SZÜLŐSÉG

Miért ilyen nehéz ezzel a gyerekkel?

2013. július 1., hétfő 13:46

Aki számára újszülött csecsemővel lenni maga a boldogság, nem biztos, hogy ugyanígy érez a háromévessel, van, aki a kisiskolás gyerekkel jön ki legjobban, míg a másik szülő épp akkor érzi, mintha eltávolodtak volna egymástól. Nem beszélve a kamaszkorról, ami lehet a poklok pokla, vagy annak időszaka, mikor felfedezi a szülő: okos, autonóm személy lakozik gyermekében.

shutterstock 124942709

Minden apa és anya számára más-más időszak könnyebb, és másik viseli meg őket jobban. És minden szülőnek más személyiségű gyerekkel egyszerűbb megtalálni a hangot. Ne hibáztassa magát senki, amiért nem mindig egyforma gördülékeny az együttélés! Ahhoz legalábbis supermannak kellene lenni. Ugyanakkor, ha mardosnia nem is kell magát, azért elgondolkodni nem ár: vajon miért éppen az a tulajdonság, vagy az az életkor veri ki a biztosítékot?

Ági elmeséli, ő attól félt legjobban, olyan lesz a kisfia, mint ő, azaz visszahúzódó, zárkózott. Remélte, inkább az apjára fog hasonlítani, aki magabiztos, talpra esett férfi. Nagyon megkönnyebbült, mikor látta, a fiú jól feltalálja magát a kortársak között, igaz, nem vezető típus, de megtalálja a hangot a többiekkel. Ezek után különösen rosszul viselte, mikor öt éves kora körül elkezdett megváltozni a kisfiú, félénkebb lett, nem szívesen ment oda másokhoz játszani. Ági drámaian fogta fel a helyzetet, komoly bajra gyanakodott, majd miután többen visszajelezték neki a rokonságból, hogy eltúlozza a problémát –ha van egyáltalán-, rájött, saját kisgyermekkorát látja viszont gyermekében, és retteg, nehogy olyan nehézkesen, szorongással telve múljanak el gyermekévei, ahogy az övéi. Kicsit jobban a feszültség mögé nézve kiderült, Ági ma sem érzi, hogy kezelni tudná a társas kihívásokat, ezért, amikor ilyen probléma üti fel a fejét, egyszeriben eszköztelennek, tehetetlennek éli meg magát. Az amúgy ügyes, kompetens anya összezsugorodik egy félénk gyermekké.

Felnőttként nem szívesen gondol rá az ember, hogy egy-egy problémát ő sem tudna megoldani a gyermek helyében, pedig nagyon gyakori, hogy azért megy át az otthoni lét üvöltözős-dühöngős drámába, mert a szülő feladata lenne a kivezető utat megtalálni, de éppen az ő megoldási repertoárjából hiányzik ehhez egy eszköz. Így persze a gyermeknek sem képes megtanítani, mi a teendő.

Például a kilencéves Panka nem akar tanulni, unja az anyagot, nem tudja rávenni magát, hogy megírja a leckét, folyton eltereli a figyelmét valami más. A szülő akkor tud segíteni, ha ismeri a helyzetet, és vannak eszközei, hogyan motiválhatja magát az ember. Habitustól függően sok minden beválhat, legjobb persze magában az anyagban megtalálni az érdekességet, és szerencsés az a gyermek, aki apja, anyja képes felhívni a figyelmét rá, milyen tartalom rejlik az olykor papírszagú tanulnivaló mögött.

shutterstock 101281828

De ha a szülő maga is azt éli meg nap, mint nap, hogy a munkájában csak halogatja-tologatja a kellemetlen feladatot, nehezebb lesz segítenie. Szerencsés kimenetel, ha rálát, hogy ez nála is gyenge pont, és megkíméli a gyermeket attól a feszültségtől, amit valójában nem is ő okozott. Gyakoribb azonban, hogy ideges lesz, egyre ingerültebben várja a csemetétől, szedje már össze magát. Igaz, a gyermek dolga a házi feladat, de maga a nevelés arról is szól: ott állok lelkileg a gyermek mögött, és alternatívákat mutatok, hogyan oldhatók meg az egyes problémahelyzetek.

Általában igaz, hogy ami különösen érzékenyen érinti az embert, ott van helye az önismereti munkának, hétköznapi szavakkal: elgondolkodni rajta, vajon hogyan szól őróla a történet.

Dehogyis hasonlít, pont ellenkezőleg!

Biztos sokan élik meg, a fenti példákkal ellentétben épp azt viselik rosszul a gyermekben, amiben különbözik tőlük, nem pedig a hasonlóságokat. Mi a helyzet például azzal a szülővel, akinek szemtelen a kamasz gyereke, teljes gőzzel lázad, teljesítve mindent, amit a nagy könyv ír erről az időszakról. Ő viszont „jó” volt kamaszévei alatt is, náluk otthon nem volt visszabeszélés, - mert nyílt fenyítéssel vagy burkolt lelki zsarolással, de - elérték a szülők, hogy ne kockáztassa meg a kamaszság megélését.

Nem csoda, ha felnőve sérelmesnek fogja megélni ez az anya vagy apa, ha gyermeke minden gond nélkül szabadon engedi magát kamaszként, és közben észre sem veszi, milyen jó dolga van, hogy nem kell félnie a következményektől. Azt hiszi a hálátlan kölyök, ez természetes, ez jár, és fel sem merül benne, lehetne másképp is. Ilyenkor is gyógyító, ha megérti a szülő, honnan származik dühe, miért érzi igazságtalannak a helyzetet.

Persze, hogy nem tudja a serdülő, milyen jó dolga van, de hiszen nem is az volt a cél, hogy szembesüljön vele: ő, a szülő elnyomatásban élt annak idején. Épp ellenkezőleg, azért dolgozott, hogy ne kelljen ugyanazt megélnie a gyereknek, és a felszabadult, olykor gátlástalan viselkedés azt jelzi, ő jobb szülője tudott lenni gyermekének, mint amilyen neki adatott. Megkönnyebbülés, ha innen is rálát a történetre a szülő, és képes megdicsérni magát, hogy saját erejéből, elhatározásából szakított a rossz hagyománnyal.

Érzékeny pontjai mindenkinek vannak, ez természetes. Problémák, amikkel nem sikerült megküzdeni, és problémák, amikkel nagy kín árán sikerült. Csalódások és neheztelések mindenki életében előfordulnak. És mivel nem egy kis anya-rész vagy apa-rész neveli a gyermeket, hanem a teljes ember, a személyiség, ezek a sérülékeny pontok fel fognak bukkanni a gyerekkel való együttélés során. A jó hír az, hogy egy kis tudatossággal, utánagondolással semlegesíteni lehet a romboló érzelmeket.

Cziglán Karolina, pszichológus

Ne maradj le semmiről!

KOMMENTEK

  • 2013.07.01 14:09:40dívamacska

    És ha rájövök, miért idegesít ez vagy az a gyerekben, onnantól hogyan tovább? Mert csak a felismeréstől nem javul meg minden egy csapásra, attól még ugyanolyan idegesítő marad a dolog. Nesze semmi, fogd meg jól.

  • 2013.07.01 14:17:08De gustibusaut bene, aut nihil

    végzett pzsichomókusként el tom mondani, van olyan élethelyzet hogy igen, de még jólszituált polgári csládban is előfordul hogy épp ellenkezőleg, nem.
    aztán van aki azzal szembesül, hogy esetleg, és ennek van egy egészen specifikus esete, aminek beismerése borzasztó nagy önismeretet kíván, hogy inkább nem.
    ez utóbbi egyébként remek alkalom arra, hogy önreflektív térninget tartva megkérdezzők magunktól -tényleg, nem-e, esetleg a bennünk lakozó kisgyerek szerint egy kicsit mégis igen..
    nem a pszichiológiával van baj, a bulvárcikkekel, akik úgy állítják be magukat, mintha szakirodalom lenne :)

  • 2013.07.01 15:42:21kisQtya

    Engem csak egy dolog idegesített a gyerekeimben. Az amikor 15-16 évesen összeköltöztek a barátjukkal. Akkor volt ordibálás, fenyegetőzés, de a helyzet nem javult, csak pokoli rossz viszony, ami addig sosem volt.
    Aztán erőt vettem magamon, megpróbáltam megérteni, közeledni. Elmentem a fiúkhoz, láttam, hogy komoly, önálló egzisztenciával rendelkező fiatalemberek, akik mellett biztonságban vannak a lányaim.
    Azonnal helyreállt a kapcsolatunk, jöttek haza, hozták a fiúkat, én is mentem, segítettem nekik a háztartásban.
    Csak az iskolában kellett titkolóznunk, mert ott elvárták volna, hogy ha erőszakkal is, ha mérgezett légkörben is, de a rendnek megfelelően a gyerekszobából induljanak el minden nap az iskolába.
    Hála istennek, ma már egyetemre járnak, a kapcsolatuk pedig még mindig megvan.

    Akkor jöttem rá, hogy a szülő-gyerek viszonyt az ostoba társadalmi-megfelelési kényszer mérgezi meg.
    A gyereket szülőként szeretni kell és megérteni, valamint barátként támogatni. Le kell szarni, hogy mit mond a külvilág.

  • 2013.07.01 16:25:36vagyok, aki vagyok

    3 évesem extrán makacskodik, dacol. Laza szülő vagyok, de természetesen vannak fix pontok, 3 éve a lányom ritmusa, kedve szerint élünk (nem csinálnám ma sem másként, ezt a részét nem bántam meg), valahol örülök is, hogy "karakteresedik".
    Magamba nézek, de nem tudom, miért zavar ennyire, hogy mire felöltöztetem, úgy lefáradok, mintha 40 csimpánzra húztam volna szmokingot, plusz felidegelem magam, hogy miért itt tökölünk, amikor már rég a játszón is lehetnénk ... nem érte, ha eleve le akar menni, miért szab ennek gátat ezzel az öltözéssel?
    Itt jegyzem meg, mivel általában nem rohanunk, hagyom játszani, ha indulni akar, akkor kezdem öltöztetni, de ekkor már indul is a lemez, és akkor újra hagyom ... kipróbáltam már minden trükköt, de semmi ... makacs a lelkem ...
    Ok, én is az voltam, de én azért nem kaptam ekkora mozgásteret ...
    Tippek? Trükkök? Elmúlik? Kinövi?

  • 2013.07.01 18:16:55kisQtya

    Elmúlik. Főleg, ha nem nem érzi, hogy ideges vagy tőle.

  • 2013.07.01 20:31:39Felicitasz

    KisQtya: köszi szépen (az öszeköltözős posztot), ezt elteszem.

  • 2013.07.01 20:32:59Felicitasz

    (Összeköltözős kommentet, akartam volna mondani, csak megzavart valaki - na ki? - már megint...)

  • 2013.07.01 21:25:34anothernick

    "karakteresedik", ez milyen jó duma ;) majd mondom magamban, ha hasonló (öltözős) helyzetben megy fel a pumpa bennem ;) kinövi majd, ha talál magának más elfoglaltságot, mint hogy Téged idegesítsen. észrevettem már, hogy ha túl fáradt vagyok ahhoz, hogy felhúzzam magam, hamar abbahagyja. szóval a trükk az, hogy ne tartsd olyan fontosnak, hogy lemenjetek. ha elfáradtál, ne menjetek le, hagyd bent unatkozni. majd rájön, hogy mégis jobb kint...

  • 2013.07.02 00:15:02Almandin

    kisQtya: Bölcs a véleményed, amíg a párkapcsolat nem megy a tanulmányok rovására, nincs semmi baj. 100 évvel ezelőtt nem véletlen, hogy az ilyen korú lányok gyakran már férjhez mentek. Azt tényleg ajánlatos titkolni, hogy nem laknak otthon a lányok, mert egyes pedagógusok még rád eresztik a gyámügyet...különösen, ha a fiatalemberek már nagykorúak (a jó egzisztenciából erre következtetek). Eszembe jutott, hogy egyesek pl. még a 13 éves gyerekükhöz is bébiszittert hívnak...nem vicc, egyik barátnőm már vigyázott 13 éves fiúra (Magyarországon). Nem tudom, hogy miért nem lehet ilyenkor gyerekfelügyelőnek hívni őket. Néhány órára pedig már ilyen korút egyedül lehet szerintem hagyni több nap természetesen más kategória.

  • 2013.07.03 11:55:13mikka

    Én kb. 2 centire vagyok attól hogy a lízingelt 12 éves, nagypofájú, végtelenül lusta és majdnem határtalanul buta nőnemű embergyereket úgy isten igazából megrakjam, a pcihóomókusok meg elmehetnek a sunyiba :) Van az a gyerek amelyikre ráfér egy-egy tasli a kellő időben, másképp nem funkcionál. Vannak határok ameddig el lehet engedni a gyereket, de aztán stop. Feszegetheti a pofonláda tetejét egy ideig, de aztán megkapja amit keresett. A liberális, hagyom had csináljon azt amit akar vezet el egy olyan társadalomhoz amelyben nem szeretnénk élni. Retardált szülők retardált gyerekei..

Blogok, amiket olvasunk

MENŐ LAKÁS Hangulatos nappalik fehér téglákkal

A fehérre festett téglafal olyan visszafogott dizájnelem, ami egyből érdekesebbé tesz bármilyen lakást. Mutatjuk a jó példákat: modern, szellős, világos.

KETTŐS MÉRCE Kinek járjanak a segélyek?

Aki megérdemli? Aki rászorul? Aki balszerencsés? Az igazságos újraelosztás rendszere nem is olyan egyszerű.

GADGET Menő mobil 26 ezer alatt

A Xiaomi Redmi 4A az egyik legkedveltebb telefon hazánkban a gyártó kínálatából. Nem is csoda, mert ilyen tudást ilyen áron kevesen adnak!
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta