Hét ok, amiért tökéletes anya leszek

Egyre inkább azt tapasztalom, hogy a netes fórumok, baba-mama magazinok tele vannak olyan kismamákkal és anyukákkal, akik mindenféle amerikai vígjátékok mintájára kommentelik és posztolják a poénosnak szánt pukizós, böfizős, kakilós, altesti folyadékokról szóló írásaikat. Ráadásul büszkén vállalják azt is, ha valamit elrontanak, viccet csinálnak a balul elsült dolgaikból, és úgy viselkednek, mintha soha életükben nem láttak volna még kisbabát. Gúnyolódnak azokon, akik a terhességet várandósságnak, sőt, áldott állapotnak hívják, leendő gyermeküket pedig nem kölyöknek, hanem pocaklakónak.

Szerintem ez egyszerre szánalmas és gyerekes, sőt, hülye picsás, miközben egyre fogynak az igazán felelősségteljes szülők, mint amilyen én is vagyok. Úgy gondoltam, pontokba is szedem a Poronty olvasóinak, milyen egy igazán tökéletes anya, és miért érzem én magam annak.

Mert nem eszem mérgező anyagokat

Rengeteg szakirodalmat elolvastam, így tisztában vagyok azzal, hogy a helytelen táplálkozással veszélyeztetem a pocaklakóm egészségét. Ezért alap (!!!!!!!), hogy az első pillanattól kezdve kihagyom a penészes és lágy sajtokat, lágytojást, tükörtojást, tiramisut, majonézt, tatár bifszteket, disznósajtot, szusit. Sőt, még a kávéról is lemondok, bár a szakemberek szerint az nem szükségszerű, én úgy gondolom, minden felelősségteljes kismama így tesz. Nem bírod megállni, hogy legalább egyszer ne nyalj bele a nyers tojásból készült tiramisuba? Édes jó istenem, pedig csak kilenc hónapig kellene kibírnod. Hogyan várhatja el ilyentől az ember, hogy a későbbiekben is lemondjon bármiről a csöppsége érdekében?

shutterstock 111643082

Mert nem iszom egy csepp alkoholt sem

Ugyanígy köztudott, hogy a várandósság alatt is rendszeresen alkoholt fogyasztó nők babái nagy eséllyel szenvednek valamilyen születési rendellenességben. Bár az orvosom azt mondta, az alkoholt csak alkalmanként fogyasztók esetében a betegségek esélye azonos azokéval, akik sosem isznak, ki mondja meg, mennyi a kevés és mennyi a sok? Persze, igyál csak meg heti egy alkalommal egy pohár vörösbort, aztán, ha két fejjel születik meg a pocaklakód, magyarázd be magadnak, hogy az nem az alkohol miatt volt!

Mert nem festetem a hajam

Azok is inkább maradnának csöndben, akiknek az áldott állapot alatt az a legnagyobb gondjuk, hogy lenőtt a festett hajuk. A hajfestékben rengeteg a káros anyag, ami a fejbőrön keresztül a bőrbe, azáltal pedig a véráramba jut, veszélyeztetve így a magzatot. Nem is beszélve a festékanyagok belégzéséről. Az a fodrász se normális, aki tovább végzi a munkáját, miután kiderül, hogy gyermeket hord a szíve alatt, de az a kismama sem, aki várandósan befesteti a haját. Nem kellene négyszeresére hízni, és akkor nem kellene a nagy seggedről sem elvonni a figyelmet az új frizurával, ez a véleményem.

Mert a macskát kidobtam már a szülés előtt. A kutyát is.

Soha nem értettem a nagy felhajtást a macskák körül: hogy a kismamák kerüljék a macskaalmot, meg menjenek el vérvizsgálatra, ha meg a kisbaba megszületik, nagyon vigyázzunk arra, hogy az állattal ne tartózkodjon egy szobában. A cica ugyanis ráfeküdhet a csecsemőre, így a gyermek meg is fulladhat, de ha nem fullad meg, akkor is elkaphat mindenféle fertőzést. Mi van??? Ha én azt olvasom, hogy valami veszélyes, attól egyből megszabadulok, nem kockáztatok nap mint nap. Számomra, mint felelősségteljes szülőnek egyértelmű volt, hogy azonnal (!!!!) megválok a macskámtól. És a kutyától is. Hallok éppen elég rémtörténetet, amikor Buksi széttépte a család gyerekét. Normális, aki ezt kockáztatja?!

Mert nem szexelek

Annyira, de annyira kínos az is, ahogyan a magukat vagánynak tartó kismamák mostanában folyamatosan a libidójukkal hencegnek. Ráadásul nekem aztán ne magyarázza be senki, hogy a sok ugrabugra nem veszélyes a pocaklakóra nézve. Az ilyen jellegű cikkeket be kellene tiltani, vagy jól beperelni a lapot, ha annak hatására a gyermek sérülten születik meg azok után, hogy anyuka még az utolsó hónapban is apukán lovagolt. A férfiak meg bírják ki szex nélkül, ahogyan mi, nők is kibírjuk a baba egészsége érdekében!

shutterstock 101437831

Mert folyamatosan pihenek

Ezt a témát nem is ragoznám túl: egy felelősségteljes, megfontolt kismamának ne legyen besózva a segge, addig pihenjen, míg lehet, hiszen utána se módja, se lehetősége nem lesz rá. (Egy babának legfontosabb a biztonság, amit nem kap meg, ha folyamatosan utazgatnak vele.) Az első és az utolsó trimeszterben is a legokosabb az ágyban maradni, így jóval kevesebb az esélye a vetélésnek és a koraszülésének is. Szerencsére én már ezt mind megtanultam, sok segítőkész ember szólt ugyanis, hogy kész gyilkosság úgy nyaralni menni például, hogy két héttel korábban torokgyulladásom volt. Feküdni kell tünetmentesen is, és kész!

Mert figyelmeztetem azt, aki nem jól csinálja

Mivel a fenti szabályt betartom, jó sok szabadidővel rendelkezem, amit baba-mama fórumokon töltök el. Az olvasgatással hasznos tapasztalatot szerzek, és úgy érzem, bár van még mit tanulnom, jóval bölcsebb meglátásaim vannak a gyerekvárással, gyerekneveléssel kapcsolatban, mint a legtöbb kismamának. A többség egyszerűen gyerekes és felelőtlen, úgyhogy sokszor gondolom úgy, hogy a tanácsomra szorulnak, figyelmeztetem és oktatom is őket minden alkalommal, amikor csak lehetőségem nyílik rá. Mindössze ennyit tudok tenni a jó ügy, és a születendő manócskák érdekében.

Oszd meg másokkal is!

Az oldalról ajánljuk

Érdekességek