SZÜLŐSÉG

Gyerekprogramok kánikulára

2012. augusztus 5., vasárnap 09:32

Jön egy újabb kánikulai hétvége, amikor mi, felnőttek a túlélésért küzdünk, és egyáltalán nem szeretnénk mondjuk délben órákat tölteni a játszótéren, hogy a gyerek kitombolhassa magát. Néhány ötlet kánikulára.

1. Víz, víz, víz

A kánikula egyes számú ellenszere, ha igazán jót akarunk tenni magunkkal, nem csak a felfújható kismedencét töltjük meg, hanem veszünk egy nagy levegőt, felcuccolunk, és elmegyünk valahova családilag, ahol a felnőttek is normálisan tudnak úszni. Épített strand, fürdő, Velencei tó, Balaton, Tisza vagy bármelyik kisebb tó, dunai, tiszai, dráva strandok, patak a falu végében - mindenki keresse meg a legközelebbi (biztonságos!!!) fürdőhelyet, és irány a strand. Igen, nagyon sokan lesznek, de még mindig sokkal jobb egy hideg sörrel a kezünkben az árnyékban pihegni, mint húst rántani a 40 fokos konyhában.

2. Mozi

Igen, tudom, szánalmas, de a jó kis légkondis plázamozi másfél-két óra felüdülés ilyenkor, pláne, ha rongy anyaként előtte-utána még mászkálunk egy kicsit ott helyben, akár 4 órát is kipipálhatunk. A filmforgalmazók sajnos nem túl kegyesek a túlélésre játszó szülőkkel, a kínálat továbbra is szűkös a korhatár nélküli filmekből, de két óra hűvösért bevállalható egy Jégkorszak 4, vagy Merida a bátor.

3. Légkondis játszóház

Nem olcsó mulatság, hétvégén pláne, de egy-két órára talán belefér. A jobb helyeken a szülőkre is gondolnak, és van normális kávé és kényelmes szék. A gyerekek is jobban le tudják vezetni a fölösleges energiákat 25 mint 35 fokban.

4. Távol a várostól

Tart még a hétvégén a Művészetek völgye és az Ördögkatlan fesztivál is. Előbbi a balaton-felvidéken, utóbbi a villányi borvidéken. Ha arra jártok, érdemes napközben valami vizes programot keresni, Ördögkatlan látogatóknak pl. ott a szinte teljesen ismeretlen, és parádésan jó siklósi fürdő. Délután aztán mehet a forgatag, a gyerekprogramok mindkét helyen estig tartanak.

5. Kicsit nagyobb gyerekekkel irány a hegy

A Mátrában, Bakonyban (stb) napközben is 5-10 fokkal hűvösebb van, mint a városban, ha pedig meg is szállunk ott, az este igazi felüdülés, akár még egy könnyű pulcsira is szükség lehet.

6. Ha minden kötél szakad

Ha nem jutunk el se moziba, se hegyre, se vízhez, válasszunk megfontoltan játszóteret. Jó választás lehet minden olyan, ahol van víz, mosdó és árnyék (pl a legtöbb máltai játszótér ilyen), vagy az olyan, ahol a játszótér közvetlen közelében található kávézó, ahol mi jegeskávéval punnyadhatunk a napernyő alatt, míg a gyerekek rohangálnak (pl Szabadság tér.)

Ti mit csináltok a gyerekkel kánikulában?

Ne maradj le semmiről!

KOMMENTEK

  • 2012.08.05 13:49:37Én a blogger

    Hmm, mi egyszerűen élvezzük a hűvös klimatizált és szellőztetett házunkat. Néha kimegyünk a kertbe, estleg pancsolunk egyet a medencében. Nem értem mit kell ezt túlparázni?

  • 2012.08.05 15:35:55rejtjel

    Jó program a melegben a barlang is: A Szemlő-hegyi barlang akár babakocsival is látogatható, 12 fok van lenn :)

    Próbáld ki panelben, klíma és kert nélkül, megtudnád, mit kell ezen parázni. Biztos rengeteg embernek van klimatizált háza, kertje, medencéje.

  • 2012.08.05 17:04:54anothernick

    én a blogger: én meg a csóró, képzeld, nincs klimatizált lakásom se, hátmég házam! sztem te más, átlagembereknek problémát jelentő dolgot sem értenél meg, ne is járj ide, a prolik közé.

  • 2012.08.05 17:07:08anothernick

    a máltai játszók tényleg szuperjók, a vízpárás hűsítés a legjobb, meg a sok árnyék. és az sem baj, hogy van normális wc, ivóvíz. igazán hálásak vagyunk a létrehozójuknak, majdnem olyan jó, mint egy strand, már csak néhány fagyis, meg lángosos hiányzik ;)

  • 2012.08.05 18:45:52pc guru-e vagyok

    Hát, ba+meg, ha ezt nem olvasom, akko aztán de hülye maradtam volna...

  • 2012.08.05 23:28:08trey82

    pogacsa

Blogok, amiket olvasunk

FOODY A világ 10 leggazdasabb séfje

A világ leghíresebb séfjei sokkal többek, mint szakácsok, ôk már márkák. Na de ki vezeti azt a listát, ahol Nigella csak az utolsó helyet tudta megcsípni?

ZEM 8 tanács kezdő futóknak, hogy ne hagyd abba a harmadik héten

Bárki elkezdheti, majdnem bárhol végezhető, és egy jó cipőn kívül semmi sem kell hozzá. Adunk néhány tippet, hogyan találhatod meg benne az örömödet, azaz hogyan nem fogod abbahagyni a futást pár hét után.

GADGETSHOP Így válassz okoskarkötőt

Az értékesítési adatok alapján az okoskarkötők az idei év slágercikkei lehetnek. Én is az okoskarkötők szerelmese vagyok, így elárulok néhány titkot, hogy tudj választani a több száz elérhető fajtából.
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta