Ingyen rajzfilmek gyereknapra az Indán!

A hétvégére amúgy sem mondanak különösebben jó időt, így külön öröm, hogy az IndaFilm gyereknap alkalmából több animációs filmet, egészestéseket és rövidebbeket is feltesz, rajzfilmrajongó felnőtteknek és persze gyerekeknek. Ezekről ejtünk néhány szót kedvcsinálónak.

Rögtön itt van a nyúl, a farkas meg a medve, akik próbálnak egy zeneszámot eljátszani, de mindig közbejön valami. Ez Alexei Alexeev Log Jam című ismert sorozatából minden filmjének a kiindulópontja. A sorozatból - ami elnyerte a televíziós kategória nagydíját az Annecy Kristályt - az első évad kilenc részét nézhetik meg egyben.

Amennyiben azonban ön nem képernyőellenes, és bevallja, hogy bizony jó tud az lenni, amikor a kölyök a tévé előtt gubbaszt, hiszen legalább kicsit csöndben van/ lehet mosni és a többi, akkor íme néhány további egészen fantasztikus ajánlat, ami sokkal jobb, mint a legtöbb gyerekadó.

A nagyjátékfilmek közül elsőként ajánljuk az igazi klasszikus János Vitézt, igaz már a kicsit nagyobb gyerekeknek. Petőfi klasszikusát már csak azért is érdemes megnézni, mert úgyis meg kell tanulni kívülről, vagy legalább egy részét, szóval semmiképp nem árthat, ha jó párszor végighallgatjuk a Cserhalmi György hangján megszólaló Kukoricza Jancsi kálváriáját. 1973-ban készítette Jankovics Marcell, mégsem veszített semmit az erejéből, így könnyedén ajánlható a gyereknek.

A Kirikou és a vadállatok című francia, szintén egészestés rajzfilm 2005-ben készült, és a kék barlangja mélyén trónoló nagyapó meséit eleveníti meg újra, amiben a gyerekek az elképesztően cuki Kirikou vezetésével saját anyjuk megmentésére igyekeznek. Emellett szó van róla, hogy hogyan lett Kirikou kertész, fazekas, kalmár, utazó és orvos –úgy, hogy termetre mindig a ő legkisebb, merészségben viszont a legnagyobb.

Fent van még a Naranzs, Minyon és Dartanyan című egészestés, apukapárti film. A Kukacmatyiról ismert Barbro Lindgren svéd írónő svéd-magyar animációs filmje egy elvált apáról, annak felnőtt gyermekéről és a nagypapáról szól, de ez ne ijesszen el senkit, pláne mivel a három generáció világában semmi nem normális.

És ha mégis inkább rövidebb klasszikusokra vágynak, akkor sincs nagy baj, hiszen az IndaFilmre felkerültek a Magyar Népmesék is, amit feltehetően senkinek nem kell bemutatni. A Szabó Gyula hangján narrált történeteken amúgy sem fog az idő, így máris van ok a tévé helyett a net elé ülni gyereknapon. Egybe tettük fel nyolc részt, az első öt régebbi (a Kacor király, A só, A szállást kérő róka, A kismalac és a farkasok, A kis gömböc), az utolsó három az újabb eresztésből érkezett: A csudamadár, A rest legényről és A háromágú tölgyfa tündére címekkel.

További rajzfilmek itt találhatóak.

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek