Pizzacunami a gyerekkórházban

A két éves Hazel Hammersley már csaknem egy hete várt arra, hogy emelkedni kezdjen a fehérvérsejtjeinek száma, hogy tovább folytathassák a daganatos betegségének kezelését egy újabb kemoterápiával. Unatkozott, anyja és a nagymamája pedig mindenféle bolondos ötlettel próbálta feldobni a hangulatot.

Valamelyikük fejéből kipattant az ötlet, hogy a negyedik emeleti kórházi szoba ablakára ragasztószalagból készítsenek üzenetet, melyen ez áll: küldjetek pizzát a 4112-es szobába. Mint  a palackposta.

267230 10201463095756902 1634950180 n

Jó móka volt a ragasztgatás,a gyerekek, a szülők és a kórházi személyzet is jól mulatott az üzenet elkészítése közben, de aztán napokig nem történt semmi. Hazel édesanyja szerint egyébként nem is számítottak másra.

Csakhogy néhány nappal később valaki éppen hazafelé tartott a bevásárlásból, amikor észrevette és lefotózta a feliratot, amit feltett a redditre. A poszt hamarosan a nyitóoldalra került, és a gyerekkórházat elkezdték elönteni a pizzák.

tDEOCqJ

Rövid időn belül több mint 20 pizza érkezett, hatalmas pizzásbulit kerekítve a daganatos gyerekek osztályán, ették a kölykök, a szülők, a nővérek és az orvosok is.

A feliratot hamarosan levették az ablakról, a szülők és a kórház pedig közleményben köszönték meg a reddit olvasók jófejségét, és azt kérték, senki nem küldjön több pizzát. Az akció, amellett, hogy szerzett egy jó napot a gyerekeknek, arra is jó volt, hogy felhívta a figyelmet a rákos gyerekeket támogató alapítványra, amelyhez szintén rengeteg adomány érkezett.

photo 1-1

Nyilván mindenkiben felmerül a kérdés, ha a gyerek pizzára vágyott, minek ez a felhajtás, miért nem hoztak neki egyet a szülők? De valójában mennyivel jobb volt ez így, nem?

De. hogy azért legyen egy kis úgy-mint-otthon fordulata a történetnek, a Gawker a történetről beszámoló cikke alatt tucatjával háborognak a sztori lényegét befogadó olvasók: milyen gáz már, hogy ilyen szar helyekről küldtek a gyereknek pizzát, igazán lehetett volna választani valami színvonalasabb pizzériát is.

Oszd meg másokkal is!

Az oldalról ajánljuk

Érdekességek