Ezt a társast messzire kerülje

Ha szeretné, hogy gyermeke már zsenge korban megtanulja, hogy a referendum szó jelentése tömeghipnózis, vagy hogy a kuszkusz egy szlovák nemzeti eledel, megtaláltuk az önnek való társasjátékot. Az Észbontó című, elvileg minden korosztálynak szóló "műveltségi" játék valóban észbontó. Csak nem a jó értelemben.

image(2)

Örültünk, amikor a lányok egy új társast kaptak a szülinapjukra egy barátunktól. Lelkesen voltunk, mert a játékleírás azt ígérte, minden korosztály számára külön kártyacsomagon vannak a kérdések, vagyis úgy tudunk együtt játszani az éppen csak iskolással és az ovissal, hogy közben nekik is, nekünk is van benne kihívás.

Először csak gyanakodtam, amikor a játék azt állította, a világon az USA-ban a legnagyobb az egy főre eső GDP. (Attól függően egyébként, hogy az IMF, a világbank vagy a CIA adatsorát böngésszük, Quatar, Luxemburg és Lichtenstein jöhetne szóba.) Kicsit azon is meglepődtem, hogy a bronzkor i. e. 2000-ben kezdődött. (Amúgy a bronzkor a bolygón nem egyszerre kezdődött mindenhol, de kezdetét nagyjából ie 3 ezerre szokás tenni). Amikor aztán a referendum szó jelentéseként a tömeghipnózist adta meg, önkényesen felülbíráltam a játékot, és arra jutottam, hogy lehet, már korábban sem bennem volt a hiba.

Ovis korú gyerekeink olyan információkkal gazdagodhatnak, mint pl, hogy mit kell vinni egy családi kirándulásra (sátrat és könyvespolcot) Az alsósoktól azt kérdezi a játék, miért haltak ki a dinók, és a helyes válasz az, hogy "nem tudom". Az is kiderül, hogy az ember négy féle ízt tud megkülönböztetni (csak tudnám, mit zsibbadnak a csillagos éttermek), hogy nincs olyan emlősállat, aminek nem borítja szőr a testét (ha az emberről nem is beszélünk, mi van a kopasz kutyákkal és macskákkal?) Ja, és a melyik a legkártékonyabb állat a földön kérdés helyes válasza így szól: "Ezt inkább hagyjuk".

A debreceni Game Global által kiadott játék azért különösen szomorú, mert egy jó ötletet csináltak meg ilyen katasztrofálisan. Izgalmas a játéktábla, jók lennének a szabályok, és az is, hogy más-más pakliból kapják a kérdéseket a különböző korú versenyzők. De ezen a színvonalon ez a játék sajnos teljesen értelmetlen, ha meglátják, kerüljék el messzire.

Oszd meg másokkal is!
Mustra