Nevelés helyett használjon bukfenctálat!

Antiloop, a bukfenctál néven hoztak forgalomba egy olyan edényt, amelyből leírása szerint a legelszántabb kisgyerek sem tudja kiborítani az ételt. A reklámfilm üzenete szerint a gyerekek eredendően gonoszak, a készítők szerint pedig rohangálás közben enni normális. Szerintünk ugyan egyszerűbb megtanítani a gyereket, hogy enni ülve szoktunk, de ha önök máshogy gondolják, szavazzanak úgy.

Gyro-Bowl-detail2

A bukfenctál a giroszkóphoz hasonlóan működik, a tál folyamatosan vízszintesen van, míg a tálat körülvevő szerkezetet bármilyen irányba el lehet forgatni. A forgalmazó szerint a termék varázsát az adja, hogy az étel sosem borul ki, nem kell feleslegesen takarítani. Mivel a bukfenctálhoz jár fedő (de minek, ha úgysem borul ki soha, kérdezte kolleganőnk), így nyugodtan el lehet vinni az ennivalót magunkkal, akár sétálni megyünk, akár autóval utazunk valahova.

Elsőre valóban úgy tűnik, hogy a bukfenctállal megválthatjuk a világot, hiszen az ételkiborítással járó balesetek megszűnésével lényegesen kevesebb időt kell takarításra szánni. Azonban az ötletes megvalósítás értékéből sokat levon, hogy a termék forgalmazói által készített reklámban a tálkát az elvadult terroristaként viselkedő gyerekek leszerelésére javasolják.

A reklám szerint hiába kérjük gyermekünket, esélyünk sincs megakadályozni, hogy szánt szándékkal kiborítsa az ételt, de most már nem kell aggódnunk, a tálka majd kifog a büdös kölkön, és nem kell többet takarítani. Az persze egy ilyen hirdetésben már fel sem merülhet, hogy gyermekünket esetleg önerőből megneveljük. Arra pedig végképp nem is gondolnak, hogy a csemeténknek már alapjáraton sem jutna eszébe az asztal közepére borogatni az ételt.

Bukfenctál vagy nevelés?

Szintén a gyereknevelés érdekes megközelítése az, hogy a készítők természetesnek és már-már követendő példának veszik, hogy a gyerekek rohangálás közben uzsonnáznak, nassolnak. Lehet arról vitatkozni, hogy mi az a kor, amikor már hozzá lehet szoktatni egy gyermeket az asztalnál evéshez. Szerkesztőségi körkérdésünk alapján viszont úgy tűnik, ehhez már az egészen kicsik is képesek alkalmazkodni.

A hogyan és hol kérdésköre kapcsán egy dolog biztos, ha nem szeretnénk Heimlich-fogást alkalmazni, következetesen ragaszkodjunk ahhoz, hogy a gyerek ülve egyen, akár az étkezőasztalnál, akár a lakás más pontján.

A videóban látott másik probléma az autóban, menet közbeni evés. Az aggódósabbak szerint négyéves kor alatti gyermekkel amúgy nincs mese, meg kell állni, ha csak nem szeretnénk, hogy egy rossz időben elénk ugró gödör miatt a gyerek torkán akadjon a kölesgolyó. A kevésbé parásak szerint viszont a kölesgolyó/almadarab miegymás a gyerek kezéből, szájából pottyan ki igazán, így a kocsi beterítése ellen a szupertál sem nyújt védelmet.

Oszd meg másokkal is!
Mustra