Általános félreértés, hogy veszélyes dolog tisztelni a gyereket, mert akkor nem tanul szabályokat, rendet, és féktelen felnőtt válik belőle. A félreértés alapja, hogy sokan úgy értelmezik a tiszteletet, hogy tilos bármilyen korlátot állítani a gyermek elé, minden kívánsága teljesítendő.
Szabályokra, és azok következetes betartására szüksége van a csemetének, annál is inkább, hogy a felnőtt világban is szabályok közt élünk, aki ehhez nem tud alkalmazkodni, az súlyos árat fizet érte. Aki az emberi viszonyok kimondatlan szabályait nem tartja be, annak kapcsolatai nem fognak működni, aki nem képes határidőket betartani, és egy feladat adta követelményeknek megfelelni, az a munka világában lesz sikertelen, és saját maga által kitűzött céljaihoz sem fog közelebb kerülni.
Keretek, normák tehát kellenek, és biztonságérzetet ad a gyermeknek, ha tudja, mit szabad, mit nem, és ismeri a várható következményeit egy szabály megszegésének. Ezzel teljes mértékben összeegyeztethető, hogy mindig tartsuk szem előtt a gyermek érzéseit, önbecsülését, személyiségét. Néhány konkrét példán keresztül látszik legjobban, mit érdemes szem előtt tartani, ha nem szeretnénk maradandó sérülést okozni a csemetének.
Ne becsméreljünk!
Természetesen szabad, és kell is visszajelezni, elmondani, ha valamivel nem értünk egyet abban, amit tett. Legjobb, ha indokoljuk, és személyessé tesszük, azaz elmondjuk, kinek, miért eshet rosszul az adott viselkedés. De sose minősítsük, szidalmazzuk a gyereket! Ha az öt éves Pisti a papír helyett a falat kente be a festékkel, szabad kifejeznünk, hogy haragszunk (hiszen úgyis látszik). De ne mondjuk, hogy Hogy lehetsz ilyen hülye?, hogy aki így viselkedik, az nem fogja sokra vinni, és hogy a testvérednek több esze van, ő nem csinál ilyet. A gyermeknek az is büntetés, hogy látja a szülő haragját, és azt, hogy nem tetszik neki, ami történt. Azonban nem kell azt éreznie, hogy így már nem is szerethető, és megkérdőjeleződtek az értékei. Akár mondhatja is a szülő: szeretlek, de most haragszom.
A testi fenyítésről
Nem csak a verés, a kar megszorítása, a durva rángatás is ide tartozik. Van, aki azt hiszi, a modern, emberi jogokról papoló világ eltúlozza a testi fenyítés káros következményeit. Olykor arról beszélnek, létezik-e olyan fajtája, ami mégis elfogadható, vagy legalábbis elfogadhatóbb: van, aki szerint indulatból verni rosszabb, mert megijeszti a csemetét a szülő ráömlő agressziója, míg mások szerint károsabb „hideg fejjel” verni, mert a gyermek számára éppen a szülő szenvtelensége rémisztő.
Holott mindkét esetben sérül az a biztonságos búra, ami arra hivatott, hogy minden körülmények közt, bármit is tesz a gyermek, szeretetteli védelmet nyújtson neki. Ha valakire az a személy emel kezet, aki érzelmileg a legközelebb áll hozzá, az azt jelenti, hogy ezek szerint ő megüthető, bántható, az ő testét nem illeti meg a gyengéd, tiszteletteljes bánásmód. Ezek szerint neki nem jár az, hogy a másik ne okozhasson számára tudatosan fájdalmat.
A későbbi emberi kapcsolatok mintáját a szülő-gyermek kapcsolat adja. Leegyszerűsítő elmélet, hogy akit vertek, később maga is bántalmazó vagy bántalmazott lesz, hiszen az ember változhat, és választhat más értékeket, mint ami alapján őt nevelték, de a sebek gyógyulása hosszú folyamat, és a régi mintáktól való elszakadás fáradtságos munka. A szülőnek döntenie kell, mi a mondanivalója a gyermek számára. Ha az, hogy „értékes vagy, vigyázz magadra, én is vigyázok rád”, akkor más módot kell választania a nevelésre a testi fenyítés helyett, mert ez a kettő összeegyeztethetetlen.
Törekedjünk kompromisszumokra!
Valaki azt mondta, ő mindig azt hallotta édesanyjától: „Amit lehet, megengedek”. Mivel ez összhangban volt viselkedésével, ha valamit megtiltottak neki, tudta, hogy komoly oka van. A gyermek iránti tisztelethez az is hozzátartozik, hogy figyelembe vesszük igényeit, elgondolkodunk kérésein. Ez nem jelenti, hogy mindig az történik, amit szeretne, de azt igen, hogy törekszünk rá, az ő szempontjai is érvényesüljenek. És jár az indoklás is: ha másképp dönt a szülő egy kérdésben, mint ahogy a gyermek szerette volna, mondja el, mi alapján született meg a döntés.
A legjobb már egészen kicsi korban kezdeni ezt, még akkor is, ha eleinte nem érti a gyermek. A lelkiállapotot és a hozzáállást érzékeli, nem beszélve arról, hogy könnyebb eleve így csinálni, mint később megtanulni. Már az öltöztetés ellen ágáló babának is magyarázhatjuk kedves hangon: Tudom, hogy ezt nem szereted, de zimankós tél van, ebben a puha kabátban nem fogsz fázni, kívül marad a hideg. Persze, hogy eleinte nem érti, és később, mikor már érti, akkor sem győzi meg arról, hogy ne tiltakozzon. A cél azonban nem az, hogy leszereljük az ellenállást, és tökéletesen szófogadó csemetét neveljünk, hanem az, hogy érzékeltessük, odafigyelünk rá még akkor is, mikor nem az történik, amit ő szeretne.
A fentiek nem jelentik, hogy ne lehetne hibázni. Mindenki száján kicsúszhat olyan mondat, amit később megbán. A gyermekek olykor meglepően nagyvonalúak, de akkor tudnak azok lenni, ha alapvetően biztonságban érzik magukat, és a szülő viselkedése hiteles, azaz a szavai és tettei megfelelnek annak, amit valóban hisz és érez. Minden kisiklás helyrehozható, ami igazán fontos, az a szülő belső hozzáállása.
