SZÜLŐSÉG

Kisfiam, te sosem ehetsz lisztet

2012. július 19., csütörtök 15:44 |

Hogyan lehet egy kisgyereknek megtanítani, hogy az egész életét liszt nélkül kell leélnie? Hogyan valósítható meg egy ilyen diéta a hétköznapokban? A családban? A lisztérzékenység nem megengedő, a tünetek sajnos fegyelemre nevelnek.

Amikor június elsején közzétették a Majomkenyér.hu jótékonysági felhívását , az első levelet Bánki Dorottyától kapták. "Három fiam közül a legkisebb, Josh érintett. Nagyon nehéz csecsemőkora volt: 10 hónapon keresztül gyakorlatilag 10 étkezésből 9-et kihányt. Pici volt és folyamatosan beteg. Az idők folyamán rengeteg problémára derült fény, de az első és legfontosabb áttörést a cöliákia (lisztérzékenység) diagnosztizálása jelentette. Soha nem hallottam azelőtt erről az érzékenységről, el sem tudtam képzelni, hogy ilyen szigorú diétára lehet szükség.

A diéta hatására mindannyiunk élete 180 fokot fordult. Sajnos nem arra gondolok, hogy azóta mindannyian rendkívül egészségesen táplálkozunk. Én itt "pusztán" arra gondolok, hogy a gyerekem fejlődésnek indult: nőtt, gyarapodott, ügyesedett és többé nem rettegtünk az etetéstől. A cöliákiában az a rossz, hogy nagyon szigorúan kell tartani a diétát, és az a "jó", hogy ha tartod a diétát, nincsenek tüneteid."

tk3s mon053070 copy

A levelét olvasva sok kérdés vetődött még fel a Majomkenyér.hu (M) csapatánál, így kérték Dorottyát (BD),meséljen arról, milyen utat jártak be eddig.

M: Mit mondtak az orvosok, amikor a fiaddal felkerestétek őket, mi lehet az oka a folyamatos hányásnak? Mennyi idő alatt sikerült diagnosztizálni a betegséget?
BD: A kálváriánk 7-8 hónapig tartott, ami egy 10 hónapos gyereknél majdnem egy örökkévalóságnak tűnik. Folyamatosan orvoshoz jártunk, mert hurutos, lázas beteg volt. Étvágytalan is volt, s amit megevett, azt is kihányta, így természetesen nem is gyarapodott. Rengeteget feküdt kórházban. Hetente egyszer biztosan, de talán pontosabb ha azt mondom, sokszor naponta vettek tőle vért ebben az időben. Aztán egyszer végre valahára az egyik orvosnak eszébe jutott, hogy ha már vért vesznek tőle, akkor akár rá is szűrhetnek a lisztérzékenységre. Akkor azt is elmondták: ha a vérvétel pozitív, az még csak a gyanút mutatja, a bizonyossághoz egy vékonybél biopszia is kell. Esetünkben utóbbi igazolta a korábban felmerült gyanút.
M: Mit mondtak az orvosok miközben a kisfiadat vizsgálták? Hogyan fordulhatott elő, hogy csak ennyi idő elteltével derült ez ki?
BD: A probléma talán az volt, hogy olyan sokféle tünetet produkált a fiam (veleszületett szívrendellenesség, dysmorphias - az átlagostól eltérő - arcberendezés, elmaradott növekedés, neurológiai problémák), hogy az orvosok tényleg nem tudtak, mi ez. Nem tudták, hogy "valami" egyáltalán, vagy csak véletlen egybeesés, hogy egy gyerekben található meg ennyi minden. Alapvetően az orvosok egy idő után feladták. Nem tudtak ráhúzni egy diagnózist.
M: Milyen gondolatok kavarogtak benned, amikor kiderült a cöliákia?
BD: A lisztérzékenységtől megijedtem, sokáig nem is tudtam, hogyan kell tartani ezt a diétát. Dietetikust nem ajánlottak. Akkor még azt hittem, ha a halrudacskáról lefejtem a panírt, akkor az jó lesz, vagy ha a levesből kiveszem a tésztat az pont elég. De egyébként még így is, ennek a "tökéletlen" diétának is nagyon látványos volt a hatása. Mintha sosem lett volna a hányós-beteges időszak!

A cöliákia

Búza, rozs és árpa fogyasztása nyomán kialakuló, immunológiai alapú bélnyálkahártya elváltozás. A történések az ezekben a növényi magvakban lévő glutén hatására végbemenő immunológiai reakció számlájára írhatóak. Ez a fehérje károsítja a vékonybél nyálkahártyáját, ezáltal a tápanyagok, vitaminok, ásványi anyagok felszívódása zavart szenved, és hiánybetegségek alakulnak ki. Elsősorban a vékonybél kezdeti szakasza sérül, de lehet az elváltozás kiterjedtebb is. A nyálkahártya elsimul a bélbolyhok eltűnésével, a felszíni sejtek leválása miatt sérül azok működése és az összes tápanyagféleség felszívása. Gyermekkorban ez a fejlődés és növekedés elmaradásához vezet. (Forrás: Wikipedia)

M: Ki segített abban, hogy felépítsétek a diétás életet, ki adott a tanácsot, hogyan találtátok meg azokat az élelmiszereket, helyeket, amelyek segítettek a diéta betartásában?
BD: Senki nem segített, mindent magunk találtunk meg és találtunk ki.
M: Lehet tudni, hogy milyen egyéb problémák derültek ki a kisfiadról?
BD: A szívrendellenességet említettem, ez nem kinőhető, a hypotoniát (izomtónus gyengeség) kinőtte, bár a tornát utálta, ezért nem is nagyon csináltuk. Kezdettől fogva jártunk viszont endokrinológushoz - hormonokkal foglalkozó orvoshoz - a növekedése miatt. Az orvos, akihez először eljutottunk, kizárta, hogy a probléma a növekedési hormon hiányával függ össze. Elmentünk egy másikhoz, aki viszont elvégezte azt a rettenetes vizsgálatot, ami ezt megállapíthatja. Ez az úgynevezett DOPA-terheles, amikor tulajdonképpen egy  ájult állapotot hoznak létre mesterségesen, majd figyelik, hogyan alakul a vér inzulin-szintje, s ebből tudnak következtetéseket levonni. 2 éves kor alatt ezt nem is csinálják, mi 3,5 évesen csináltattuk meg Josh-nál. Az eredmények annyira rosszak lettek, hogy azonnal megadták az engedélyt egy injekció-kúrára. Ezt naponta kapja a fiam, várhatóan 17-18 éves koráig.
M: A kisfiad mindennapjaiba (óvoda, iskola, tábor) hogyan tudjátok beilleszteni a diétát? Okozott gondot, hogy elfogadja, vannak dolgok, amiket nem ehet? Mennyire támogató a környezetetek?
BD: Szerencse a szerencsétlenségben az, hogy 10 hónapos kora óta diétázik, így neki ez természetes és egyenlőre nagyon komolyan is veszi. A suliba rendelem neki az ételt, amit ő tesz ki tányérba, s ő melegíti meg a mikróban. A gyerekek reakciója változó: hol nagyon figyelmesek, máskor viszont csúfolják, hogy milyen undorító a kenyere.
M: Azt is írtad nekünk, hogy a diétás étrend nem jelent a család szempontjából egészségesebbet. Ennek mi az oka?
BD: Egyrészt az, hogy a 2 nagyfiamat nem állítottam át teljesen a gluténmentes étrendre, vagyis sokszor főzök kétfelét. A másik ok: úgy gondolom, annyi lemondással jár a gluténmentes diéta, hogy megengedőbb vagyok akkor, ha "junk food"-ról van szó, bár tudom, hogy amúgy állati egészségtelen.
M: A fiad mindennapjait mennyire határozza meg a diéta, s mindaz, amiről eddig meséltél nekünk?
BD: Mostanra már semmi dráma nincs az életünkben. Josh egészséges, élettel teli, nagyon izgalmas kis ember.

Jótékonysági akció ételallergiás gyerekeknek

Június 1-jével elindult a Majomkenyér.hu jótékonysági akciója: ételallergiával élő, 18 év alatti gyermekek családjainak jelentkezését várjuk. A kampányhoz csatlakozott Fullajtár Andrea, színésznő aki gluténérzékeny és Dukai Regina, modell-műsorvezető, aki laktózérzékeny. A jelentkezők között ajándékcsomagokat és különdíjakat is sorsolunk: a nyeremények között vannak vacsorautalványok, vásárlási utalványok táplálékallergiás szaküzletekbe, gabontejkészítő-készülék, féléves nyírfacukor-csomag, cukormentes lekvár-különlegességek, ételintolerancia-vizsgálat. A pályázók egy Facebook-játékban is részt vehetnek, ahol további nyeremények várnak rájuk.

Ne maradj le semmiről!

KOMMENTEK

  • 2012.07.19 17:47:59franc0

    Dorottyának külföldi a férje?

    Amúgy szerintem inkább irigyelni kéne a kissrácot. De ugye imádjuk magunkat áldozatnak beállítani...

  • 2012.07.19 18:05:27gazell16

    Hasonlo cipoben jartunk mi is. Erdekes lehet a tema mert allitolag 10 liszterzekenybol 1 nel allitjak fel a diagnozist. Ami elkepeszto hisz egy halom kesobbi betegseg: cukor, depresszio stb stb ennek a kovetekzemenye vagyis felrediagnosztizalt tunetkezeles folyik majd.

    Nehez es mas az elet igy, de az teny hogy jobban figyel midnenki
    Magyarorszgaon meg gyerekcipoben jar de nagy az osszetartas koztuk, ami ritkasag.

  • 2012.07.19 19:50:26anothernick

    a cukorbetegség NEM következménye a lisztérzékenységnek, csak mivel mindkettő autoimmun betegség, gyakran fordulnak elő együtt. de rengeteg "csak" cukros és "csak" lisztérzékeny gyereket, felnőttet ismerek. hát a cukorbetegség a fentebb leírtaknál ezerszer rosszabb, nehezebb kezelni és kevésbé lehet beilleszteni a gyereket a normális közösségi életbe. ezzel persze nem akarom lebecsülni a lisztérzékeny emberek nehézségeit.

  • 2012.07.19 19:51:53anothernick

    franc0: mi az, hogy irigyelni??? miért kellene irigyelni? ha Te élnéd az ő és a családja életét, nem ezt mondanád!!!

  • 2012.07.19 20:45:20Sierrababa

    Hát, én nem irigylem őket...tuti nem könnyű megmagyarázni egy kisgyereknek, hogy a másik megeheti a sóskiflit, ő meg nem, hogy a másik bafalhat egy karéj zsíros kenyeret hagymával, ő meg valami egész mást kap helyette. Nekem egy felnőtt ismerősömről derült ki nemrég, hogy lisztérzékeny. Egy sima házon kívüli étkezés is kész tortúra...megkérdezni a pincért, hogy a leves ugye tuti nem liszttel van behabarva...a natúr szelet ugye nem látott lisztes serpenyőt, stb. Én a cukordiétával isten bizony könnyebben tudok "bűntelen" maradni, bár ehhez persze nem segít, hogy emellett húsfélét sem eszem, egyszerűen mert nem szeretem.

  • 2012.07.19 21:00:28kattee

    franc0: te biztosan végiggondoltad? Hogy magyarázod el egy 2-3 évesnek, hogy nem eheti ugyanazt, mint bárki más? hogy nem ehet a testvére csokitortájából, ha útközben megéhezik, akkor nem tudsz csak úgy beugrani egy boltba kajáért, mert még a müzliszeletben is van liszt! Vidéken nincs olyan bolt-pékség, ahol bármit is készen árulnának gluténmentesen, csak otthon tudod elkészíteni. Étterembe, nyaralni kizárt, mert nem tudod biztosítani az ételt. És ha véletlenül sikerül gluténeset ennie, akkor jön a hányás és az üvöltő sírás, mert fáj a hasa. És nem áldozatnak akarom beállítani magunkat, mert szerencsések vagyunk, hogy 4 hónap tortúra után kiderült egyáltalán a dolog!

  • 2012.07.19 22:07:47Barnamaci

    Szintén lisztérzékeny a kisebbik gyerekem és megmondom őszintén, én ettől sosem drámáztam. 1,5 éves korában 1 hónap hasmenéses időszak után, puffadt hassal vittem orvoshoz, aki rögtön mondta is, hogy ez vagy lisztérzékenység vagy tej. A lisztet meg tudja nézni azonnal, volt nála Biocard gyorsteszt - pozitív lett. Időpont normál vérvizsgálatra a Heim Pálba, az is pozitív. Nem vállaltam a biopsziát, mivel a vérvizsgálat 100%-os, több orvossal, gasztroenteorológussal is beszéltem, egyből kezdtük a diétát. Pár nap múlva már lehetett érezni a javulást, azóta 3 év telt el, minden rendben. Én magunknak is mindent rizsliszttel csinálok vagy gluténmentesen, mert kétfele főzni nekem macerásabb, csak a kenyere más. Tudja magától, hogy nem ehet máshol mindent, és megkérdez minket. A választék elég nagy gluténmentes termékekből ahol élünk, senki nem csúfolódik és az éttermekben is előzékenyek. Én még nem tapasztaltam, hogy ha egyszer véletlenül becsúszik valami gluténos, akkor fájna a hasa, nincs hányás se. Én eleve nem betegnek tartom a gyereket, kicsit mást eszik, ennyi. Mindent meg lehet oldani, csak akarni kell. Ahogy én viselkedem "természetességgel" a gyerek felé, Ő is, és a környezete is így fogja - szerintem!

  • 2012.07.19 22:17:03Almandin

    Érdekes cikk volt, de a címe nem szerencsés. Ugyanis nem a liszttől kell tartózkodni, hanem a gluténtől, ami sok gabonafélében megtalálható. Úgy tudom, hogy a kukoricában, rizsben nincs glutén, így az ezekből készült liszt is fogyasztható a számukra.
    Olyan gyakori a cöliákia (enyhébb formáiban a lakosság nem kis része érintett), hogy az élelmiszeriparnak, vendéglátóiparnak érdemes lenne jobban felkészülni erre. Minden étkezdében, étteremben, ha minden nap lenne egy-két diétás étel, könnyebb lenne a betegek élete.
    Kattee, szerintem a nyaralásról nem kell ezért lemondani. Apartmanba célszerű menni, ahol saját magára főzhet az ember, valamint világ végi helyre se érdemes menni, hogy az ennivaló beszerzése ne jelentsen problémát.

  • 2012.07.19 22:21:25SP.W

    Saját tapasztalat, hogy néhány hét után, annyival jobban éreztem magam a gluténmentes diétán, hogy semmi pénzért nem ennék meg búzából készült ételt. Ezt szerintem a gyerekek is hamar érzik, és szívesebben fogyasztanak megfelelően tálat zöldséget és húst. Azt amit a szervezet jónak ítél finomabbnak érzik, mint azt ami lebetegíti őket, ha a szervezetük megtisztul a búzaliszt okozta "mérgezés"-től. Kukorica és rizsliszt keverékéből szinte minden tésztaféle pótolható. A kukorica liszt könnyen megkeseredik, ezért mélyhűtőbe illetve hosszan ne tároljuk. Tejföl és kevés kefír !!!! ( ízlés szerint krumplipüré ) hozzáadásával nem morzsálódó pogácsát készíthetünk!

  • 2012.07.20 01:24:21Intizar

    Hogy magyarázom meg a kétévesnek? Sehogy. Ekkora kissrácnál még én vagyok a főnök, én mondom meg a tutit, és minden kaja az én kezemből származik. Semmi értelme magyarázkodni ilyen kicsi gyereknek. Vagy meg sem hallja, vagy (ha az okoska fajtából való) fölös teher neki, hogy még meg is kell értenie a hülye felnőtt megfontolásaimat.
    Egyébként tiszteletem mindenkinek, aki ilyesmivel küszködik.

  • 2012.07.20 10:09:33hosta

    Kisgyerek könnyen elfogadja, hogy mit szabad és mit nem. Ez a legegyszerűbb része a diétának. A többi az anyuka feladata, hogy mennyire tudja zökkenőmentesen megoldani mindezt, hogy legyen nála mindig egy zacskó gluténmentes ropi, ha társaságban nasiznak a többiek, hogy vendégségbe indulva vigye a saját készítésű sütit, stb. Gluténmentes ételt étteremben a legegyszerűbb kérni, hisz hány olyan étel van, melyhez egyáltalán nem kell búzaliszt. Mindent meg lehet oldani, csak akarni kell. Nálunk "csak" allergia van a gluténra, de mellé még jött pár fő allergén nehezítésnek, köztük a rizs is, ami ugyebár a fő búzahelyettesítő. Két hét múlva megyünk nyaralni, kaja lefagyasztva, apartmanban csak melegíteni kelljen.

  • 2012.07.20 10:32:16anothernick

    Intizar: sztem meg szép lassan kell beadagolni, mert ha nem érti, dühös lesz. meg kell értenie, aztán lassan jön az elfogadási fázis és persze sokszor majd a lázadás. sok nemszabad van egy egészséges kisgyereknek is, hát még egy allergiásnak. hiába Te vagy a főnök, a gyerek lát és hall és nem érti, hogy mások miért, ő meg miért nem...

  • 2012.07.20 11:16:27mann-o-mann

    A megoldás: paleolit diéta. Dr. Szendi Gábor könyvei szenzációsak ebben a témában, mindenkinek jó szívvel ajánlom hogy olvasson bele a könyvesboltban. Letenni amúgy sem fogja tudni és megveszi. Kapható két szakácskönyv is hozzá, de a neten is rengeteg anyag található.
    Én kb 2-3 hete kezdtem el a paleo szerint élni. Eredményeny: nincs több felfújódás, eddig lement 3 kiló és éhezés nélkül. Lényeg: no szénhidrát (nincs krumpli, tészta, kenyér, hüvelyesek és sütemény a klasszikus értelemben. tejtermékből csak a kemény sajtok, no tej. Nincs margarin, de van vaj, és zsír. felejtsétek el a koleszterinmítoszt és a gyógyszergyárak által finanszírozott kutatásokat. Olvassátok el a paleo irodalmat és éljetek egészségesen. Az alábbi blog tele van jobbnál jobb receptekkel. Mi már kiürítettük a hűtőt és igyekszünk paleo szerint élni.

    elmirapaleokonyhaja.blogspot.com

  • 2012.07.20 11:19:14ÁBSK

    "Gluténmentes ételt étteremben a legegyszerűbb kérni, hisz hány olyan étel van, melyhez egyáltalán nem kell búzaliszt. "
    Hát ez egy nagy tévedés. Még az ételízesítők tartalmaznak glutént és sok más is, amiről az emberek nem is gondolnák.
    Pl. szezámmagot akartam venni, de hetekig nem sikerült, mert mindenhol csak olyat lehetett kapni, amely "Búzát is feldolgozó üzemben készült". Ezt egy lisztérzékeny nem veheti meg, pedig elméletben a szezámmag "elkészítéséhet" nem kell liszt.
    Pont ezért nem lehet étteremben sem enni, mert az embereknek fogalmuk sincs arról, hogy minden egyes összetevőnek garantáltan gluténmentesnek kell lennie. És akkor még arról nem is beszéltünk, hogy a konyhának is annak kéne lennie.

  • 2012.07.20 12:10:21anothernick

    a paleoról sztem ne itt vitatkozzunk, én mondjuk személyesen ismerek olyan embert, akinek komoly hiánybetegsége lett ettől, és nem mindenki bírja el a sok zsírt sem. de ez a cikk nem erről szól...

  • 2012.07.20 14:06:21Intizar

    Anothernick: nyilván meg kell értenie szép lassan. Magyarázatot kap, ha kérdez, olyan szinten, amilyet elvár és fölfog. DE: nem várom el, hogy "megértsen" engem. Szabad neki haragudnia rám, amiért nem kap meg mindent, amit megkíván. Nem várok el tőle állandó imádatot, mivel (szerencséjére) nem ő az életem egyetlen értelme.
    Továbbá, a cöliákia-mentes gyerekemnek is el kell fogadnia (idővel majd megértenie), hogy akkor sem kap (pl) kólát, ha az összes szomszédpistike naphosszat nyakalhatja, mégpedig azért, mert volt olyan balfék, hogy hozzám született, autoriter szülőhöz.

  • 2012.07.20 14:23:15guminyúl

    Étteremben tényleg nem egyszerű. Nem mehetsz be a konyhára megnézni, hogy a szakács lisztes kézzel nyúlt-e a natúr szeletedhez, esetleg ugyanott süti a natúr krumplidat, ahol előtte a rántott szeletet, vagy ugyanazzal a fakanállal keveri a krumplipürét, amivel előtte a tésztás levest...
    Nagyon kedves lángossütő hölgy a Balaton mellett felajánlotta, hogy szívesen süt nekem hurkát: ugyanabban a zsírban, mint a lángost! Mert fel sem merül benne, hogy az már nem lesz gluténmentes!
    Tényleg egyre több gluténmentes élelmiszert lehet kapni szakboltokban, sajnos a gyógyszertárakból kitiltották őket egy rendelet félmondatával. Pedig gyógyszertár szinte minden településen van. Mennyivel egyszerűbb lenne az érintettek élete. Ez szerintem esély-egyenlőségi kérdés.
    A gluténmentes termékek árát még nem is említette senki: egy olyan lisztkeverék ára, amiből tényleg finom, legalább frissen ehető kenyeret lehet sütni, minimum tízszerese a búzalisztének. Nincs rajta támogatás.

  • 2012.07.20 15:09:40anothernick

    Intizar: tetsz a hozzáállásod ;) a kóla nálunk is tabu, de egyelőre nem is kell neki, mint ahogy az abc-be is nyugodtan elmehetünk az édességes polc mellett, nincs hiszti. én megőrülök, ha kétévesnek anyuka, nagymami nyalókát vesz, de az is extrém, hogy még nem járó gyereknek csokigolyót hoznak a játszóra uzsinak... szóval egyről beszélünk, ezért is írtam,hogy ha egészséges lenne a gyerekem, akkor is sok tiltólistás cucc lenne, így sajnos még több ;( eddig én sem sokat magyarázgattam, de már látom, hogy kilát a családból és jönnek a miértek...

  • 2012.07.20 16:49:39Intizar

    Anothernick: nem könnyű, annyi szent. De azt gondolom, ha a szülőemberbe szorult némi egyéniség, eltérő látásmód, stb (nem kell hozzá sem képzelt sem valós zseninek lenni, elég néhány saját gondolat), akkor mindenképpen meg kell harcolni a "nekem miért nem" harcot. A lényeg minden esetben, hogy "azért, fiam, mert jobban jársz úgy", de ezt elhitetni...? Elég akkor kezdeni a vitatkozást, mikor már muszáj. Én valóban az autoriter nevelés híve vagyok, kicsi gyerekek esetében. A demokrácia ideje lassan, fokozatosan jön el, mivel belátást, felelősségvállalást és vitakészséget igényel.

  • 2012.07.21 19:16:48Rabyn

    Jaj de drámaian fogja fel a cikkben szereplő anyuka ezt a témát. Jó az elején én is baromira kivoltam (22 évesen diagnosztizáltak), de ez nem ekkora tragédia!!!! Ma már MINDEN beszerezhető GM módban is. Még a halrudacska is, igaz, ahhoz külföldre kell menni:)
    Az éttermekben pedig nagyon megértőek szoktak lenni, ha elmagyarázod, hogy miről van szó. Egyébként meg olyan étterembe kell menni, ahol biztosan van GM kaja, van nem egy ilyen az országban.

    A gyerek meg nem hülye, pontosan tudja, hogy ha olyat eszik beteg lesz tőle. Ez olyan, mint amikor valaki allergiás valamire, nem fogja megkérdezni, hogy de aaanyaaaaaaa én azt akarok enni, miért nem? Ha egyszer megkapta a választ, hogy mert glutén van benne édesfiam, akkor el fogja fogadni. Én sokszor már nem is nézek élelmiszerként a gluténos kajákra. Minek?

    Nálunk amúgy (mi csak ketten vagyunk még), a tészta és a kenyér az ami különbözik, a többi nem. Nagyon boldogan lehet élni lisztérzékenyként, csak nem kell belőle ekkora drámát csinálni.

  • 2012.07.24 14:04:08kattee

    Rabyn: jó neked. Budapesten élsz vagy egy nagyvárosban esetleg? Használd ki! A falusi kisboltban NINCS gluténmentes kaja, halrudacskáért külföldre menni pedig nem marad pénze egy átlagembernek szerintem. Persze hogy minden beszerezhető, és a gyerekem sem fog éhen/gluténesen halni, de van, ahol ez nem kevés macera.
    És nem sajnáltatni akarom magunkat, mert megoldom, én csak az "irigyelni kéne a kissrácot" kitételen akadtam ki.

Blogok, amiket olvasunk

MENŐ LAKÁS Hangulatos nappalik fehér téglákkal

A fehérre festett téglafal olyan visszafogott dizájnelem, ami egyből érdekesebbé tesz bármilyen lakást. Mutatjuk a jó példákat: modern, szellős, világos.

KETTŐS MÉRCE Kinek járjanak a segélyek?

Aki megérdemli? Aki rászorul? Aki balszerencsés? Az igazságos újraelosztás rendszere nem is olyan egyszerű.

GADGET Menő mobil 26 ezer alatt

A Xiaomi Redmi 4A az egyik legkedveltebb telefon hazánkban a gyártó kínálatából. Nem is csoda, mert ilyen tudást ilyen áron kevesen adnak!
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta