„Ha nem az anyagi oldalát nézzük, akkor jó móka a nagycsalád"

Van egy mondás, miszerint két gyereknél csak kicsivel több a három. Ezt egy nagycsaládos ismerős apuka erőteljesen cáfolta, azt mondta, hogy nehogy azt gondoljam, ez így van. Azt mesélte, hogy náluk a három gyerek már komoly nehézségeket jelent anyagi és logisztikai értelemben is. Példáként említette, hogy nyáron nem tudnak úgy elmenni strandra, hogy ne vinnének magukkal még egy felnőttet, aki segít felügyelni a gyereket, vagy, hogy ilyenkor már két autóval kell menniük, s egy ilyen kiruccanás a plusz fővel komoly anyagi vonzattal is jár.

stockfresh 1960793 big-family sizeM

Szöget ütött a fejembe ez a fajta megközelítés, és gondoltam, megkérdezek másokat is, ők vajon hogyan élik meg a nagycsaládos létet, számukra mi az, ami egy ilyen kérdés kapcsán elsőre eszükbe jut. Nagy tanulságok, nagy igazságok nincsenek, talán csak azt lehet biztosan kijelenteni, hogy mielőtt valaki „belevág” a nagycsaláddá válásba, jobb, ha előre tájékozódik, utánajár, megismeri, mi is ez az intézmény valójában.

Közeli és távoli ismerősök, apukák és anyukák vegyesen, ismeretlen fórumozók meséltek arról, számukra mit jelent a nagycsalád. Azt nem is gondoltam volna, hogy megannyi fórum működik „Kettő vagy három gyerek a jobb?”, „Megéri-e a három gyerek?” típusú indító kérdéssel, amelyekbe beleolvasva azt láttam, sokan azt hiszik, hogy azok a nagycsaládos támogatások, amelyeket most igénybe lehet venni, éppen elegendő indokul szolgálnak egy újabb gyerek megszülésére. Persze, itt többnyire a már rutinosak beavatják az témafelvetőket a kulisszatitkokba (mennyi az annyi, és sokszor bizony nem is olyan sok), és vannak, akik azért szólnak, hogy ne azért akarjon már valaki még egy gyereket, hogy emiatt több pénze legyen a családnak.

Azok, aki válaszoltak nekem, egytől egyig úgy meséltek a nagycsaládos létről, mint egy nagyon jó dologról, ami kinél több, kinél kevesebb nehézséggel van megtűzdelve, de ahogy egy anyuka megfogalmazta, „mindent kárpótol az, amikor a születésnapomon sorban állnak a gyerekek a pusziért”.

Egy szegedi anyuka ezt írta: „Mi öt gyermeket nevelünk (a legnagyobb 8 éves), és útban a hatodik. Mindegyik tervezett baba volt, és nem vágtunk volna bele egyik babaprojectbe sem, ha annyival nehezebbnek éreztem volna +1 gyerekkel. Természetesen hozzá kell tennem, hogy elég jó anyagi körülményeink vannak, és van segítségünk is a háztartásban és a gyerekek körül. Így tudunk velük foglalkozni, és nem szenvednek hiányt (de nem is kapnak meg mindent egyből). Összegezve tehát, így, segítség és megfelelő anyagi háttér mellett nekem nem sokkal megterhelőbb. Egyedül az "frusztrál" néha, hogy állandóan megy a mosógép, állandóan száradnak a ruhák, és így is folyamatosan tele a szennyes... Ja, és hogy a hűtő "pillanatok" alatt kiürül, és mehetek újra vásárolni.”

Egy budapesti cég vezetője, három kislányos apuként azt mesélte, hogy szerinte arányaiban egy harmadik gyerek kisebb extra teherre jár. „Külön vehetjük az anyagi részét és a családszervezési kérdéseket. Az időszervezéssel kapcsolatban az egy gyerek a legtöbb figyelmet igénylő, mert amint vannak testvérek, eljátszanak egymással. A konfliktusok elcsitítására szánt idő biztosan kevesebb, mint egy unatkozó gyerek lefoglalása. A harmadik gyerek nálunk később született, így a két gyerek pótszülőként, bébiszitterként is működik, sokat segítenek. Az anyagi részét nézve a gyerekek között öröklődnek a ruhák, játékok, a bútorok, egyéb használt tárgyak, így ezek miatt töredékébe sem kerül a harmadik az elsőhöz képest. A mostani adókedvezményeket mi ki tudjuk használni, ami komoly összeget jelent három gyerek után.” Összegezve ő azt mondja, hogy „semmilyen formában nem gondolom, hogy a harmadik gyerek nagyobb teher lenne, mint az első kettő.”

stockfresh 1827664 happy-family-at-the-park sizeM

Egy Poronty-közeli anyuka, aki éppen most várja a negyedik gyerekét hasonló véleményen van, pedig számára az anyagi oldal már kevésbé kedvező.  „Mivel én 19 éves koromtól kezdve 23 évesig letudtam a hármat - akik cirka másfél évente jöttek - , nem is volt igazán időm megtapasztalni a különbséget kis család és nagy család között. Anyagilag nem érzem megterhelőnek, mert a babacuccok. kifogástalan állapotban megmaradtak, így ezekből csak az elsőnek kellett bevásárolni. Most, hogy a negyediket várom, még mindig több zsáknyi teljesen használható ruha maradt utánuk (igaz, babakocsi, ágy, stb. már nincs, de ismerősöktől kapunk kölcsön, azokra sem fogunk költeni). Az biztos, hogy kedvezményekből, állami juttatásokból nem lehet eltartani ennyi gyereket, így én például most csak egy hónapra megyek szülési szabadságra, onnantól kezdve ugyanúgy fogok otthonról dolgozni, mint eddig. Nem engedhetjük meg a kiesést. Ha nem az anyagi oldalát vesszük a dolognak, akkor meg mókás a nagycsalád, én is ebben nőttem fel, mozaikcsaládban hatan vagyunk testvérek. Nem is tudnám másképp elképzelni. Persze, fárasztó, de szerintem egy gyerekkel ugyanolyan fárasztó, sőt, ha többen vannak, legalább lekötik egymást.”

Egy fórumról idézve:  „Nekem is három gyerekem van, és gondolkodom, hogy néhány év múlva jöhetne egy negyedik is. Azt gondolom, hogy a gyerekvállalás nem anyagi kérdés. Minél több gyereked van, annál többe kerül anyagilag. Ezért kellett nagyobb lakást vennünk, nagyobb autót, persze mindenre hitelt felvenni. És mivel a lányom már nagy, a fiúk meg ikrek, az sem működik, hogy majd örökölnek egymás után. Meg három gyereknek nem elég egy kakaós csiga, hanem három kell. Ami nekünk jó, hogy teljesen igénybe tudjuk venni az idén bevezetett családi adókedvezményt, így legalább a lakáshitel kijön belőle. Lehet erre gondolt az, aki szerint a három gyerekkel könnyebb anyagilag. Szerencsére viszonylag jó anyagi körülmények között élünk, de csak kapkodom a fejem, hogy mibe kerül a babakaja, a tápszer, a gyerekruha, a nagylányom dolgairól már nem is beszélve. A gyerek az nagyon nagy öröm és boldogság, de anyagilag nem egy jó biznisz, az biztos.”

Egy többgyerekes anyuka, aki azokhoz szólt pár szót, akik csak az anyagi előnyöket vélik látni a harmadik gyerekkel való bővülésben: „Sokan azzal kalkulálnak, hogy a harmadik gyerek megörököl mindent a testvéreitől. Nos, ez nem mindig igaz. Egyfelől mi van, ha más nemű a gyerek, ha egészen más évszakban születik vagy netán már annyira divatjamúltak, kopottak a nagyobb testvérek ruhái, cipői, hogy azt már jobb harmadszor nem erőltetni? Sokan a mostani adókedvezményeken felbuzdulva vállalnának még egy gyereket – de mi van akkor, ha ahogy meghozták ezt a döntést a politikusok, éppen olyan hirtelen el is törlik? Mégiscsak havi szinten százezer forintról van szó. Ezzel is számolni kell, minthogy azzal is, hogy amint nőnek a gyerekek, jönnek az osztálykirándulások, táborok, különórák, nyelvtanfolyamok, aztán a továbbtanulás, ahol fizetni kell a tandíjat, az utazást, vagy ha más városban tanul, és nem veszik fel kollégiumba, az albérletet. Ez még egy gyereknél is elég megterhelő tud lenni, nemhogy háromnál. Gondolom, senki nem szeretné, ha a gyerekei eladósodnának, mert hitelt kell felvenniük a továbbtanulás miatt, vagy éppen azért nem tanulnak, mert nincs rá keret. És akkor arra már ne is gondoljunk, hogy a szülők három autót vagy három lakást vesznek, ahogy azt egy-két gyerek esetében talán még megtehetnék, vagy legalábbis beszállhatnának az önállósodásba. Mert ma már egészen más elkezdeni a saját életet, mint pár tíz éve. Ja, és azt még nem is mondtam, hogy a nagycsaládos anyukák annyira nem kelendőek a munkaerőpiacon, nagyon nehezen találnak - már ha egyáltalán - normális munkát, ami megintcsak a családi kasszát kéne, hogy gyarapítsa. ”

Mi az, ami minden nagycsaládosnak jár?

  • Emelt összegű családi pótlék: 16 000 Ft/gyerek/hó
  • Gyereknevelési támogatás: bruttó 28 500 Ft/hó (a legkisebb gyerek 8 éves koráig jár, mellette heti 30 órát, vagy otthoni munkában korlátlan munkaidőben lehet dolgozni)
  • Étkezési Térítési Díjkedvezmény: bölcsődei, óvodai, iskolai étkeztetés feláron
  • Tankönyvtámogatás: nappali tagozatos diákoknak 50 % kedvezmény (nem minden könyvre)
  • Utazási kedvezmények: MÁV-nál és a Volánnál: amennyiben 1 vagy 2 szülő és 3 vagy több saját gyermek utazik együtt, minden családtag 90%-os kedvezménnyel utazik. Családok esetében (1 vagy két szülő + 18 év alatti gyermekek) a gyermekek 6 éves korig ingyen, 6-14 éves korig illetve diákigazolvánnyal 67,5%-os kedvezménnyel utazhatnak. Ha csupán egy vagy két gyerek utazik egy vagy két szülővel, akkor a szülő(k)nek a 33%-os jegy jár.
  • Családi adókedvezmény: már a terhesség 91. naptól igénybe lehet venni. A családi adókedvezmény a személyi jövedelemadó alapját csökkenti, egy-két gyerek esetén gyerekenként nettó tízezer forinttal, háromnál már 33 000 forinttal gyerekenként. (Tehát két gyerek után 20 000 Ft, három után 99 000 Ft)
  • Gázártámogatás

Az alanyi jogon járó támogatásokon felül a család anyagi helyzetétől függően önkormányzati és egyéb állami támogatások, pályázatok is léteznek, de a NOE (Nagycsaládosok Országos Egyesülete) kártyával is számos, főként vásárláskor igénybe vehető kedvezményt találtunk.

 
Oszd meg másokkal is!
Mustra