SZÜLŐSÉG

Aki jól van, annak a gyereke is jól lesz

2013. március 8., péntek 11:12

Valaki azt mondta, úgy érzi, nincs igazán jóban az anyjával, noha elismeri, mindent megtett érte. Többet is, mint más anyukák. Mesélt neki, játszottak, gondoskodott róla testi, lelki értelemben. Némi morfondírozás után arra jutott: „Azt hiszem, az zavart, hogy anyám számára mindig is tehertétel volt az élet. Feladat, amivel meg kell birkózni.”

tk3s 5807990

Képzeljünk el egy hétköznapi példát: valakivel beülünk egy kávéra. Vajon kivel érezzük jobban magunkat, azzal, aki udvariasan érdeklődik hogylétünk felől, elismerően nyugtázza minden szavunkat, sőt, még ki is fizeti a számlát, de közben végig feszültnek tűnik, nehogy valamit elrontson, vagy azzal, aki láthatóan jól érzi magát a bőrében, és ez a jókedv még akkor sem rendül meg, mikor magára borítja a kávéját? A példa meglehetősen súlytalannak tűnik a gyereknevelés felelősnek és komolynak kikiáltott témájához képest, de éppen ezért mutatja olyan egyértelműen: azzal szeretünk lenni, aki jól érzi magát. Igen, egy család, a szülő-gyerek viszony más, de miért ne lenne igaz ez ott is?

Persze tudományosan is megközelíthető a kérdés, a pszichológia sokat foglalkozott a témával, hogyan hat hangulatunkra a másik lelkiállapota. Még idegrendszeri szinten is kimutatható, hogy az agy tükrözi a másik fél érzelmeit, így azok a befogadóban is megjelennek. Mégis úgy alakult, hogy a mi kultúránkban figyelmen kívül hagyják ezt a törvényszerűséget. Sokan nem gondolkodnak azon, ha arra a kérdésre: „hogy vagy?”, egy húszperces panaszáradat a válasz, akkor egy idő után a másik sem a legjobb érzésekkel lesz jelen a beszélgetésben.

stockfresh 367494 bored-boy sizeM

A gyermeknevelés persze nem olyan, mint egy futó társalgás, a szülő és gyermek teljes lényével, személyisége legmélyebb rétegeivel vesz részt benne. Éppen ezért a csemete azt fogja érzékelni, milyen a szülő valós, igazi lelkiállapota. Sokak számára bizonyára magától értetődő ez, azért fontos mégis beszélni erről, mert valahogy feledésbe merül ez a tudás, mikor anyák és apák abban kérnek tanácsot: „mit mondjak neki, hogy viselkedjek vele, hogy meggyógyuljon a magatartászavarából, hogy bátrabb legyen az óvodában, hogy ne álmodjon rosszat, stb.” Aztán kiderül, hogy a szülők egyébként a válás határán állnak, vagy ha ennyire nem is súlyos a helyzet, nem érzik jól magukat, kevés az öröm az életükben, a napokat inkább kibírják, mint megélik. Vajon mitől érezné jól magát éppen a gyermek egy olyan családban, ahol mindenki rosszul van?

Az, hogy valaki jól érzi magát a bőrében, nem jelenti, hogy nincsenek komoly problémái, félelmei, konfliktusai. Azt sem jelenti, hogy mindig jókedvű, mosolyog. Inkább egyfajta döntést jelent, hitvallást amellett, hogy semmilyen más cél, vagy ember véleménye nem fontosabb a családi jóérzés megteremtésénél.

Egyszer tanúja voltam, hogy egy gyerekek számára szervezett foglalkozáson az egyik csemete sokkal felszabadultabb volt a többinél, nevetgélt a gyakorlatok közben. Ez még nem tűnt volna fel, csak mikor az anyukája a végén, miközben vették a kabátjukat, kissé szigorú, ingerült hangon megkérdezte, hogy „miért nevettél végig?” Mire a kislány sértődötten és zavartan azt felelte, a többiek is nevettek. Az anya ekkor már egyértelműen idegesen rávágta: „nem, csak te!”. Azaz ő kínosan érezte magát, hogy az ő lánykája végig kacarászik, míg a többiek csöndben végzik a gyakorlatokat. Egyfelől érthetők az anya érzései, talán mind ismerjük a helyzetet, hogy kínos tud lenni, ha egyvalaki hosszan nevet olyan helyzeten, amiben mások semmi humorosat nem találnak. Ugyanakkor felmerül, miért fontosabb ez annál, mint hogy a gyermek jól és felszabadultan érezte magát a foglalkozáson? Félti az anya, nehogy kilógjon a sorból? Nekem az volt az érzésem, nem annyira a féltés, inkább a kínosság felett érzett szégyen csendült meg a hangjában. Ha csak féltette volna, meg tudta volna úgy fogalmazni a visszajelzését, hogy ne legyen bántó. A szégyen érzése persze csak úgy jön, azt nem hívta az anya. De a következő lépés már döntés kérdése: mit kezd vele? Érlelgeti magában, érveket keres hozzá, majd átadja a csomagot lányának, vagy elfogadva saját rosszérzését arra is gondol, erről az ő megfelelés igénye tehet, nem a lánya, és tulajdonképpen örülni lehet annak, hogy a lány ilyen spontán tud lenni. Ha erre gondol, már jobban is érzi magát, és meglehet, mire elérkezik a hazaindulás pillanata, a lány már nem egy szégyenkező, hanem éppen egy büszke anyával találkozik.

Meggyőződésem, hogy a boldogság egyik kulcsa, hogy felelősséget vállaljunk saját érzéseinkért. Sokan mondják, szenvednek, mert a főnökük rosszindulatú, mert kevés a pénz, sok a feladat, és még az anyós is borzasztó. Ez mind lehet igaz, de érdemes feltenni ilyenkor a kérdést: vajon nem ismerünk-e olyanokat, akik főnöke kétszer olyan rosszindulatú, fele annyi a pénzük, sokkal több a feladatuk, és rosszabb az anyósuk, mégis remekül érzik magukat a bőrükben? Ha így áll a helyzet, az arra utal, sokkal több lehetőség van a kezünkben, mint gondolnánk, még ha a világot nem is tudjuk megváltoztatni magunk körül.


Cziglán Karolina, pszichológus

 

Ne maradj le semmiről!

KOMMENTEK

  • 2013.03.08 11:49:56repecs

    Jó de akár bővebben is ki lehetett volna fejteni.

  • 2013.03.08 13:17:20testlife

    Talán pont itt kár volna bővebben kifejteni. A szerző cikkei mintha mindig azt céloznák meg, hogy emlékeztessenek minket valami lehetséges jóra, ami a nevelés nyomán minduntalan elromlik... Vannak szerzők, akik csodás könyveket írnak ilyen szellemben, de ott is: a gondolkodás az olvasó dolga, és nem a szövegé. Cziglán Karolina írásai sztem tiszta, jó hatású, az olvasót NEM hülyének néző, szokatlanul józan írások. Köszönet!

  • 2013.03.08 14:28:54zoldmandula33

    egyetértek, ennyi ide gondolatébresztésnek pont elég.
    nekem is tetszett.

  • 2013.03.08 19:17:31sony

    Ok, és most jöhet a módszer, hogy mit tegyünk, hogy jól érezzük magunkat a bőrünkben, amikor éppen nem érezzük jól magunkat.
    Ja és hogyha utólag rájövünk arra, hogy valamit ilyen szinten rontottunk el, hogy lehet javítani rajta?

    Tehát mondjuk a szégyenkező anyuka esetében, mit csináljon, ha mondjuk a gyerek 8-9 éves korában jön rá, hogy szándéka ellenére rossz hozzáállást sugallt a gyerek kicsi korában, és szeretne változtatni rajta - akár úgy is, hogy ő maga is változik, bár kérdéses, hogyha csak a viselkedésének külső megjelenését tudja megváltoztatni, akkor ér-e az egész valamit?

  • 2013.03.08 22:08:04Rébusz

    Tanulságos téma, nagyon igaz. Az írás is igen jól sikerült. Szerintem ha már egy anyában tudatosult ez a probléma, pl. ennek az írásnak a hatására, az már egy lépés a megoldás felé. Minél előbb, annál jobb. Nyilván ha ez nem történik meg, akkor nem csak az anya-gyerek viszony sínyli meg, hanem a gyermek jövője is.

  • 2013.03.09 07:36:02zsebi66

    Úgy látom hogy a napi civilizációs stressz, több állás, pénzkeresés, városlakás, versenyistálló, balett, foci, early english, úszás, tenisz, zongora, hárfa, és társai (lehetőleg ez mind egyszerre már 3 éves kortól) önkéntelenül is rossz irányba viszi az anyákat egy felfokozott, nagyobb sebességű élet felé. A hamuban sült pogácsa a gyerek tarisznyájában nem ezek a hajtott napok lesznek a nagybetűs élet felé vezető úton. Úgy gondolom hogy a közepes iskolai eredménnyel rendelkező gyerekek jobban megtalálják a helyüket az életben mint az eminensek. Az is személyes megtapasztalásom hogy vidéki, falusi környezetben valahogy az "édesapám" "édesanyám" jobban működik, és nem azért mert a szülőknek eljárt a kezük.
    Fel lehet tenni a kérdést hogy az urbanizáció és az emancipáció mennyire segíti a nőt hogy boldog, kiegyensúlyozott anya legyen és boldog, kiegyensúlyozott gyerekeket adjon a világnak akik érdeklődéssel kérdezik hogy "miért ?" és nem dühből azt hogy "miért én" ?

  • 2013.03.09 10:48:25A kulcslyuk szelleme

    "az már egy lépés a megoldás felé"

    És mi a következő lépés? Pszichológus/pszichoterapeuta felkeresése?

  • 2013.03.09 10:50:22A kulcslyuk szelleme

    "akik érdeklődéssel kérdezik hogy "miért ?" és nem dühből azt hogy "miért én" ?"

    Én vidéken nőttem fel, még 70-80-as években, de mégis azt kérdem, "miért én?". Szóval szerintem ez nem jelent semmit.

  • 2013.03.09 10:51:33A kulcslyuk szelleme

    Jobban belegondolva, az én anyámnak is inkább teher volt a gyereknevelés, mint áldás. Pedig Ő is falusi lány volt. Én egyelőre nem tudom elképzelni, hogy hogyan lehet élvezni a gyereknevelést, anélkül, hogy az ember azon aggódna, hogy jól csinálja-e.

  • 2013.03.09 18:42:16Rébusz

    @ a kulcslyuk szelleme
    Nem jól értetted a cikket, nem arról van szó, hogy valakinek teher a gyereknevelés, hanem hogy nem érzi jól magát a bőrében és ezt az érzést a gyerek is ugyanúgy átérzi. Ha mindent is megad neki, foglalkozik vele, negatív életérzése a gyerekét is nyomasztani fogja és talán egy életen át elkíséri. A gyerekeknek nagyon érzékeny antennáik vannak, vagy pl azt hiszed önfeledten játszik, pedig közben rád is figyel, hallgatja a háttérben a beszélgetést, mindent magába szív. Figyel és te észre sem veszed.
    Első lépés a megoldás felé: igen, mert sokakban mindez nem tudatos, pedig ugye evidens az, hogy az érzéseink másokban nyomot hagynak. Egy gyermek formálódó személyiségében főleg. Ez a cikk ráébreszt erre. A következő lépés lehet pl. a cikk utolsó bekezdése. Ha pedig semmi nem segít, akkor igen, pl. egy szakember.

  • 2013.03.14 15:08:48A kulcslyuk szelleme

    @ Rébusz
    Valóban félreértettem. De a lényegen nem változtat: félek, hogy a gyerekem érezni fogja, hogy nem érzem jól magam a bőrömben. De hogy hogyan tudnám jól érezni magam, arra még nem jöttem rá... Egy biztos, nem szeretném, ha ugyanilyen gyerekem lenne, mint amilyen én vagyok.

Blogok, amiket olvasunk

JEGYZETLAP Posztnyár szindróma

Ha csak sóhajtozunk, és utáljuk, hogy vége, egyre nyomorultabbul érezzük magunkat. Négy lépés, hogy a szeptembert is élvezni tudd!

STÍLER Netes szépségdilik: ezeknek ne dőlj be

Ha nem akarsz úgy kinézni, mint egy cirkuszból szabadult bohóc, ne a csodatévő appok képeinek higgy, hanem a tükörnek. Az ugyanis nem halványítja el a bőrhibákkal együtt a sminkedet is.

HOMÁR Fifikás, de bebukott parkolóteszt budán

Jó napot, miért büntetnek meg, ha még a fizetőövezet kezdetét jelző tábla előtt parkolok, a nem fizető zónában? Csak. Parkolócég, 12. kerületi módra.
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta