SZÜLŐSÉG

Ne mondja a gyereknek, hogy okos!

2013. augusztus 14., szerda 13:59

Thomas ötödik osztályos New York egyik szupererős iskolájában. Aki ide be szeretne kerülni, annál IQ teszttel kell igazolni, hogy a jelentkezők legintelligensebb egy százalékához tartozik. Thomas nem csak, hogy ebbe az egy százalékba tartozik, de még az ide járó gyerekek közül is a legmagasabb IQ-jú egy százalékba.

A fiú egész életében mindenkitől azt hallotta, hogy ő nagyon okos. Nem csak a szüleitől, de gyakorlatilag bármilyen felnőttől, akivel egyáltalán kapcsolatba került. A mérések pedig csak igazolták ezt. Az ember azt gondolná, ilyen intellektuális adottságokkal egy gyereknek nem okozhat túl nagy gondot egy általános iskola.

Csakhogy a srác édesapja - ahogy sok más, nagyon intelligens gyerek szülei is - arról számolt be, hogy a hiába tudja a gyerek magáról, hogy okos, ez az iskolai feladatok esetében egyáltalán nem magabiztosság formájában jelentkezik. Sőt! Thomas egyáltalán nem hajlandó olyan feladatokkal próbálkozni, amikben nem túlságosan erős. Bizonyos dolgokat pillanatok alatt megért, amit viszont nem, azt szinte azonnal feladja, és közli: "ebben nem vagyok jó".

Thomas például nagyon megküzdött az angol szavak betűzésével, nem ment neki a folyóírás, és nehezebben értette meg a törteket is. És ahelyett, hogy próbálkozott és gyakorolt volna, elzárkózott ezektől a feladatoktól. Nem bírta elviselni azt, hogy ő valamiben nem magától zseniális.

Ez nem egyedi eset. A kutatók régóta felfigyeltek arra a jelenségre, hogy a legintelligensebb gyerekek - azok, akik a teszteken a felső 10 százalékban teljesítenek - milyen gyakran teljesítenek az iskolában a képességeik alatt. Gyakran nagyon mélyen a képességeik alatt.

De miért van ez? Kutatók nagyon érdekes kísérleteket végeztek azzal kapcsolatban, milyen hatással van a gyerekre, ha dícsérjük. Mert azt manapság nem vonjuk kétségbe, hogy a gyereket dícsérni kell, azt várjuk, a dícséret fogja motiválni. Csakhogy, azzal, hogy rendszeresen mondogatjuk a gyereknek, hogy milyen okos, nem védjük meg a kudarctól. Épp ellenkezőleg, ezzel szinte borítélkolhatjuk számára azt.

Miért adják fel az okos gyerekek?

A kísérlet során az derült ki, nagyon nem mindegy, milyen az a dícséret, amit a gyerek kap. Carol Dweck, a Columbia egyetem kutatója 400 ötödikessel végzett el egy kísérletet. Minden egyes gyerekkel (egyenként) egy egyszerű, képes IQ tesztet töltettek ki. Amikor végeztek a teszttel, minden gyerek egy egyszerű, egyetlen mondatból álló dícséretet kapott. Véletlenszerűen választották ki, melyik gyereknek mondják azt, hogy a tesztje jó lett, mert "te nagyon ügyes vagy ebben" és melyiknek azt, hogy a teszt jó lett, mert "biztosan nagyon keményen dolgoztál".

Ezt követően a gyerekeknek felajánlották, hogy kitölthetnek egy újabb feladatlapot. Választhattak, hogy egy olyanba kezdenek bele, ami nehezebb lesz, mint az első, de a kutatók szerint nagyon sokat lehet belőle tanulni. A másik lehetőség az volt, hogy kitöltenek egy tesztet, ami ugyanannyira könnyű, mint az első volt. A nehezebb feladatot választotta azok 90 százaléka, akiket az erőfeszítésükért dícsértek meg. Akiket viszont a képességeikért, ők többségében megint a könnyű tesztet választották. Az "okos" gyerekek nem kockáztattak.

A kísérlet egy következő szakaszában a gyerekek nem választhattak. Az első teszt után mindannyian egy nagyon nehezet kaptak, olyat, ami két évvel idősebbek számára lett volna megfelelő. Ahogyan várható volt, egyetlen gyerek sem tudta megoldani a feladatokat.

Csakhogy a reakció a kudarcra nagyon is különböző volt a két csoportban. Azok, akik a befektetett munka miatt kaptak dícséretet, nem keseredtek el. Nagyon keményen próbálkoztak, minden lehetséges, általuk ismert módon próbálták megoldani a feladatokat. És úgy gondolták, legközelebb majd még keményebben kell dolgozniuk, és sokan - teljesen önmaguktól - közölték, hogy ez a kedvenc feladatlapjuk.

A korábban az okosságukért megdícsért gyerekek viszont teljesen letörtek, és arra a következtetésre jutottak, hogy ők valójában nem is okosak. És közben rémesen érezték magukat, izzadtak és szenvedtek.

De ezzel nem volt vége. Miután minden gyereket kitettek a garantált kudarcnak, következett egy harmadik adag feladat. Ez épp annyira könnyű volt, mint a legelső sorozat. A kemény munkáért dícsért gyerekek itt átlagosan 30 százalékkal teljesítettek jobban, mint először. Az eszükért dícsért gyerekek eredménye viszont 20 százalékot romlott.

Dweck számított arra, hogy a dícséret fajtája befolyásolja a gyerekek teljesítményét, de a mérték még őt is meglepte.

"Amikor egy gyereket a kemény munkáért dícsérünk, egy olyan változótól tesszük függővé a sikert, amelyet kontrollálni tud. Az ilyen gyerekek úgy tekintenek magukra, mint akiknek a kezében van a siker kulcsa. Amikor a született képességek fontosságát hangsúlyozzuk, elvesszük tőlük a kontrol lehetőségét, ami nem ad megfelelő eszközöket a kudarc kezelésére." - véli Dweck. A további interjúk során a kutatók feltárták, hogy azok a gyerekek, akik az okosságot tartják fontosnak, magukban le is értékelik az erőfeszítés fontosságát. "Okos vagyok, nekem nem kell keményen küzdenem" - gondolják. Az ő szemükben az erőfeszítés annak a nyílt beismerése, hogy valaki nem tehetséges.

Ugyanez a kísérlet ugyanilyen eredményeket hozott minden társadalmi osztály gyerekei között, a nem megfelelő dícséret negatív hatása fiúkat és lányokat egyaránt érintett - a legkeményebben a legokosabb lányokat - ők bírták a legkevésbé elviselni, ha valamiben nem voltak azonnal tökéletesen jók. Még az óvodások sem voltak immunisak erre a jelenségre.

Az agy is egy izom, ami fejleszthető

Dweck eredményeit egy következő kísérletsorozatban is felhasználták. Ezt egy olyan iskolában végezték el, ahol a tanulók legnagyobb része valamilyen kisebbséghez tartozik, és nem tanul jól. A kutatók a gyerekeket két csoportra osztották, majd 8 alkalommal tartottak nekik workshopokat.

A kontrollcsoport arról tanult, hogyan kell tanulni. A másik csoport anyagát viszont kiegészítették egy olyan modullal (ez két alkalommal, összesen 50 perc volt), ami arról szólt, hogy az intelligencia nem előre meghatározott. Ezek a gyerekek arról olvastak fel egymásnak előadásokat, hogyan nőnek új neuronok az agyban, ha az agy kihívást jelentő feladatokkal találkozik. Láttak prezentációkat az agyról, és maguk is előadtak jeleneteket.

Ezt követően pedig a kutatók arra voltak kíváncsiak, hogyan változnak, ha változnak egyáltalán, a tanulók jegyei.

Nem kellett hozzá sok idő, hogy az eredmények megmutatkozzanak. A gyerekek tanárai nem tudták, ki melyik csapatba tartozott, mégis hamarosan meg tudták mondani, kinek tanították azt, hogy az intelligencia fejleszthető. Ezeknek a gyerekeknek a jegyei és a tanulási szokásai is javultak. Egyetlen félév alatt sikerült megfordítani a folyamatot, amely szerint a matekjegyek az idő előrehaladtával folyamatosan romlanak.

Az egyetlen különbség a két csoport között két lecke volt, összesen 50 perc, amiben a kutatók nem is a matematikáról beszéltek, hanem arról, hogy az agy is egy izom. Ha keményebben dolgoztatod, okosabb leszel. És ennyi elég volt ahhoz, hogy a matematika jegyeik javuljanak.

Az önbecsülés, és amiért az nem fontos

Amióta 1969-ben Nathaniel Branden megírta az "Önbecsülés pszichológiája" című könyvét (nem találtam meg a magyar címét, lehet, hogy az más volt), tartotta magát a nézet, hogy mindent ki kell küszöbölni, ami egy kicsit is alááshatja a gyerekek önbecsülését. Nem volt verseny, az edzők már nem a gólokat számolták, és minden gyereknek jutalmakat osztogattak. A tanárok kidobták a piros ceruzát, a kritikát pedig felváltotta a folyamatos - sokszor nem is indokolt - dícséret.

1970 és 2000 között több, mint 15 ezer olyan tanulmány látott napvilágot, ami azt mutatta, hogy a dícséret, az önbecsülés és a teljesítmény együtt járnak. Ennyi tanulmány, ami mind arról szólt, mi mindenre van hatással az önbecsülés, a szexuális élettől a karrierig. Csakhogy az eredmények mégis sokszor voltak ellentmondásosak.

Úgyhogy, 2003-ban az Amerikai Pszichológusok Társasága felkérte a téma egyik legismertebb kutatóját és támogatóját, nézze át az addigi szakirodalmat, és véleményezze a kutatási eredményeket. Dr. Roy Baumeister és munkatársai azt találták, a kutatások rémisztő százaléka hibás, az eredményeket különböző dolgok eltorzítják. Összesen 200 olyan kutatást találtak, amik megfeleltek az általuk meghatározott, szigorú tudományos kritériumoknak.

Miután kielemezték ezt a 200 kutatást, arra jutottak, hogy az önértékelés nincsen összefüggésben a jó jegyekkel és a munkában elért sikerekkel. Nem csökkenti az alkoholizmus esélyét. És nem tesz kevésbé erőszakossá sem. "A szakmai életem legnagyobb csalódása volt" - közölte Baumeister.

Később, egyetemistákkal végzett kutatásokat, és azt találta, a bukás határán álló diákok csak még rosszabbul teljesítenek, ha megkísérlik növelni az önbecsülésüket.

Megérdemelt a dícséret vagy sem?

A dícséret komolysága, az, hogy mennyire megérdemelt, szintén kulcsfontosságú. A gyerekek már egészen fiatalon elkezdik mérlegelni, jogos volt-e az elismerés. Csak a 7 év alattiak vesznek mindent készpénznek.

Az ennél idősebbek már pont annyira gyanakvók, mint a felnőttek. Keresik a mögöttes jelentést, a rejtett gondolatokat. A 12 évesek pedig már azt gondolják, hogy ha a tanár megdícsér valakit, az valójában azt mutatja, hogy az illető valamit nem csinált jól - hogy valamiben nem elég ügyes, és a tanár szerint több bátorításra van szüksége. A kicsit idősebbek pedig már egyenesen azt gondolják, hogy a tanár dícsérete valójában kritika.

Vagyis, a tanár, aki - nem megalapozottan, nem megfelelően - dícsér, sokszor akaratlanul azt az üzenetet küldi, hogy a gyerek szerinte elérte a képességei határát, míg az, aki kritizál, azt, hogy még van lehetőség a fejlődésre.

Ha az eszét dícséred, az önfényezés lesz mindene!

Dweck és az ő eredményeit követő kutatások azt mutatják, a "túldícsért" gyerek elsődleges mozgatórugója az lesz, hogy fenntartsa a róla alkotott képet, ők sokkal versengőbbek lesznek, akiket az érdekel, hogy lenyomjanak másokat.

Egy kutatásban a diákok két puzzle feladatot kaptak, és egy részüket itt is az eszükért, másik részüket az elvégzett munkáért dícsérték. Az első és a második teszt között választhattak, megtanulnak-e egy új megoldási módszert, vagy megnézik, hogyan teljesítettek az első körben a többiekhez képest. Az eszükért dícsért gyerekek az eredményüket akarták megtudni, ahelyett, hogy felkészültek volna a folytatásra.

Egy másik, hasonló kísérletben egy diákcsoportnak azt a feladatot adták, hogy írják meg, milyen eredményt értek el a teszten, a lapokat pedig - úgy tudták - egy másik iskola tanulóinak fogják elküldeni, akikkel soha nem fognak találkozni, és akiknek a nevét sem tudják. Az eszükért dícsért gyerekek 40 százaléka lódított, és írt be a valósnál nagyobb pontszámot. Az erőfeszítésért dícsért gyerekek közül alig valaki hazudott.

Amikor a gyerekek az általános iskolából följebb lépnek, hirtelen megnőnek a követelmények, és általában kissé romlanak a jegyek. Azok, akik addig az eszükre voltak büszkék, ezt úgy élhetik meg, hogy valójában nem is olyan okosak. A hirtelen leromló jegyeik pedig soha nem fognak megjavulni, számukra az egyetlen eszköz, amivel az elérhető lenne - több tanulás - csak a kudarcuk újabb bizonyítéka lenne.

Ne maradj le semmiről!

KOMMENTEK

  • 2013.08.14 14:30:43Elégedetlen Tróger

    A cikk jó, igaznak tartom, viszont a dicsér rövid i-vel írandó.

  • 2013.08.14 14:33:25Vakmacska

    Ez meg itt ha jól látom a forrás:[link]

    Attól még teljesen jó (és nahátnahát, nem mindig attól jó egy cikk, ha hat sorból áll és szuper leegyszerűsített, dejó ezt látni) és fontos a téma is.

  • 2013.08.14 14:45:18Plumper_

    jó lenne ezt követni, mert a munkahelyek tele vannak buta, irigy, gonosz, kicsinyes, áskálódó emberekkel, akik agresszíven reagálnak mindenre, ami felhívja a figyelmüket a tudáshiányukra.

    az okos vagy kisfiam/lányom tetőzése a gyerekszépségversenyen való részvétel.

    broáffff

  • 2013.08.14 15:28:28Lilienfeld

    Amióta csak létezik a Dívány, ez a cikk nekem a csúcs. Fél gyerekkoromban és felnőttként is nagyon sokáig nyomasztott ez, ti. én is egy "nagyon okos kislány" voltam. Ami ugyanolyan kaloda, mint a "szép kislány", aki ugye, mindenkinek tetszik; az okos kislány meg nyilván, "mindent" tud. Abszolútumok, amik az életben nem léteznek, és már a kijelentésük magában hordja a kudarcot. Rohadt nyomasztó érzés volt. Pl. "okos" kislányként mégse volt fejlett a logikai gondolkodásom, h csak egy példát említsek, emiatt csak 4-es voltam matekból. És ha hangot adtam az érzéseimnek, és a kétségeimnek, a nagyok csak annyit tudtak mondani: "fel a fejjel, ne szomorkodj, okos kislány vagy Te". Sokra mentem vele.

  • 2013.08.14 15:52:13mildi

    ezek szerint a volt magyartanárom (általános iskola) született pszichológus volt, ugyanis engem (meg még egy pár gyereket az osztályból) rendre alulosztályozott. értsd: pl. tollbamondásnál ugyanannyi, egyforma mértékű hibára zolika 5-öst kapott, tibike 4alát, én meg a krisz viszont hármast. kérdésre: mert mi ennél jobbak vagyunk, oda se figyeltünk, zolikától viszont ennyi telik, ő kihozta magából a maximumot. mi meg lusták és kényelmesek vagyunk. és igenis dolgozzunk jobban!
    utólag persz igaza volt, de akkor utáltam

  • 2013.08.14 16:08:26bungics

    Én nagyon hiszek Gary Chapman öt szeretet nyelv-elméletében, amely szerint az egyik a dicséret. Amióta találkoztam ezzel a dologgal, figyelem a szeretteimet, alkalmazom a módszert és nincs semmi, ami ennél jobban működne. Kisebbik fiam dicséret-függő. Ha nem kapja meg, összeomlik, minden önbizalma alábbhagy. Őt dicsérni kell, mert úgy teljesít. Sajnálom és rettegek mi lesz vele, mert a "felnőtt-világban" ezt nagyon nem fogja megkapni. A másikat hiába dicsérem, nem sarkalja további teljesítésre, rá mással lehet hatni.
    A gyerekek sem, a felnőttek sem egyformák, nem lehet általánosítani.

  • 2013.08.14 16:22:20csepke

    mildi pedig ez a "magához képesti" osztályzás is egy nagy baromság szerintem, jól érzeted, és pont ugyanolyan káros mint a hülye dicséret. Mert igazságtalan, főként hogy aztán a felvételi múlik rajta esetleg. A cikk nagyon jó!

  • 2013.08.14 16:39:43Kifinomult paraszt

    Érdekes agymenés. Nem lehet nagyobb kárt okozni a gyereknek, mint hogy romboljuk az önbecsülésüket. Ez a cikk meg erre buzdít. Gratulálok.

  • 2013.08.14 17:14:03_Wasp_

    Szerintem nagyon jó cikk, kisgyerekként baromi magas IQ-m volt, sokat is olvastam, emiatt persze állandóan ezt hallottam, hogy "milyen nagyon okos vagy, nahát, kész zseni, blablabla..."

    Sikerült tanulás nélkül egyetemi végzettségig elvergődnöm, eléletművészkednem, de be kell látnom, minden perc önfejlesztéssel, tanulással töltött időt kudarcként éltem meg, emiatt persze minimumra is szorítottam ezeket, és viseltem a következményeit: a szorgalmasabb társaim messze beelőztek sok témakörben.

    Tipikus, hogy annak idején fizika és matekdolgozatokon sportot űztem abból, hogy felkészülés nélkül ki bírom e találni a megoldásokat, ennek a rutinnak köszönhetően remek OKTV eredményeim voltak, noha a házi feladatok meg nem írása miatt majdnem megbuktattak néhányszor.

    Szerintem jó a cikk, és a saját gyermekeimmel kapcsolatban meg is fogadom a tanácsát: motiválóbb az erőfeszítést, mint a meg nem változtatható tulajdonságokat dicsérni.

  • 2013.08.14 17:23:49Augustin

    ""Amikor egy gyereket a kemény munkáért dícsérünk, egy olyan változótól tesszük függővé a sikert, amelyet kontrollálni tud. Az ilyen gyerekek úgy tekintenek magukra, mint akiknek a kezében van a siker kulcsa. Amikor a született képességek fontosságát hangsúlyozzuk, elvesszük tőlük a kontrol lehetőségét, ami nem ad megfelelő eszközöket a kudarc kezelésére." - véli Dweck. A további interjúk során a kutatók feltárták, hogy azok a gyerekek, akik az okosságot tartják fontosnak, magukban le is értékelik az erőfeszítés fontosságát. "Okos vagyok, nekem nem kell keményen küzdenem" - gondolják. Az ő szemükben az erőfeszítés annak a nyílt beismerése, hogy valaki nem tehetséges."

    Ez a lényeg. Nagyon jó!

  • 2013.08.14 17:38:40Niurka

    Hova lett a kommentem?

  • 2013.08.14 17:45:13Niurka

    Fenébe, írhatom újra:

    Az igénytelenek a kövér, csúnya kislányukat hülyére dicsérik, aki elmegy a szépségversenyre, aztán bőg, amikor kivágják, mint macskát szarni. A gyökerek összecsinálják magukat, amikor a gyerek képes elolvasni a TESCO feliratot, aztán persze beég, amikor értelmes emberek közé kerül. Nem hozsannázni kell érdemtelenül a gyereket, hanem dicsérni. Pozitív megerősítés.
    Az amerikaiak a gyerekeket dicsérik, bátorítják. Az ottani iskolarendszerben pl. nincs reménytelen gyerek, addig "pörgetik", amíg megtalálja azt, ahol sikeres, legyen az a baseball pálya, vagy a fizikalabor. Ott a gyerek tudja, hogy mit ér, tudja, hogy számíthat a tanáraira, a közösségre, tudja, hogy várnak tőle valamit és boldogan teljesít. A magyar iskolarendszerben nincs dicséret. A magyar gyerek megtanulja, hogy akkor veszik észre (otthon is), ha baj van vele. Csak a hibákat látjuk, a jó gyerek az, akivel nincs gond, akit se dicsérni, se szidni nem kell. Nálunk még egy ezüstérem is csalódás. Itt csupa negativizmus van. Meg is van az eredménye: 11 évesen már fel is köti magát a gyümölcsfára.

  • 2013.08.14 17:46:27mikka

    A dicséret kibaszottul rövid i..
    A cikk és a tanulmány igaz lehet mert a 12 éves lízingelt "gyerekemnek" állandóan azt duruzsolja minden rokon hogy mennyire okos..közben meg egyre sötétebbé válik a gyerek.. Látványosan lusta és semmirekellő..

  • 2013.08.14 18:17:31Tenkes kapitánya

    Szerintem jó a cikk és a fordítás is, ugyanakkor illendő volna odaírni, hogy kik a cikk eredeti szerzői (Po Bronson és Ashley Merryman) és hogy fordításról beszélünk, még akkor is, ha a szerző/fordító (nagyon helyesen) néhány helyen eltért az eredetitől.
    Figyelmetlenségen kívül semmivel nem vádolom a szerzőt, hiszen a cikkben nyilvánvalóvá tette, hogy fordításról van szó. De a tisztelet mégiscsak kijár, nem is beszélve azokról, akik szereznék minél kevesebb kereséssel olvasni az eredetit is..
    Uff.

  • 2013.08.14 18:17:59atvitt ertelem

    Niurka: Van igazság abban, amit írsz, itt tényleg nem divat dicsérni, DE a cikk nem erről szól!

    Nem azt írja, hogy nem jó a dícséret, hanem hogy figyeljünk arra, mit is dicsérünk a gyerekben. A veleszületett húdeokosságát, vagy azt, hogy kitartóan próbálkozott felrakni a tornyot a kockákból, egyedül befűzni a cipőjét, elolvasni egy oldalt hibátlanul, vagy megoldani a matekpéldát. Azt tartja követendő példának, ha a gyerek erőfeszítését díjazzuk, nem pedig elintézzük azzal, hogy hát ő eleve mindenben milyen okos/ügyes/szép. Te pedig avval állítod szembe, hogy a dícséret helyett szidással vagy lecseszéssel nevelnek egyesek.

  • 2013.08.14 20:20:41Vakmacska

    Tenkes, betettem a linket ha már a cikkben nem szerepelt....pont mert szerintem is.

  • 2013.08.14 20:23:56Rocko-

    pozitív megerősítés, Niurka jól írta.
    az itt ismeretlen. látjuk mennyire hatékony.

  • 2013.08.14 20:24:31Starlark

    Basszus, de igaza van a cikknek.
    Rájöttem a gyerek edzésen miért kezdett el linkeskedni.
    Nem csak a nagyon okossal hanem a nagyon ügyessel is csínján.

  • 2013.08.14 20:27:13H.Sandor

    Ez a cikk remek,elgondolkodtató és ALKALMAZANDÓ !!!

  • 2013.08.14 20:37:08Niurka

    atvitt ertelem: szövegértés??? én mit írtam?

    Rocko- Hello bébi, hogy vagy?

  • 2013.08.14 21:16:03vagyok, aki vagyok

    Pár hete én is azon kezdtem agyalni, nem lesz e a gyermekem "dicséret függő", ha sokat dicsérem. Vajon ha nem kap majd visszacsatolást, azt nem szegi e kedvét az életben? Aztán rájöttem, a suliban a jegyekkel is értékelnek, így nem csak én szoktatom rá erre, hanem majd a tanárai is. (Esélyes azonban, hogy otthon a családja, gyerekei nem fogják észrevenni, ha erőn felül teljesít - ahogy nálam sem :DDD Ok, ezen vigyorgok, de egy időben állati szarul esett.) Egyébként én rendre ledöbbenek, milyen piszkosul jó megfigyelő a 3 évesem, egészen döbbenetes dolgai vannak, ezért (is) dicsérem, amiikor kell, és bátorítom, amiben lehet, azt vettem észre, ő is bátorítja a barátait, ha teljesítményt lát tőlük, ma megtapsolta a kis barátját, mert az nagyon ügyesen csúszott le a csúszdán ...
    De azért most kissé összezavarodtam, akkor dicsérjem ezekért az "apróságokért", vagy ne? Ok, arra mostantól jobban odafigyelek, hogy tudatosítsam benne, azért egyre ügyesebb ebben-abban, mert sokat gyakorolt, komolyan vette, megküzdött érte ...

  • 2013.08.14 22:07:26darvaskristof

    Nincs általános szabály, mert van olyan gyerek, aki annyira nincs tisztába a saját képességeivel, hogy literszámra kell bele önteni az önbizalmat, más viszont alapból annyira erős, hogy nincs az a kudarc, ami el tudná venni a kedvét.
    A lényeg az, hogy se a dicséret, se a bírálat ne a gyerek minősítése legyen (= te ilyen vagy), hanem annak amit csinált (ezt jól oldottad meg/ez most nem sikerült, stb...)
    A minősítés akármilyen előjelű, veszélyes. Ha valaki állandóan azt hallja, hogy ő ügyetlen, akkor magáévá teszi, és esetleg elzárkózik minden ügyességet igénylő feladattól.
    Ha viszont azt hallja, hogy ő ügyes vagy okos, akkor esetleg azt gondolja, hogy ez feltétele a szülei szeretetének, és kerül minden olyan helyzetet, ami esetleg azt hozná, hogy ő mégsem ügyes/okos.

  • 2013.08.14 22:48:12pöttömröff

    Nagyon igaz, én a másfél éves kislányomnál vettem észre a következőt: kicsi korához képest tényleg nagyon jól rajzol, ezért rendszeresen lelkesen megdicsértem. Aztán egyszer csak elkezdett sírni, és hetekig nem vett semmilyen rajzeszközt a kezébe. Kiderült, valamit nem tudott lerajzolni úgy, ahogy azt ő elképzelte és ez teljesen kedvét szegte, azt mondta magára sírva, hogy ő "béna". Mindezt másfél évesen. Szóval tényleg csínján a dicsérettel, mert nagyon vissza tud ütni. De akkor mit mondjak egy ilyen pici lánynak helyette???

  • 2013.08.14 23:33:27Almandin

    Niurkával értek egyet, egyik véglet se jó. A túldicséréssel hamis énkép alakulhat ki, amivel főleg felnőttkorban fog sokat bajlódni valaki (nem fogja tudni feldolgozni a kudarcot). Pl. csúnya lányként szépségversenyen indul. A másik véglet is ugyanolyan káros, mert az ember egyik legfontosabb szükséglete az elismerés utáni igény. Elfogadásra, elismerésre, szeretetre mindannyiunknak szüksége van. Egy csupán kritikákkal nevelt gyerek egy jelentéktelen, értéktelen senkinek fogja magát még akkor is érezni, ha sikeres ember lesz. Az öngyilkosságot pedig mindkét véglet kiválthatja. A túldicsért emberek pont azért válhatnak azzá, mert nem tudják hova tenni a kudarcot felnőttként.

  • 2013.08.15 02:20:54Niurka

    pöttömröff
    Azt, hogy nagyon ügyes és attól, hogy valamit nem tud egyből lerajzolni még nem béna. Próbálja meg újra, pontosan azért, mert ügyes képes lesz rá, de sokat kell gyakorolni. Néha nem értem az embereket. Az egy gyerek, nem a kutyája, akit csicskáztatni kell, vagy egy marslakó, akivel nem beszél egy nyelvet. Mit kéne mondani???? Azt amit bárki másnak, hogy gyerünk, csináld, képes vagy rá!!!

  • 2013.08.15 03:07:42Kilimcs

    Hmmm... Tán megvizsgálhatták volna azt us hogy a kitartasra és a folyamatos fejlődésre bíztatás mire visz. Azért nem kéne átesni a ló túloldalára.

    Egy jóképességű gyereknek miért be mondanánk el hogy mije van? Csak ugye hozzá kell tenni minden csak annyut ér amennyire használják. És magában semmi nem visz sehová ha nincs hozzá kutartás a gyakorlat megszerzéséhez és bátorság a tanuláshoz és a tévedéshez.

  • 2013.08.15 03:41:29darvaskristof

    @pöttömröf: Ez nem biztos, hogy azért van, a dicsérés miatt, sok más oka lehet. Lehet, hogy egyszerűen erős a vizuális fantáziája, és bosszantotta, hogy ami a fejében van, azt nem tudja a papírra áttenni.
    Nehéz lehet szülőként kitalálni, hogy most ez túldicsérés miatt van, vagy nem jól dicsérte, vagy éppen kevesebbet dicsérte. És az is lehet, hogy teljesen független tőle.

  • 2013.08.15 09:44:17Fluoro

    Ezek a kutatások mindig kifelejtik, hogy a munka eredményét is nézni kellene, nem csak az erőfeszítést. Ha valaki valamin sokat dolgozott, mégis sz*r lett a végeredmény, azt azért tudatni kellene. Ha csak az erőfeszítésért dicsérünk, ki lehet nevelni a szorgalmas, de hülye dolgozót. Mondjuk, van olyan pozíció, amire pont ilyen kell.

  • 2013.08.15 12:20:16muhi

    @Lilienfeld: dettó. Folyton ajnároztak, egyesek a mai napig, nem lettem tőle okosabb, sőt. Blokkolok, könnyen feladom, alacsony az önértékelésem, stb. Mindez azért, mert felismertem, hogy nem vagyok ANNYIRA okos, mint amilyennek a környezetem tart. Ugyanakkor mindig próbáltam megfelelni az elvárásoknak, és ez a szembenállás - legalábbis nálam - inkább negatív következményekkel járt.

    Ja és még valami, amitől kikészülök: az okos szó jelentését sem sikerül a legtöbbeknek megérteni. Nem az az okos, aki tudja, mikor volt a lepantói ütközet vagy emlékszik, hogy mi az a szintagma, hanem az, aki a rendelkezésére álló erőforrással minél hatékonyabban tud megoldani egy problémát. Ezt hívják józan paraszti észnek, ebből jutott sajnos nekem is kicsit kevés.

  • 2013.08.15 13:36:51Szarazinda

    Én értem, hogy a nyilvánvalót is tudományos módszerekkel kell bizonyítani, addig csak hipotézis, de azért ez az egész annyira banális.

  • 2013.08.15 14:48:14közmunkás bérkommentelő

    amatőr pszihomókusok hordájánál veszélyesbb állatafaj talán nincs is a földön :)

  • 2013.08.15 15:30:10repecs

    az összes szülő elbassza az összes gyereket

    [link]

  • 2013.08.15 16:39:12Augustin

    "Ezt hívják józan paraszti észnek, ebből jutott sajnos nekem is kicsit kevés."

    Miből gondolod? A cikk arról szólna részben, hogy az ész nem úgy működik, hogy kaptál belőle egy mennyiséget, és azzal kell gazdálkodnod egész életedben, hanem hogy fejlődhetsz. Tehát a cikk szerint kerültél olyan helyzeteket, amiben nem találtad magad elég jónak, ezért nem is fejlődött az olyan jellegű problémák megoldásána képessége benned. Na ezt jól megaszondtam.

  • 2013.08.15 16:40:01Augustin

    Egyébként meg mi az az okos? Mert ha tényleg okos egy gyerek, akkor nem jön rá magától arra, hogy ne adja fel?

  • 2013.08.15 16:46:41anothernick

    még egy hátránya, ha okosnak tartanak: nem hibázhatsz! én meg ettől szenvedtem gyerekként, de nagyon! sőt, a társaim ki is használták ezt, mert ha én hibáztam, az rögtön nagy dobra lett verve! a saját gyerekemmel is az a baj, hogy TÉNYLEG okos (nem én mondom, hanem kb. mindenki, a bölcsi gondozónőtől a pszichológusig), mégis valami eszméletlen lusta! tudja, hogy meg tudná csinálni, de nem teszi, mert neki az nem túl érdekes. az "ügyes vagy" sem túl értékes számára, ő nem ebben utazik, másban leli örömét. úgyhogy engem konkrétan az érdekelne a témában, hogy okos, de írtó lusta gyereknek mit mondjak/ne mondjak???

  • 2013.08.15 16:48:37anothernick

    Augustin - tökigazad van! a kudarckerülés az teljesen független az IQ-tól, ezt is a gyerekemen tapasztalom! olyan mértékben kudarckerülő, hogy néha azt sem meri megcsinálni, amit sztem maga is tud, hogy menne! pedig istenbizony nem tántorítjuk el semmitől!

  • 2013.08.15 21:42:10darvaskristof

    Nehéz eset, a motivációhiány. Viszont lehet, hogy váratlanul neki lesz valami fontos, és akkor rögtön elszáll a lustasága.

  • 2013.08.15 21:46:05zűrbázis

    Amikor a hegedűvizsgám előtt összepróbáltunk a zongorakísérettel nem volt még bent a teremben csak a konferanszié. Ő hallotta a játékomat, ami nagyon is szépen sikerült. Na erre bekonferált az előadáson, hogy most következik valami gyönyörűséges csoda, ő hallotta, majd meglátják, milyen szép jön most! Kész voltam. Olyan szörnyűséges előadást, legalább hatszor fulladtam bele, hamis volt és nem bírtam végig játszani. Pontosan mert meg akartam felelni az elvárásnak, és ledermesztett, hogy mi van, ha nem fog sikerülni ott fenn tartani a szintet. Hát nem is sikerült...

  • 2013.08.16 01:52:27anothernick

    darvaskristof: igen, én is ezt látom, és úgy érzem, 4 év körüli gyereknek nem lehet "motivációt gyártani". vagy talál magának, vagy nem. de érdekes azért látni, hogy mindenhol azt olvasom, a gyerekek egy (sok) "jajdeügyesvagy!"-ért mindent megtesznek. hát nem! amúgy az is érdekes, hogy sok helyen hallom, hogy a hiperaktívnak bélyegzett gyerek valójában túl okos és unatkozik és nem tud magával mit kezdeni... szerintetek???

  • 2013.08.16 03:54:55darvaskristof

    Az "ügyes vagy" nem szerencsés, mert az megint arról szól, hogy ő "ilyen/olyan", ahelyett, hogy arra adna visszaigazolást, amit jól csinált meg.

    "sok helyen hallom, hogy a hiperaktívnak bélyegzett gyerek valójában túl okos és unatkozik és nem tud magával mit kezdeni"

    Ez is gyakran igaz lehet. Nem mindig, mert lehet valaki valóban hiperaktív, de gyakran lehet, hogy egyszerűen unatkozik. Az is lehet, hogy épp egy olyan órán ül az iskolában, ami érdekli, és nem csak mechanikusan megjegyzi a hallottakat, hanem gondolkozik is. Eszébe juthatnak további gondolatok, vagy kérdések, de mondjuk a tanár nem engedi meg, hogy kérdezzen, vagy nem hajlandó eltérni az óra menetétől.

  • 2013.08.16 13:05:54Lilienfeld

    @muhi: üdv a klubban! :) Nagy koppanás volt ám, okoskislányként felismerni, h az agresszív ostobák diktálnak, majdnem mindenhol. És csak "majdnem" hatálya alá eső ritka kivételek - emberek, ügyek, helyek - miatt érdemes... csak keresni kell őket.

  • 2013.08.17 16:44:52X32zpf

    A cikk emlékeztet egy másik magazin "Brit tudósok" rovatában megjelenő okosságokra.
    Azért ezt át kéne gondolni mégegyszer, főleg a cikk címét...

Blogok, amiket olvasunk

FOODY A világ 10 leggazdasabb séfje

A világ leghíresebb séfjei sokkal többek, mint szakácsok, ôk már márkák. Na de ki vezeti azt a listát, ahol Nigella csak az utolsó helyet tudta megcsípni?

ZEM 8 tanács kezdő futóknak, hogy ne hagyd abba a harmadik héten

Bárki elkezdheti, majdnem bárhol végezhető, és egy jó cipőn kívül semmi sem kell hozzá. Adunk néhány tippet, hogyan találhatod meg benne az örömödet, azaz hogyan nem fogod abbahagyni a futást pár hét után.

GADGETSHOP Így válassz okoskarkötőt

Az értékesítési adatok alapján az okoskarkötők az idei év slágercikkei lehetnek. Én is az okoskarkötők szerelmese vagyok, így elárulok néhány titkot, hogy tudj választani a több száz elérhető fajtából.
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta