SZÜLŐSÉG

Terhesnapló: A hiszti a terhesség velejárója

2012. június 13., szerda 11:45 |

Ha könnyû a terhesség, hát jönnek a hormonális hisztik. Ez olvasónk, Kata alaptézise aktuális terhesnaplónkban.

Fotó: Robin Nelson

Figyelem, explicit anyaszöveg, csak erôs idegzetûeknek!

Bogyóval, a 21 hetes pocaklakóval annyira egyszerű az élet, hogy néha már-már elszégyellem magam. Mindenki mondja, hogy biztos nagyon nehéz most nekem, mert nő a hasam, elnehezül a testem, kevesebb az energiám, közben egy örökmozgó másfél éves is magának követel. De nem. Illetve a másfél éves persze magának követel, a nagyszülők szerint túlságosan is anyás, hiszen ha ott vagyunk, vagy az apjához vagy hozzám húz elsősorban. Szerintem nincs ezzel baj, szerintük van. S kimondva-kimondatlanul reménykednek abban, hogy az új jövevény majd más lesz, jobban ,,bitorolhatják", idomíthatják. Hiszen a nagyot már úgyis elrontottam, mivel nem igazán beszél, még pelenkás, nem sorolja fel a színeket és még számolni sem tud. Ellenben szépen, magabiztosan jár, mindenhova felmászik, lenyűgöző a logikája és a memóriája, és gyönyörűen eszik egyre önállóbban kanállal és villával egyaránt.

Hogy a kicsi mennyire lesz más vagy éppen hasonló, nem tudom. Egyelőre elképzelni sem merem, hogyan hangolom majd össze a napirendjüket, mit kezdek a két gyerekkel, amikor esténként egyedül kell fürdetnem, fektetnem, mert az apjuk alszik. De más is megoldotta, én is meg fogom. Sőt, több ismerősöm három gyerekkel lavírozik. A másik véglet az egy gyerek, a két csemetés szülők valahogy ritkaságszámba mennek.

Az odabent lakóval tehát egyelôre nagyon egyszerű az élet. A hasam egyelőre nem vészesen nagy, bár az utóbbi napokban rengeteget nőtt az eddigiekhez képest, a kicsi meg illedelmesen meghúzódik napközben, inkább éjszaka szórakoztat a rúgásaival. Nappal általában csak akkor jut eszembe, hogy várandós vagyok, amikor a kiscsaj ráfekszik a hólyagomra. Ilyet a nagyobbik nem csinált, nem is értettem, milyen pisilési ingerről beszélnek a nők. Meg inkontinenciáról. Ott még szerencsére nem tartunk, még akkor sem, ha ez igen gyakori. Megmaradt viszont a folyás, amivel a nőgyógyász szerint nem kell foglalkozni egyelőre.

Az egyetlen, ami halálosan idegesít, saját magam vagyok

Olyan érzelmi hullámvasúton ülök, hogy sokszor én sem értem, miért hisztizek, de nem bírom abbahagyni. Aztán megszáll az angyali nyugalom és még azt sem bosszant fel, ha a lányom üvölt, mert kánikulában csizmát akar felvenni és a gonosz anyja nem hagyja. Aztán nagy nehezen kontrollálom csak a készülő dühkitörésemet. Elméletileg tudom, hogy ez is a hormonok játéka, de ez nem vigasztal. Gondolom, a páromat sem, aki még nem töltötte ki a HPK-ba (hisztis pi...k klubja) s beutalót, még csak azt dünnyögte eddig az orra alatt, hogy hisztis vagyok. A további jelzőket és a főnevet lenyelte, mert rendes. S az még jobban bosszant, hogy hivatalosan nem szabad idegeskedni, mert az koraszüléshez vezethet. Különben is, egy kismamától mindig azt várják, hogy legyen piros arcú, mosolygós, csupa derű ember. Hát mi gondja lehet?

Csak humor kel. Ja, az nincs

Múltkor mondjuk nagyon jót nevettem, amikor egy nőtársam megkérdezte az interneten, hogy milyen érzés a terhesség alatt a hangulatingadozás. Tudniillik a férje nehezen tűri, ha ő ingerült, így fél a várandósságtól is. Mondanám, hogy csak humor kell az átvészeléshez, de nem igaz, mert amikor az ember hisztis, nincs humora. Törni-zúzni, odaszúrni nem túl kedves megjegyzésekkel annál inkább jólesik. Nálam egy dolog segít még: az édesség. Állítólag, ha leesik a vércukorszint, arra is ingerülten reagálunk, nekem is biztosan ezért kell ennem. Az csak rosszindulatú feltételezés, hogy azért kutatok a spájzban nassolnivaló után, mert alapvetően szeretem. Persze sokkal jobb lenne egészséges rágcsálnivalót, almát, mandulát, banánt enni, de az közel sem csillapítja le a dühömet, sírásra való hajlamomat.

tk3s 1f510558

De ez legyen a legnagyobb bajom. A kamaszpanasz.hu-n elolvastam a terhesség 30, nem túl kellemes velejáróját. Mivel én csak a felét tapasztalom, szerencsés vagyok. Mondtam én, hogy könnyű Bogyóval.

Íme a lista:

1. Mértéktelen böfögés.

2. Mértéktelen szellentés.

3. Székrekedés.

4. Aranyér.

5. Vérző íny.

6. Fájó, feszülő mellek.

7. Nyáladzás, ugyanis a terhesség során a tested több nyálat termel, mint egyébként.

8.Hatalmas, sötét mellbimbók, amelyekből folyadék is szivároghat.

9. Fémes érzés a szájban.

10. Túlzott izzadás.

11. Hányinger, émelygés.

12. Szokatlan szagú pisi.

13, Fokozott érzések, hangulatingadozás – bármikor változhatsz egy duzzadt romhalmazzá, vagy abból egy minden indok nélküli ideges hisztigombóccá.

14. Alhasi görcsök, amelyek hasonlítanak a menstruációsgörcsökre, de nem hagynak alább pár nap elteltével sem.

15. Megduzzadt lábfejek.

16. Szagérzékenység.

17. Gyorsabban növekedő testszőrzet, ami sötétebb és vastagabb szőrszálakkal is járhat.

18. Csöpögő, eldugult orr, még ha nincsenek is más náthára jellemző tünetek.

19. Hangos tüsszögés, köszönhetően a csöpögő vagy eldugult orrnak.

20. Az ínyeden lévő érzékeny kitüremkedések, melyek véreznek, ha megérinted őket a fogkeféddel.

21. Viccesnek tűnő bélmozgások – egyes nőknek nyálkássá válik a széklete.

22. Sötét, látható vénák a melled, hasad, lábaid körül, ugyanis itt a véred szupererősen pumpálódik és dolgozik a babáért.

23. Szédülés, mintha elájulnál egy egyszerű felállástól is.

24. A bőr megnyúlásának jelei a hasadon – ezek a csíkok az életed végéig rajtad maradhatnak.

25. Szemölcsök a melled, nyakad vagy karod környékén, a hormonoknak köszönhetően.

26. Folyamatos pisilési inger, ami az éjszaka közepén is felébreszthet.

27. Felesleges testszőrzet, ami a hasadon, álladon, ajkaid felett jelenhet meg.

28. Hüvelyi váladék.

29. Korpa, nagyobb mennyiségben, mint szokásos esetben.

30. Akné, szintén sokkal nagyobb mennyiségben, mint általában.

(Forrás: kamaszpanasz.hu)

Ne maradj le semmiről!

KOMMENTEK

  • 2012.06.13 12:25:39dr. Ez is csak egy nick

    Ostobaság a cím.
    A hiszti a nőneműség velejárója.

  • 2012.06.13 13:20:00Pakinyanya

    Ez a cikk mintha már lett volna.

  • 2012.06.13 13:47:55pushpang (univerziális határeset)

    Már bocsánat, de ha valami modoros és viszketeg pótcselekvés akkor ez a poszt most nagyon az volt. Se füle se farka.
    A "Csak humor kel." mit akar jelenteni? Nem nyelvtannáciskodom, de itt valami nem stimmel.

    A bemásolt "vicces" lista meg végképp nem kellett a végére.

  • 2012.06.13 13:48:44csodalovacska

    ez a cikk nem mintha már lett volna, hanem volt....

  • 2012.06.13 15:29:32pc guru-e vagyok

    Ezt a cikket pár hete már egyszer jól lefikáztuk, kell még egyszer?????

  • 2012.06.13 15:30:49lord_soth

    Pocaklakó, takarodj. Ha meghallom/látom ezt a szót, ölni tudnék.

  • 2012.06.13 16:50:16oriza triznyák

    De jó szerkesztői munka..... Ezt a cikket nemrég adtátok!

  • 2012.06.13 17:07:49Egyedi nicknév

    lord_soth

    Én konkrétan nem engedném szaporodni azokat akik ilyen gügyögős szavakat használnak.
    Pocaklakó, anyám.... ennél már csak a "babásodás/megbabásodás" kifejezésektől tudok nagyobb sikítófrászt kapni. Felnőtt emberek miért beszélnek így? És senki ne jöjjön azzal, hogy majd bezzeg én is ilyen leszek, mert már most kiadtam a parancsot, hogy nyugodtan lőjenek le adott esetben :D

  • 2012.06.13 17:15:05Fenimore

    Konkrétan rosszul lettem ettől a roppant elegáns és ízléses listától itt a végén. Nem használt az eddig se létező gyerekvállalási kedvemnek.

  • 2012.06.13 23:54:55Figyel Castro

    Aki a pocaklakotol fraszt kap, az pl. tud "mondokakat" olvasni/mondani a gyereknek? Mert az sem sokkal jobb am... Most kaptunk egy konyvet, a biztositekot vegleg a "szipi-szopi-szopika" kezdetu verte ki nalam. Es nem gondoltam semmi perverzre, csak normalis ember ilyent kisgyereknek se mond. Szoval dogoljek meg, ha tolem ilyeneket hall a fiam. Inkabb tanuljon meg kesobb beszelni, de ne ilyeneken.

  • 2012.06.15 08:05:59Szakyster

    lord_soth: Pocaklakó, pocaklakó, pocaklakó, pocaklakó, pocaklakó, pocaklakó, pocaklakó, pocaklakó, pocaklakó, pocaklakó, pocaklakó, pocaklakó, pocaklakó, pocaklakó, pocaklakó, pocaklakó, pocaklakó, sok sikert.

  • 2012.06.15 23:11:44Sofia

    A múltkor arra sétáltam és elszörnyedtem, kinek az agyából pattant ki ez a név. Erőltetetett és gáz.

  • 2012.07.09 18:09:54Treponema Pallidum

    Basszus, azért jöttem erre a nyamvadt oldalra mert 26 évesen - a párom állandó unszolása ellenére - szikrányi vágyat sem érzek a gyerekvállalásra. De mióta idejöttem, nem hogy megjött volna a kedvem, de még annyi se maradt amennyi eddig volt...mást se olvasok, csak gátsebek, meg vérző mellbimbó, meg évekre eltűnő libidó és elhízás meg csíkok a bőrön, meg félrelépő férjek és még ez a lista is. Undorító, komolyan mondom...sokszor mondják, hogy a terhesség nem betegség...hát nem. Ez mészárszék. Bleee

Blogok, amiket olvasunk

FOODY A világ 10 leggazdasabb séfje

A világ leghíresebb séfjei sokkal többek, mint szakácsok, ôk már márkák. Na de ki vezeti azt a listát, ahol Nigella csak az utolsó helyet tudta megcsípni?

ZEM 8 tanács kezdő futóknak, hogy ne hagyd abba a harmadik héten

Bárki elkezdheti, majdnem bárhol végezhető, és egy jó cipőn kívül semmi sem kell hozzá. Adunk néhány tippet, hogyan találhatod meg benne az örömödet, azaz hogyan nem fogod abbahagyni a futást pár hét után.

GADGETSHOP Így válassz okoskarkötőt

Az értékesítési adatok alapján az okoskarkötők az idei év slágercikkei lehetnek. Én is az okoskarkötők szerelmese vagyok, így elárulok néhány titkot, hogy tudj választani a több száz elérhető fajtából.
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta