Tehéntej a gyereknek: mit, mikor, hogyan

Zanza!

A mai anyukák többsége elképzelni sem tudja, hogyan élte túl, hogy csecsemőként – sok esetben- feles tejjel tápláltak szülei. Azóta nagyot fordult a világ, és most éppen az az uralkodó nézet, hogy a tehéntej túl korai adása számos probléma forrása lehet, mint az asztma, az állandó orrfolyás, köhögés, az ekcéma, a növekedés megállása, illetve a tejcukor érzékenység és a tej(fehérje)allergia. A jelenlegi álláspont szerint a tehéntej az egyik legnagyobb ételallergénnek a gyerek 3 éves koráig. Vagy - a legújabb nézet szerint - nem is.

152038610
Fotó: Indigo / Europress / Getty

Az óvatosság azért nem azt jelenti, hogy a kölyök 8 éves korában lát majd először túrórudit, mert a savanyított tejtermékek már a tehéntejnél jóval korábban szerepet játszhatnak a hozzátáplálásban. Összeszedtük, mit kell tudni a kisgyerekes anyának a tehéntejről, és mit, mikor érdemes elkezdeni adni a gyereknek.

Mit tudnak az anyák?

A Magyar Gyerekorvosok Társasága (MGYT) több kutatást is végzett kisgyerekes anyákat megkérdezve a babájuk körül kialakult táplálkozási ismereteikről, szokásaikról. A 400 válaszoló nő közül szinte mindenki tudta, hogy a babáknak az a legjobb, ha legalább 6 hónapos korig anyatejjel táplálkoznak. De hogy azután mit kell tenni, mik azok, amiket a mai orvosok és védőnők javasolnak? Itt már jóval nagyobb volt a zavar.

Kiderült, hogy a megkérdezett anyukák 14 százaléka már a 6-12 hónapos gyermekének tehéntejet ad. Ez az arány egyéves korig emelkedik, 10-12 hónapos babák közül már minden ötödik ismeri a tehéntejet. Az anyukák negyede nem volt azzal tisztában, hogy nem ajánlott 1 éves kor alatt tejjel táplálnia gyermekét, és 12 százalékuk kimondottan jónak találta, hogy ezt teszi, mondván, hogy ő is ezt kapta, amikor kisbaba volt.

142456056
Fotó: The Washington Post / Europress / Getty

Pedig a mai ajánlások szerint ez hiba. A tehéntej (és, ha már itt tartunk: a kecsketej) összetevői, szerkezete nagyban eltér az anyatejtől, és megterhelik a babák szervezetét. A fehérjemolekulák túl nagyok, és az immunrendszer ellenségként azonosíthatja őket, allergiás reakcióval léphet fel ellenük. Egy ilyen fiatal szervezet még nem érett meg erre a feladatra. Ha idő előtt tehéntejet vagy kecsketejet adunk gyermekünknek, kitesszük annak, hogy tejcukor érzékenységben vagy tejallergiában szenvedjen, ami produkálhat egyértelmű tüneteket, de bújhat akár más betegség mögé is.

A tejnek persze sok jó tulajdonsága is van, ezeket se hallgassuk el. Szeretjük, mert magas a fehérjetartalma (3,2 g/100ml), kalciumban, magnéziumban, A-, B- és D-vitaminban gazdag, könnyen hozzáférhető, az alternatívákkal összehasonlítva (pl tejmentes tápszerek) kifejezetten olcsó, és az íze kellemes.

Tej és tejtermékek: mikor jöhetnek?

A kórházban minden újszülött kap egy egészségügyi kiskönyvet. Ennek melléklete egy hozzátáplálási útmutató, amely követi a jelenleg érvényes táplálkozási-egészségügyi ajánlásokat.

Ezek szerint:

  • 8 hónapos kortól adhatunk natúr joghurtot és túrót, fokozatosan, először csak kiskanálnyi mennyiséget keverve más ételbe.
  • Egyéves kor után ajánlott a tej és a belőle készült italok (tejes babakávé, karamelles tej, kakaó, turmix), a tejföl, sajt (reszelve 1,5 éves korig).
  • A kecsketejet másfél éves kortól ajlánják, akárcsak a túró rudit, krémtúrót, kefirt, kecskesajtot.
  • A juhtúrót, juhsajtot és a tejszínt pedig két éves kortól. Az édesített tejtermékeket azért érdemes minél később megkóstoltatni, mert ezek már inkább édesség kategóriába tartoznak.

És az ellenvélemény

Akárcsak a glutén (és a glutén-ablak jelenség) esetében, a tejnél is felbukkant egy egészen újfajta álláspont. 2010-ben egy 13 ezer csecsemő bevonásával készült izraeli kutatás arról számolt be, hogy ha a csecsemő 14 napos koráig találkozik tehéntejjel (kis mennyiségben, 1-2 kanálnyival), akkor nagyobb eséllyel kerülik el őt majd a későbbiekben a tejallergiás reakciók. A vizsgált 13 ezer csecsemőből 66-nál (0,5 százalék) tapasztaltak tejallergiás tüneteket, ami az átlagnál (1-3 %) jóval alacsonyabb. Azoknál, akik a tehéntejjel később találkoztak, 19 szer volt nagyobb az esélye, hogy tejfehérje allergiától szenvedjenek.

Megkérdeztem néhány gyakorló kisbabás anyukát, közülük többen is állították, hogy hallottak erről a szemléletről szakmabelitől (pl. védőnőtől), vagy olvastak erről a nézőpontról is.

Akiknek nagyon kell vigyázni

A tejtermékek bevezetésénél fokozott figyelem szükséges azoknál a gyerekeknél, akiknek, akinek már a szülei is valamilyen tejjel kapcsolatos érzékenységgel bírtak/bírnak, mint például tejcukor (laktóz) érzékenységgel vagy tejfehérje (laktalbumin, kazein) allergiával. Náluk a legszigorúbb vélemény szerint akár 3 éves korig is érdemes várni, mert az érzékenység sok esetben 3 éves kor után megszűnik.

159888244
Fotó: Bloomberg / Europress / Getty

A laktózintolerancia vajon mi?

Két gyakran előforduló problémát mutatunk be. Az "enyhébb" eset a laktózintolerancia, vagyis a tejcukor-érzékenység, ami a laktáz enzim hiánya, illetve csökkent termelődése miatt produkál tüneteket tejtermékek fogyasztása után. Ebben az esetben a tejcukor lebontatlanul kerül tovább a vékonybélből a vastagbélbe, ahol az itt élő baktériumok rövid szénláncú savakká és gázokká alakítják át.

Ez a folyamat olyan tüneteket eredményez, mint a hasmenés, bűzös széklet, csecsemőnél híg, habos, zöldes, savanyú szagú. Gyakori a panasz a fejfájás, a felfúvódás, görcsök, hányinger, émelygés, rossz közérzet, bőrkiütés. A tünetek a tejcukor tartalmú élelmiszer elfogyasztása után fél-2 órával jelentkezhetnek, de egy-két nap alatt teljesen elmúlnak, ha nem fogyasztunk több tejcukor tartalmú ételt. Az időben fel nem ismert laktózintolerancia következményeként alultápláltság, súlycsökkenés alakulhat ki. Kisgyermekeknél (0-5 éves életkorban) a növekedés is csökkenhet vagy meg is állhat.

Egy hosszabb, teljesen laktózmentes diéta részben, vagy teljesen helyreállíthatja a laktáz termelődését. Szakirodalmi adatok szerint a tejcukorérzékenyek 20-30 százaléka képes a tünetek megjelenése nélkül elfogyasztani egyszerre negyed liter tejet, de általában egy liter tejnél már minden laktózérzékenynél megjelennek a tünetek.

A tejcukorérzékenyek gond nélkül fogyaszthatnak érett kemény- és félkemény sajtokat és a penésszel érő sajtokat, mert ezek vagy nem tartalmaznak tejcukrot, vagy nagyon alacsony a laktóztartalmuk. A túró is alacsony tejcukortartalmú, miközben megőrzi a tej teljes proteintartalmát, továbbá az élő baktériumflórás joghurtok, kefireket is lehet enni.

Tipp: Az MGYT ajánlása szerint, ha a tejet más táplálékkal együtt, vagy langyosan, melegen fogyasztjuk, illetve ha magasabb zsírtartalmú tejet választunk, akkor megkönnyíthetjük a tejcukor lebontó enzimek munkáját. A felsoroltak olyan tényezők, amelyek növelik az emésztés idejét, így az enzimeknek is több idő jut a feladatuk elvégezésére. A kecsketej is javasolt, mert alacsonyabb a laktóztartalma, mint a tehéntejnek.

És a tejallergia is létezik

Sokkal problémásabb eset a tejallergia(tejérzékenység, tej-intolerancia), ami a fehérje-érzékenység egyik fajtája. Míg a tejcukorérzékenyek szervezete korlátozott mennyiségű tejtermékkel megbírkózik, a tejallergiások a legkisebb mennyiségre is reagálnak.

103962802
Fotó: Mail Today / Europress / Getty

A kettő gyakran fordul elő együtt, de a tejallergia gyakoribb a gyermekeknél, és ritkábban fordul elő felnőtt korban. A bélflóra éretlensége és a vesék csökkent kiválasztó képessége miatt az idő előtt bevitt tejfehérje a gyerekek 6 százaléknál okoz panaszokat.

A tünetek között emésztéssel kapcsolatos problémák, kiütések, ekcéma, fulladás, hányás, légzési problémák lehetnek, melyek jó eséllyel idővel, nagyjából 3 éves kor után megszűnnek (diéta esetén). Addig is, az anyatej pótlására hipoallergén tápszereket javasolnak, illetve minden olyan élelmiszer kerülését, amelyben akár kis mennyiségben is, de tejfehérje található. Ezek a tejtermékek mellett a félkész és készélelmiszerek, felvágottak, kekszek, margarinok, pékáruk lehetnek a leggyakrabban (a kazein, tejpor összetevőjű élelmiszerek ide tartoznak).

A túl sok tej is lehet problémás

A tejfogyasztás túlzásba vitele azoknál is okozhat problémákat, akik amúgy nem érzékenyek a tejre. Egy 2012-es kanadai kutatás szerint az óvodáskorú gyerekeknek napi fél liternél több tehéntej fogyasztása nem javasolt, ugyanis azt vették észre, hogy azoknak, akik ezt a mennyiséget rendszeresen túlélik, alacsonyabb a vas szintje a vérükben. Ez vérszegénységet és immunrendszeri gyengeséget okozhat. Azt pontosan nem tudni, hogy maga a tej gátolja-e esetleg a vas felszívódását, vagy azok, akik ilyen mennyiségben isznak tejet, esetleg más, vasban gazdag táplálékról mondanak le. De már számos más kutatás is rámutatott a tejfogyasztás és a vashiány közötti összefüggésekre.

Blogmustra