Vonattal Bicskére, utána meg bringával 84 kilométer, hátul a gyerekkel. Bringás túraajánló, első kézből.
Gyerekkel kerekeztünk: 84 km egy nap alatt
Idén egy újabb fesztiválos, családias rendezvény született, közel Budapesthez, de mégis egy sokak számára ismeretlen környéken, Csabdin. A település mindössze 35 km-re van a fővárostól, egy gyerekkori barátnőm odavalósi, de még sosem jártam errefelé. A Tündérvölgy fesztiválon rengeteg más mellett a számunkra oly kedves bringázás is szerepelt a programok között. Elmentünk hát családostól, hogy megnézzük, mit láthatunk ezen a környéken.
Budapest-Bicske-Csabdi-Szárliget
Vonattal utaztunk a szomszédos településig, Bicskéig (kb. 4 km Csabditól), majd a meghirdetett 10 órára be is kerekeztünk a faluba. Elég rossz időt fogtunk ki, előző nap még 40 fok volt, most meg akkora széllökések voltak, hogy többször majdnem elestem, s hol a víz folyt rólunk, hol fázósan fújt a szél. Otthon úgy határoztunk, hogy majd menet közben döntjük el, a 22 vagy 55 km-es távot választjuk.
Csabdi határából, a Lovas Zugoly mellett kanyarodtunk el egy alsórendű útra (egész út alatt kb. 2 autó jött vagy 30-cal), amit végig zöld szegélyezett. Bodzabokrok, kökény, som, és amiért érdemes majd pár hónap múlva visszatérni, rengeteg csipkebogyót láttunk kicsit beljebb.
Innen Nagyegyházára jutottunk el, ahol jobbra is és balra is nagy tavakat láttunk. Hogy be lehet-e menni, nem derítettük ki, mert mi még nagyon messze voltunk a céltól. Nagyegyházán van egy Hangistálló nevű képződmény, ahol Ribli Ilona csellóművész vezetésével érdekes és értékes kulturális programok vannak időről-időre.
Egyébként érdekes volt, hogy – mi ugye Budapestről érkeztünk - egyszer csak átkerekeztünk Komárom-Esztergom megyébe, majd Fejér megyében találtuk magunkat. 11 km-re az indulástól beértünk Szárligetre, ahol meg is álltunk, mert a gyerek eléggé elpilledt szokása szerint. Úgy van a bringázással, mint én az autózással: ha hátul ülök, irdatlan hamar elringat a tempó, s nagyon mélyen bealszom.
A templom melletti fás-ligetes játszótéren be is rendezkedtünk, ettünk is, aztán mégsem akaródzott neki elaludni, inkább felélénkült. Úgyhogy mentünk tovább. Mert eldöntöttük, hogy inkább megpróbáljuk a Vértes felé.
Az 55 km-es túra következő állomása, Vérteskozma ugyanis csak tizenegynéhány kilométerre van innen, és az idő sem volt olyan szeles már. A szervezőkkel összefutva kaptunk vízutánpótlást, és pontos leírást, merre menjünk.
Szárliget-Vérteskozma
A következő szakasz, Szárliget és Vérteskozma között – kb. 16 km – erdészeti betonút, tehát nincs rajta átmenő járműforgalom. Ez a táv végig erődben megy, fák alagútjában érzi magát az ember. Hatalmas nagy bükkös, tölgyes, a fejünk fölött összeérve a napot is eltakarják. Ezért is ideális idejönni még nyáron, napsütésben is, mert a fák koronája védi a kirándulókat az erős sugaraktól és hűvösebb is itt a klíma.
Vérteskozmáig ezen az úton haladunk, érdemes ezt a szakaszt egyben letekerni, mert csak az útról letérve találni tisztást, illetve az út végén, Vérteskozma határában. Vérteskozmára beérve már piknikezni, játszani, pihenni is lehet, itt ugyanis vannak kitéve fából asztalok, padok. A terep kifejezetten könnyű, bátran merem ajánlani kisgyerekes családoknak, kezdő bringásoknak is, mert hiába már a Vértesben vagyunk, mégsem érezni, hogy felfelé haladnánk. Könnyen és meglehetősen gyorsan lehet haladni rajta, a minősége is jó, és tényleg biztonságos.
A kisfiam a kihagyott sziesztát ezen a szakaszon akarta bepótolni, rákapcsoltam, hogy inkább kiérve az erdőből aludja ki magát a tisztáson. De sajnos, addigra meg felébredt, inkább sétált és nézelődött. Volt is mit látnia. Vérteskozmára beérve igazi kis mesefaluba csöppentünk. Bejártuk az egész falut, sétálgattunk. Másfél óra múlva visszaindultunk az idevezető úton, a fiam félúton az erdei alagútban újra elaludt. Most valahogy nagyon rosszul jöttek ki ezek a bealvások, mert sosem tudott 10-15 percnél többet aludni, mindig felébredt, de amint nyugi és ringatózás jött, újra elálmosodott. Úgyhogy megálltunk, s egy pokrócra lefektettük. Most végre kialudta magát.
Amint felébredt, mentünk is tovább. Hazafelé Szárligetig sokat gurultunk vagy könnyű volt tekerni, de Szárliget után már volt két emelkedő is. De még ezek sem annyira vészesek, meg különben is, nem siettünk sehova és a táj tényleg nagyon látványos. (Szárligeten van vasútállomás, akár innen is haza lehet vonatozni, Budapest délibe és Győr felé is sok vonat megy.
Amikor Csabdira beérkeztünk, már délután 4-5 óra között járt, az idő eléggé lehűlt, s jól fel kellett öltöznünk. A fesztivál kitartó árusait gyorsan meg is kerestük, és változatos formákban rengeteg kalóriát vettünk magunkhoz.
Csabdin még körbesétáltunk, megnéztük az iskolát, ahol egykerekűvel ugrálta ár egy fiatal srác az önként földre fekvő diákokat (4-5-öt) és láttunk a fákra kötött hevedereken egyensúlyozó (slackline) gyerekeket. Jövőre mi is lájtosabbra vesszük a túrázást és jobban kiélvezzük a fesztivált, nem csak jó koncertek voltak, hanem egy csomó ötletes, a szülőket és a gyerekeket egyszerre megszólító program is.
Hazafelé szintén vonattal mentünk (bár már mondogattuk, hogy jobb lett volna autóval jönni), ahol is megismerkedtünk egy nagyon kedves családdal, akiknek három nagylányuk után Down szindrómás ikerfiai születtek, jót beszélgettünk.
Budapestre beérkezve már sötét volt, és esett az eső. Hazaérve fáradtan konstatáltuk, hogy rekordot döntöttünk, mert bringával összesen 84 km-t mentünk. Legközelebb a Kis-Balatonra megyünk még az ősszel.
