Te tudod, kinél van épp a gyereked?

Zanza!

Amikor ma egy szál törülközőbe csavarva léptem ki a fürdőszobából, és szembe találkoztam a kiskamasz (13 éves) fiam haverjával, akiről azt hittem, már rég hazament, na, akkor untam meg az egészet. Hónapok óta én vagyok a balek, akihez jöhetnek mindenféle ismeretlen srácok, persze, tudom, hogy ez a Józsi, amaz meg az Árminka, de valójában elképzelésem sincs, honnan, milyen családból származnak. Csak sejtésem van a dologról, főleg most, nyári szünetben, amikor reggel érkeznek, és csak este mennek haza, miközben az ő szüleik is csak tippelhetnek, hogy hol és kivel van a gyerekük, mit csinál, mit eszik, és egyáltalán.

shutterstock 140937085

A legjobban akkor döbbentem meg, amikor a 8 éves lányomnak szülinapi, itt alvós zsúrt rendeztem, és bár a telefonszámom adott volt a meghívón, az egyik kislány anyja nemcsak egyedül, személyes bemutatkozás nélkül küldte el a gyereket (aludni is), de fel sem hívott előtte, hogy legalább abban a formában felmérje a terepet. Többgyerekes anyaként én is tisztában vagyok azzal, hogy néha mennyire jó lepasszolni a kölyköt máshoz, de könyörgöm: egész napra? Ismeretlenekhez?

Igenis probléma, amikor tényleg csak annyi adag ebéd volt itthon, amennyi nekünk elegendő lett volna, de a vendégkölyök csak nem távozott, éhes is volt, úgyhogy végül ő evett, én nem. Vagy amikor be volt tervezve a családi jégkrémezés, de a plusz három srác csak nem akart lelépni, jöttek velünk - ilyenkor sem tehetem meg szerencsétlenekkel, hogy akkor ők nem kapnak. Egyszer belefér, de naponta???

Én valahol alapnak érzem, hogy:

- megismerjem a szülőket, legalább telefonon keresztül,

- odaszólok, nem jelent-e számukra gondot, hogy a gyerek átmegy pár órára (és nem, nem reggeltől estig, vadidegen emberektől ez kész bunkóság).

- figyelmeztetem a gyereket, hogy ebédre/vacsorára itthon legyen, ha pedig a másik család étkezni készül, köszönjön el és jöjjön haza.

- ha valami oknál fogva mégis marad egy egész napot, és még meg is etetik, legalább annyit megteszek, hogy felemelem a mobilom, és megköszönöm a másik anyának a lehetőséget.

- nem csinálok ebből rendszert.

A tapasztalatom ezzel kapcsolatban ráadásul az, hogy ez egy teljesen természetes jelenség, hiszen nem egy, hanem több, mondhatni sok gyerek jár át hozzánk nap, mint nap. Az egyik nem olyan régen balesetet is szenvedett az udvaron, a felelősség meg innentől kezdve az enyém, hiszen ugyan én nem hívtam, nem vállaltam be a felügyeletet, úgymond rá vagyok kényszerítve a megannyi munkám mellett. Tényleg ez lenne a normális? Te tudod, kinél van épp a gyereked?

Blogmustra