Jótékonykodás árveréssel

Másodszor adja egy autóját jótékony célra a Mercedes-Benz hazai forgalmazója, ezúttal is hátrányos helyzetű gyerekeken kívánnak segíteni.

A kedvezményezett szervezet, vagyis aminek a gyűjtést rendezik, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat. A Mercedes-Benz és a kiemelten közhasznú szervezet együttműködése nem újkeletű, ugyanis 2012 áprilisában már aukcióra bocsátottak egy hasonlóan különleges autót,a legelső Kecskeméten gyártott B-osztályt. Most is ezt a hagyományt követik, de most a legelső CLA vesz részt az akcióban. A befolyt összeg 2013-ban is a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálatot segíti, de nem egészen abban a formában, ahogyan tavaly, mivel akkor egyetlen ember perkált ki 20 millió forintot az autóért, idén azonban mindenki „tulajdonosa” lehet a CLA-nak, igaz, csak egy kis részben. A mostani akció során ugyanis reklámfelületként árulják az autót, tehát felosztják azt kisebb részegységekre, és azokat 10 000 forintos induló áron értékesítik. A vevő pedig ezen a kasztnirészleten elhelyezheti azt, amit csak szeretne: ez lehet saját fotó, vagy akár céglogó is, ráadásul ha valaki úgy érzi, kicsi a vásárolható felület, akkor egyszerre többet is vehet. Sőt, mivel az autó kiállításra is kerül, ígybárki megnézheti majd magát a felületén a Szigeten, a Balaton Sound-on, illetve a MűvészetekPalotájában is. Az autón megvásárolható felületeket a www.segitsegymosollyal.hu címen lehetmegtekinteni és lefoglalni.

Oszd meg másokkal is!
Mustra