Visszavonták a szülők az erkölcstanáros javaslatot

Visszavonta nagy derültséget keltő javaslatát a Magyar Szülők Országos Egyesülete. Az erkölcstanárok milyenségéről szóló útmutatáson egy napig röhögött az ország, a poénra pedig az tette fel a koronát, amikor Kálmán Olga ATV-s interjújában az egyesület elnöke először ugyan tagadta, majd beismerte, hogy elvált, és utalt arra, hogy ő is nézett már szexfilmet. A javaslattól több más szülőszervezet is azonnal elhatárolódott.

stockfresh 2339735 strict-look sizeM

A kínos interjú végén Keszel Sándor viszont egy huszárvágással elismerte a hibát, és közölte, hogy elhibázott volt a javaslat, így azt "visszaszívják". Magyarázatként még annyit tett hozzá, hogy a a feddhetetlenséget igazoló kérdőív - amelynek alapján eldöntenék, melyik pedagógus alkalmas az erkölcstan oktatására - a pedagógusokat védené meg az esetleges szülői kifogásoktól, támadásoktól.

Keszei Sándor azt is mondta: az  erkölcstan oktatása különleges dolog a magyar közoktatásban, "az első generációt most építjük föl, és se a rendelet nem jó, se a kerettanterv nem jó arra, hogy ez hiteles legyen". Ezzel a kijelentésével viszont csak egyetérteni tudunk.

Az MSZOE javaslata ez volt:

  • "Erkölcstan tantárgy oktatására csak magas hivatástudattal rendelkező fedhetetlen életmódot folytató pedagógusokat lehet alkalmazni.
  • Olyanokat, akik példás családi életet élnek, pl. nem lehetnek elvált személyek, nem élhetnek élettársi kapcsolatban és legalább egy házasságban született gyermeket nevelnek (vagy örökbe fogadtak).
  • Az erkölcstan tantárgyat tanító pedagógus csak az lehet, akinek nincsenek káros szenvedélyei, nem dohányzik, nem alkoholizál, aki mentes a szexuális aberrációktól, otthonukban sem néznek sexfilmeket.
  • Az általános iskolákban erkölcstan tantárgyat oktató pedagógus életviteléről alapos környezettanulmányt kell készíteni. Nem elég a módszertani és elméleti felkészültség és a gyorstalpaló továbbképzési tanfolyamok elvégzése."
Oszd meg másokkal is!
Mustra