de az előbbi konfrontatívabb, utóbbi békésebb.

- Marakesh - sértődékenyeknek ezzel is csak óvatosan, de nagyon jó játék!

- Bonanza - ebben az a nagyon jó, hogy nincsen benne holtidő, a játékosoknak akkor is figyelni (kereskedni) kell, ha éppen nem ők vannak soron.

- Dínópark - az idei listáról az egyik olyan játék, amit a kicsik is imádnak.

- Crokinole - ez valójában egy 1860-as kanadai játék, amelynek táblás változatán egy kör legfeljebb 3 percig tart, a szabályokat pedig fél perc alatt lehet megérteni, mégis mindenki beleszeret, aki kipróbálta.

- Fauna - bár az állatokról szól, a legtöbbet talán a térképről lehet belőle tanulni, de a gyerekek szívesen nézegetik a 600 állatos kártyát is, és a mellékelt könyvet, amiben az összes állatról van néhány sornyi tudnivaló.

- Idővonal - ez egy picit kakukktojás, mert elvileg az idősebb, nagyobb lexikális tudású versenyzőnek van nagyobb esélye, mégis imádják a gyerekek

A tíz beválasztott játék listáját megnézhetik ezen a linken, itt is érdemes böngészni jó ötletekért.

Ez volt a négy jelölt:

Játék neve Életkor Játékosok száma Játékidő
7 Csoda 10+ 2-7 30 perc
Fresco 10+ 2-4 60 perc
Királyságok 14+ 2-4 45 perc
Santiago de Cuba 10+ 2-4 60 perc

A társasjátékozás, ha nem az orrvérzésig tartó Ki nevet a végént értjük rajta, Magyarországon egy viszonylag újkeletű hobbi. Bár minden évben azt tapasztaljuk, hogy egyre népszerűbb, mégis vannak, akik nem tudnak ezen újfajta társasjátékok létezéséről, és a társasjátékok alatt gyermekkorunk dobj és lépj játékait értik, és a könnyen megunható, ám sokat ígérő “6-10 játék az egy dobozban” típusú játékokat vásárolják meg - állítja az egyesület.

Pedig a társasjátékok rengeteget fejlődtek az 1980-as évek óta, és később, a tervezői-játékok megjelenésével pedig igazi, felnőtteknek is való tevékenységgé váltak. Az új generációs társasjátékokat, a könyvekhez hasonlóan különféle szerzők jegyzik, és a szerző neve sokszor garanciát jelent a jó játékra egy "műértő" számára.

Gyimesi András mesélt a négy kiválasztott játékról és a különdíjasról:

7 csoda

Játékélményben, összetevőiben egy kicsit a kultikus számítógépes Civilization-re hasonlít, de természetesen jóval rövidebb játékidővel. Ez egy német típusú játék, ami azt jelenti, hogy a szerencse nem mindenható, a játék mechanizmusa családbarát, nem túl hosszú idő alatt lejátszható. Elvileg 3-7 játékos játszhat vele egyszerre, de a kiegészítő szabályokkal már kettőnek is élvezetes lehet. Jó benne, hogy számtalan stratégia vezethet a győzelemig, ezért változatosak lesznek a partik.

7-Csoda

A részletes játékszabály/leírás ezen a linken megnézhető pdf-ben.

Freskó

A legbonyolultabb szabályai vannak a négyesben, viszont jó a témája, és jól átlátható a játékmenet. Azoknak ajánlható, akik már ismernek néhány játékot, és elbírnak a körülbelül 1 órás játékmenettel. Jópofa benne, hogy sok mindent lehet csinálni, hogy vannak festők és inasok, hogy lehet színeket keverni, piacon vásárolni, színházba menni, freskót festeni. A valamit valamiért elv is jól megjelenik, aki legkorábban kel, ugyan először vásárolhat, és emiatt több mindenből választhat, de többet fog fizetni, és rosszabb lesz a kedve, aminek aztán szintén ára van. A később kelő kisebb választékkal, de alacsonyabb árakkal találkozik, és jókedélyű, ennek előnyeivel.

Fresco

A részletes játékszabály/leírás ezen a linken megnézhető pdf-ben.

Királyságok

A négy jelölt közül ez a legegyszerűbb játék, igazán könnyen megérthető, és jó azoknak, akik szeretnek játszani és számolni. Igazán pörgős, taktikai játék. Viszont megosztó is, mivel elég konfrontatív, és a támadás a játék jellegéből adódóan egyértelműen egy másik játékos ellen irányul, így könnyen sértődés lehet belőle. Igaz, hogy elvileg 14 éves kortól ajánlott, de ez az amerikai besorolás, valójában tíz éves kor fölött ez sem okozhat gondot.

Kiralysagok

A részletes játékszabály/leírás ezen a linken megnézhető pdf-ben.

A nyertes: Santiago de Cuba

Az idei nyertes játék. Jó hangulata van, könnyű beleélni magunkat. Gyors játék, és viszonylag egyszerű is, hiszen a lényege annyi, hogy terményeket szerzünk, ezeket behajózzuk, és ezekért jár pont. De a játékmenet mégis változatos, a körbejáró kis autóval, a kikötői hajóval, a sokféle speciális akcióval. Jó a 12 extra helyszín, és azok az új akciók, amelyek kifejezetten ahhoz kapcsolódnak.

Santiago-de-cuba

A részletes játékszabály/leírás ezen a linken megnézhető pdf-ben.

Az idei különdíjas: Ticket to ride Europe

Az eredeti játék, az észak-amerikai térképes Ticket to ride európai változata valójában már korábban megjelent az Európai piacon, nálunk viszont most vált elérhetővé. Ez aztán a családi játékok szegmensének kellős közepébe durrant egy hatalmasat, amit körülbelül 7-8 éves kortól ajánlanak, vagyis olyanoknak, akik már felismerik a betűket. Az európai változat néhány apró szabálykiegészítésnek köszönhetően kevésbé konfrontatív, mint az eredeti amerikai, amit sokan túlságosan durvának találtak. Az 1910-es évek Európájában leendő vasúti mágnások kerestetnek!

Ticket-to-ride-europa

A részletes játékszabály/leírás ezen a linken megnézhető pdf-ben.

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek