no

Mesebeli hétpróba a Platánnál

Felkerekedtünk a héten, és meglátogattuk a nemrégiben nyílt Mesemúzeumot, hogy megnézzük, mit nyújt Buda legújabb gyerekes attrakciója. Tetszett, amit láttunk, a hely kicsi, de jól végiggondolt, a belépődíj nagyon baráti, a személyzet pedig kedves és segítőkész.

mesemúzeum1
Dívány

A Döbrentei utcában található múzeum ötlete Kányádi Sándor fejéből pattant ki, aki az első kerületi önkormányzatot (ők adták a helyet) és a Petőfi Irodalmi Múzeumot (ők pedig a szakmai támogatást) nyerte meg az ügynek. Látogatás előtt érdemes a nyitvatartást alaposan tanulmányozni, a nagyközönség ugyanis csak csütörtökön, szombaton, és vasárnap délelőtt mehet, a többi napon iskolás és ovis csoportoké a pálya, előzetes egyeztetés után.

Bejutásunk is mesébe illő volt, ugyanis természetesen nem néztünk utána a nyitvatartásnak, és szerdán mentünk. Néztük a házat előlről, néztük hátulról, de sehogy nem értettük, hogyan kell bejutni. Végül egy házbeli lakó szánt meg minket, és nyitotta ki nekünk a kaput. Amikor bent voltunk, a Mesemúzeumban megtudtuk, hogy elvileg a szerda nem nyilvános nap, de annak ellenére engedték, hogy körbeszaladjunk, hogy első körben nem árultuk el, hogy újságírók vagyunk. Ez mindenképpen nagyon jó pont!

Ezután már nem árultunk zsákbamacskát, és elmondtuk, kik vagyunk, és miért jöttünk. Nagyon kedves szőke lányt vezetett minket körbe, és mesélt a játszóház koncepciójáról. A mesemúzeumba 2 és 11 év közötti gyerekeket várnak, akik a mesékben megszokott fordulatok alapján hét próbán verekedhetik keresztül magukat. Ha sikerrel járnak, és a hetedik próbát is kiállják - legyőzik a sárkányt - elfoglalhatják helyüket a trónon.

A hely nem túl nagy, de hangulatos. Van olvasósarok, rengeteg könyvvel, van egy monitor, ahol állóképekből minianimációt gyárthatnak a gyerekek, lehet társasozni, és még a székek alja is mesebeli, az azonos színű ülőalkalmatosságokat megfelelő sorrendbe állítva különböző mesék elevenednek meg.

Szombatonként különböző programokat terveznek, a héten például Marék Veronika lesz a vendég, aki mesét ír és rajzol, ezt követően pedig a kölykök Boribonnal együtt állhatják ki  hét próbát.

Sűrű erdőben is próbák várják a bátrakat
Sűrű erdőben is próbák várják a bátrakatDívány

A szervezők elmondása szerint a múzeumban főleg a gyerekekre számítanak, amit kissé nehézkessé tesz az, hogy egyelőre nincs büfé/kávézó, ahol a szülők is eltölthetnének másfél-két órát. Ha épp nincs sétaidő, praktikus megoldás lehet a szülőknek a közeli Platán presszó, ha már a Tabáni terasz lehúzta a rolót a közelmúltban. Egyelőre a wifit sem üzemelték még be, ez utóbbi állítólag jövő héten már megtörténik.

A belépődíj gyerekeknek 400 forint, felnőtteknek 600, a vasárnap délután pedig a szülinaposoké, ekkor 25 ezer forintért lehet kibérelni a helyet, ezért 15 vendéget hívhat a szülinapos. Lehetőség van extrákat is kérni, például színészekkel megelevenedő meséket, ezek már jóval többe kerülnek, de pontos árakat még nem tudtak mondani.

A látottak alapján jó szívvel ajánljuk a Mesemúzeumot, egyetlen fenntartásunk, hogy a hely kapacitása nem túl nagy, tömegben pedig biztosan kevésbé élvezetes, mint látogatásunkkor, amikor egyetlen iskolai osztály volt jelen.

Oszd meg másokkal is!
no
Érdekességek