SZÜLŐSÉG

Elöntötte a láva a Közlekedési Múzeumot

2012. június 23., szombat 09:34

Alsó tagozatos diákok lepték el a Közlekedési Múzeumot, hogy megnézhessék, hogyan cicáznak a kémiával a színészek a színpadon. A Máguspárbaj című darabot a Jelen Teátrum társulata adta elő. A természettudományokat népszerűsítő gyerekdarabban ömlött a láva, láthattunk tűzcsóvát, villámlást, és a főszereplő még a vizet is vérré változtatta, a közönség legnagyobb ámulatára. Hogy miért fontos az, hogy a kisiskolások játékos módon megismerkedjenek a kémiával? Azért, amiért az is fontos, hogy tudjuk, hajlakkozás közben nem gyújtunk rá, feltéve, ha igényt tartunk még a hajunkra.

12-asdf-IMG 0500
Fotó: Szécsi István

Kid's Lab Magyarországon

A Kids’ Lab a BASF nemzetközi ismeretterjesztő programja. Az első gyereklabort 1997-ben nyitották meg a vállalat németországi központjában Ludwigshafenben. Jelenleg a világ 32 országában mintegy ötvenötezer kisiskolás vehet részt a foglalkozásokon minden évben.  Magyarországon a Kid's Lab 2011 októberében indult a Közlekedési Múzeumban.  A program célja, hogy a legfiatalabbak számára emlékezetessé és érdekessé tegye az első találkozást a laboratóriummal. A kifejezetten gyerekek számára berendezett biztonságos környezetben játékos foglalkozásokon keltik fel a kisiskolások érdeklődését a kémia iránt, hogy jobban megismerhessék a tudományág izgalmas oldalát. A Kölyöklabor közönsége a 6-12 éves korosztály, vagyis az 1-6. osztályos iskolások. A 45 perces foglalkozásokon egy-egy osztály vehet részt. A kísérletezés védőfelszerelésben, múzeumpedagógus irányításával zajlik. A program 2012-ben is folytatódik, a részletekről és a jelentkezésről az alábbi linkre kattintva tájékozódhat.

A színdarab apropója a Kid's Lab idei programjának tanévzárója volt. A Máguspárbaj című darab főhőse, Csenge (Kiss Ramóna) az, aki megmenti a világmindenséget a pusztulástól. A történet elején még senki sem aggódik az univerzum épsége miatt, Csenge legnagyobb baja, hogy csúfolják az osztálytársai, amiért ő még nem pasizik. A történet ott vesz apokaliptikus fordulópontot, amikor a lányt Metán Mágus (Bodor Géza), megfenyegeti: ha nem teljesít egy 3 feladatból álló próbát, akkor elpusztítja a világot. Mivel a próbák során vizet kell vérré változtatni, villámlást előidézni és lávafolyamot varázsolni a semmiből, Csenge nehéz feladatok előtt áll, de szerencsére mindenhez értő apja (Kárász Zénó) a kémiát segítségül hívva megtalálja a megoldásokat.

A leglátványosabb trükk a tűzcsóva volt, amit a darab után a közönségből néhány gyerek ki is próbálhatott. Egy vastagabb szívószálba kellett teljes erőből belefújni egy öngyújtó lángján át – a szívószálban finomra őrölt korpafű spóra volt, de finomra őrölt liszttel is meg lehet csinálni –, amitől a szívószál tartalma egy pillanatig szikrázó felhőként izzott a levegőben.

A színdarab és a Kid's Lab program célja ugyanaz: megmutatni a gyerekeknek, a kémia nem csak az unalmas periódusos rendszerből és a még unalmasabb elméletből áll, hanem ott vannak azok az izgalmas kísérletek is, melyek által akár varázsolni is képesek lehetünk. Továbbgondolva persze a világot is megmenthetjük a kémia segítségével, ha mondjuk feltaláljuk a rák vagy az AIDS gyógyszerét, de ha ez nem jön össze, még mindig lehetünk bűvészek is egy cirkuszban, ami szintén nem rossz mulatság.

Ne maradj le semmiről!

Blogok, amiket olvasunk

FOODY A világ 10 leggazdasabb séfje

A világ leghíresebb séfjei sokkal többek, mint szakácsok, ôk már márkák. Na de ki vezeti azt a listát, ahol Nigella csak az utolsó helyet tudta megcsípni?

ZEM 8 tanács kezdő futóknak, hogy ne hagyd abba a harmadik héten

Bárki elkezdheti, majdnem bárhol végezhető, és egy jó cipőn kívül semmi sem kell hozzá. Adunk néhány tippet, hogyan találhatod meg benne az örömödet, azaz hogyan nem fogod abbahagyni a futást pár hét után.

GADGETSHOP Így válassz okoskarkötőt

Az értékesítési adatok alapján az okoskarkötők az idei év slágercikkei lehetnek. Én is az okoskarkötők szerelmese vagyok, így elárulok néhány titkot, hogy tudj választani a több száz elérhető fajtából.
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta