Hat közhely Geréb Ágnesről

Geréb Ágnes jobban megosztja a magyar társadalmat, mint Lady Gaga. Nincs ember, akinek ne lenne határozott véleménye róla, és az eszmékről, amiket képvisel. És ezek a vélemények a legtöbb esetben nem árnyaltak, a Geréb Ágnes jelenségnek fanatikus hívei és hisztérikus ellenzői vannak, a középút pedig ritka, mint a fehér holló. Áder János köztársasági elnök elutasította Geréb kegyelmi kérvényét, döntését pedig (kiragadott részlet) a következőkkel indokolta: "Dr. Geréb Ágnes sokat tett az anyák háborítatlan szüléshez fűződő jogai kiszélesítése érdekében, így nevéhez fűződik az apás szülés lehetőségének kórházi protokollba illesztése, és az otthonszülés elismertetéséért folytatott szakmai tevékenység is. Egy jogállamban azonban nincs az a fontos társadalmi küldetés vagy indok, amely bárkit a hatályos törvények fölé emelhetne. A jogállamiság és a jogbiztonság minden körülmények között valamennyi állampolgártól megköveteli a jogszabályok betartását, így mindenki tartózkodni köteles a törvényben rögzített normák megsértésétől." De valójában mit gondolunk Geréb Ágnesről? A következő állítások rendre felmerülnek, ha Geréb Ágnes ügye kerül szóba. Mi most állásfoglalás helyett azt kérdezzük, Önök mit gondolnak róla? Adjanak 1-est, ha hülyeség, ami oda van írva, és díjazzák ötössel, ha teljesen egyetértenek a megfogalmazott állítással. Geréb története jóformán elválaszthatatlan a hazai szülészet-nőgyógyászat elmúlt 20 évének történetétől, lelkiismeretes feldolgozása könnyedén kitenne egy közepes terjedelmű regényt. Ha véleményformálás előtt még tájékozódna kicsit, a Geréb Ágnes elleni első büntetőeljárás jogerős ítéletéről itt írt az Index. A Geréb melletti szimpátiatüntetések kapcsán hosszan értekeztünk már a döntés szabadságáról itt a Porontyon is. Írtunk már arról is, milyen sok hazai és külföldi szaktekintély emelte fel a szavát Geréb mellett. Volt már nálunk erősen Geréb ellenes magánvélemény is, és boncolgattuk már azt, hogy míg a kórházi műhibák esetén polgári per indul, az otthonszüléseket büntetőeljárás követi, ami nem elhanyagolható különbség, és nehezen tartható igazságosnak. És volt már a Porontyon poszt a kettős mércéről is.

Apás szülés

05
Barakonyi Szabolcs

Geréb Ágnes érdemei közül elvitathatatlan, hogy az akkori korszellemmel és a tekintéllyel szembenállva meghonosította az apás szüléseket Magyarországon. Ha ön hálás neki, amiért saját karrierjét sem féltve apákat csempészett be a szülőszobákra 1977-ben, adjon ötöst. Ha viszont úgy gondolja, ez az ő lázadása nélkül is mindenképpen bekövetkezett volna, legyen az egyes.

Jó célokért harcolt

Valóban kegyelmet érdemel Geréb Ágnes, amiért jó célokért küzd? Igaz, hogy nélküle a háborítatlan szülés és az otthonszülések elismerése sehol nem tartana? Ha úgy vélik, ő harcolta ki a legtöbb fejlődést, adjanak egy ötöst. Ha úgy gondolják, Geréb többet ártott ezeknek az ügyeknek, mint amennyit használt, nyomják az egyest.

Eltiltása után is praktizált

Geréb Ágnes első eltiltása után tovább folytatta praxisát, azzal a csavarral élve, hogy magát orvos helyett dúlának nevezte, és azzal érvelt, ő nem szülést vezet, hanem szülést kísér. Ha úgy vélik, Geréb a morális igazsága miatt jogosan harcolt - és dolgozott - tovább, nyomják az egyest. Ha Önök szerint az eltiltása után vissza kellett volna vonulnia, jöjjön az ötös.

Kettős mérce

Sokak szerint Geréb Ágnes azért érdemel kegyelmet, mert az őt övező felhajtás a kettős mérce alkalmazásának iskolapéldája. Ha ön is úgy gondolja, nem igazságos, hogy Geréb egy  műhibáját két év fegyházzal büntetik, miközben a kórházakban a hasonló esetekben a legtöbbször elmarad a felelősségrevonás, adjon egy ötöst. Ha ön szerint a Gerébbel szembeni szigornak van jogalapja, legyen az osztályzata egyes.

A prófétákat megkövezik?

Geréb Ágnes az otthonszülés ügyének zászlóvivőjeként mindenképp "próféta" a maga területén, és a történelemből tudjuk, a prófétákat mindig (de legalábbis többnyire) megkövezik. Geréb is jó úton halad erre, de ha önök úgy érzik, nem tehetett mást a szerinte helyesnek tartott modell meghonosításáért, mint hogy mindennel és mindenkivel szembeszállt, adjanak neki ötöst. Ha viszont Önök szerint Geréb egyszerűen önfejű, és rossz eszközöket választott a harchoz, adjanak egy egyest.

Szakmai féltékenység?

Az egyik legelterjedtebb vélemény, hogy a Geréb Ágnes elleni hadjáratot valójában a szülész-nőgyógyász lobbi gerjeszti. Eszerint ugyanis az orvosok félnek attól, hogy Geréb hatására egyre több nő választja az otthonszülést, ami nekik elég rendes bevételkiesést jelenthet. Ha egyetért azzal, hogy a szülészorvosok saját megélhetésüket féltik, és emiatt nem állnak ki Geréb Ágnes és az általa képviselt elvek mellett, nyomjon ötöst. Ha Ön szerint az orvosok képviselik jobban a szülő nő és a születendő gyerek érdekeit, és valódi szakmai szempontok alapján, joggal ellenzik Geréb tevékenységét, adjon egyest.

Mustra