Iskola helyett a felhő tanít a jövőben?

Sugata Mitra indiai származású oktatáskutató, aki 2013-as előadásával megkapta a TED díját. Azt feszegeti, szükség lesz-e iskolákra és egyáltalán, formális tudásra a jövőben.

Lyuk a falban névre keresztelt projektje azt bizonyjtja, hogy a gyerekek iskola és tanár nélkül, egyszerűen a kiváncsiság és gyerektársaik segítségével képesek önmagukat tanítani, akár tökéletesen valószínűtlen mértékben is: megértenek olyan tananyagot, ami tíz évvel idősebbeknek szól egy olyan nyelven, amit nem is beszélnek.

holeinthewall

A Lyuk a falban 1999-ben indult, amikor Mitra és kollegái az egyik New Delhi gettó falába egy internetkapcsolattal ellátott számítógépet építettek, majd azt további utasítások nélkül - egy kamera figyelő tekintete mellett - otthagyták, hogy meglássák, mire mennek a gettóbeli gyerekek a masinával.

Azt találták, a kölykök addig-addig kísérleteztek a számítógéppel, amíg megtanulták azt használni, kiismerték a böngésző működését, és egymást is megtanították a gép használatára. A kísérletet számos helyen megismételték, köztük olyan, a világtól távoli falvakban, ahol semmi esélye nem volt annak, hogy bárki, aki látott már számítógépet segíthetne a gyerekeknek. Ám az eredmény ott is ugyanaz volt.

Egy mindentől távoli falu angolul egyáltalán nem beszélő gyerekei körülbelül négy hónap alatt saját maguktól ugyanarra a szintre jutottak a DNS reprodukciós technológiákról szóló, angol nyelvű tananyag megértésében, mint egy drága magániskola velük egykorú tanulói - akiket a legfelkészültebb tanár irányított, és akiknek minden háttere megvolt a fejlődéshez.

Mitra, aki jelenleg a Newcastle-i Egyetem professzora ezt "minimáisan invazív oktatásnak" nevezi. A kutató szerint a gyerekek a jelenleginél jóval többet és lelkesebben lennének képesek megtanulni, ha az oktatás alapja a bennük természetesen meglévő kíváncsiság lenne. Szerinte egyszerűen csak érdekes kérdéseket kell nekik feltenni, és aztán hagyni, hogy maguk találják meg rá a válaszokat.

Mitra TED előadása magyar felirattal is nézhető.

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek