A poronty trollok legjobb pillanatai

Online újságírónak olyan a troll, mint egyszeri autósnak a közlekedési dugó. Nem szeretjük, de időnként elkerülhetetlen. Érdekes módon a szinte minden cikket törvényszerűen követő, személyeskedő, pitiáner köcsögség is megszokható, sőt, idővel akár szórakoztatóvá is válhat, kár, hogy trollból és trollkodásból is igen ritka az igazán szellemes.

Így év végén összeszedtünk egy csokorravalót, kommentben meg lehet jönni trollkodni.

81787109
Christopher Furlong

Porontyos szerzőként egyébként azzal lehet legjobban kiverni a biztosítékot, ha

1, be merjük vallani, hogy a gyerekes lét nem minden pillanata maga a rózsaszín mámor,

2, olyan embereket mutatunk be, akik elégedettek a saját életükkel,

3, cikket írunk

Ja, és ne felejtsék a régi alapszabályt: never feed the troll, vagyis ne etessék a trollt!

Kívánunk minden trollunknak egy kicsit több humorérzéket és toleranciát, és egy kicsivel kevesebb irigységet a következő évre!

Úristen, mi van, ha soha nem lehet gyerekünk?

Az összes közül Közbiztonság Szilárd lenti kommentje volt a kedvencem egész évben, annak is az első két mondata. Az, hogy a szerzőnek a cikk megírása pillanatában már volt gyereke, ugyan hatástalanította a kommentben rejlő mélységes gonoszságot, de ez egy ilyen igazi, átgondolt, tankönyvi trollkodás volt, és Szilárd nem tudhatott arról, hogy pocsékba megy ez a remekbe szabott komment. De azért a többi sem kutya, hogyan rúgjunk még egyet abba, akinek már amúgy is van elég baja.

samugy63

Nos, ma már felvilágosultabb (értsd nem csak a néhai tankönyvekből vizsga által orvossá avanzsált) szakemberek kezdik sejteni, hogy a meddőségnek a legtöbb esetben pszichés problémája van. A pár ugyan meg van róla győződve, hogy velük minden rendben, de a mélyben mégis valami gátolja a fogantatást. Ha vallásos volnék azt mondanám, hogy a Teremtőnek valamiért nem tetszik, hogy e két ember gyereket hozzon a világra. De mivel nem vagyok a szó szakrális értelmében istenhívő, így azt mondanám, hogy a természetnek más tervei vannak. Leginkább a két fél két másik felet kívánna.

Tavaszi Gábor

Ha nem tudsz gyermeket szülni akkor az előző életetben keresd a problémát. Old meg és a következő életedben lesz már gyermeked.

franc0

Amúgy szerintem is főleg a sokat dolgozó, stresszes városi fiatalok gondja lehet ez.
Kivesztek egy hónapot, elmentek egy rohadt távoli tengerpartra, és mint a nyulak.

Közbiztonság Szilárd

Szerintem ez Isten büntetése azért, mert te meg az Indexen bünteted a cikkeiddel az olvasókat.

Isten nem ver bottal.

samugy63:
Jóvan, koma.
További baromságok a cihés cuccokról?
(A hozzád hasonló faszok szerint annak is cihés oka van, ha elesel, eltörik a lábad. Véletlenül sem fizika, nyíróerők meg szilárdság meg ilyesmi.)
De ahogy látom, ez a cikk egy méretes idiótagyűjtő, akik mindn mögött lelki okot látnak.

Tavaszi Gábor:
Barom.

victor vacendak:
Több százezer?
Te hol tanultál biológiát?

Adamfark:
Nem kellett volna szőrös feleséget választanod, akkor nem derült volna ki utólag, hogy férfi.

R2D2 & C3PO

Szerintem jól gondold meg, ha még nem jött össze a gyerek!

Gyereke nem csak terhesség után lehet az embernek...

Mondom ezt 3,5 év szívás után 8 hónapos terhesen. ;-DDD (Az első 7 hónap igazi sétagalopp volt - most meg elegem van a világból is. Szerencsére csak pszichésen. ;-DDD) Persze az ilyesmit úgysem hiszi el senki, míg rá nem jön arra, hogy a terhességi refluxtól nem poén megfulladni + hasonlók.

Egyébként le kell szarni a tanácsokat! Ha egészséges vagy, akkor előbb-utóbb lesz eredménye a szexnek; ha meg nem vagy az, akkor érdemes elgondolkozni azon, hogy betegen erkölcsös-e gyerekszülésen filózni... Persze szerintem. :-P

Tavaszi Gábor

Kedves Közb. Szilárd!
Te még nem hallottál arról, hogy ha elhunysz, akkor csak a tested hal meg a lelked tovább él.
Te még nem hallottál arról, hogy ha öngyilkos leszel, akkor a következő életedben ugyan azzal a problémával kell szembenézned.
Te még nem hallottál arról, hogy a gyermek választja a szüleit és nem a szülő a gyermeket.
És megismétlem: nem véletlenül vannak meddő nők! (nem gyanús, hogy az orvosok nem tudnak segíteni!)

Szilikonmellel szoptatni nem kell félnetek

A cikk megjelenését követően nem kellett sokat várni, az első hozzászólás máris megadta a beszélgetés irányvonalát. A jópofa az benne, hogy nem csak beleszaladt a pofonba, de utána még neki is állt följebb. Íme:

Serzone

Könyörgöm, írjátok már át a címet, mert iszonyat pocsék!! Ki fogalmaz nálatok így?!

vernarancs

@Serzone

Gondolom nem is dereng ki az a Meraniai Janos :)

(A királynét megölni nem kell félnetek jó lesz ha mindenki egyetért én nem ellenzem.)

Piros Mogyoros

@Serzone

Haha! Oda kellett volna figyelni suliban, es most nem keverned magadat kellemetlensegekbe!

Serzone

Igen, bevallom, lila fogalmam sincs ki az a Meraniai János és az igazat megvallva nem is érdekel:)
Spec az irodalom és történelem nem tartozott a kedvenc tantárgyaim közé, de örüljetek, hogy lehetőséget adtam ahhoz, hogy kérkedjetek fantasztikus memóriátokkal, vagy "olvasottságotokkal":)
Mert boldogok a lelki szegények...:D

Tetkó, piercing, terhesség

Sztereotípiákban sem állunk rosszul. A tetkók és piercingek kapcsolata a terhességgel amúgy kiemelkedően jól olvasott cikk volt, szemmel láthatóan sokakat érdekelt a téma.

Haloperidol

Jo kis guide: mi lesz a plazak*rvak extraival, ha terhessegre kerul a sor. Koszi a hianypotlast.

vikkk

a köldökpirszing meg a tetkó a 90-es évek végefelé is vérciki volt, 2012-ben meg egyenesen vállalhatatlan. terhesen meg a röhej tárgya.

ti vagytok a stílfűrész, nem én, de azért ezt el kellett hogy mondjam nektek.

Snagal

szánalom egyesek mennyire csőlátásúak... ehez csak egy dolgot tudnék hozzá tenni:
A tetovált és nem tetovált emberek között a leglényegesebb különbség, hogy a tetovált embert nem zavarja ha valakin nincs tetoválás....
A "hogy fog kinézni ha öreg leszel" kezdetűek pedig mindig megnevettetnek :)

Alaister Grand

Nos, nekem az jutott eszembe, hogy kár, hogy a tetkósok is szaporodóképesek. Rontják a génállományt.

Snagal

Alaister Grand: te se sokat javítassz rajta megnyugodhatsz :) tetoválás ide vagy oda

Mit ne csinálj terhesen

Egyik kedvenc trollunk, Budapesti Szeretkezési Vállalat mélyen elkötelezett a magyar nyelv iránt, és kedves szokása, hogy alkalmatlannak minősítsen mindannyiunkat. Ennek ellenére hűségesen olvassa a porontyot, aminek nagyon örülünk. Másik kedvenc trolltipusunk pedig az, aki a cikk végére, a témához egyáltalán nem kapcsolódva, beletrollkodja a saját, szánalmas reklámját.

Budapesti Szeretkezési Vállalat

A cikket jegyző idióta picsa miért akar mindenáron írni, ha ennyire látványosan alkalmatlan rá?

Nagyjából egyetlen hibátlan mondat sincs az egész cikkben.

Budapesti Szeretkezési Vállalat

elöhagyva - baszd meg, te mi a faszért akarsz írni, de tényleg?

Az összehordott baromságokat nem is sorolnám, mondhatni az egész cikk az.

NINJA

ne tolongj a boltban, vásárolj otthonról olcsón minőségi babaruhát
www.ediruha.hu
most akár 35 %kedvezmény

Robotcicák

Na, ennek a pofonnak mondjuk tényleg csúnyán aláálltam, amikor figyelmetlenül fordítottam. Persze nem váratott sokáig magára a büntetés, sőt, javítás ide, vagy oda, ez afféle porontyos verbális mémmé is vált, néhány nem megbocsátó olvasónk azóta sem tud hozzászólni a robotmacskák említése nélkül – de oké, magamnak főztem. A kommentelők persze teljesen jogosan cikizték a méretes leitert, volt, akiben viszont ez a benézés mély, zsigeri indulatokat ébresztett. Hosszan gondolkodtam, dolgozik-e nagybátyám olyan helyen, ahonnan a seggem alá tolhatnák a munkahelyet, meg a lakást és a kocsit, de sajnos egy ilyen nagybácsi sem jutott eszembe, pedig biginjapan szerint bezzeg!

biginjapan

Ez bm FELHÁBORÍTÓ!!!! Itt félrefordíthatnak ahogy akarnak és nem sül le a pofájukról a bőr+ nem fogják kirúgni a kis unokahugicát akinek a segge alá tolják a munkahelyet meg a lakást és a kocsit, én meg kidolgozom a belem hogy próbafordításon szakmai baromságokat lefordítsak, AMIT RAGYOGÓAN OLDOK MEG SZAKMAI LEKTOROK SZERINT IS ÉS B...NAK FELVENNI a r..adt FORDÍTÓI munkakörbe !!!!!!!!!!!!!!!!!! Ezt hogy fordítanád le te kis diványos ..ci ???
"Double row 4-point contact ball bearings are used to connect the blades to the hub. The pitch system relies on hydraulics and uses a cylinder to pitch each blade. Hydraulic power is supplied to the cylinder from the hydraulic power unit in the nacelle through the main gearbox and the main shaft via a rotating transfer.Hydraulic accumulators inside the rotor hub ensure sufficient power to pitch the turbine in case of failure." Persze sehogy, ha még egy egyszerű birtokos szerkezetet sem ismersz fel! De azért megvan a havi fixed b+!

ergerberger

biginjapan: "Ezt hogy fordítanád le te kis diványos ..ci ???"

Így: "Duplasoros négypöttyös kapcsolati labda, medve-ingek, blabla, robotcica, pocaklakó, csiniruci, pasizás, mélytorok, nyihaha...".

Hogy a robotcica baszná meg a vagináját...

Nem akarok üresfejű gyereket

BSZV a legjobb formájában! Pedig pszichológusunk, Karolina cikkeit általában még a legelvetemültebb trollok is el szokták kerülni, de ez most nem úszta meg a véleményezést.

Budapesti Szeretkezési Vállalat

Gondolom, a gyereked sem akart üresfejű anyát - pláne sík idiótát -, aztán mégis azt kapott.

Budapesti Szeretkezési Vállalat

" Egy anyuka, mikor meglátta, tizenhat éves lánya szemceruzával visszafogottan kiemelte szemét, ráförmedt: „úgy nézel ki, mint egy prostituált”."

Szerintem kurvát mondott, a prostituált nagyon szépelgő.

"Mindenesetre gyakran elhangzanak szerencsétlen mondatok, például, hogy „ne legyél olyan beképzelt!” vagy „ne produkáld magad!”."

Sőt, néha még olyanok is, hogy "A mondatokat nagybetűvel kezdjük! Idézőjelen belül is! Tanulj meg írni, hülye gyerek!".

"Könnyen lehet, hogy ez a lány azt fogja észrevenni, hogy bár elhatározta magát, valahogy mégsem tudja megtenni, még kissé becsípve sem."
Ezért berúg, mint az albán szamár, még tol rá némi füvet is, és megdugatja magát a társaság összes hímnemű tagjával.
Ez az első szexuális élmény, gondolom, az első baszást akarja jelenteni. De akkor miért nem azt írod? (Az ottalvóst meg miért nem egybe?)

Egyébként is rengeteg faszság van itt összehordva egy nem túl nagy helyre.

Budapesti Szeretkezési Vállalat

Androsz:
Majd nézz utána a szótárban, mi az a szexizmus meg a szexista.
Most még láthatóan nem tudod, és kevered a szexmániással.

A néniknek meg punciJUK, a fiúknak fütyiJÜK. Lapozgasd a nyelvtankönyvet.

Androsz

BSZV, köszönöm a nyelvi kiigazítást, mégha pökhendi is. A szexizmusnak pedig nem kell utánanéznem, mert pont azt jelenti, amit itt kifejezni akartam. Sajnos mondanivalód, úgy látom, nem akadt, de a stílusodon csiszolgathatnál még egy kicsit.

dieter1

Kedves Budapesti Szeretkezési Vállalat,
a helyesírásod ugyan valóban hibátlan, de a stílusod hagy némi kívánnivalót maga után, mint ezt már Androsz is megjegyezte.

A legszebb az benne, hogy miközben másokat szépelgônek nevezel, és minden eufemizmust lecserélsz a trágár megfelelôjére, addíg a saját szemedben nem veszed észre a gerendát. Ugyan milyen alapon hívod magadat Budapesti Szeretkezési Vállalatnak, mikor ezt - legalábbis szerinted - Budapesti B...ási Vállalatnak kellene nevezni?!

ubu1

Ha már elmentünk teljesen offtopic irányba, szeretném javasolni BSzV-nek, hogy tanulmányozza a tipográfia szabályait az idézetek egymásba ágyazásáról. Ilyenkor ugyanis nem a közismert idézőjelet használunk a külső és a belső idézeteknél, hanem van egy speciális karakterpár erre a célra.

fortissima fingus

Budapesti Szeretkezési Vállalat

"Gondolom, a gyereked sem akart üresfejű anyát - pláne sík idiótát -, aztán mégis azt kapott."

Öhm, ez így konkretice kinek szól...?
Várj, kitalálom: nem olvastad a cikket.

fortissima fingus

Ja, de. A helyesírási hibákat kimazsoláztad. Üdv, Szilárd :)

XEP

"Várj, kitalálom: nem olvastad a cikket."

Nincs értelme elolvasni, butaság az elejétől a végéi.

Nem tudom a szülőknek miért kell ellenkezni a természettel. Az emberek 99% üresfejű. Mitől lenne az ő gyerekük különb? Legfőképp, hogy már a szülő is beleesik ebbe a halmazba. :)

pilar ternera

A cikk korrekt, bár nem találta fel a spanyol viaszt. Karolina egyébként is jókat szokott írni.

BSZV pedig egy troll, ne etessétek már! :)))

Alkut kötnék az ördöggel is

Áron történetét sokan olvasták, sokan is ajánlották, és a visszajelzések szerint sokan is segítettek neki, azóta egyébként össze is gyűltek a műtét költségeit fedező adományok. Áron édesapja nem mindennapi őszinteséggel és mélységgel beszélt arról, mit jelent együttélni a gyerek ilyen súlyos betegségével. Ez nem hatotta meg EZsL-t, aki egyszemélyes ámokfutásba kezdett, mivel felbosszantotta, hogy mást ennyire sajnálnak egy ilyen "kicsi" bajért. Végül kimoderáltam, pedig lett volna még mondanivalója.

EZsL

Én a párom veszítettem el ennél kegyetlenebb módon. Az sokkal rosszabb. :(( és igen, én is alkut kötöttem volna mlg magával az ördöggel is, bármit adtam volna neki, de vagy nincs, vagy nem hallgatott meg. :(((

blinchy

szerintem ez nem az a téma, ahol versenyezned kellene abban, hogy kinek mi volt rosszabb. nem tudom, van-e gyereked, de én spec. el nem tudnék képzelni rosszabbat, mint ha velük történne valami. a páromat ugyanígy féltem

EZsL

kimbauer, hidd el, amíg nem vált reménytelenné a helyzet, Istenhez imádkoztam, de ő is leszarta.... :((

És sajnálom, ha ez most kegyetlenül hangzik, de ha a gyerekemmel történne baj, lehetne másik, de a párom nekem a nagy Ő volt, senki, semmi nem pótolhatja... Én bármit, bármit, még a bénulást, a gyerekem elveszítését, akármit bevállaltam volna, hogy Ő megmaradjon....

EZsL

És én Őt szerettem a legjobban világon. Kimondhatatlanul jobban, mínt a szüleim, vagy a gyerekem, vagy bárki mást...

blinchy

EZsL: nem tudom, nálad mi nem stimmel, de fel nem foghatom, hogy beszélhetsz így egy gyerekről, hogy: "lehet másik". vagy nálad ez egy kategória a plüssállattal?

EZsL

Nem. Csak kimondtam azt, hogy ha valaki elveszíti a gyerekét, és lesz másik gyereke, akkor ugyanazt a boldogságot átélheti újra. Vagyis nem vesztette el örökre. Míg ha valaki a testi-lelki társát veszti el, akkor élete ezen legcsodálatosabb, semmi máshoz nem fogható részének vége örökre.

miislegyenanicknevem

EZsL: nem azért, de ezzel az indokoddal azt is mondhatjuk, hogy párod is lehet még. Ez oltári baromság, amit írsz! Egy gyerek nem csereszabatos egy másikkal!! Nem egy gombóc fagyi, hogy leejtem, nem baj, veszek másikat, az is ugyanolyan.
Ez egyébként se verseny, hogy kinek a betegségénél asszisztálni kegyetlenebb. Nem egy kategória, nem összehasonlítható. Na, de ezt majd biztos mások is elmondják.

A családnak mélységes együttérzés, és kitartás, nagy szüksége van Rátok Áronnak és a testvérének is!

EZsL

blinchy: az kibírható és pótolható veszteség. Nem egyedi. Ennyi. A delete gombot meg nem értem, szerintem itt Te vagy érzelmi mellékvágányon.

Ezt az egész gyűtést meg undorítónak tartom. Kiszámoltam, csak az a műtét 16 millió Ft. Na, ebből tudod hány ember életét meg lehetne menteni Magyarországon, azzal, hogy egy-egy kórház megkap egy ma hiányzó felszerelést?

Tudod, itthon vittek ki már embert intenzív osztályról, mert kevés volt a hely, és az új betegnek valamivel több esélye volt.

EZsL

miislegyenanicknevem: de nem simán a párom volt, hanem a testi lelki társam, az Igazi, akiből csak Egy van ebben az életben! Ennyi. Ezb az egy olyanaz életben, ami SEMMIVEL NEM PÓTOLHATÓ. MINDEN MÁS IGEN.

EZsL

És hidd el, ezerszer inkább bevállalnám a cikkben leírt "szegény" szülő sorsát, mint azt, amit kaptam.

tk3s 19860101 kts g90 273

Hegedűs Zsuzsa interjú: Csak akarni kell

Amikor szerkesztettem Zsuzsa interjúját, biztos voltam abban, hogy ennél a cikknél aztán tényleg nincs mibe belekötni. Négy gyereket nevelő anyuka, nincs bébiszittere, felnőttként kezdett futni, és mostanra a világ egyik legdurvább, 98 kiloméres versenyére készül - kitartó, őszinte, szerény. Ennyi biztos elég ahhoz, hogy elismerjük a teljesítményét, gondoltam, de tévedtem. Tvk kommentje persze nem trollkodás, de vicces.

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik)

Szerintem nem árulok el nagy titkot, hogy sokan indulnak el még reggel fél hatkor. Csak ők nem futni, hanem 10 órákat melózni. Akiknek nincs férjük, aki ezt fizesse.

Nancsi

Nem értem ezt a dolgot miért kell túldimenzionálni. Van 1 nő, aki alapvetően unatkozna, és futással üti el az időt. Ehhez kell az az "apróság", hogy ne kelljen dolgoznia, meg egy borzasztó toleráns, és együttműködő család. Ez nyilván nem trükk, de abban tök igaza van newtehennek, hogy elég keveseknek adatik meg.

Rám meg lehet köpködni, mert dolgozom, munka előtt meg után, illetve hétvégeken meg inkább a gyerekemmel foglalkozom, minthogy elmennék mondjuk bringázni. Meg lehet mondani hogy ez kifogás, én meg azt mondom, hogy az hogy valaki telibef.ssa hogy mi lesz a 4 gyerekéből, és tojik a nevelésükre, az meg egoizmus.

Taxomükke

Demagógia? Hah... próbálj meg mondjuk nettó kétszázból eltartani egy hatfős családot, és közben külföldre járni stb. Édes istenem...

Kbab

Gratulálok a szép teljesítményhez. Szuper, hogy ilyen klassz családja van, akik megteremtik neki a hátteret mindehhez. Biztos sokat foglalkozik a gyerekeivel is. De mi van a férjével? A szülők alapvetően csak akkor tudnak egymással foglalkozni, ha a gyerekek alszanak, de ha anya akkor fut, mikor vigyázzák a házasságukat? Ha anya akkor megy futni, amikor apa bébiszitteli a gyerekeket, délután és hétvégén, akkor ők sosem találkoznak/beszélnek/szeretik egymást?
Jó dolog a sport, de még jobb a boldog házasélet.

tvk

Persze, könnyű neki. Nem mindenki teheti ezt meg. Én például egy cipősdobozban lakom, napi 26 órát dolgozom és hideg radioaktív salakot eszem.

tejcsokoládé

Merylla
nem mondtam, hogy nem sportolok, több vagyok mint te azzal a különbséggel, hogy én mindig az voltam, mert mindig mozogtam. de igen, van olyan, hogy az embernek nincs kedve este fél 10-kor még a buszra várni hidegben.
és ha fél 10-re érek haza, nem fél 11-re, azzal kibékülne a családom? a 3 gyerek addig adott magának enni, megfürdött, lefeküdt?
annyira életszerűtlen az egész, hogy hihetetlen.

próbálja meg a hölgy napi 8 óra munka plusz ingázás mellett csinálni. hozzáteszem az otthon mosás-főzés-takarítás szinte minden nőnél benne van a másik 8 óra munka MELLETT, nem helyett.
nézd meg a hollywood-i celebeket, akinek egész nap nincs más dolga, mint kozmetikushoz, fodrászhoz, konditerembe járni, nem csoda, ha úgy néz ki...
almás hasonlítunk körtéhez.
ha Zsuzsa mindemelett még munkába is járna, akkor ez tényleg igazi nagy teljesítmény lenne. hogy főállás HELYETT fut, attól nekem annyira nem esik le az állam...

Készen állsz a gyerekre?

Az év egyik legolvasottabb, és egyértelműen a legtöbbek által ajánlott cikke volt, 18 ezren ajánlották a Facebookon, vagyis legalább nagyjából ennyien viccesnek találták. De persze nem lenne ez a poronty, ha minden szülőnek lenne humorérzéke.

Kuruttya

A dívány a legnagyobb szennylap az index-családban. Azt gondolnád, hogy a velvet, de nem. Ez mindennél rosszabb.

háténimmár

Azért 10-ből 9 a neveletlen, elcseszett oppardon: liberális gyerekekre igaz.
Ja, és kb 20 éve kering, én még anno, az internet kora előtt még papíron olvastam. Emlékeim szerint 2 dologban különbözött: kukoricapehely helyett spenóttal kellett etetni a dinnyét és rágó helyett cigicsikkeket kellett nézni az utcán.
Ennyi 20 év evolúciója és ez címlapot ér.
Bravo.

1third

Ha valakinek ennyit jelent a gyermekvállalás, az ne szüljön. Akit idegesít a saját kölke, az adja örökbe mihamarabb egy meddő házaspárnak. Aki egy lengő dinnyéhez hasonlítja az egy éves gyereket, az meg akassza fel magát a dinnye helyére.
Három gyermekem van, a legkisebb augusztusban ment oviba, a legnagyobb ötödikes. Sohasem éreztem úgy, ahogy itt le van írva, kezdve a babzsáktól - én nem terhes voltam, hanem vártam a gyerekemet -, a tudásom nem végtelen, de mindig volt türelmem kipróbálni és alkalmazni a különböző módszereket - minden gyerekemnél más megoldás volt jó -, az éjszakai nem-alvások sem tartottak öt évig egy-egy gyerekemnél, egyedül a fiam fogai jöttek nehezen, de az sem tartott pár hónapnál tovább, mármint a nem-alvás időszaka. Öltöztetés sem egy "gyömöszöld bele a polipot a hálós cekkerbe"-feeling, és a gyerekek szobáiban nincs tv, a nappaliban pedig játék van, nem tv-zés, vásárolni együtt, vagy a férjem egyedül... nem is tudom, annyira nem érzem igaznak a posztban írtakat.
Nem, nem vagyok szuperanyu, nem tudok tanácsot adni másoknak, és nálunk sem volt mindig minden tökéletes. De ez a visszatérő "öt évig szar lesz"-motívum nagyon, nagyon nem igaz - akinek igen, az inkább menjen el egy lakatlan szigetre, egyedül...

pannonfunk

Ezaz, hurrá, vegyük el mindenki kedvét a gyerekcsinálástól! 30-40 év múlva meg majd olvassuk az öregek otthonában a tableten a vicces cikkeket, hogy milyen szar is az öregek otthonában. Miközben pakisztáni ápolók fognak undorral, ímmel-ámmal kiszolgálni minket. És ez az optimista forgatókönyv. De egy biztos, nyugdíj az nem lesz, és nem csak az nem, hanem munkaerő sem lesz, alapvető feladatok ellátásához. Nem lesz, aki ellásson minket, ha nem lesznek gyerekek.

Reckl_Amál

Nem csinált kedvet a cikk a gyerekekhez...

Slano

Igazából nem tudom, hogy miért idegesített fel ez a poszt jobban, mint a többi hasonló, "de nagyon szar nekünk, hogy gyerekünk van és akkor azzal kell foglalkozni, meg sír, meg bekakál" jellegű, naponta megjelenő írások. Nem tudom mi van azokkal az emberekkel, akik ezeket írják, néha a fórumozókkal sem tudom, hogy mi van, szerencsére a közvetlen környezetemben inkább örömmel várt csecsemők vannak, kevésbé nyűgös szülőkkel, sőt olyanok is akik roppant hálásak, hogy végre szülővé válhattak és a legkisebb problémájuk az, hogy a gyerekük -egyébként teljesen normálisan- néha felébred éjszaka. Ezek a nyafka szülők mielőtt belekezdtek a gyerekgyártásba nem láttak még csecsemőt, vagy szimplán csak magukat kínozzák a gyerekvállalással? Mert ugye ott van az a lehetőség is, hogy nem kötelező csinálni. Másrészt régebben szerintem nem volt divat ennyit nyígni ezen és aki már most így áll hozzá a saját kölykéhez, annak később sem fog tetszeni, hogy el kell menni érte a suliba, vagy le kell vele ülni beszélgetni. Szép kis szülő-gyerek kapcsolatok lesznek, emiatt a hülye "divat" miatt, hogy éljük meg úgy a gyerekvállalást, mintha életünk legborzasztóbb időszaka lenne.

Slano

fizetekmegegysort

Szerintem a Totalcar-on nagyobb szeretettel beszélnek az emberek az autóikról, mint itt a szülők a terhességükről, szülésükről, gyerekükről. És talán még te is beláthatod, hogy valahol azért ez probléma.

vágtázó halottkém

Nem értem a posztot. Ez egyáltalán nem vicces, nem humoros, és nem valós! Semmi realitása nincs!
3 gyerek van a családunkban. 2 ebből 1 év körül van a 3. féléves. (a testvérem és a párom testvérének a gyerekeit is beleszámoltam, nem csak a sajátot).
Egyik gyerek esetében sem állt fenn semmi ebből a posztból.

Munkatársaim gyerekei 1,5 és 3 évesek, most a poszt olvasása közben rákérdeztem, hogy szerintük ebből a posztból és a vicceskedő tesztből mennyi igaz. Egyhangúlag mondták, hogy semmi, ez egy baromság. Azért rákérdezek a feleségüknél is, majd update-elek.

Miért nem mész el, ha vernek?

Egy-két nappal azután, hogy a Parlamentben is kitört a balhé a családon belüli erőszak kapcsán, közöltünk egy interjút, amelyben Éva mesélt arról, hogyan kerülhet valaki ebbe a helyzetbe, és hogyan lehet kikeveredni onnan. Nagyon bátor interjú volt, különösen, mert a legtöbb bántalmazott túlságosan szégyelli magát, mintsem, hogy beszélni merjen a helyzetéről. De Éva is megkapta a magáét.

kukorica-jancsi

Megtalálja zsák a foltját...

Alex2000

Próbálom, próbálom megérteni az ilyen embereket, de egyszerűen nem megy. Úgy gondolom nem velem van a baj. Már ott elakad a dolog, hogy lehet szeretni olyat, aki nem hogy megver, hanem lehord mindennap mindennek. Ráadásul anyagilag sem volt a férfire utalva (ahogy az sok esetben lenni szokott). Szóval egyszerűen nem értem....

8 Vipera01

A Krisztusban újjászületett, hívő keresztényeknél ilyesmi nem fordul elő soha. Sokan csodabogárnak tartják őket, de valójában boldog életük van.

Amúgy én sem értek két dolgot:

1. Miért nem hagyta el azonnal?
2. Miért nem szólt a szüleinek, rokonainak, barátainak? Nem igaz, hogy nincs egy-két markos legény a családban, aki móresre tanítaná az ilyen gazembereket?

Top 3 szülőbüntető szórakozás

Elkövettem a főbűnt, bevallottam, hogy szoktam a gyerekeimnek olyan programot csinálni, amit csak ők szeretnek, én nem. A trollkodáson felül ráadásul megtalált az Alma együttes egy prófétája is, aki hosszas levelezésben próbált meggyőzni arról, hogy az Alma a legjobb dolog, ami a gyerekkel történhet. Milyen kár, hogy a szavazás alapján ezt nem csak én nem értem, de a legtöbb szülő sem. Ja, és persze a pár napra rá megjelent top10 szülőjutalmazó gyerekszórakozást konkrétan tizedannyian olvasták, mint ezt.

pc guru-e vagyok

Mi nekem a legnagyobb büntetés? Ez az oldal elég nagy mindenkinek, nemcsak a szülőknek!!!

labi

Szerintem a legnagyobb büntetés - a gyerek számára - ha olyan utálkozós anyja/apja van, mint aki ezt a cikket írta...

massacre!

Alma együttes? Szülőbűntető? Akkor a "kedves" cikkíró még nem szenvedett igazán.

Érdekelne hogy mégis mi a faszra veszitek fel a fizetéseteket és minek írtok cikkeket amikor hülyék vagytok mint a segg.

A zene stílus kérdése, beszéld meg anyáddal hogy neked mi tetszik de munkádba nem kéne beleszőni. Gyökér.

szilvih2

Úgy képzelem el a cikk íróját, mint egy nagydarab, mozogni utáló lusta felnőttet. Ahelyett, hogy örülne, hogy együtt játszhat végre a gyerekével, és örömet szerezhet neki azzal, hogy elviszi őket ezekre a helyekre, i9nkább mindenütt a kávét vizsgálgatja. Minicityben nem volt, de az Elevenpark és az Alma tök jó. Az Elevenparkban végre a felnőtt is mozoghat, és kipróbálhatja azokat a játékokat, amiket csak az ő felnőtté válása után találtak ki. Vizhangra meg vigyen úszószemüveget...:)

ép test ép lélek

Hát ez is egy bukta cikk, hány ilyen kell egy kirúgásért? Az írója tényleg egy totál ellenszenves nő képeként jelenik meg a képzeletemben, de én inkább egy girhes, idegbetegre gondolok. Talán nem kövér, de tuti, hogy lusta. És hogy miért kell azt képzelni, hogy ha a fikázom agyba-főbe a gyerekes dolgokat, akkor menő vagyok, nem értem. Lehet, hogy ez a nő harmincas éveiben jár csak, de már most egy vén banya.

Jarek

Azért örülök, hogy nem vagyok olyan, mint a cikk írója és némely kommentelő. Mindenben csak a rosszat keresni és nem meglátni a jó dolgokat...elég szar lehet így élni egy életet.

díjhitelező

Ezt a cikket egy jo nagy taho irta! Remelem minel tobbszor kell majd menned az utalt helyekre!

Na mi újság, Wagner úr?

Köszönjük a cikk írójának ezt a hihetetlen szellemi magasságokba vezető cikket. Vajon miért nem sámlit csináltál gyerek helyett?

Calibaan

Ez aztán tipikus first world problem :D Szerintem a szülőbüntetés például a leukémiás gyerek, ezen kellene a cikkírónak elgondolkodnia...

Miért szültél te hét gyereket?

Eszter és Gábor interjúja az egyik kedvencem volt az évben, hét gyerekük van, és nagyon élvezik. Nagyon érdekesnek, sőt, lenyűgözőnek találtam őket, tetszett, hogy tök normálisak, hogy nagyon jó értékrendet próbálnak átadni a sok gyereknek, és hogy nem nyavalyognak, hanem jól érzik magukat a bőrükben. Ezzel el is követték a kettes számú porontyos főbűnt.

xm95

Én egyke vagyok, a feleségem az első a hét testvér közül. Van összehasonlítási alapom. Azért nem ez a jellemző, ez a mézes-mázos idill. Talán más lett volna a válasz a legnagyobbtól, ha az a kérdés, hányszor kellett neki rendezni a kisebbeket a saját tervezett programja helyett. Aki három-négynél több gyereket vállal, az bűnt követ el az összes gyereke ellen, anélkül, hogy tudna róla. Nincs nagyobb ellensége a gyereknek, mint a saját szülei, nagyon sok esetben. Ha ez a pár jól tudja kezelni a helyzetet, akkor valóban jó az egész családnak (bár vannak fenntartásaim), de sajnos nem ez a jellemző, hanem a sok besikerült gyerek a szegényebb, kevésbé törődő emberekenk. Lehet kellene keresni egy ilyen családot is a kép árnyaltabbá tételéhez.

rosa.love

Én amúgy ismertem olyan családot, akik futószalagon gyártották a kölyköket...persze nagyon cuki volt a "nyüzsi"..csak éppen egymás kinőtt, szétnyűtt ruháit hordták, szétkopott plüssállatokat hurcoltak magukkal, nem volt szegény család, csak teljesen eligénytelenedtek, a házat lelakták...aztán a gyerekek megnőttek, rendkívül kiegyensúlyozott és összetartó alsó-középosztálybeli ápolatlan, kövér bagázs lettek. Látszott rajtuk, hogy életükben nem kaptak egy dolgot, ami 200ft-nál többe került, nem jártak 5csillagos hotelekben és nem ültek repülőn...én egyetlen gyereket fogok vállalni, de annak mindent meg fogok adni. Néhányan elég rosszul értelmezik a "gyermekáldást":védekezés nélkül baszatják magukat, aztán a gyereket a Sors és Isten ajándékának tekintik...aztán gondolom azzal tömik a fejüket, hogy jaj, az összetartás meg a szeretet fontosabb, mint a pénz...kár, hogy összetartással tudtommal nem lehet fizetni a boltban, ha szegény gyerek szeretne később egy normális cipőt vagy telefont, akkor gondolom elküldik a picsába vagy megkapja a 20. bátyja használt bakancsát és nokiáját. 1-2 gyerek a maximum, amit egy átlagos anyagi körülményekkel bíró család megengedhetne a gyerekek emberi méltóságának csorbítása nélkül.

Mikrobi

Hú, egy elejtett kifejezésből kiderült, hogy még vallásosak is! Duplán hülyék!!! Indexesek, üssétek agyon őket!!!

isssti

2-3 gyereknél több a mai világban őrültség: ebben ez a cikk is megerősített. Őszintén sajnálom őket!

egy atlag

ez valami személyiségzavar lehet. van ennek valami orvosi neve? sokgyerekusz vagy valami ilyesmi.

Szőnyegtáska

Szerintem a nő kényszeres. Ha van egy 2 éves kislánya, akkor hogyan vágyódhat egy csecsemő után. Szerintem így jött össze a 7 gyerek. Eszter simán feleslegesnek érezte magát, ha nem volt egy újszülött, aki teljes mértékben rá volt utalva. Az, hogy vágyódik egy csecsemő után, az normális, de hogy 7-et szül, az megkérdőjelezi, az egészet. 3-4 gyereket tartok normálisnak maximum, mert többel már nehezen tud foglalkozni. Az meg, hogy a nagyok, akik azért még bőven gyerekek, nem attól tanulnak felelősségtudatot, hogy vigyáznak a kisebb testvéreikre, és nem is az a dolguk. Majd, ha szülők lesznek, gondozzák a saját gyerekeiket. :)

Így veszítsünk el egy pasit pár nap alatt

Háromgyerekes, elvált kolleganőnk nem csak elmesélte, milyen nehézségei vannak, ha az ember ebben a felállásban próbál magának új párt találni, de mindezt még ráadásul önironikusan is tette. Hiba volt, mivel olvasóink családjában a gyerekek például sosem böfögnek és finganak, viszont tökéletesen vannak nevelve.

Tíz kicsi indián

És hol van az eredeti apuka? Vagy mindegyiket másik postás hozta? Azért az nem semmi, hogy a 3 kölökről, főleg ha azok még inkább szőnyegmászók, mintsem legalább kamaszok, nem is szól az anyuka. Aztán csodálkozik, hogy csupa balfékkel van dolga.

takaba

Érdekes gyerekek. Böfögnek, röfögnek, finganak, fosnak folyton, más cselekményük nincs is. A sztori kamu, a stílus meg a hollywood-i altáji filmek modorát idézi. Ennek alapján elképzelve az anyát, egy igénytelen nő lehet, aki arra is alkalmatlan, hogy hosszú évek alatt fehér embert faragjon a kölkeiből. Persze ez mind a jelentkező férfiak hibája, természetesen, nyilvánvalóan.

Keresztény szellemiségű luxuskurva

Meg kéne nevelni a kölköket...

csesztincs

Teljes mértékben egyetértek "takaba" hozzászólásával. Mintha egy rohadt szar amerikai film összefoglalóját olvasnám. Szegény gyerekeknek szükségük lenne egy pszichológusra szerintem... Kedves anyuka, tessék megnevelni ezeket a szerencsétlen gyermekeket!

dr. Ez is csak egy nick

Hova fingotta át a gyerek az ebédet?
Vagy végigfingotta akart lenni?

Miért akar írni az, aki az anyanyelvét sem ismeri még alapfokon sem?

De a rengeteg nyelvtani és helyesírási hibától és a logikai bukfencektől eltekintve is egy sekélyes szar az egész.

Nazareus:
Konkrétan az "az" szó adott esetben pont helyes, bár még helyesebb lenne, ha simán csak elhagyná, mert a magyar képes ilyen huncutságokra pont a bonyolult ragozási rendszere révén, bár persze ez a fenti firkálmányt elkövető idióta sajtósegédmunkás szintjét mindenképpen meghaladja.
De te is tanulj meg rendesen magyarul, aminek része az is, hogy mikor lehet személyre az "az", és mikor lehet nem személyre az "ő" névmást használni. Általános iskolás tananyag.

Esztétikus Kritikus:
Öntudatos hippi?
Szerintem egy önfejű idióta.

Anya, ha a szex nem fáj, miért kiabálsz közben?

Nem csak gyereked van, de még szexuális életed is? Ráadásul élvezetes? Ráadásul a gyerek rajtakap? És ahelyett, hogy szégyenében egy életre eltemetné magában a sztorit, még húzza is vele az anyját? Skandallum! A Gyerekjólétieket csak azért nem hívták, mert nem tudták, hova kéne őket küldeni.

kultúrált hozzászólás

üsd szájba baz+, hogy vért köpjön a ki geci, látszik a te gyereked

kukorica-jancsi

Legközelebb vonjátok be a fiadat is! hátha még nagyobbat élvezel közben.

kukorica-jancsi

és elmondhatod, hogy két pasi elégíti ki a szükségleteidet.

kukorica-jancsi

Egyébként megfigyeltem, hogy az ilyen plagi madár-szerű kommentelők mindig a legótvarabb posztokon "röhögik halálra" magukat. Ez valószínűleg egy embertípus.

wellwellwell

Fujj, telleg hajhasz kamu szar cikk. Ha anyam ekkora Q lenne, mennek a gyamugyhoz 12 evesen. Az, h traumat okoz ezzel a kedves ordito szulo, az nem most jon ki, hane, majd 24 evesen. Szerencsere mindenki ugy cseszi el a gyereket, ahogy akarja. Ordits nagyobbakat egesz ejjel, h aludni se tudjon. Vagy telleg, csinad elotte, mellette, vele. Es utana irany a borton! Hujepitsa.

wellwellwell

remelem ruhellni fog a gyereked egy eleten at! igaza van. nem vagy kulonb egy bagzo macskanal. milyen szulo, aki a sajat kolyket nem tiszteli?broaf.

Rui Blaaz

Megnyugtató olvasni ezt a rakás némánbaszó-közbenimádkozó, gyerekverő látensbuzi szarcsimbókot. Ilyenkor visszaigazolva látom, hogy joggal megyek bele a dologba néha-néha, amikor hívogatnak az exeim, ha a ratyi, de agresszív férjük/pasijuk mellett valami minőségre vágynak.

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek