Mindig attól rettegek, vajon mikor jön a fiam következő osztálytársa azzal, hogy várlak a szülinapomon a mekiben! Nekem ugyanis, bélyegezzenek sznobnak, de a születésnap, ha már program, sokkal inkább valami meghittebb, különlegesebb dolog kell, hogy legyen. Nem a meki ellen beszélek, sokkal inkább valami más mellett.
A közelmúltban ugyanis valami egészen szuper helyen jártunk. Oké, kimondva, hogy az Intercontinentalban, az talán nem annyira szuperül mint igazán sznobul hangzik, de olvassatok csak tovább, megértitek, miről beszélek. A szálloda ugyanis majd' minden ünnephez kapcsolódóan szervez kulináris programokat gyerekeknek, karácsonytól-télapóig. Mi egy, még a húsvéthoz kapcsolódó eseményen voltunk (és a háborgások előtt jelezném, csak rajtam és lábtörésemen múlott, hogy az anyag nem lett kész korábban), és ahogyan utánakérdeztünk a résztvevőknél korábbi rendezvényeknek, kiderült, azok is éppen ennyire sikeresek és kedvesek voltak.
Élményfaktor ötös
Egy szülinapon (de bármely más, gyerekeknek szervezett eseményen) a szülő legfontosabb kérdése, hogy vajon ki tudja-e majd tölteni a gyereksereg a rendelkezésre álló délutánnyi időt úgy, hogy közben mindenki jól érzi magát, senki nem verekszik senkivel, és a szülinapos nem vonul el zokogva azt követelve, hogy mindenki menjen haza, ésatöbbi. Az általunk látogatott eseményen a gyerekek egy pilanatig nem agyaltak azon, hogy vajon ők jól érzik-e magukat. Természetesnek vették, mint ahogyan azt is, hogy ők ott valami igazán klasszat csinálnak. Volt persze rendetlenkedés, de hát speciel élő gyerekekről beszélünk, viszont a legkisebbek is úgy figyeltek és összpontosítottak, hogy meg kellett őket zabálni. Élmény volt tehát, atrocitás és hiszti nélkül, de akkora, hogy az ablakon túlról a Dunaparton korzózó turisták aznap nem a Budai Várat, de az étterem hátsó traktusában szorgoskodó kis kuktákat fotózták.
Az alaphelyzet: kukták sorban
Az egész délutános esemény in medias res kezdődött: amint megjöttek a gyerekek, két kedves chef már várta is őket a kötényekkel és fejfedőkkel. A kicsik (úgy 15 gyerek 4 és 10 év között) azonnal a középpontban érezhették magukat, és ahogy körbeállták az asztalt, látszott a szemekben a kíváncsi csillogás. A 15 gyerekre és jellemzően anyukáikra kb. 10-12 fős személyzet ügyelt, lesve a kívánságokat és azt, hol tudnak a gyerekkezeknek segíteni.
Mert itt feladat is akad
Az egész délutános kaland során a gyerekek ugyanis - a fent leírtak fényében nem túl meglepő módon - sütnek. Először kalácsot formáznak: az előre elkészített sima és csokis tészták kiválóan gyúrhatóak, épp' a megfelelő méretűek, és mint ahogyan aznap este a vacsoraasztalnál kiderült, isteni finomak (jelen sorok írója komoly kalácsrajongó, és állítom, ilyen jóízű és foszlós kalácsot legutóbb félegyházi nagymamámnál ettem). A nyújtás után Ulf Burbach, az Intercontinental német séfje mutatja a kalács fonásának helyes irányát, kollégái körbe-körbe járva igazgatják a kicsi kezeket - már akinek kell, Bendegúz például boldogan veri a tésztát az asztalhoz és baromira nem érdekli, milyen szépeket fonnak a lányok eggyel arrébb. (Érdekes módon még az a kalács is isteni jól sikerült, itt tehát a példa, hogy a gyúráson múlik minden.)
A kalácsokat elviszik sütni, már jön is a következő előkészített feladat, szörnyű: csokitojást kell díszíteni háromszínű cukormázzal. Aztán tojást festünk, ki-ki saját készletet kap, a végén pedig még a marcipánformázásra is futja, a nagyobbak ekkorra egészen komoly műalkotásokat tudnak magukának, a kicsik pedig elkezdenek decensen rombolni. A dologban az külön jó, hogy az esemény után nem nekem kell a konyhát rendbetenni:)))
Anya is boldog, gyerek is boldog
Mindeközben az anyák teáznak, sütiznek, netán késő délutáni kávéjukat kérik ki, mert mindez benne az árban, ahogyan a gyerekeknek szént mini szendvicsek és szörpök is. Az egész délutánon át zajló móka simán kenterbe vert mindent, amit eddig többgyerekes programként kipróbáltunk, és ennélfogva az ára sem számít olyan borsosnak, holott előtte azon agyaltam, vajon ki lesz, aki kifizet egy ilyen programért fejenként 3 200 forintot. Ha nem is minden hónapban, de évente egyszer én biztosan.
