Az öt éves fiam feleségül akar venni - mi a fenét mondjak neki?

Zanza!

Kevés kivétellel az emberek a két nem valamelyikébe születnek, és a legtöbb gyermek aránylag korán elsajátítja, hogy ő fiú vagy lány, vagyis azt, amit fejlődéspszichológia nemi identitásnak vagy nemi azonosságnak nevez. Ennek a folyamatnak természetes velejáróra az ödipális feszültség, melynek egészséges feloldása során tanulják meg gyerekeink, hogyan azonosulhatnak saját nemükkel, hogyan válhatnak később egészséges férfiakká, nőkké – írtuk korábban az Ödipusz-komplexusról a Díványon. Ám ehhez Freud recepetje szerint kell egy apa és egy anya is. Mit tehet az egyedülálló szülő óvodáskorú gyermekével, ha belép az ödipális komplexus feszültséggel teli szakaszába?

stockfresh 94959 mother-kissing-son-at-beach-smiling sizeS

Ki volt Ödipusz?

Oidipus – vagy Ödipusz – a thébai mondavilág ismert alakja, Szophoklész, de még Homérosz is megemlíti műveiben tragikus történetét: Ödipusz tudta nélkül megölte apját, és szülőanyját vette el feleségül. Amikor megtudta az igazságot, megvakította magát, és szégyenében, bűntudatában száműzetésbe vonult.

Sigmund Freud tehát az ókori mitológiába nyúlt vissza, hogy elnevezzen egy igen fontos pszichoszexuális szakaszt. Freud szerint a gyerekek a nemi szervekre megközelítőleg három éves koruk körül kezdenek el figyelni. Ezt ő a fallikus szakasz kezdetének nevezte el. Mindkét nembe tartozó gyerek kezdi megérteni, hogy a fiúknak péniszük van, a lányoknak viszont nincs. Ugyanezen szakasz folyamán kezdenek el szexuális érzéseket táplálni az ellenkező nemű szülővel szemben, és ekkor kezdenek el féltékennyé válni az azonos nemű szülőre. Freud ezt a 3 és 6 életév között zajló fejlődéspszichológiai mérföldkövet ödipális konfliktusnak nevezte el. A konfliktus okozta feszültséget a gyermek az azonos nemű szülőjével történő azonosulással oldja fel, ami a következőket jelenti: utánozza annak viselkedését, attitűdjeit, hogy minél inkább hozzá hasonlítson. A nemi identitás kialakulása tehát azzal kezdődik, hogy a gyermek felfedezi a nemek közötti biológiai különbséget, és Freud szerint azzal végződik, hogy a gyermek a saját neméhez megfelelő szülővel azonosul.

Az ödipális konfliktus feloldása tehát vet véget a fallikus szakasznak, melyet a körülbelül 7 éves kortól nagyjából 12 éves korig tartó latenciaperiódus követ. Ez az időszak szexuális szempontból csendes, a gyerekek kevésbe foglalkoznak testükkel, figyelmüket inkább azon készségek felé fordítják, melyekre a környezettel való megbirkózáshoz van szükségük. Végül a pubertás és a serdülés vezet be a felnőtt szexualitás érett fázisába, a genitális szakaszba.

Visszatérve az ödipális konfliktusra, jelentős hangsúlyt kap ebben a szakaszban az elfojtás: Freud ezt tekintette a legalapvetőbb és legfontosabb elhárító mechanizmusnak. Az elfojtás lényege, hogy a személy a számára túlságosan félelmetes vagy fájdalmas memóriatartalmakat kiszorítja a tudatából (egy idő után nem is emlékszik rá). A szégyent, a bűntudatot keltő tartalmakat ezért gyakran fojtjuk el. Freud úgy vélte, hogy bizonyos gyermekkori impulzusok elfojtása univerzális jelenség. Nézete szerint a fiúgyermek szexuális vonzalmat érez az anya iránt, ugyanakkor rivalizáló és ellenséges érzelmeket táplál az apa iránt, és természetesen létezik ugyanez lánygyerekkel is. Ezeket az impulzusokat azonban elfojtják, mivel a viselkedés a normákkal ellentétes.

stockfresh 1688050 father-and-young-daughter-at-play-with sizeS

Mit tehetnek a szülők, mit tehet az egyedülálló szülő?

Hostyánszki Tóth Judit pszichológus szerint is a nemi szerepek elsajátításában, a nemhez igazodó viselkedés kialakulásában a legfontosabb az azonos nemű szülőhöz való érzelemteli kapcsolat. Vagyis ez azt jelenti, hogy ha egy szülő egyedül neveli a gyerekét – például egy anya a fiát –, de a gyereknek jó és rendszeres a kapcsolata az apjával, megtörténik az azonosulás.

Ugyanez igaz fordítva is: hiába élnek együtt a szülök, ha az azonos nemű szülő érzelmileg elérhetetlen, nem szolgál mintaként az identifikációhoz (azonosuláshoz), és zavar támadhat a szexuális fejlődésben. A nemi identifikáció akkor is zavart lehet, amikor ugyan van apuka, de egy domináns, a családot túlzott mértékben kontrolláló anyuka uralja a családot. Kutatások szerint homoszexuális férfiak családjának vizsgálatakor sokszor megtalálható egy ilyen domináns anya.

Valamivel összetettebb a helyzet akkor, ha fizikailag egyáltalán nincs jelen, vagy érzelmileg egyáltalán nem hozzáférhető az azonos nem szülő. Ilyenkor a gyerekek gyakran valamilyen elképzelt szülőfigurát keresnek maguknak, akit magukban építenek fel, akikhez hasonlóak szeretnének lenni. A valóságot a fantázia pótolja. Ha meghalt a szülő, sokat segítenek a fényképek, történetek abban, hogy fel tudja magában építeni magában a gyerek a jelen nem lévő szülő képét.

Ha egy anyuka egyedül neveli a gyerekét, de az édesapa egyáltalán nem hajlandó részt venni a gyerek életében, a kicsi gyakran kreál magának a fantáziájában apaképet. Hostyánszki Tóth Judit pszichológus szerint olyan nincs, hogy semmilyen képet nem alakít ki a csak anyja által nevelt gyerek az apjáról.

A minta kialakítása nem igazán függ a mintának „kinevezett” személlyel történő találkozás gyakoriságától, de ez egyénenként azért változó. Mintává általában olyanok válnak, akik éreztetik a gyerekkel, hogy ő fontos, akik képesek csak rájuk figyelni, és a hétköznapokban is tartják velük valamennyire a kapcsolatot. A gyerekek nagyon pontosan érzik, mikor tölt velük valaki időt élvezettel, és mikor kötelességből, "ezt is tudjuk le" módon. Hiába van fizikailag mindig jelen egy apa, ha focizás közben is folyamatosan a mobilját nézi, a gyerek számára átjön az, hogy ő sosem kap kizárólagos figyelmet.

stockfresh 828568 angry-boy-indoor sizeM
Fotó: Stockfresh

Hostyánszki szerint manapság általában az elvált apukák is jobban benne maradnak a gyerek életében, hozzák-viszik, ez így könnyebb.

Az a legnehezebb, ha egyáltalán nincs senki, ha például az apa terhesség alatt lelépett, és nem kíváncsi a gyerekre. Ekkor nagyon nehéz pozitív képet alkotni, hogy a gyerek ne azt élje meg, hogy ő nem kellett. Akkor azt a gyerek úgy éli meg, hogy azért ment el az apja, mert ő (a gyerek) hibás vagy rossz.

Arra a kérdésre, hogy cserélődhet-e, és milyen gyakran a mintaszemély, a pszichológus a következőket válaszolta: "Az nem jó, ha az egyedülálló anya vagy apa gyakran cseréli a partnerét. Ha – szerencsés módon – törődő és odaadó az éppen aktuális partner, akkor a gyerek hamar elkezd kötődni hozzá. Az viszont nem tesz jót a gyereknek, ha két év múlva az új is lecserélődik. Ha viszont apának és az anyának is van új partnere, létrejöhet egy működő mozaikcsalád, ahol van apa és anya, még ha külön is, és az ő új társuk nem próbálja meg átvenni az anya/apaszerepet, csak ott van, és létezik közöttük normális érzelmi viszony.

Ha az egyedülálló anya életébe akkor csöppen be egy új partner, amikor a kisfia 4-6 éves korú, akkor anyja partnerét riválisnak fogja tekinteni. Nagyon fontos ebben az esetben a türelem és a fokozatosság az anyuka és az új partner részéről egyaránt. Fontos türelmesen elmagyarázni  a gyereknek, hogy az új partner nem akarja elvenni, kizárólagosan birtokolni az anyát.

Ha zavar támad a nemi azonosulás során az ellenkező nemű szülővel, akkor sok esetben ennek serdülőkorban mutatkozik a hatása. Az apa nélkül felnövő lányok fiúsabbak, a fiúk kevésbé férfiasabbak, mint az apával felnövő társaik. Saját munkám során találkoztam olyan esettel, amikor – bár a szülők együtt nevelték fel a lánygyereket –, ám mivel az anya érzelmileg elérhetetlen volt a kislány számára, az apja viszont nem, így a kislány a nemi szerepeit illetően az apjával azonosult, és felnőttként valójában férfiként élte meg nemi identitását.

Blogmustra